Kezdőlap Címkék Akadálymentesítés

Címke: akadálymentesítés

Lehet népszavazás a 3-as metró akadálymentesítéséről

0

A Kúria elutasította a beadványt, amely a Fővárosi Választási Bizottság által már korábban hitelesített, a 3-as metró teljes akadálymentesítésére vonatkozó népszavazási kezdeményezés ellehetetlenítését célozta. Az Együtt közlése szerint a héten várhatóan elindul az aláírásgyűjtés.

Az akadálymentesítés nem csak a mozgáskorlátozottakról szól. Fontos az időseknek, a nehezen mozgóknak, a babakocsival, vagy csak egyszerűen több kisgyerekkel közlekedőknek, akik nehéz csomaggal utaznak – fontos, hogy közülük is minél többen tudják használni a közösségi közlekedést. A mozgáskorlátozottak, a kerekesszékesek számára azonban a mozgás szabadságát, a társadalomba való beilleszkedés lehetőségét, bizonyos értelemben az életet jelenti az akadálymentesítés.

Az Együtt közleménye szerint a Fidesz kormány és Tarlós István

mondvacsinált, elfogadhatatlan indokokkal korlátozza a mozgáskorlátozottak jogait,

és elbagatellizálja a főváros akadálymentesítésre vonatkozó feladatait, kötelességeit. Ha stadionokra és látványberuházásokra van pénz, akkor legyen a 3-as metró teljes akadálymentesítésére is. Mint írják, a népszavazási kezdeményezés most lehetőséget biztosít a budapestieknek, hogy ezt kikényszerítsék.

Kilenc ellenzéki párt gyűjti az aláírásokat a 3-as metró akadálymentesítéséért

Kilenc ellenzéki párt összefogott és közösen gyűjti az aláírásokat azért, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről – közölte az MSZP fővárosi képviselője Budapesten sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba, aki november közepén kezdeményezett népszavazást a metró akadálymentesítéséről, elmondta, 138 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteniük. Az aláírásgyűjtés a jogorvoslati határidők lejárta után várhatóan január 3-án indulhat és február 3-ig tarthat – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a 3-as metró teljes akadálymentesítése 20 milliárd forintba kerülne, ekkora összeget fizetnek be a budapestiek adó formájában naponta az államkasszába.

Elkezdik a 3-as metró felújítását

0

Napokon belül kezdődhet a 3-as metró felújítása az északi szakaszon, aláírták a megállókra és az alagút felújítására a szerződéseket a Strabaggal és a Swietelskyvel nettó 71,9 milliárd forintról. Tarlós István “ostobaságnak” nevezte, hogy nincs fedezet a folytatásra.

A BKV a Strabag Építőipari Zrt.-vel és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel írta alá a szerződést Tarlós István főpolgármester jelenlétében. Tarlós elmondta, hogy az Újpest-Központ és Dózsa György út közti északi szakaszon az állomások felújítására nettó 24,1 milliárd forintra, az alagúti munkákra nettó 47,8 milliárd forint értékben szerződtek. Az állomásoknál a műszaki átadás-átvétel megkezdésének határideje 2018. október 31-e, az alagút esetében 2020. július 24-e.

A jelenlegi a harmadik kiírás a 3-as metróra: az eddigi tenderek sikertelenek voltak, mert az állami támogatásként odaítélt 137,5 milliárd forintnál sokkal magasabb ajánlatok érkeztek. A legkevesebbel, 15 százalékkal drágult a vágányépítés, az északi szakasz állomásainak felújítására érkezett ajánlatok 23 százalékkal lettek nagyobbak. Tarlós

„kétségbeesett ostobaságnak” nevezte, hogy megkezdendő munkáknak ne lenne meg a fedezetük,

noha a középső és a déli metrószakasz állomásainak felújítására korábbi hírek szerint 44, illetve 47 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek.

Az állomások akadálymentesítéséről Tarlós István azt mondta, hogy annak örülnének a legjobban, ha minden állomáson teljes akadálymentesítést tudnának végezni, de annyit csinálnak meg, amennyi pénzük van erre. A kérdés az, ha most a legmodernebb, legteljesebb körű akadálymentesítést nem tudják megcsinálni, akkor

„jelentkezzen az, aki azt mondja, hogy maradjon el a 3-as metró felújítása”

– mondta Tarlós.

A főpolgármester azt ígérte: a lehetőségük, a mozgásterük végső határáig elmennek az akadálymentesítésben. De ha nem lesz teljes körű az akadálymentesítés, akkor sem tudunk lemondani a 3-as metró felújításáról – fűzte hozzá.

Így aztán az északi szakaszon lifteket építenek az Újpest-Központ, az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca és Forgách utca állomásokon. Az Árpád-híd állomásnál már van lift, egyedül a Dózsa György úti állomáson nem lesznek felvonók, de a meglévő lépcsők mellé mozgólépcsőket építetnek.

A BKK a felújítás három évig terjedő idejére társadalmi egyeztetést indított az ideiglenes forgalmi rendre.

Először a metróvonal északi szakaszát, az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti részt zárják le, várhatóan egy évre. Ez idő alatt a szerelvények csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek. Az északi szakasz felújítása alatt esténként és hétvégente az M3-as metró helyett annak teljes vonalán pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK megvizsgálta, hogy az Újpest-Központ–Lehel tér szakasz felújítása alatt várhatóan hogyan rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton, ennek alapján lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki. Ezek jellemzője, hogy a belváros elérésének érdekében az utasok igénybe vehetik az Újpest-Központ és a Lehel tér között közlekedő metrópótló autóbuszokat és a belváros gyorsabb elérését lehetővé tevő alternatív eljutási lehetőségeket. Részletek a BKK térképes oldalán olvashatók.

Tarlós főpolgármester esete a mozgáskorlátozottakkal

Tarlós főpolgármester szerint a 3-as metró akadálymentesítését senki sem gondolta komolyan. Miért is kellett volna komolyan gondolni, amikor a mozgáskorlátozottak közül csak nagyon kevesen használják a metrót, ezrelékben lehet csak kifejezni, ahányan közülük a föld alatt utaznak.

Lehet most erre azt mondani, hogy Tarlós főpolgármester egy szívtelen tapló, akinek még egy fakockáról sem a saját munkaköri kötelessége, hanem a szabotázs szó jut az eszébe. Lehet bármit mondani Tarlós főpolgármesterre, de ennél is jobb lenne, ha valaki elmagyarázná neki, hogy mi a helyzet. Túl azon, hogy törvényi kötelesség, hogy a mozgáskorlátozottak számára is lehetővé kell tenni azt, ami más állampolgárok számára elérhető. Jelesül, hogy ők is utazhassanak a metrón, függetlenül attól, hogy Tarlós főpolgármester adatai szerint hány ezrelék veszi igénybe a BKV-nek ezt a szolgáltatását.

El kellene magyarázni, hogy Tarlós főpolgármester is megértse: a vakok sem járnak sűrűn kiállításra, és a süketek sem gyakori vendégek a koncerteken. Vagyis, szemben Tarlós főpolgármester állításával, a mozgáskorlátozottak nem azért nem használják a metrót, mert többnyire máshol van dolguk, mint azoknak, akik mozgásukban nem korlátozottak. Hanem azért, mert nincs a metró akadálymentésítve, és ezért, bármennyire is szeretnék, nem tudják használni.

Tarlós főpolgármester tehát összekeveri az okot az okozattal. Ha ő lenne Németh Szilárd, vagy Kósa Lajos, akkor mindezt akár el is nézhetnénk neki, és betudnánk annak, aminek a másik két említett prominens esetében. Tarlós főpolgármester azonban távolról sem olyan ostoba, mint a Németh-Kósa tandem. Ő nagyon jól tudja, hogy miről beszél. És azt is tudja, hogy amit tud, azt nem akarja elmondani a budapestieknek.

Vagyis azt, hogy Tarlós főpolgármester és Orbán miniszterelnök már régóta úgy tesz, mintha harcolnának egymással Budapestért. Előbbi úgy csinál, mintha a budapestiek érdekében konfliktusokat vállalna a kormánnyal, utóbbi, a miniszterelnök pedig, azt a látszatot kelti, hogy bár ő nagyon  szereti a magyar fővárost, de az ország többi része is nagyon fontos, így  bármennyire is vérzik a szíve, nem tud Budapestnek több pénzt adni.

Pontosabban: nem tud, és nem is akar Budapesttől kevesebb pénzt elvonni. Ha ugyanis Budapest csak megközelítőleg részesülne azokból a hozzáadott értékekből, amelyekkel az ország nemzeti termékét gyarapítja, akkor lenne pénz a 3-áas metró normális felújítására és a mozgáskorlátozottaknak, sem kellene arról győzködniük Tarlós főpolgármestert, hogy a 3-as metró akadálymentesítése nem ördögtől való dolog.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK