Kezdőlap Címkék Ciara vihar

Címke: Ciara vihar

Dolgozott a vihar, ma folytatja

Fákat döntött ki, épületeteket rongált meg a viharos szél hétfőn országszerte, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt szükség. Legtöbbször Somogy megyében riasztották az egységeket, Fejér megyében egy felborult járműben a sofőr könnyebben megsérült.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy jellemzően kidőlt fák és veszélyt jelentő faágak adtak munkát a tűzoltóknak, de számos lakóépületet és közintézményt is megrongált a Magyarországot is elérő Ciara viharciklon. Tizenöt megye hatvanhárom településén, összesen körülbelül 17 ezer fogyasztónál volt áramkiesés, de a szolgáltató egy-két óra alatt mindenhol megszüntette a problémát. Egyedül

Somogy megyében csaknem 150 alkalommal kérték

a katasztrófavédelem segítségét: épületek és járművek sérültek meg, valamint elektromos vezetékre dőlt fákat kellett eltávolítani. Veszprém megyében 62 riasztás volt. Több helyütt volt jégeső. Például Békés megyében, de Budapesten is.

Reggel több dunántúli járásra

ismét másodfokú riasztást adott ki a viharos szél veszélye miatt

az Országos Meteorológiai Szolgálat. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében vannak érvényben másodfokú riasztások. Emellett Zala és Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú a figyelmeztetés a viharos szél miatt. Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarveszély miatt is.

Kedd reggeltől ismét sokfelé (legkevésbé délnyugaton) viharossá fokozódik a szél, 65-90 kilométer/órás, az északi országrészben elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel. A délutáni órákban veszít erejéből a szél, de erős lökések (45-60 kilométer/órás) még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön. Az eső, zápor mellett eleinte a Dunántúl északkeleti felén, majd az Északi-középhegység térségében és az Alföldön többfelé kialakulhatnak a reggeli, kora délelőtti órákban zivatarok is. A zivatarokhoz néhol 70 kilométer/órát meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég társulhat.

Négyszáz beavatkozás a viharban

Tetőket bontott meg, fákat döntött ki és kéményeket rongált meg a szél – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfő este. Addig csaknem négyszázszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Folytatás kedden.

Mukics Dániel, az OKF szóvivőjének tájékoztatása szerint este 7 óráig 397 helyszínen volt szükség tűzoltók beavatkozására a viharos szél miatt. 120 épületben keletkezett kár: tetőket, bádoglemezeket, kéményeket rongált meg a szél. Győrben egy sportcsarnok tetején bontotta meg a szél a sátorponyvát, Szentlőrincen egy általános iskola kapujára dőlt fa. A lakóházak mellett több középületben is kárt tett a szél. Addig 240 helyszínre kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat. A fák több helyen is villanyvezetékre dőltek, emiatt országszerte több ezer fogyasztási helyen van átmenetileg áramszünet. A szolgáltatók és a tűzoltók folyamatosan dolgoznak.

Zala megyében a nap folyamán több, mint 50 esetben hívták a tűzoltókat viharkárok miatt – mondta el Kalamár Norbert, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A legtöbbször utakra, vezetékekre dőlt fák vagy leszakadt ágak miatt kellett közbeavatkozniuk, néhány esetben pedig tetőlemezeket bontott meg a viharos szél. Tolna megye több településén tetőket bontott meg a szél, és kidőlt fákat kellett eltávolítani a közterületekről. Az E.On tájékoztatása szerint Tamásiban, Iregszemcsén, illetve a Baranya megyei Szentlőrinc térségében vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást. Somogy megyében a viharos időjárás miatt szintén tetők, kémények, gépkocsik rongálódtak meg, fák dőltek elektromos vezetékekre. A legtöbb kár Kaposváron és környékén történt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat este visszavonta a korábban erős szél veszélye miatt kiadott másodfokú riasztást, így Magyarország területén jelenleg nincs érvényben másodfokú (narancssárga) riasztás. Két megye, Zala és Baranya kivételével azonban keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az erős szél veszélye miatt. Több megyében a zivatarveszélyre is figyelmeztetnek.

Itt a Ciara vihar

Hazánkat is elérte a Ciara viharciklon, amely akár 100 kilométeres széllökésekkel érkezik. Repülő- és vasúti járatokat töröltek.

Vasárnap elérte Nyugat-Európát a Ciara nevű viharciklon, amely már Magyarországra is elérkezett. Az Országos Meteorológiai szolgálat figyelmeztetése értelmében országszerte erősödik a szél, emiatt több megyére és a fővárosra másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.

A szél tovább erősödik, emiatt

délelőtt már országszerte lehet számítani erős vagy viharos széllökésekre.

Főként a Dunántúlon lehetnek viharos, óránként 70-90 kilométeres széllökések. A nap első felében ettől erősebb lökések csak a hegyekben fordulhatnak elő. A délutáni órákban hidegfront érkezik, melynek környezetében országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos, 80-100 kilométeres, néhol 100 kilométer feletti széllökések is lehetnek. A hétfő esti órákra, a front átvonultával, átmenetileg mindenütt csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban ismét többfelé – a délnyugati országrész kivételével – viharossá, az északi országrészben erősen viharossá fokozódik a szél.

A viharos szél veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A hidegfront mentén a Dunántúlon – legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat – tették hozzá. Emiatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Több járatot már töröltek a ferihegyi repülőtéren németországi célállomásokra. A MÁV a külföldi vasutaktól kapott tájékoztatás alapján tudatta, hogy a vihar miatt a német vasút hálózatán a távolsági forgalom vasárnap 18 órakor leállt. A németországi vasúti közlekedési korlátozásokról a DB honlapján található információ. A Budapestről induló, érintett nemzetközi vonatok hétfőn szintén nyugat-európai irányba szenvednek el korlátozásokat, törlést. Csehország felé a Magyarországról kilépő Hungária EuroCity (EC 172) legfeljebb Berlinig közlekedik. A hétfő reggeli Hungária EuroCity (EC 173) Hamburgból nem indult. A Prágától Budapestig tartó útvonalán való pótlásáról a cseh vasút még nem adott tájékoztatást. Ausztria irányában a Salzburg-München átmenetben közlekedő Railjet vonatok Münchenig közlekednek, ebben a viszonylatban nincs korlátozás. A müncheni Kálmán Imre EuroNight (EN 462, EN 463) is teljes útvonalán közlekedik.

Mintegy százezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon hétfőre virradóra átvonuló és kiadós esővel kísért szélvihar következtében. Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki. A széllökések sebessége helyenként meghaladta az óránkénti száz kilométert. A cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegység (Krkonose) legmagasabb, Snezka nevű hegycsúcsán pedig rekordnak számító 180 kilométer/óra szélsebességet mértek. A Cseh Hidrometeorológiai Intézet felhívta a lakosság figyelmét, hogy a nap folyamán újabb szélviharokra – 70-110 kilométeres óránkénti sebességűekre – lehet számítani, ezért mindenkit óvatosságra intett, és országszerte a legmagasabb fokú készültséget rendelték el.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!