Kezdőlap Címkék Alföldi Róbert

Címke: Alföldi Róbert

Árkok mentén elpusztul a világ

A rendező szerint a mű 1944-ben játszódik, de nagyon is a máról szól. Többek között a mai Magyarországról, ahol a hatalom nem hajlandó a párbeszédre. Sztarenki Pál rendezésében mutatják be a budapesti Rózsavölgyi Szalonban Cyril Gely Diplomácia című darabját, a rendező és Alföldi Róbert főszereplésével. Vajon miként éri el a svéd diplomata, hogy a hitleri fasiszták ne robbantsák fel Párizst?

Mi az, ami indokolta, hogy a Rózsavölgyi színpadára állítsd ezt a darabot?

A darabot Zimányi Zsófia, a színpad vezetője találta, ő ajánlotta a figyelmembe, tehát az autentikus válasz nyilván tőle várható. De annyi biztos, hogy egy nagyon izgalmas és érdekes történetről van szó, egy rendkívül éles helyzetről. Egészen konkrétan arról, hogy 1944 augusztus 25-én Párizsban, amikor a szövetséges csapatok már csak pár kilométerre vannak a francia fővárostól, Párizs helytartója és kormányzója, Dietrich von Choltitz tábornok azt a parancsot kapja Hitlertől, hogy robbantsa fel Párizst. Ennek megfelelően alá is aknázzák a várost.

Valóságos történetről beszélünk?

Igen, valóságosról. Ez a tábornok korábban Szevasztopolt is lerombolta, és majd’ 30 ezer zsidót kivégeztetett, tehát rettenetesen értett a felperzselt föld taktikájához, ezért is emelték ki a tábornoki kar köréből, illetve ezért is bízta rá Hitler ezeket a szemét feladatokat. Ekkor, tehát néhány órával a robbantás előtt, a német főhadiszállás hoteljében jelent meg egy Raoul Nordling nevezetű svéd nagykövet, aki lebeszéli erről a tettéről. Nagyjából ennyi a történet. De ne felejtsük el: egy olyan világban élünk, ahol senki sem választhatja meg szabadon a tetteit, így aztán ellentmondásba keveredik a cselekmény rendje, az erkölcs rendjével.

Most máról beszélsz, vagy a darabról?

Máról meg a darabról.

Magyarországról beszélsz, vagy a világról?

FH

Magyarországról és a világról. Ezek a tendenciák ugyanis nem múltak el, és nem is fognak elmúlni. Emiatt észnél kell lenni, és bizony ezeket észre kell venni, meg kell fogalmazni. Csak azért, hogy szembesüljünk velük,  egészséges szemlélettel tudjunk hozzáállni. A darabban – és a valóságban is –, arról van szó, hogy két szellemiség, két figura, és két világ ütközik egymással. Van egyrészt a katona, akit én magam játszom, és van mellette a civil – Alföldi Róbert alakítja -, ők ketten ütköznek. És noha a katona mögött ott a hadsereg, a teljes arzenál, meg az erő áll, a másik mellett csak a szó, de kiderül: a szó is tud fegyver lenni. Abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk meghallani a másikat. Ha hajlandóak vagyunk a kommunikációra, ha hajlandóak vagyunk a párbeszédre. A párbeszéd rettenetesen fontos a mai világban. Minden helyzet alkalmas a párbeszédre, mégis egyre szűkebbek a lehetőségek erre, annak ellenére, hogy a párbeszéd elengedhetetlen.

Miért?

Mert anélkül megőrülünk, nélküle csak az árkok mentén tudunk létezni. Árkok mentén pedig nem lehet élni, mert akkor elpusztul a világ. Ezért is Diplomácia a címe a darabnak.

Az volt a tervem, amikor készültem a találkozónkra, hogy – megismerve a darabot – belehúzlak egy aktuálpolitikai beszélgetésbe, de nincs erre szükségem, mert magadtól mondod. Akkor, amikor sokan teszik szóvá Magyarországon a párbeszéd hiányát, a gesztustalanságot, állíthatjuk, hogy ez az üzenete az előadásnak?

Igen. De ez csak az egyik oldala, a másik, hogy mennyire fontos, mindenféle társadalmi formációban a civil kurázsi. Mert ha nincs például ez az ember, ez a Raoul Nordling úr, a svéd nagykövet – csak zárójelben: milyen érdekes a svéd karakterológia, hogy ők hajlandóak segíteni az elesetteken, a bajba jutottakon, gondoljunk csak Wallenbergre -, szóval, ha nincs ez a civil kurázsi, akkor lehet, hogy Párizs, 1944 augusztusában fölrobban. És annak milyen következményei lettek volna? Hogyan alakul például Németország és Franciaország kapcsolata a háború után, ha a földdel tették volna egyenlővé Párizst? Láthatjuk: elengedhetetlen adott esetben a civil kurázsi, amely másként, nagyobb rálátással, bölcsebben, okosabban – ha úgy tetszik intellektuálisabban  – látja a világot. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy szóba tudjanak állni egymással. Itt, ebben az esetben, arról van szó, hogy egy katona, aki a saját szakmáján belül, nevezzük így, rettenetesen profi, de pechére értelmiségi is, szóba tud állni a svéd nagykövettel. Még szót is tudnak érteni; érvet érvekre halmozva meg tudják érteni a másikat. Ahhoz pedig, hogy valódi párbeszéd tudjon kialakulni, a feleknek valamit mindig fel kell tudni adni az álláspontjukból. Ez, természetesen, veszteséggel jár. De a másiknak is meg kell tudni tenni ezt, és ha ez a két veszteség összeadódik, nyereséggé konvertálódik át. De ehhez

az agyunkat kell átállítani egy olyan pályára, ahol valóban meg tudjuk, meg akarjuk érteni egymást. Lehetetlen, hogy Magyarországon tízmillió ember él, és mindenki egymásnak akar feszülni. Ez nem létezik.

Szerinted, egy ilyen darabnak, amelyet nem tudom hány ember fog megnézni…

Reméljük nagyon sokan…

Tehát egy ilyen darabnak lehet hatása a mai adminisztrációra?

Arra biztosan nem. Mi nem is az adminisztrációnak csináljuk ezeket az előadásokat, hanem annak a lakosságnak, akikre egyébként ez az adminisztráció hat. Ha ugyanis nem így lenne, nem is lenne szükség az ilyen előadásokra. Nekünk az a dolgunk – miután a hatalom ilyen erősen befolyásolja a tömegeket –, hogy a közönséget, a lakosságot, a partnereinket, embertársainkat, a szomszédunkat felvilágosítsuk arról, hogy az az út, amelyen megyünk káros, egészségtelen és önpusztító. A svéd nagykövet, aki meghívott bennünket egy ebédre, nagyon szép szavakkal méltatta a társulatot, és az is kiderült számunkra, mennyre másként képesek látni a világot. És ez a szemlélet fogja előre vinni a világot. Jankot írja valahol: a történelemnek megvan az értelme, és az az ár, amit a haladásért fizetünk, az a legrosszabb esetben tragikus. Vannak, akik azt mondják, a történelemnek nincs értelme, egy helyben áll, vagy kegyetlenül ciklikus. Mindenki maga eldöntheti, mit gondol erről. Én az utóbbira szavazok. Azt mondom: kegyetlenül ciklikus, és csak annyiban tud haladni előre, amennyiben hajlandóak vagyunk tanulni belőle; a saját hibánkból, a múlt hibáiból, hogy a jövőben ne kövessük el ugyanezeket a hibákat. Mindezt pedig a nagykövettel való találkozás, és az a szemlélet fogalmaztatta meg velem, amit ettől a diplomatától hallhattam.

Vajda Mihály filozófus azt mondta: végtelenül provinciális nép vagyunk, amit csak azért idézek ide, mert kíváncsi vagyok, hogy szerinted ebből a provincializmusból, apátiából ki lehet-e rángatni az embereket az ilyen felfogású darabokkal?

Csak ez a remény éltet minden értelmiségit, minden felelős magyar embert. Ha nem így lenne, akkor feltartott kézzel mennénk a szakadék széléhez. Ebben kell hinni, ebben kell bízni, különben értelmetlen az egész. Nem szabad feladni.

Alföldi Róbertet hívta partnernek. Honnan az ismeretség?

Már tizenhat éves kora óta ismerjük egymást. Azóta figyelem az ő pályafutását, elismerem és tiszteletre méltónak tartom, amit csinál. Főleg abban a husángzuhatagban, amit folyamatosan kap, és amit, egy cseppet sem érdemel meg. Érthetetlenné és furcsává vált a világ. Ruszt József mondta annak idején, hogy sokáig Godot-ra vártunk. Tessék tudomásul venni, Godot megérkezett. Másként fogalmazva: hogy lehet úgy dolgozni, hogy mindent annullálunk és értéktelenné teszünk magunk körül? Nem értem például azt, ami most Ady Endre körül zajlik. Egyszerűen érthetetlen, és egyáltalán, mi szükség van erre? Egyszerűen agyrém, hogy száz évvel Ady halála után ez történik. És ki jön majd utána? József Attila? Zűrzavaros minden, nincs egy normális koordináta rendszer, ami mellett tudnánk létezni. Érthetetlenné, tervezhetetlenné vált a világ. Nem olyan régen csináltam meg Zalaegerszegen a Caligula helytartója című darabot, ami nagyjából ugyanerről szól. Arról, hogy időszámításunk után 41-42-ben, Júdeában Caligula parancsba adja Petronius helytartónak, hogy vigyék be a császár szobrát a zsidók templomába, ami ugye képtelenség, mert nem lehet bevinni. Ott is a hatalom és egy civil párbeszéde a lényeg: megjelenik a zsidó főpap, a Barakiás és lebeszéli róla. És ő nagyon okos dolgokat mond. Azt például, hogy a hatalom végső határa az a pont, ameddig hajlandó vagy engedelmeskedni. Ne hajthatná végre, nem tehetne akármit. Vagyis

önmagában nincs hatalom, csak annak függvényében, amennyire kiszolgáljuk.

Kimossuk az agyunkat is, kontroll nélkül akarunk létezni. De ez zombivá teszi az emberi létezést.

Ha már lovat említettél, hadd idézzem a viccet: nem tudom eldönteni, hogy vak vagy, vagy bátor, amikor az általad színpadra álmodott darabot úgy interpretálod itt és most nekem, hogy abban benne van egy nagyon erős aktuálpolitikai rendszer-bírálat.

Nem gondolom sem bátorságnak, főleg nem vakságnak. Egyszerűen ez lenne a dolga minden felelősen gondolkodó értelmiségnek. A rendszer meg ne féljen, inkább próbáljon alkalmazkodni. Az mégsem működik, hogy mi féljünk, vagy mi alkalmazkodjunk a rendszerhez.

De ez a hatalom meg akarja határozni, hogy miről mit gondoljál, miként éljél…

Akkor az a hatalom előbb-utóbb meg fog szűnni. Erre van ítélve. Rosszul gondolkodik magáról a hatalom. Elkalibrálta saját hatáskörét. Ezzel csak kárt okoz mindenütt. Saját magának is.

Arról a kultúrharcról, ami itt elindult, mit gondolsz, mint egyszerű állampolgár?

Értelmezhetetlen. Értem a funkcióját, csak nem értem az értelmét. A funkciója nyilván az, hogy valamit pezsgésben tartsoni, hogy indulatokat gerjesszen. De az értelme micsoda? Valami furcsa idiotizmus ez.

Mennyiben más az általad rendezett darab, mint azok a filmek, amelyek ebből készültek?

Én csak egy változatot láttam, de ott, film lévén, eleve mások a megoldások. Ott két idősebb ember játszotta a főszerepet, és annak más az akusztikája, mint ha két ereje teljében lévő ember alakítja a szerepet. A film egy nyugodtabb, bölcselkedőbb, lassabb, érvelősebb előadás. A mienk parázsabb, kicsit agresszívebb. Itt a két szereplőnek nagyobb a veszíteni valója. Alföldi Robi 51 éves, én 56 vagyok, nekünk elméletileg még van jövőnk. És a mű középpontjában Párizs áll, de lehetne ez New York, vagy Varsó, vagy a világ bármely városa. Az előadás nem egy történelem óra, hiszen tudjuk, hogy Párizst nem robbantották fel, hanem annak bemutatása, hogy mi történik akkor, ha két ember – még ha ellenfelek, vagy ellenségek is -, hajlandó leülni és meghallgatni egymás.

József Attila írta: miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is. Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. Hát erről van szó. Egyszer úgy is el kell számolnunk magunkkal, akkor miért ne azt az utat válasszuk, amely talán mégis csak közelebb áll – ha tetszik – valóban a kereszténydemokrata, és liberális demokrata világhoz.

Nem létezik, hogy belegyömöszöljük magunkat egy olyan húsdarálóba, aminek a végén csak egyforma alakzatok jönnek ki. Különbözőek vagyunk.

Egy ilyen kisszínpad, mint a Rózsavölgyi megköveteli, hogy másként rendezd meg a darabot, mint egy nagyszínpad esetében?

Itt kisebb gesztusok kellenek, fontos a zene használata. Itt nem nagy képekkel, erős ecsetvonásokkal kell operálni, itt nem lehet hazudni. Itt a harmadik szereplő a néző, együtt gondolkodunk vele. Itt nem a színészi eszközök, a trükkök dominálnak, hanem az a gondolatmenet, ami kijön az ember agyából.

Rendezőt rendezni nehezebb?

A Robira utalsz?

Igen.

Nem, legalább is nekem, most ebben a helyzetben nem. Jól tudunk együttműködni. Ha valami olyasmit csinálok, ami neki nem tetszik, egyszerűen kiröhög, ha ő csinál valami nekem nem tetszőt, akkor egy kicsit ravaszabb eszközökhöz folyamodok. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Közösen alakítjuk a darabot. Izgalmas lesz, mindenképpen. Majdnem olyan, mint egy Colombo, ahol ugye tudjuk a végét, mégis feszültségben tart.

Bréking nyúz, 2018. november 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba. A bukott német kancellár elképesztő hazugságturnéba kezdett. A Bábszínházat is elérte szexuális aberráció.

Hidvéghi Balázs: szándékos akció a migránsok beszállítása Európába

A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában.

„…egy szervezett, szándékos akcióról van szó” – mondta. Példaként az egyik Soros szervezet, az Advocats Abroad akcióját hozta fel, akik arra képezik ki a migránsokat, miként vezessék félre a hatóságokat, hogy mit mondjanak, amikor menedékkérelemért folyamodnak.

„Kerek perec elhangzik, hogy azt kell mondaniuk: üldözött keresztények és még azt is megmutatták nekik, hogyan kell imádkozni” – mondta.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor a Földközi-tengeren keresztül humanitáriusnak mondott, de valójában az embercsempészekkel együttműködő hajóhad több ezer embert szállított Olaszországba. (hirado.hu: Migránskártyák: Szervezett politikai akció zajlik)

Merkel a teljes csőd szélén

A bukott német kancellár, úgy tűnik, megpróbálja a múltat végképp eltörölni: elképesztő hazugságturnéba kezdett.

Angela Merkel a teljes csőd szélén van, hiszen pártszövetsége súlyos népszerűségvesztést könyvelhetett el a bajorországi és hesseni tartományi választásokon. A fentiek hatására Merkel október végén bejelentette, hogy nem indul többet a CDU elnöki pozíciójáért, és 2021 után semmilyen politikai tisztséget nem vállal. Ahogy korábban már írtunk róla, Merkel bukásához egyértelműen a bevándorláspolitikája vezetett, azaz, hogy feltétel nélkül bevándorlók százezreinek küldött meghívót a „Willkommenskultur” és a „Wir schaffen das” jelszavai mögött. A kancellár miután látta, hogy ez a politika nem jött be, úgy tűnik, új hobbijaként a valóság és a közelmúlt elferdítésébe, azaz nyilvános hazudozásba kezdett mind a saját politikája, mind a Magyarországon épített kerítés és határvédelem kapcsán.

…azt találta lódítani, hogy nem az ő Willkommenskultur politikája, illetve a menekülteknek meghívót küldő 2015-ös nyilatkozatai a felelősek Németország és Európa bevándorlókkal történő elárasztása miatt, hanem a magyar határkerítés, illetve, hogy az szerinte későn épült meg.

Merkel, aki most azt hazudja, soha nem ellenezte a kerítést, sőt valójában csak az volt a baja, hogy nem épült meg előbb, valójában akkor azt mondta: a kerítések nem állítják meg a migránsokat. (Origo: Merkel szánalmas végnapjai)

A Bábszínházat is elérte szexuális aberráció

Ezzel a címmel érkezett meg Szakács Árpád kulturális diktatúráról szóló sorozatának legújabb része a hétvégi Magyar Időkben. A szerző ezúttal a Bábszínház bicskanyitogató új darabjáról mesél, amelyet teljesen véletlenül Alföldi Róbert rendezett.

Ez a példa sajnos közel sem az egyetlen: a szerző a kultúrharc kapcsán felhozza példának a Kerekasztal Színházi Nevelési Központot is, amelynek keretein belül “a balliberálisok erőfeszítés nélkül megoldják a fiatal magyar korosztály nevelését, a magyar állam pénzéből”. (PestiSrácok.hu: Alföldi és a szexuális aberráció a Bábszínházban, természetesen a kultúra jegyében)

Eszetlenség és humánum

Az Alföldi Róbert által játszott Raoul Nordling, svéd konzul, megmenti Párizst. Egyetlen ember a híres nagyvárost? Ez úgy hangzik, mint valami tucat katasztrófafilm hülye sztorija. És bármennyire hihetetlen, igaz! A Diplomácia című, Cyril Gely által írt darabot látjuk, Sztarenki Pál rendezésében. Színészként pedig német tábornokot játszik, akit a már minden fronton vesztésre álló Hitler azzal bízott meg, hogy robbantsa fel egész Párizst.

 

Azért tébolyító, hogy mi minden múlhat egy emberen! Mondogatni is szokták, hogy manapság akár  egyetlen őrült elég ahhoz, hogy felrobbantsa a világot. Fene tudja, hogy ez így igaz-e, de azt hiszem, hogy a félelem ettől már mindannyiunkban ott van, átsuhant az agyunkon ez a lehetőség. Az pedig túlzottan is közel került hozzánk a terrorizmussal, hogy akár megeshet, hogy békeidőben is felrobbanunk.

Tény ami tény, Hitler tényleg kiadta a parancsot Párizs megsemmisítésére, nyilván azt remélve, hogy ezzel legalább ideig-óráig feltartóztathatja a szövetségeseket. És valóban úgy volt, hogy a sokat próbált Dietrich von Choltitz tábornok, végre is hajtja a fény városának, és akár két millió embernek, a tébolyult elpusztítását.

Fotó: Gordon Eszter

Két hatalmas horogkereszt van a színpadon, amikor bemegyünk a Rózsavölgyi Szalon Diplomácia című produkciójára, már ezekkel kávézgatunk, teázgatunk, sütizgetünk. Vészjóslóan nyomasztó társaság. Először a tábornokot látjuk meg a hotelszobájában, karján is horogkereszt, feszülő, állig begombolt egyenruha, kitüntetésekkel, Böhm Katalin tervei szerint. Talpig katona áll előttünk, büszke arra, amit elért, számára a parancs nyilvánvalóan parancs, nincs töprengés, nincs vívódás, hogy azt végrehajtsa-e, ahogy evidens, hogy az ő parancsát sem lehet megkérdőjelezni. Megy előre, mint a buldózer, ha törik, ha szakad. Az erkélyről végig néz a hajnali Párizson, amit immár az ő megsemmisítésre szánt birodalmának tekint. Majd elkapja egy asztmaroham, és a kamasz segéde keríti elő neki remegő kézzel a gyógyszert, így aztán világossá válik, hogy lám, ő is mennyire könnyen sebezhető. Meg az is világos, hogy kifogyva a megfelelő erőkből, már kényszerűen kamaszokkal, Varga Ádám, Bárdi Gergő hiteles megszemélyesítésében, próbálják vívni a németek háborút. De rögvest utána Choltitz intézkedik, telefonál, halasztást nem tűrő utasításokat ad ki, és fogadja azt az ifjú mérnököt, aki pontosan beszámol neki arról, hogyan tervezte meg a lehető legnagyobb gondossággal, Párizs levegőbe röpítését. A díszletet kigondoló Enyvvári Péter hatalmas várostérképet helyezett el a háttérben a falon. Ezen piros mágnesekkel jelöli az alapos munkát végző fiatalember a robbantási gócpontokat, legfőképpen a hidakat. Sütő András ügybuzgónak játssza, aki érzi, hogy mekkora feladat ez, milyen körültekintést és szaktudást igényel. Ecseteli is az elképzeléseit behatóan, és meg is kapja érte a dicséretet a tábornoktól. De azért csak kicsusszan a száján, hogy nem gondolta volna az építészkaron, hogy Párizst kell majd felrobbantania. És hát némi bátortalansággal engedélyt is kér rá, hogy mielőtt kitör az égszakadás, földindulás, hadd hagyja el a várost. Munkája végeredményében nem akar gyönyörködni.

Fotó: Gordon Eszter

Minden előkészület lezajlik a tömeghalált okozó, várost romba döntő robbantássorozathoz. És ekkor, az utolsó órában, toppan be a svéd konzul, aki Franciaországban született, így jókora a helyismerete, egy rejtekajtót is ismer a lakosztályba, ezen keresztül jutott be. Alföldi a tábornok rettentő határozottságával szemben, félszeg, öltönyös, mellényes, nyakkendős urat ad, egy polgárt. Vívódó, töprengő humanistát, aki eddigi ismeretségükre való tekintettel, el akarja téríteni a tábornokot iszonyú megbízatásától.

Itt következik a nagy párbaj, és a kolosszális színészi lehetőség. Sorsdöntő órában vív egymással szócsatát két férfi, a megszállók vezetője és a megszállottak képviselője, és a kezdeti totális bizalmatlanság után képesek lesznek meghallgatni egymás érveit. Döbbenetesen rímel ez a szituáció Székely János jelenleg is több helyen játszott, riasztóan aktuálissá vált, Caligula helytartója című nagyszerű darabjára, amiben a császár helytartója áll le, légiókkal a háta mögött, vitatkozni a jeruzsálemi templom főpapjával, és végül a parancs megtagadásával megelőzi a nemzethalált.

Fotó: Gordon Eszter

Ezúttal Alföldi csendes, megfontolt, felelősségteljes konzult alakít, akinek tán vigyáznia kell, hogy ne jöjjön ki a sodrából, de a cél érdekében fegyelmezni tudja magát. Amikor már-már megemelné a hangját, visszatolja a „potmétert.” Higgadt arckifejezést erőltet magára, rendezi a vonásait, miközben érvel és érvel, pörög az agya, bármire van riposztja, cáfol, alátámaszt, életbölcsességeket és nagyon is konkrét tényeket mond, akár az éppen aktuális hadi helyzetet. Amiből egyértelmű, hogy semmi, de semmi értelme a levegőbe röpíteni Párizst, azzal csak egy-két héttel tudnák késleltetni a németek a vereségüket, és belegondolni is rossz, milyen borzadályos megtorlás következne.

Nem csak szavak vívnak egymással, hanem tekintetek, gesztusok szintén. A két színész remekül játssza, csaknem hogyan nyársalják fel egymást nézéssel, vagy hogy engesztelődik meg a tekintet, hogyan csitulnak a gesztusok. Ezernyi érzelmi árnyalat fut át rajtuk, a teljes csüggedéstől a remény felébredéséig. És közben jelentőségteljes csendek is vannak, táncoló idegekkel. Két férfi pokoli kutyaszorítóban egymásnak feszül, dermesztő „sakkjátszmát” vív, és végül mindkettő megérti a másikat, a humánum felülkerekedik az esztelen pusztításon.

Lidérces belegondolni, hogy ez tényleg egyetlen emberen múlott!? Ha nincs Nordling, levegőbe repül minden?! Vagy, ha Choltitzot kicsit más fából faragták volna, szintén!? Hogy mi hangzott el a szállodában, az a darab szövegében valószínűleg sok tekintetben fikció. De az alaptörténet igaz. A konzult a háború után igencsak kitüntették. Még találkozott is egyszer az immár békés Párizsban a tábornokkal. És neki ajándékozta a kitüntetését. Szép. Mint a mesében, itt a vége, fuss el véle, mondhatnánk nyugodtan álomra hajtva a fejünket.

Fotó: Gordon Eszter

Csak közben ez a történet manapság lidércesen aktuális, nem véletlenül szisszennek fel többször is a nézők, hogy te úristen, mi hangzik el! A veszélyérzetünk az elmúlt időszakban alighanem növekedett. Szorongásainkat fogalmazza meg ez a produkció, de történelmi hitelességű, igaz happy andjével talán kicsit segít hinnünk abban, hogy hiába jön a rosszabbnál rosszabb, a humánum azért előbb-utóbb, csak felülkerekedik.

Bréking nyúz, szeptember 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma sem pihen a kormánypropaganda: visszatért a kultúrharc a Magyar Időkbe, nem tud leszállni az Átlátszóról az Origo, Jobbik-kongresszuson járt a Pesti Srácok. Lapszemle az alternatív valóságból.

Alföldi Róbert és a színházak a Magyar Idők kultúrharcos sorozatában

„A rengeteg szakmája mellett Alföldi úr a térség legjobb társadalomkritikusa is. A Centrál Színház 2018/2019-es évadának műsorfüzetében különleges interjú olvasható a művész-rendező úrral. Épp Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját viszi színre. Az interjúból megtudjuk, az előadás nem egészen hasonlít a német nyárspolgárok kritikájához, mert nálunk hiányzik ez a réteg. Mint mondja: „Itt csak reménytelen, kiszolgáltatott, szorongó és gyáva emberek vannak. Amiért mégis hasonló társadalmi folyamatok játszódnak le nálunk, mint a harmincas évek Németországában, az épp a kiszolgáltatottság miatt van.”

Végre ismét eljutottunk a náci világhoz. (…)

Forrás: Wikimedia Commons

Jól ismert módszer: fellépni vendégként egy országban, majd a szabad művészet jegyé­ben lehülyézni a többségi szavazókat. Függöny! Taps! Ezek után lehetett interjúk, cikkek özönében hangoztatni a balliberális „magaskultúra” felsőbbrendűségét, megemlítve, hogy a fideszesek bunkók, legfeljebb szotyizni járnak ki a focimeccsekre. Mivel ennyire korlátoltak, ezért próbálják megszüntetni a színházi szabad világ szigeteit.”

Az Origo szerint valójában pánik, hogy mindenki a kétségbeesett erőfeszítéseiken szórakozik

„Teljes a pánik a hazai Soros-világban, miután rámutattunk az amerikai milliárdos hazai és nemzetközi csapatának összjátékára. A bevándorláspárti milliárdos támogatásaiból működő blog most éppen a hazai Soros-világ egyik jellegzetes figuráját vetette be, aki a portálon megjelenő írásában a Soros-hálózat létét igyekezett letagadni. A meglehetősen zavaros, a magyarázkodástól a mellébeszélésen át a fenyegetőzésig terjedő írás komoly bizonyítéka annak, hogy Bodoky nevetséges önleleplező szelfije mekkora zűrzavart okozott Soros szövetségesei között. (…)

A prímet a Mérce igyekezete ellenére mégiscsak az Átlátszó vitte, szombaton a lap vezetőjének jó barátja, Vágvölgyi B. András kezdett furcsa merengésbe. Úgy tűnik, a magát ostobán leleplező, ezért pánikba esett főszerkesztő régi harcostársának segítségét kérte, aki ennek maximálisan eleget tett. De még, hogy!”

Sajátos beszámoló a Jobbik-kongresszusról a Pesti Srácokon

„Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos, ám szinte értelmetlenül hömpölygő és semmitmondó gondolatokat hallhattunk Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjétől, és Sneider Tamástól, a párt elnökétől. Nem véletlenül írtuk, hogy ellenállás, hiszen a kongresszus elhatározta, hogy kilépve az ellenzéki szerepből, ellenállást hirdet és minden fronton harcolni fog a diktatúra ellen. Stábunk az ellenállás gyakorlatáról szeretett volna többet megtudni Sneider Tamástól, de Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, először lesöpörte az asztalról kérdésünket, és hiába intéztük a pártelnöknek, Jakab egyszerűen kivonultatta a teremből Gyöngyösi Mártonnal együtt. Kérdésünkre később ő maga próbált meg válaszolni, de az arrogancia mellett egyéb tényeket nem tudtunk meg azon kívül, hogy ma Magyarországon diktatúra van.”

Az ítélet beteljesedik

Az István, a király örömünnep, performance, némileg lázadás, nagy-nagy banzáj volt, amikor 35 évvel ezelőtt a Városligetben, a Királydombon bemutatták. Sokan többször is megnéztük. Felkorbácsolta az érzéséket. A Budapesti Operettszínház produkciója is felkorbácsolja. Kivétel nélkül minden néző állva vastapsol utána, jókora ovációban van részük a színészeknek, pedig én nem is a premiert láttam. Így valószínűleg minden előadást követően ez történik majd.

 

Szörényi Levente és Bródy János dalainak jó része sokunk fülében ott van, ezért szinte olyanok, mint amikor koncerteken jönnek a kedvenc számok, vannak akik már előre várják ezeket, és csaknem elélveznek, ha meghallják a közismert dallamokat. Fura, de ez már nem sokkal az ősbemutató után, a Szegedi Szabadtéri Játékokon is így volt, amikor a színpadot körülölelő épület ablakaiból fürtökben lógtak ki potya nézők, sőt akadtak, akik a háztetőre is felmerészkedtek, csakhogy láthassák a produkciót, amiben kétségkívül volt gyúanyag. Annyira, hogy amikor ifjú titánként a közönség tagjaival is interjúztam, többször igazoltattak titkos rendőrök, nyilván azt hitték, hogy felbujtó anyagot készítek valami ellenséges orgánumnak, csak akkor nyugodtak meg, amikor megmutattam a Magyar Rádióba szóló belépőmet.

Persze vannak, akik váltig állítják, hogy lázító elemek ide vagy oda, már az ősbemutató lényegében a konszolidáció – beleértve az 56-os forradalom utáni konszolidációt -, dicsőítése volt. Hogy annyi viszály után most elérkezett a rend, és hát persze a darab végén István megkoronázása, amiről ugye tudjuk, hogy sokkal több véráldozatot követelt, mint az 56 utáni megtorlás, amit sokan a kiegyensúlyozottság, a boldog jövő zálogának tartottak, mások tömeggyilkosságnak.

Fotó: Gordon Eszter

István pedig tényleg államalapító, valószínűleg nem tehetett mást, mint amit tett. De ugyanakkor kétségtelenül temérdek vér tapad a kezéhez. Azt hiszem, hogy Székely Kriszta rendezőt ez izgatta leginkább. István vívódása, gyötrődése, hogy megteheti-e, amit tulajdonképpen nem tehetne meg, halomra ölethet-e egy rakat embert, azért, hogy létrejöjjön az ország. Lehet-e kíméletes, emberséges az ellenséggel, vagy ilyen szituációban nincs kegyelem? Meg, hogy nem válik-e ettől szinte automatikusan maga is zsarnokká, nem megy-e keresztül végzetes személyiségtorzuláson?

Korszerűen izgalmas kérdések. Öt évvel ezelőtt, a darab harminc esztendős évfordulóján, Alföldi Róbert a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezett verziójából azért is akarhattak botrányt kavarni, akik ebben voltak érdekeltek, mert meglehetősen érzékeltette a temérdek kínt, szenvedést és azt, hogy a megkoronázás sem révbe érés, közel sem happy and. Lehet, hogy sokak számára még a kínok kínja következik, akár börtönné is válhat az ország. Na ilyesféle felfogás még sehol nem volt a Királydombon, ott egyértelmű üdvrivalgás, minden kétely nélküli, szédületes mámor, már-már tébolyult boldogságkitörés kísérte a hatalom megszilárdulását, a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

Fotó: Gordon Eszter

Székelynél viszont hangsúlyossá válik a legyőzött Koppánnyal, aki végül is a diktatúra veszélyére figyelmeztet, és minden hívével, a durva elbánásmód. Jól látható a megveretésük, megszégyenítésük. Igencsak hangsúlyos, ahogy Koppány lánya könyörög a legyőzött apja életéért, hogy ne ellenségként, hanem ellenfélként tekintsenek a legyőzöttekre. István már-már meginogna, de, ahogy az a politikában lenni szokott, a háttérből sok mindent irányítanak, és az anyja, Sarolt nem tűr semmiféle kegyelmet, ragaszkodik a felnégyeléshez, a testrészek kitűzéséhez, tanulságul. És most a produkció legerősebb, megdöbbentő képe következik. Martalócok otromba durvasággal hurcolják Koppányt a színpad hátsó részére, vesztőhelyére, egy magaslatra. Óriási, félbevágott kereszt is van hátul, a színpad két oldalán. Ez, amikor az ítélet beteljesedik, összezárul, vagyis súlyos áldozat árán, de eljött nálunk a kereszténység időszaka. Közel sem egyértelmű diadalmenetként, közel sem vér nélkül. Ez így fájdalmas, megrázó, ugyanakkor szép is, úgy felemelő, hogy közben azért borzalmas. A rendezőn kívül a díszlettervező, Cseh Renátó remeklése is. Utána nem sokkal következik a himnusz, amit a nézőtéren is állva hallgat végig mindenki, majd leülünk, de hamarosan itt a produkció vége, és ekkor újra a teljes nézőtér felpattan, állva zúg a vastaps.

Szörényi Levente és Bródy János darabja kiállta az idő próbáját, most is van benne kakaó bőven. Szabó Mónika hatalmas elánnal vezényli a zenekart, ami elhalkul, lelassul, ha kell, de jobbára inkább megrengeti a falakat. Kocsis Dénes nem macsó, nem kemény István, vannak benne már-már kisfiús vonások, így jobban érthető, hogy az anyja által rángatható, és jobban el lehet játszani a megkeményedés folyamatát. Az anyja, Sarolt, Polyák Lilla megformálásában, kőkemény nő, nála aztán nincs apelláta. Polyák csaknem olyan

Fotó: Gordon Eszter

őserőnek játssza, mint amilyennek Dolhai Attila Koppányt, de hát ugye ez nem western, amiben a főhősök a végső ütközetben egymás szemébe nézve, becsülettel vívnak pisztolypárbajt, és győz a jobbik. Itt már szerepet játszik az ármány, a túlerő, az éppen kialakulóban lévő hatalom. Őserő és áradó énekhang ide vagy oda, Koppányt pedig a György-Rózsa Sándor által alakított, vehemensen vérszomjas, nyughatatlan Torda igyekszik mind erőszakosabb cselekedetek irányába taszítani. Gubik Petra Rékája ütközőpont, próbál engesztelően, csitítóan hatni, de ebben az eldurvult közegben már sajnos hatástalanul.

A Bodor Johanna és Lénárt Gábor koreográfiájában is megmutatkozó kolosszális energiákkal van jelen az Operettszínház társulata a produkcióban. Az említetteken kívül például Maros Bernadett, Kerényi Miklós Máté, Homonnay Zsolt, Gömöri András Máté, Dancs Annamari dobnak be apait-anyait. Pattantyús Dóra jelmezeiben nem történelmi korok nehéz ruháiban feszengenek, de nem is maiakban, a jelmezek is érzékeltetik azt a rendezői szándékot, hogy ez a történet kortalan, a hatalom rút mechanizmusa eléggé hasonló szinte bármikor.

Semmiféle válság nincs a társulatban

Megalázónak tartja Jordán Tamás, hogy nem szóltak neki előre arról, hogy tizenhét év után a Savaria Történelmi Karneválon nem haladhat a menet élén, de nem gondolja, hogy ennek kihatása lesz a színház munkájára. Arról is beszél a vele készült interjúban, hogy a tervekkel ellentétben, Alföldi Róbert mégsem rendez a következő szezonban náluk, mert más darab vált  most aktuálisabbá.

  • Mindenki azt gondolja, hogy Jordán is megijedt vagy szóltak neki.
  • A színház fontosabbnak tartja a Terror című darab előadását.
  • Csak újságból tudtam meg, hogy nem lehetek a menet élén, ez megalázó.
  • Ami mögöttem van, most learatható.
  • Az eltelt tíz év alatt a színház nagyon-nagyon ment előre. 

Meglehetősen kemény a következő évad terve. A revizor, Mohácsi János rendezésében, nyilván erős társadalomkritika. Anouilh Medea című darabja pedig arról beszél, hogy akik eddig szövetségesek voltak, igen közel álltak egymáshoz, szembekerülnek. Ez Lukáts Andor rendezésében lesz látható. Mintha ennek is igencsak lenne aktualitása. Székely Csaba új darabja pedig a melegség, a kirekesztés témakörét járja körül, Alföldi Róbert színpadra állításában…

Itt közbe kell szólnom, ez a produkció nem lesz.

Miért nem?

Márciusban még úgy tűnt, hogy ez nagyon fontos, időszerű. De eljött a nyár, és kiderült, hogy már nem annyira érvényes.

Szegény Székely Csaba nem először jár így, pár éve az Örkény Színházban már el is kezdték próbálni az egyik darabját, majd nem mutatták be. És akkor Alföldi mit csinál?

Nem rendez ebben a szezonban nálunk, csak a következőben.

Emiatt kapásból rögtön mindenki valószínűleg valami politikai dologra gondol.

Mindenki azt gondolja, hogy a Jordán is megijedt vagy szóltak neki.

És nem?

Nem. Nem. Ebbe egyáltalán nem szóltak bele.

De akkor nem lehetett volna valami mást kitalálni Alföldinek?

Lehetett volna. De ő következetesen éli a művészi életét, és soha olyat nem csinált, ha valahol szó volt valamiről és a színház elállt tőle, mást választott. Akkor inkább abban a szezonban nem rendezett ott.

Ebben az esetben a színház állt el a darabtól?

A színház érvényesebbnek és fontosabbnak tartja most a Terror című darab előadását. Úgy gondoltuk, hogy a Terror című darab lesz helyette, amit sok színházban nagy sikerrel játszanak, és ami most igen fontos. Ennek igen nagy az aktualitása.

Azt gondoltam, hogy miután nem akartak igazgatóvá választani, majd mégis direktor lettél, elrendeződött minden. Te érted, hogy az eddigiekkel ellentétben a Savaria Történelmi Karneválon miért nem lehettél a menet élén?

Nézd Gábor, nem várható el tőled, hogy mikroszkóp alatt nézd a szombathelyi életet.   Nagyon rosszul esik az, hogy csak az újságból tudtam meg, hogy nem lehetek a menet élén, ez megalázó. Engem májusban felkért a fesztivál szervezője. Nem kell minden évben nekem lennem a menet elején lévő bigán. De ha tizenhétszer egymás után én voltam, akkor annyi elvárható, hogy ha nem én vagyok, szóljanak. Ha a polgármester elmondja nekem, hogy most már azt szeretné, hogy változtassanak a karnevál koncepcióján és, hogy most sportolók legyenek az élen, mert nagyon híres szombathelyi sportolók vannak, akkor egészen biztos, hogy ez az én egyetértésemmel történt volna.

Bányai Kelemen Barna, aki elszerződött a Katonába, azt mondta, hogy annak idején az igazgatóválasztás körüli hercehurca igencsak megrángatta a társulatot. Akkor teljes mellszélességgel kiálltak melletted a társulat tagjai meg a város lakói. De ami most történt, esetleg kelthet valami bizonytalanságot, hogy jaj, akkor majd fél év múlva, egy év múlva esetleg nem is te leszel az igazgató, netán nem stabil a színház helyzete. És akár megindulhat egy elvándorlás.

Most nem nagyon értelek. Bányai Kelemen Barna mondhatta, hogy az igazgatóválasztási procedúra megrángatta a társulatot, természetesen mindenki feszült volt, de ezen már túl vagyunk, nincs már az, hogy jaj mi lesz majd jövőre. Akkor mindenki idegbeteg volt és nagyon hálás vagyok azért, hogy mindenki kiállt mellettem. Nyilván ennek is szerepe van abban, hogy egy újabb időszakra megkaptam a színházat. Azért voltak idegesek a társulat tagjai, hogy mi lesz velük, ha nem én vagyok. De most én vagyok. Ilyen bizonytalanság nincs. Semmiféle válság nincs a társulatban.

A biga ügy nem kelthet újabb bizonytalanságot?

Ne haragudj Gábor, hogy türelmetlen vagyok. 2021. január 31-éig én vagyok az igazgató. Nem lehet eltávolítani, mert ahhoz súlyos fegyelmi dolgok, pénzügyi bukfencek kellenek. Az, hogy ki áll a bigán, marginális. Ez az ügy önmagában felháborító, de nem akkora politikai ügy, amekkorára gondolnak az emberek. Nekem fáj, de egy bocsánatkéréssel el lehetne intézni, nem rendítette azonban meg a színház és a város viszonyát. Ha a polgármester közölte volna velem, vagy a fesztivál szervezője, hogy most más a koncepció, akkor nem lehetne az a látszat, hogy ki akartak velem cseszni. Most ez a látszat és a baloldali érzelmű emberek ezt így is gondolják, és ennek hangot adnak. De ezt a jobboldal és maga a polgármester is ki tudná védeni, át lehetne tekerni ezt az egészet egy emberi mulasztásra. Nincs benne semmiféle célzatosság, mondják ők.

A színháznak komoly szakmai sikerei vannak, például most a színikritikusok öt kategóriában is díjra jelölték.

Ez azt jelzi, hogy az eltelt tíz év alatt a színház nagyon-nagyon ment előre. Erről szívesebben beszélnék.

Amikor Szombathelyre mentél, volt egy olyan koncepciód, hogy a vidéki színház nem azt jelenti, hogy valamennyi néző csak szórakozni akar. Ezt a következő évad műsorterve fényesen bizonyítja, egyáltalán nincs benne zenés vígjáték, operett, sőt még musical sem.

Operett eddig sem volt, de musical igen, volt Chicago, Kabaré, Sztárcsinálók, A dzsungel könyve. Idén nincs musical és sokan hiányolják, a színészeink és a közönség is. Nem sikerült megtalálni azt a zenés darabot, amit jól meg tudunk csinálni akár rendezői, énekesi, színészi szempontból. A műsorterv összeállításakor az szokott lenni a hasonlatom, hogy képzeljük el, ha csak egyetlen vendéglő van egy nagy területen, akkor olyan étlapjának kell lennie, amelyen van pacalpörkölt és Wellington bélszín is. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a vidéki színházak közül nálunk van a legjobb rendezői gárda, és ez még bővül most Pálfi György filmrendezővel és külön öröm, hogy Bálint András is rendezni fog nálunk. Alföldi idén nincs, de van Mohácsi, Réthly Attila, Valló Péter, Lukáts Andor és Nagy Cili, aki a Sztárcsinálókat állította színpadra tavaly, újra rendez nálunk. Kíváncsian várjuk a hétfői díjkiosztást a Városmajorban, ahol a Volpone-t játszottuk és feltehetően ott is kapunk díjat.

Olyan most a színház, amilyennek tíz évvel ezelőtt elképzelted?

Végül is azt csináljuk, ami a színháznak alapvető feladata. Az, hogy megbeszélje, színdarabok segítségével, mindazt, ami a társadalomban fontos. Bármilyen rendszerben, bármilyen korban ez a színháznak a feladata. Mondom azt a közhelyet is, hogy tükröt kell tartania a világnak.

És erre nálatok már bemennek a nézők, hiszen úgy tudom, hogy Arthur Miller a Salemi boszorkányok című tragédiájának akkora sikere van, mintha valami zenés produkció lenne.

Márciusban, amikor a Katona József Színház külföldi vendégszereplésre megy, néhány alkalommal náluk is el tudjuk játszani.

De Szombathelyen is nagy sikere van, nem?

Ja, nagyon. Telt házakkal megy, nem lehet rá jegyet kapni. És biga ügy ide, biga ügy oda, remélem, hogy igen erős szezont fogunk csinálni annak ellenére, hogy nyáron ez a kellemetlen történet megesett.

Némiképp változik a társulat, elment három oszlopos tag. Az említett Bányai Kelemen Barnán kívül, Bánfalvi Eszter és Mertz Tibor. Te magad mondtad, hogy nagy színészegyéniségeknek nem kell hosszútávon Szombathelyen játszaniuk. Viszont jönnek fiatalok, jönnek mások, újra ki kell alakítani a társulatot.

Jön Gubik Ági, akit a nézők a tévéből ismerhetnek és Erdélyből jön Antal D. Csaba. A ’80-as évekbeli legendás kaposvári csapat is tíz év után már szétvált, pedig nagyon jó dolguk volt. És meg lehet kérdezni Bálint Andrist, aki színházigazgatói működése harminc éve alatt vagy ötször csinált új társulatot. Mindig igen jók mentek el, aztán jöttek újak, akik nagyon jók lettek. A Radnóti harminc évig tudott úgy a topon lenni, hogy közben rendszeresen cserélődtek a topon lévő emberek.

Tehát akkor most ez történik Szombathelyen is?

Igen, de általában a színházi működésben ez egy magától értetődő dolog. Amikor azt mondtam, hogy már nem Szombathelyen van a helyük, akkor én ezt az ő helyzetüket átérezve mondtam. Olyan kiválóak, hogy nekik Budapesten kell lenniük, mert ez egy annyira Budapest központú ország. Ha valaki Szombathelyen van és nincs benne sorozatban vagy tévéreklámban, azt nem ismerik. Egyébként még akkor sem feltétlenül, ha Budapesten játszik. Fájdalmas dolog például, hogy Fekete Ernőről, bár a fővárosban játszik, a nagyközönség nem tud semmit sem. Kivéve azokat, akik a Katonába járnak. Hatalmas nagy színészek ismeretlenek.

Amikor Szombathelyre mentél, volt egy olyan terv, hogy ott majd csináltok szappanoperát is az ottani színészekkel a helyi tévében, ami akár az országos vérkeringésbe is bekerülhet. Közben pedig, aki Szombathelyen játszik, ott is él majd. De te is sokat jársz Pestre fellépni.

Én nem azt mondtam, hogy mindenki szombathelyi lakos lesz, hanem, hogy amíg a társulat tagjai Szombathelyen dolgoznak színészként, addig legyenek szombathelyiek. Nem gondoltam, hogy mindenki le fog telepedni, házat vesz és ott fogja leélni az életét. Az alatt, hogy legyenek szombathelyiek a társulat tagjai, azt értettem, hogy lássák őket a városban. A boltban, a főtéren, a kávézóban, éljék a szombathelyi életet. A szappanoperához igen nagy költségvetés kellett volna és nem volt meg hozzá a pénzünk. Ráadásul akkoriban derült ki, hogy már nincs olyan köztévé, amelyik egy ilyen műsornak a megrendelője lehetne.

Tehát az a helyet változatlan, hogy a szakmában elismert produkciókat csináltok, ezekre el-el utaznak a szakma bizonyos képviselői, egyszer-egyszer vendégszerepelni is tudtok Pesten, de a szombathelyi színészi lét nem jelenti azt, hogy valaki országosan ismert lesz. A színészek zöme pedig hosszú távon erre vágyik.

Hát persze. Ha valakinek lehetősége van Pesten játszani, filmszerepet vállalni, akkor én ezt mindig pártolom.

Te magad sokat játszol Pesten, nem is tudom, hogyan van energiád ennyit ingázni, bár mondani szoktad, hogy a legjobban a vonaton tudsz tanulni.

Igen, ezt most is fenntartom.

A vonaton nincsenek zavaró tényezők? Például, ha ott ülnek melletted? Nem jobb az, ha otthon magadra csukod az ajtót?

Magamra csukom az ajtót, tanulni kezdek, ami a legnehezebb, leggyűlöletesebb dolog, de otthon legkésőbb negyed óra múlva fölállok és kinyitom a hűtőszekrényt, megnézem, hogy mi van benne. Utána leviszem a kutyákat sétálni, csak hogy megmeneküljek a tanulás borzalmaitól. Minden kibúvót kihasználok, minden lehetőséget megragadok, csak hogy ne tanuljak. A vonaton pedig kényszerűen tanulnom kell és ezt a kényszert én már megszoktam. Sőt azt is megkockáztatom, hogy már meg is szerettem.

Megmondható, hogy a szombathelyi időszak a szakmai fejlődésedben mit jelent?

A gyümölcsöt jelenti. Nekem az Egyetemi Színpad volt az általános iskolám, a 25. Színház a gimnázium, Kaposvár az egyetem, a Merlin a doktori cím megszerzése, a Nemzeti kicsit fanyar, de gyümölcs, Szombathely pedig teljesen érett, ízletes, még soha nem ismert gyümölcsöt jelent. Itt beteljesedik az, amit a színháztól vártam. Már nem akarok mindenáron én játszani, vannak itt a korosztályomban színészek, akiket nekem kötelező munkával ellátni. Igen sok itt a barátom, akikkel már korábban is dolgoztam. Örülök annak a jó néhány fiatalnak, akik évről évre egyre jobbak lesznek, jó velük dolgozni. A hiúságomat legyezi, hogy első szóra eljönnek az ország legjobb rendezői Szombathelyre. Örömet jelent, hogy miután tíz éve vagyok már Szombathelyen, rendkívüli a népszerűségem, mindenhol előre köszönnek, gratulálnak a színházhoz. Szeretek elmenni kávézóba, kiülni a teraszokra, a helyi lakosokkal találkozni. Úgy érzem, hogy igazán nagy a megbecsülésem, nem csak nekem, hanem a színháznak is. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy túlságosan merész terveim ne legyenek, élvezem azt, hogy mindaz, amit eddig elértem, ami mögöttem van, most learatható.

Bréking nyúz, július 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy Alföldi Róbert által rendezett darab kritikájának sorsa kapcsán a sajtószabadságot félti az Origo, egy másik cikkben pedig számon kéri Kunhalmi Ágnest, amiért nyáron pihen. Az alternatív valóságban megjelennek a spekulánsok, a „migránsok” és szóba kerül Demszky Gábor esküvője is.

Egy színházi lap nem közölt egy kritikát, ebből az Origo névtelen szerzője az egész sajtóra vonatkozó következtetéseket vont le

„Egy szinhaz.net nevű internetes színházi újság rendelt egy cikket az egyik kritikustól. Alföldi Róbert a Chicago című musicalt rendezte meg az egykori Május 1. mozi helyén nyílt magánszínház-szerűségben, aminek egyébként Alföldi félig-meddig az egyik vezetője is. A kritikus nem áll különösebben távol az ellenzéki médiumoktól, de valamiért mégsem tetszett neki Alföldi előadása. Feltehetően azért nem tetszett, mert egyszerűen rossz. (…)

A Magyar Idők egyik írásában, Apáti Bence publicisztikájában tűnt fel nekünk, hogy a Színház című újság internetes oldala nem közölte Fáy Miklós kritikáját, mert szidta benne Alföldi Róbert gyalázatos színvonalú musical-előadását. Arra akarták rábeszélni a kritikust, hogy nézze meg még egyszer a darabot. Mintha akkor jobb lenne. Vagyis, ennek a logikának a mentén haladva addig kell nézetni egy kritikussal egy előadást, amíg az nem tetszik neki. És az is elgondolkodtató, hogy korábban hány kritikussal csinálhatták meg ugyanezt. (…)

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Alföldi azért ilyen fontos az ellenzéki propagandamédiának, mert készséggel szidja, rágalmazza hangosan bármikor a kormányt. Legutóbb egy hiperbaloldali francia internetes újságban végezte el ezt a feladatát. Az interjút nem részletezzük, aki ki akar adni 1 eurót, az megkeresheti, mert ez egy fizetős oldal. (…)

Alföldi Róbertet senki sem rúgta ki a Nemzetiből, egyszerűen lejárt a szerződése, ő is pályázott, de a Meyerhold-díjas, nemzetközileg elismert rendező, Vidnyánszky Attila nyert, és nem ő. (…)

A balliberális ellenzék rendszeresen (és persze álságosan) sápítozik, pontosabban hazudozik arról, hogy szerintük nem elég szabad a sajtó Magyarországon. Ebből a letiltott Alföldi-kritikából is kiderült, hogy ők hogyan is képzelik el a sajtószabadságot.”

Nagyot megy ma az Origo: Kunhalmi Ágnest azért szidják, mert nyaralni mer

„Kunhalmi Ágnes június közepén lett az MSZP választmányi elnöke. Azóta sok mindent el lehet mondani a fiatal szocialista képviselőnő tevékenységéről, csak azt nem, hogy a baloldal feltámasztása érdekében tengereket úszna át, vagy hegyeket mozgatna meg. Nem pazarolja felesleges politikai programok, akciók kidolgozására, vagy épp az elveszett baloldali szavazók felkutatására a drága idejét, helyette lekvárt főz, kerítést fest vagy épp a Balaton-parton élvezi a napsütést. (…)

Kiderül az is, hogy az MSZP vezető politikusa a nyári hónapokban nem politikai programok, javaslatok kidolgozásában éli ki kreativitását, hanem inkább a kerítésfestésbe fogott.

De valljuk be, kár is lenne sötét tárgyalótermekben vagy választói fogadóórákon elpazarolni a napsütéses időjárást. Kunhalmi Ágnes nem is teszi. Helyette napozik a Balaton-parton.”

A Figyelő főszerkesztő-helyettese az M1-en spekulánsokról „szakértett”

„Spekulánsok állnak a forint elleni támadás mögött, mondta az M1-en Szajlai Csaba a Figyelő főszerkesztő-helyettese az MBN által kiadott adatokra és az által megkérdezett devizapiaci kereskedőkre hivatkozva. A szakújságíró kiemelte, hogy a magyar forintot már a nemzetközi piacokon nem igazán jelentős összegnek számító 50-100 milliárd forinttal is meg lehet támadni. (…)

A Figyelő főszerkesztő-helyettese igyekezett leszögezni, hogy a magyar forintnak a hazai gazdaság biztos alapjait figyelembe véve inkább erősnek kellene lenni.”

Az állami tévé híradója szerint mindenki fél Németországban

„Egy baden-württembergi településen, Karlsruhéban a rendőrség nemrég arról számolt be, hogy a korábbi évekhez képest több mint tíz százalékkal csökkent a bűnözés. Ehhez képest a település egyik fegyverkereskedésében legalább tízszer annyi gázsprayt adtak el, mint a korábbi években. Az egyik cukrászda dolgozói pedig önvédelmi tanfolyamon vesznek részt. (…)

A felszolgálók közül többen is vannak, akik nem érzik magukat biztonságban, a vendéglátó-ipari egységbe ugyanis többször betörtek.”

Demszky Gábor esküvőjéről a Magyar Idők is megemlékezett

„Határozottan kiigazítanám viszont azt a kommentelőt, aki Budapest vőlegényének nevezte a szabad demokrata házasságrekordert. E titulus ugyanis már foglalt, jó Krúdy Gyula a „kockás bárónak”, Podmaniczky Frigyesnek adta ezt a címet még a múlt század elején.

Demszkyben és Podmaniczkyban csak annyi a közös, hogy mindketten évtizedeket töltöttek a város élén, más nemigen. (És nem arra gondolok, hogy Demszkyvel ellentétben Podmaniczky megrögzött agglegény volt – bár minden úrnőt ismert idehaza a hercegnőktől a balerinanövendékekig.) (…)

Igaz, azt meg a báró nem mondhatta el magáról, hogy ünnepi programbeszédeit valaha is tojászápor kísérte volna. Ahogyan azt sem, hogy hosszú éveken át az épülő 4-es metró alagútjában a fúrópajzzsal szelfizett.”

Moralizáló gyilkosok

Alföldi Róbert nem sokat kertel, elég egyértelműen arról regél az általa rendezett Chicago című musicalben, hogy lejjebb csúsztunk, mint az egykor gengszterektől hemzsegő, eldurvult, korrupt Chicago. A produkció végén, az Átriumban, a Kultúrbrigáddal közös előadásban, két nyilvánvaló gyilkos, akiknek teljesen elsikálták az ügyét, akik szabadon randalíroznak, a nézők felé fordulva megköszöni nekünk, hogy olyanná tettük az országot, amilyen.

 

Alföldi persze belecsapott a lecsóba, senki nem gondolhatta, hogy mindössze tűzijátékszerű, üresen csillogó revüt rendez a Chicagóból, aminek nézése, hallgatása közben elandalodunk a dalokon, csodáljuk a pergő lábú táncosokat, és a csicsásan fénylő színpadot. Voltak ilyen Chicago előadások szép számmal, spongya rájuk. De Ascher Tamás úgy rendezte meg évtizedekkel ezelőtt a darabot Kaposvárott, hogy abból ugyancsak érzékelhető volt a lecsúszottságunk, az a mentalitás, hogy pitiáner alakokat felpumpálnak, istenséggé tesznek, de attól ők még senkik maradnak, és netán majd vissza is hullanak a porba.

Fotó: Szilvás Zoltán

Még mielőtt megnyitották volna az Átrium Film-Színházat, Zsótér Sándor, a csak módjával fűtött, némiképp romos helyiségben játszatta a musicalt, amiben a HOPPart Társulat fiataljai üvöltötték ki magukból kínzó világfájdalmukat egy brechti keménységű, tökös, erotikus, fantáziadús produkcióban. Bozsik Yvette a Centrál Színházban szalonképesebb verzióval rukkolt elő, de ő is erőteljesen éreztette a manipuláció otromba természetrajzát, amikor például Kulka János sztárügyvédként magabiztos fölénnyel, róka ravaszsággal, okos kiszámítottsággal adagolta a hazugságait, és etetett meg velük bárkit, az hideglelősen hátborzongató volt.

Alföldi is sokat beszél a produkcióban a sulykolt hazugság vízfolyásként való rázúdításáról a végtelenül hiszékenyekre. Arról regél, amikor már a hazugság az alapjárat. Az igazsággal senkinek esélye nincs semmire. Ebben a produkcióban hangsúlyosabb a szokottnál, a Fodor Annamária által játszott magyar lány, aki állandóan azt szajkózza, hogy ő ártatlan, és valószínűleg az, így aztán fel is akasztják. Előtte még ebben a verzióban jól lemigránsozzák. Neki nincs módja a börtönőr megvesztegetésére, sztárügyvéd horribilis honoráriumára, ő csak úgy simán, mezei módon ártatlan. Hát ez már halálosan büntetendő!

Fotó: Szilvás Zoltán

Egy gyilkosság viszont simán kidumálható. Meg persze bármi más is. Ez a piszkosan szerzett pénz világa. A gátlástalan erőszaké. A törtetésé. Ebben az esetben a dalokat nem betétekként kezelik, rögvest folytatódik az előadás, nincs mód tapsra utánuk, meg ünneplésre, hogy a színész hú, de bravúrosan énekel. Sokan amúgy is messze vannak a bravúrostól. Mondjuk Brasch Bence Billy Flynn ügyvédként tényleg igazán jól énekel. Cserébe kevésbé jól játszik. Csinos, piperkőc, domborodó mellkasú, lenyalt hajú, jól vasalt srácnak hat inkább, mint fajsúlyos, megkerülhetetlen, veszélyesen agyas fenevadnak. Túl fiatal még, igen jó lehet majd a szerepben 10-15 év múlva. Kicsit fura is, amikor a nála sokkal idősebb Velmát oktatja életismeretre. Parti Nóra adja minden hájjal megkent nőnek ábrázolva, akiről hihető, hogy biztos kézzel lepuffantja a férjét, és, hogy bármire képes azért, hogy szabaduljon, énekesnőként karriert csináljon. Számító nőstény. Roxie-ként, újonc börtöntöltelékként és feltörekvő énekesnőként, Huzella Júlia Velma vetélytársnője. Naiv kartáncosból, forró fejű gyilkosból, válik ünnepelt celebbé, majd ejtett sztárrá. Gyors pályaív. Érzékelteti, ahogy vérszemet kap, rájön, hogy az elaljasodás kifizetődő. Igen magasra lehet jutni vele. Hernádi Judit Morton mamaként, a tapasztalt, ügyeskedő börtönőrként, a sztárügyvédhez hasonlóan alaposan ismeri a dörgést. Korrupt ő is a végletekig, de van benne segítőkészség, betyárbecsület, ahogy Hernádi játssza, még báj is. Azt mutatja meg, ha így lehet élni, hát így élünk, de azért nem muszáj förmedvényes szörnyeteggé válni. Hernádi egy az egyben, úgy, ahogy látjuk, halljuk a deszkákon, Morton mama tökéletes kivetülése.

Fotó: Lakatos Péter

Ahogy igen szép alakítás Mihályfi Balázsé is, Roxie unalmas, áldozatkész férjeként, aki bár megcsalják, levegőnek nézik, ő csak szeret és szeret. Bercsényi Péter olyan sztárújságírónőt játszik remekül, aki ugyanolyan profi, undorító módon manipulál, mint a sztárügyvéd. Hihetetlenül magas hangokat csal elő magából. Hámori Ildikó konferansziéja, antikonferanszié. Nem pörgős, nem flott, nem szellemes. A maga eléggé félénk, közhelyes módján, de gondolkodtatni akar. Arra hív fel minket, hogy mélázzunk el a történteken, hiszen ez a gyilkossá lett két lány nem akart mást, csak boldoggá lenni. Figeczky Bence kéjsóvár színházi szervezője, aki szexuális szolgáltatásokért hazudik színpadi előnyöket, a kiszolgáltatottságot kihasználó, otromba gennyláda. Fodor Annamária, Vásári Mónika, Nagy Anikó, Tornyi Ildikó, Hollai Anna, ütős csapatot alkotva, börtöntöltelékek, vagy újságírók, érdeklődők, járókelők, mikor, mire van szükség. A táncból is derekasan kiveszik a részüket. A tánckar, Vári Bertalan intenciói szerint, nem egyen-magasságú, egyen-emberekből áll, hanem karakteres fazonokból, akik jókora lendülettel ropják. A zenekar ugyancsak nagyon odateszi magát. Kálmán Eszter díszlete rúdtánchoz is használható, de némiképp börtönrácsnak is tekinthető fémalkalmatosságokból építkezik. Tihanyi Ildi olyan rabruhákat tervezett, amik hajaznak a nálunk használatos, a szürkeséget, színtelenséget, néhány formával oldani igyekvő, sápatag börtönviseletre.

Az előadás sem elég virulens mindig, több helyütt nem olyan pörgős, nem annyira flott, mint a szintén Alföldi által rendezett, Az őrült nők ketrece, ami méltán kiugró siker ugyanitt. Ez is majd nyilván összerázódik, jóval feszesebbé válik. A vége nagyon ütős, bár persze vitatható, én közel sem tartom ördögtől valónak az aktualizálást, hiszen mi másról beszélne a színház, mint aktuális dolgainkról. Teheti ezt elvontan, filozofikusan, megemelve, de teheti vásári módon, profánul, provokatívan is, és persze keverheti a különböző elemeket.

Fotó: Lakatos Péter

A produkció befejezéseként, a két méltatlanul kiszabadult, gyilkos díszpinty, akiket a mindig friss húsra éhes szenzációhajhászok celebként már ejtettek, külvárosi művelődési házban lépnek fel. Cukormázasan rózsaszín, röhejesen fodros-bodros nagyestélyit viselnek. Eddigi kihívó voltuk giccses sziruppá változott. Álságosságuk változatlan. Ekkor mondják a képünkbe, farkasszemet nézve velünk, hogy köszönik, hogy olyanná tettük az országot, mint amilyen. Vagyis korrupttá, hazuggá, melyben nyilvánvaló bűnözők lehetnek szabadlábon, sőt kerülhetnek piedesztálra, ártatlanok meg esetleg bűnhődhetnek. Amikor a botcsinálta dívák kivonulnak, magasztos zene részletei szólnak, eltorzítva. Tán jobb nem leírni, hogy mi, mert ilyesmiből már volt balhé. De a torz fenségesség jelzi, hogy honnan hová jutottunk. És hát ennek a jelképe ez a két nő, akiknek igazán lenne mit szánniuk-bánniuk, de lám, már némi moralizálásra is vetemednek.

Fotó: Lakatos Péter

Show-ba oltott keserűség ez. Színpadi vádirat. Kórkép, hogy itt tartunk, szórakozhatunk is akár ezen, mint most a produkción, és röhöghetünk is, de úgy, hogy azért olyan nagyon nincs min röhögni. Vagyis hát nagyon is van, de ez már a sírással határos. 

Bréking nyúz, május 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

A mali szupermigráns, az atomjaira hulló Jobbik, Alföldi Róbert és a bíróságok politikai elfogultságának kérdése foglalkoztatta szerdán a kormányközeli médiát.  

Bayer Zsoltnak nem tetszett a francia Pókember

„Nos, megnéztem a gyerekmentő bevándorló, Mamoudou Gassama hőstettéről szóló filmet. Egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel.

Alig 24 órával a hőstett után a YouTube-on már „Supermuslim” címmel fut a dolog, Hollywoodot idéző filmzenével. …

Majd minden átváltozik népmesévé, a „szupermuszlim” Maliból máris bent ül a francia köztársasági elnök rezidenciáján, a szegénylegények XXI. századi öltözékében, és azonnal elnyeri méltó jutalmát, ami esetünkben nem a királykisasszony keze és a fele királyság, hanem állampolgárság és meló a tűzoltóságon.

És akkor néhány kérdés! Megtudhatjuk-e a gyereket egyedül hagyó szülők származását és vallását? Ha netán kiderül, hogy az apa muszlim, akkor ő a „trashmuslim”? Vagy ahhoz kell végképp hozzászoknunk, hogy ha a muszlimok megerőszakolják a fehér és keresztény lányokat, nőket, asszonyokat és öregasszonyokat, ha rabolnak, erőszakoskodnak, ha a puszta létezésük elviselhetetlen, mert képtelenek úgy viselkedni, ahogy egy keresztény, európai kultúrában és társadalomban minimálisan elvárható, ha megkéselnek az utcán vagy bombát tesznek alánk, akkor nem számít, hogy muszlimok és migránsok, akkor olyanok, mint bármelyikünk, hiszen tudjuk, mindnyájunkban ott rejtőzik a gonosz.

Ám ha felmásznak a negyedikre, és megmentenek egy gyereket, akkor mindjárt muszlimmá és migránssá változnak, akkor mindjárt migránsságuk és muszlimságuk lesz a legfőbb attribútumuk, mert lám, a papírok nélküli muszlim migránsok hősök.” (Magyar Idők: Tommy és Mamoudou)

A Pesti Srácok szerint nevetséges független bíráskodásról beszélni

„Mészár Róza kúriai tanácsa tegnap bűncselekmény hiányában fölmentette a vádak alól Szilvásy György volt titokminisztert és társait a kémperben. Lényegretörőbb lenne úgy fogalmazni: Mészár Róza, az MSZP korábbi többszörös alkotmánybíró-jelöltje fölmentette a hazaárulással fölérő vádak alól az MSZP-kormányzat három kulcsfontosságú tisztségviselőjét. …

Nem tudom, önöknek feltűnt-e, de a bírói függetlenségért az elmúlt években nem nagyon aggódott sem az ellenzék, sem Brüsszel. Pedig mindkettő rutinos aggódó, különösen, ha valami túl jól, túl függetlenül, netán túl nemzeti alapon működik nálunk. 2012-ben, a bírók nyugdíj-korhatárának birizgálásakor volt legutóbb petíciózás, mutatóujj-felemelés, de azóta néma csönd.

Én viszont aggódom.

Hát hogy a francba kerülhet pártpolitikai ügy egy pártjelölt bíróhoz? Ki volt az az elvetemült, aki kiszignálta Mészár Rózára Szilvásyék hazaárulási perét? …

És nem Mészár Róza az egyetlen, aki pártpolitikai kapcsolódása dacára komoly tisztséget tölthet be, s akár politikai ügyekben is dönthet. A honi Soros-hálózat egyik kulcsfigurájának, Majtényi Lászlónak a neje, Kárpáti Magdolna ugyancsak a Kúrián ítélkezik, ráadásul – mint azt a Tűzfalcsoport-blog tavaly kiderítette – választási ügyekben is ítélkezhetett. De ott van egy másik politikai „aktivista”, Cserni János, aki az Országos Bírósági Hivatalban Handó Tünde egyik kulcsembereként az igazgatásszervezési főosztályt vezeti. …

Független bíráskodás, mi? Ne röhögtessük egymást!” (Pesti Srácok: Ki volt az a félkegyelmű, aki erre a Lendvai Ildikó-klónra bízta a Szilvásy-ügyet?)

Alföldi nem Petőfi „a magyar civil együttműködés lapja” szerint

„Alföldi Róbert, Steiner Kristóf, Sárosdi Lilla, Szepesi Niki és sokan mások, mint Magyarország legbátrabb emberei. És ez nem egy csőd szélén álló vicclapból kivágott csoportkép, hanem a Forbes magazin listája. Csemegézzünk hát egy kicsit, nézzük, mitől lettek a fent említett őstehetségek nemzetünk humán erőforrásának kiemeltjei? …

Azzal, hogy öt éve nyíltan felvállalta homoszexuális mivoltát, ezzel a magyar nép egyik legbátrabb hőstettét hajtotta végre. Legalábbis a Forbes magazin szerint. Viszonyítási alapként mondom, hogy volt idő, amikor a nemzet listavezetőjét Petőfi Sándornak hívták, mint az 1848-as szabadságharc #meetoo kampányának egyik főszervezője. Szegény Sanyi, a lehető legrosszabb korszakot választotta a történelemíráshoz, ma már elég lenne, ha a nadrágját szoknyára cserélné.

Alföldi Róbert egyik legnagyobb erénye, hogy nyíltan felvállalja azt, ami már akkor egyértelmű volt mindenki számára, amikor ismertsége hajnalán először affektálta be magát kamaszlányos orrhangján a köztudatba.” (Polgár Portál: Sajátos nevelésű forradalmárokkal hülyíti magát a haladó média)

Az Origo lelki szemei előtt már atomjaira hullott a Jobbik

„Kedd este érkezett a hír, miszerint kizárták Dúró Dórát a Jobbik parlamenti frakciójából, miután Toroczkai László elnökhelyettes-jelöltjeként el mert indulni a párt tisztújító kongresszusán, és csatlakozási szándékát fejezte ki az általa alapított Mi Magunk elnevezésű párton belüli platformhoz. Ez az alig burkoltan kommunista szellemiségű lépés gyakorlatilag tökéletes szimbóluma lehetne a Jobbik elmúlt három-négy évének. …

Hiába a rengeteg pénz, a több médiafelület, a cukiságkampány, a macskás képek tömkelege, a néppárti fordulat, a párt hagyományos, nemzeti-radikális szavazóbázisának egy jelentős része elfordult tőlük, és átpártolt a Fideszhez, vagy otthon maradt a voksolás napján. …

Vona lemondása és a tisztújító kongresszus közötti időszakban a párt összeomlott, és azóta sem tud feltápászkodni. Tömegessé váltak a kibeszélések, a nyilvánosság előtti üzengetések, és az ellenérdekű felek pártközpontból való besározása.” (Origo: Szétrobbant és atomjaira hullott a Jobbik)

Zalaszentgrót várja Alföldi Róbertet

0

Mégis lesz nyilvános beszélgetés Alföldi Róberttel Zala megyében – csak nem éppen Zalaegerszegen, hanem a hozzá közeli Zalaszentrgóton. A 444. szúrta ki, hogy a Zalaegerszegen többször is meghiúsított rendezvénynek a zalai település otthont ad. Március 24-én a Zalaszentgróti Városi Művelődési Központban beszélget Alföldi Róberttel Veiszer Alinda.

 

Alföldi Róbert eredetileg március 22-én lett volna az Egerszegi Páholy kulturális műsorsorozat vendége, erre hivatalosan le is szerződött, és vállalta, hogy politikai témák nem kerülnek szóba a rendezvényen. Ám igen kurtán-furcsán lemondták Alföldi szereplését, mondván, egyéb rendezvény miatt kellett a helyszín. Erről utóbb kiderült, hogy nem volt igaz, s a térség fideszes képviselője állt a dolog hátterében.

A történet azonban ezzel még nem ért véget – ahogy azt Alföldi utóbb megírta, magánszemélyek megszervezték volna számára másutt az estet, de nem találtak olyan embert, szervezetet, aki/amely bérbe mert volna adni egy megfelelő helységet erre a célra. A végkövetkeztetése:

„Igenis létezik ma fenyegetés, és zsarolás és félelem Magyarországon…. Nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti” .

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK