Címke: bíróság
Négy év börtön egy alvó ember kifosztásáért
Szigorú ítéletet hozott a dabasi bíróság.
A vádlott nem először került összetűzésbe a törvénnyel, egy korábbi bűncselekmény miatt már lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, nyomkövetőt...
Habony Árpád jogerősen közszereplő
A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Habony Árpád közszereplőnek minősül.
A miniszterelnök tanácsadója korábban azt sérelmezte, hogy a Jobbik - a...
Bíróság előtt a kalapácsos rém
A 60 éves, kiskunhalasi férfi a vád szerint gyerekkori ismerősét és egy nőt verte agyon.
Még Kecelről ismerte barátját, mindketten ott születtek. 2011 októberének egyik...
„Itt a vádlók a bűnelkövetők”
Kedden délelőtt bevonult a börtönbe Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik volt vezetője, hogy megkezdje kétéves börtönbüntetését. Társa, Tátrai Miklós, volt vezérigazgató már...
Az Iszlám Államhoz indultak – Precedensértékű ítélet születhet
Ez az első olyan eset Magyarországon, amikor fiatalokat azért állítottak bíróság elé, mert a terrorszervezethez szerettek volna csatlakozni.
Az első tárgyalási napon az ügyész ismertette...
Még idén bíróság elé állíthatják a rendőrgyilkost
Lezárult a nyomozás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. A hungarista Györkös Istvánt akár még idén bíróság elé állíthatják.
Az ügyészség álláspontja szerint a férfi szándékosan lőtte...
Az Iszlám Államhoz indultak, a bíróságon kötöttek ki
Az interneten ismerkedtek össze, egyiküket Törökországban fogták el.
A vád szerint a két férfi 2014 őszétől hónapokon át üzengetett egymásnak a gyakorikerdesek.hu internetes portálon arról, hogy s...
Sok volt a rovásán, még több lett
Az elítélt szidta és megfenyegette a börtönőrt, ezzel megduplázta a büntetését.
A 26 éves férfit már többször is elítélték, összesen ötször volt büntetve, többnyire vagyon...
Tíz éve történt – Vádemelés Budaházy ellen
2007. szeptember 7-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Budaházy György ellen az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt....
A munkaadó nem nézhet bele alkalmazottja magán levelezésébe az interneten
Hosszas viták után így döntött az emberi jogok európai bírósága Strasbourgban. Konkrétan egy 2007-es romániai ügyről volt szó, de a döntés jogforrás lesz az...