Kezdőlap Címkék Cégalapítás

Címke: cégalapítás

Fehéredik az építőipar?

0

A magyar gazdaságra nem jellemző tendenciák érvényesülnek az építőiparban: nem csak több az újonnan megalakuló cég, mint a megszűnő, de a munkaerő is egyre szívesebben megy oda. Vagy legalábbis egyre inkább bejelentettek dolgoznak az ágazatban. A megyei helyzetkép is érdekesen alakul.

Az építőipar idei teljesítményéről eddig is pozitív hírek érkeztek, s ezek sorát most szaporította az Opten céginformációs cég jelentése is. Eszerint ugyanis miközben a legtöbb hazai ágazatban a cégtörlések száma meghaladja az alapításokét, az építőiparban az idén gyakorlatilag folyamatosan magas a cégalapítási arány. Igaz, csak minimálisan: ugyanis 1022 cégalapítás mellett 1017 cégtörlés történt.

Forrás: Opten

Fehéredik az ágazat

A pozitív képhez nagyban hozzájárul az alkalmazottak számának folyamatos emelkedése is. A nyári alkalmazotti létszám ugyan tartalmazhat szezonalitási hatásokat, ugyanakkor a hosszabb távú trend is azt mutatja, hogy egyértelműen javul az ágazati foglalkoztatás.

„A kimutatott növekményben ugyanakkor a termelési felfutás mellett a szektor fehéredése is szerepet játszik”

– mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs cég igazgatója.

Az alap cégstatisztikák mellett a Központi Statisztikai Hivatal adatai is kedvező fejleményekről adnak számot: mind a termelés, mind a szerződésállomány növekvő tendenciát mutat, mindegyik építményfőcsoport tekintetében. A pozitív adatok alól egyetlen kivétel, hogy júliusban az épületek építésére kötött új szerződések volumene csökkent.

Forrás: KSH

Megyei helyzetkép

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) nyári hónapokra vonatkozó értéke az építőiparban átlagosan 17 százalék körül mozgott.

Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Veszprém és Vas megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.

Forrás: Opten

Magyarország a cégbirodalmak országa

0

Még mindig kisebbségben vannak Magyarországon a teljesen új alapítású cégek, ugyanis az új cégek zöme tulajdonosain vagy cégjegyzésre jogosultjain keresztül korábbi vállalkozásokhoz  köthetők. A nem egészen tízmilliós Magyarországon 650 ezer olyan magánszemély van, aki tulajdonosként vagy aláíróként közvetlenül köthető egy működő céghez.

A hazai cégek száma csökkenő tendenciát mutat, de az általuk megformált céghálózatok továbbra is rendkívül összetettek – összegzi a helyzetet az Opten céginformációs cég elemzése. A folyamat részben természetesnek is mondható, hiszen nem ritka, hogy egy vállalkozás első nekifutásra nem működik, vagy egy korábbi cégből kiválnak egyes szereplők.

Ugyanakkor az arányok ilyen irányú eltolódása nem tekinthető egészségesnek, különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy a címkapcsolatokat is vizsgálva az új szereplők 78 százaléka köthető korábbi céghez.

Régi szereplők az újonnan piacra lépő cégekben

Forrás: Opten

Kapcsolt vállalkozások

Hazánkban gyakorlatilag már lassan az számít ritkaságnak, ha egy cégnek nincsenek kapcsolt vállalkozásai. Még egy viszonylag szigorú csoportképzés szerint is 65 ezer különálló cégcsoport található ma Magyarországon. Ezek között darabszámban természetesen a 2-3 céget számláló cégcsoportok dominálnak, de több olyan cégcsoport is azonosítható, amely több mint 100 cégtagot számlál. Egy cég megítélését, hitelképességét befolyásolhatja a cégcsoport összesített tőkeellátottsága (vagy éppen ennek hiánya), ezért a nagy cégcsoportok nem feltétlen segítik a tisztánlátást az üzleti életben – jegyzi meg az Opten.

Forrás: Opten

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!