Kezdőlap Címkék Családvédelem

Címke: családvédelem

Jövőre is nagy növekedést lát a kormány

Négy százalékkal bővül a gazdaság, a hiány szinte eltűnik, az infláció, tehát a nyugdíjemelés 2,8 százalék lesz a 2010-as költségvetés tervezete szerint. Várható, hogy ismét lesz nyugdíj-prémium.

A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése, amelynek fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben kedden, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.

Varga elmondása szerint a büdzsé négy fő pillére a családok támogatásának növelése, a gazdaságvédelmi akcióterv, a tovább csökkenő adók és a bővülő biztonsági kiadások.

A fontosabb számok:

  • a gazdaság növekedése változatlanul magas, 4 százalék, ezért lesz nyugdíjprémium is,
  • a költségvetés hiánya alig egy százalék (eddig 1,5-öt terveztek),
  • az infláció 2,8 százalék, tehát ennyivel nőnek a nyugdíjak,
  • a keresetek 8,3 százalékkal nőnek,
  • a belső fogyasztás tetemesen, 4,8 százalékkal emelkedik,
  • a foglalkoztatás 1,3 százalékkal javul.

A családok támogatása 224 milliárddal nő, otthonteremtésre 296 milliárd jut, a családtámogatások összkerete eléri a 2228 milliárdot. A gazdaság mintegy félezer milliárdot kap a gazdaságvédelmi akcióterv keretében adandó adócsökkentések és egyebek révén. A nyugdíjkiadások 136 milliárd forinttal emelkednek jövőre.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK