Kezdőlap Címkék Arzenal

Címke: Arzenal

A szultán és a futballsztár: Erdogan volt Özil tanúja esküvőjén

A londoni Arsenal 30 éves sztárja két évvel ezelőtt ismerkedett meg Törökország egykori szépségkirálynőjével, akit most nőül vett egy sokcsillagos luxusszállodában a Boszporusz partján Isztambulban.

Mesut Özil tanúnak kérte fel Törökország majd mindenható urát, akit hazájában szultánnak neveznek. Erdogan elnök el is vállalta a megtisztelő felkérést annál is inkább, mert megismételt szavazást tartanak Isztambulban. A szultánok egykori városában ugyanis Erdogan elnök pártja vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon. Az államfőnek sikerült elérnie, hogy megismételjék a szavazást. Erdogannak most minden szavazatra szüksége lesz. Özil pedig népszerű szülei hazájában.

Mesut Özil ugyanis már Németországban született. Ezért a németek futball válogatottjában játszott. Csakhogy Erdogan elnök felkérte őt: szerepeljenek együtt egy választási plakáton! A közös választási plakátnak is része volt abban, hogy a Németországban élő törökök, akiknek a száma több mint három millió, megszavazták az új alkotmányt, mely szinte szultáni hatalmat adott Erdogan elnöknek.

Mindez egyáltalán nem ártott a magyar-török kapcsolatoknak: Orbán Viktor miniszterelnök még a fiát is elvitte arra a díszes fogadásra, melyen azt ünnepelték, hogy Erdogan elnököt beiktatták szinte szultáni hatalmába Törökországban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!