Kezdőlap Címkék Békement

Címke: Békement

Lapszem – 2018. március 16.

0

Ma a Henrietták ünneplik a névnapjukat. A név  francia eredetű, jelentése: körülkerített birtokán uralkodó. Olvassa el a lapszemlét!

Magyar Nemzet: Kósa Lajos ragaszkodott a 800 millió forintos ajándékhoz

Kósa Lajos ragaszkodott hozzá: készüljön egy olyan közokirat, hogy édesanyjának 800 millió forintnak megfelelő eurót ajándékoz egy csengeri asszony – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az ajándékozó közeli hozzátartozója, aki ismeri az ügy részleteit.

Ez azért is figyelemre méltó, mert a fideszes politikus többször is azt állította: önzetlenségből, a közjó érdekében segített az állítólag mesés vagyont öröklő nőnek, hogy a pénz megfelelő helyre kerüljön, és ebben semmiféle személyes haszonszerzés nem motiválta. A rokon szerint ugyanakkor Kósa Lajos kifejezetten kérte, hogy ne hozzá, hanem édesanyja számlájára érkezzen 2,6 millió euró. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter korábban azzal is védekezett, hogy ő alig ismeri a nőt, aki – közokiratba foglalt dokumentum szerint – megbízta, hogy kezeljen egy 1300 milliárd forintos vagyont.

Magyar Hírlap: Hadházy távozzon a közéletből!

A Fidesz ismét arra szólítja fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, hogy távozzon a közéletből – idézi a Magyar Hírlap Halász Jánost, a Fidesz-frakció szóvivőjét.

A politikus azt mondta: Hadházy Ákos újabb hazugságokba bonyolódott azért, hogy leplezze embertelenségét, amivel nyugdíjas szomszédja életét megnyomorította. Hozzátette: a napokban kiderült, hogy Hadházy az elmúlt években minden eszközzel megpróbálta megszerezni idős szomszédja társasházi lakását, az LMP-s politikus semmitől sem riadt vissza annak érdekében, hogy „kisemmizze a nyugdíjast”. Elzáratta a vizét, letiltatta a nyugdíja egy részét, húszezer forintot vonatott le a beteg férfi hetvenezer forintos nyugdíjából, miközben ő maga húszmilliót költött luxushobbijára, a magánrepülőgép-vezetésre – sorolta Halász János.

Kifejtette, az idős ember végül kórházba került, és a napokban elhunyt. A Fidesz-frakció szóvivője kiemelte, az idős férfi lánya megerősítette, hogy az LMP-s képviselő folyamatosan „sanyargatta” az apját a lakás megszerzése érdekében. Hadházy Ákos az anyagi haszon reményében „különös kegyetlenséggel járt el” egy idős emberrel szemben. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, „ez embertelenség, ezért Hadházy Ákosnak távoznia kell a közéletből”.

Magyar Idők: Cenzúrázta a Facebook a köztévét híradóját

Néhány nap alatt a Híradó három migrációs tárgyú videóját törölte a Facebook, mondván: azok nem egyeztek a „közösségi szabályokkal” – olvasható a Magyar időkben. Részletes indoklást hiába kért, eddig nem kapott a köztévé.

Bár azt ígérték, 24 órán belül magyarázatot adnak arra, miért távolították el a Híradó videóját, azaz miért cenzúrázták a köztévé oldalát, a Facebook továbbra is adós az indoklással.

Egymillió megtekintés és 12 ezer megosztás fölött járt kedd este annak az M1-nek nyilatkozó svéd-magyar nőnek a videója, aki a migrá­ciós helyzet és a biztonság hiánya miatt 40 év után költözött haza Svédországból, amikor a techcég azzal a megjegyzéssel, hogy „a tartalom nem egyezett a közösségi szabályokkal”, eltávolította a felvételt.

A nő nyilatkozata nagy feltűnést keltett, az ellenzéki sajtó azonnal támadást intézett ellene, igyekezett hitelteleníteni, lejáratni a nyilatkozót. Ugyanezt tették akkor is, amikor Lázár János megosztott egy Bécsben készült videót, amely a császárváros egy kevéssé ismert, a migráció és a multikulturalizmus támogatói által letagadott arcát mutatta be.

Népszava: Puszta létéért küzd a vidéki sajtó

Miután a vidéki megyei napilapok kormánypárti tulajdonosok– Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, valamint a Népszabadságot megszüntető Heinrich Pecina – kezébe kerültek, még inkább felértékelődött a helyi független sajtó szerepe. A helyi hatalommal kritikus hangnemet is felvállaló néhány médium helyzete azonban egyre sanyarúbb: finanszírozásuk akadozik, s egyre nehezebben jutnak információhoz.

– Sohasem titkoltuk, hogy Czeglédy Csaba az egyik jelentős támogatónk, így azzal, hogy előzetes letartóztatásba került, akadtak nehézségeink – mondta a Népszavának Roznár Gyöngyi, a 18 éve működő, szombathelyi Nyugat.hu főszerkesztője. – Hiába vagyunk a legolvasottabb online lap Vas megyében, nem érkezik hozzánk önkormányzati hirdetés, s az is előfordult, hogy egy céget megkeresett a politika, ne nálunk hirdessen. Civil pályázatokon pedig eleve esélytelenként indulunk.

Így és itt is lehet ünnepelni március 15-én

Ezúttal is nehezen tudjuk megúszni március 15-e felhevült politikai hangulatát, amit az idén „súlyosbítanak” az aktuálpolitizálásra késztető, közeli országgyűlési választások, amelyek kapcsán – borítékolhatóan – súlyos üzenetek, éles megfogalmazások és felkorbácsolható érzelmek várhatók. A fővárosban nagy lesz a jövés-menés, egész napra jut politikai program. Összeállításunkban (ábécé-sorrendben) a nagyobb pártok, szervezetek embereket inkább megmozgató központi rendezvényeit vesszük sorba.

 

Állami ünnepség
Budapest, 14:00, Kossuth tér

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából díszünnepség a Kossuth téren. Beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

 

#diákvagyok mozgalom
Budapest, 17:00, Operaház, Andrássy út

Megemlékezéssel egybekötött demonstrációt szervez a #diákvagyok mozgalom, „ahová minden, a hazánk jövőjéért, a fiatal generációk jobb oktatásáért aggódó és felelősséget érző magyar polgárt” várnak. A demonstráció meghirdetésekor a szervezők tudatták: „Veletek együtt, a tömeg erejével fogunk újra kiállni azért, hogy normális körülmények között tanulhassunk és dolgozhassunk a hazánkban.Nem várhat tovább az oktatási rendszerváltás! Vegyük a saját kezünkbe a sorsunkat, és mutassuk meg, hogy nem üldözhetik el a fiatalokat Magyarországról!”

 

Civil Összefogás Fórum
Budapest, 11:30, Bem tér

„A március 15-i békemenet nem csak Magyarországról, hanem Európáról is szól. A nemzeti kormány melletti kiállással ugyanis az európai keresztény kultúra védelmében is fellépnek a békemenet résztvevői, ráadásul világos üzenetet küldenek Brüsszelnek:

Bármennyire is próbálkoznak, Magyarország nemet mond a bevándorlásra. A tét tehát rendkívül nagy, hagyományaink és eddigi szokásaink megvédése múlik a nemzeti oldal kiállásának sikerén.” – olvasható a CÖF közösségi oldalán a Figyelő, ma már kormánypárti hetilap vezércikkéből vett, a Békemenetet beharangozó idézet. A CÖF az idén is számít lengyel résztvevőkre, nem véletlenül mond köszöntőt a menet indulása előtti megemlékezésen Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője (magyar tolmácsolással). Ezt követően Bayer Zsolt szól az egybegyűltekhez, akik „A haza mindenek előtt” Kölcsey idézettel ellátott molinó mögött elindulnak a Bem tér –  Nyugati tér –  Alkotmány utca – Kossuth Lajos útvonalon a Kossuth Tér felé, ahol csatlakoznak az állami ünnepségre és Orbán Viktor beszédére kíváncsi emberekhez.

 

DK – Együtt – MLP – MSZP – PM – Szolidaritás
Budapest, 15:00, Fővám tér

„Talpra Magyar!” a címe annak a végén csak összejött közös megmozdulásnak, amelyet inkább szánnak aktuálpolitikai kormányellenes demonstrációnak, mint az 1848. március 15-re, a szabadságharcra emlékező ünnepségnek. Ezt nem is titkolják a szervezők, akik a többi között úgy hirdetik a megmozdulást, hogy „Ha sokan megyünk el március 15-én tüntetni, akkor újabb ütést viszünk be a Fidesznek! Ha sokan megyünk el április 8-án szavazni, akkor győzni fogunk!”.

Az ünnepségen beszédet mond Karácsony Gergely, az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, listavezetője.

 

Jobbik
Budapest, 15.00, Batthyány-örökmécses

A Jobbik Magyarországért Mozgalom, folytatva eddigi hagyományait, ismét az utcára hívja a híveit március 15-én. A központi megemlékezés Budapesten lesz, a Batthyány-örökmécsesnél. Ezen beszédet mond Vona Gábor miniszterelnök-jelölt, Volner János frakcióvezető, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, valamint Jakab Péter, a Jobbik szóvivője. A programban szerepel még  az is, hogy országgyűlési képviselőjelöltjei ünnepélyesen felesküsznek a Szent Korona hiteles másolata előtt.

 

LMP
Budapest, 12:00, Hotel Benczur

Az LMP némileg rendhagyó, s így a választások előtti összefogás-nem összefogás mizéria közepette akár azt is mondhatjuk: szimbolikusan ünnepel: nem vesz részt a közösnek szánt demokratikus ellenzéki rendezvényen, de nem is tart olyan központi ünnepséget, amellyel az utcára hívná a híveit (igaz, általában zárt helyen szokott a párt ünnepelni).

„Nemzeti függetlenséget, megújuló Magyarországot!” címmel lesz az ünnepi rendezvényként hirdetett – ingyenes  és sajtónyilvános – konferencia, az Ökopolisz Alapítvánnyal közösen, s ezen mond beszédet Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje. A konferencián egyébként olyan kérdéseket boncolgatnak mint hogy „mekkora veszélyt jelent nemzeti függetlenségünkre a növekvő orosz befolyás, mennyire teszi kiszolgáltatottá hazánkat a hosszútávú gázszerződések és a paksi beruházás nyomán kialakuló energiafüggőség? Nevezhetjük-e mindezt a hódítás új formájának? Milyen szövetségi rendszerben van esélyünk Magyarország megújítására? Milyen jövőt hozhat országunk számára, ha a kormány továbbra sem hagy fel a nyugati szövetségeseinkkel szemben folytatott ellenséges retorikával, miközben dübörög a keleti nyitás? Egyenrangúság vagy kiszolgáltatottság?”

 

Magyar Kétfarkú Kutyapárt
Budapest, 12:00, Oktogon

Megtréfálta a viccpárt azokat, akiknek a szándékában áll(t) elmenni az alternatív Békemenetre, amelyet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt hirdetett meg azzal, hogy „annak örömére, hogy lesz Békemenet, mi is szervezünk aznapra egyet. Magyarország legyen a Két Békemenet országa!”. Eredetileg egy másik helyszínre invitálták az eddigi kutyapárti demonstrációk tapasztalatai alapján borítékolhatóan jókedvű menetre a résztvevőket, ám végül változtattak az eredeti tervn. A gyülekező az Oktogonon lesz, s a menet a következő vonalon megy végig: Oktogon –Blaha Lujza tér – Astoria – Erzsébet tér.

 

Momentum
Budapest, 10:00, 10:00 Városháza park

„Tettre ifjak, Tettre végre” címmel rendez egész napos ünneplést a Momentummal a párt, amely a Városháza Parkban kialakított Remény Központba várja a szimpatizánsait egy közös piknikezésre a város közepén! Az estig tartó piknik programja (e cikk írásakor) még alakulóban volt, annyi bizonyossággal, hogy estére egy nagy közös bulit hirdették meg ugyanott.

A Momentum ugyanakkor külföldön, Londonban (Notting Hill, Kossuth Lajos emléktáblája) is tart megemlékezést, ahova pártpreferenciától függetlenül minden angliai magyart várnak közös megemlékezésre.

Szolgálati közleményféle
Jól gondolja meg, aki szabadtéri programok mellett dönt, mivel nem várható túlságosan jó idő, meleg még annyira sem. Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzése szerint közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan alakul ki zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.
Autóval a fővárosban közlekedni nem érdemes – mindenütt lezárások és parkolási tilalmak lesznek – ezekről bővebben a többi között a police.hu-n, illetve a fővárosban  a bkk.hu honlapon lehet részleteket találni. Budapesten már március 13-tól, egészen 16-ig lesznek lezárások és parkolási tilalmak a II., V., VI., VIII., IX., XI. és XIII. kerületben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!