A kelet-európai bevándorlók gyerekei együtt tanulnak a migráns diákokkal az integrációs iskolákban Németországban, s ez – ahogy egy 16 éves diáklány a német közszolgálati médiának, a Deutsche Wellenek nyilatkozva fogalmazott – „eleinte különös volt, hiszen Moldáviában nincsenek muzulmánok”.
A Berta von Suttner középiskolában régi hagyomány, hogy bevándorló gyerekekkel foglalkoznak: a nyolcvanas években Kelet-Európából érkezett a döntő többségük, még most is sokan jönnek onnan, s miután nem tudnak németül, nem járhatnak a helyi középiskolába. Ám a többséget ma már nem ők alkotják, hanem a muzulmán diákok, akik a Közel-Keletről vagy éppen Afganisztánból érkeztek.
Az integrációs iskola elsősorban a nyelvi és a társadalmi beilleszkedést segíti.
A diákok zöme rendkívül szorgalmas és igyekvő, hiszen tudja: egyedülállóan kedvező lehetőséghez jutott Németországban
– mondja az iskola igazgatóhelyettese. Mégis mindenki angolul tanul, mert egyáltalán nem biztos, hogy Németországban akarják leélni az életüket.
„Diplomát akarok szerezni” – mondja a 16 éves Sandra Jacub. A moldáviai diáklány még nem tudja, hogy milyent, és azt sem, hogy hol fog élni a jövőben. Egyelőre szorgalmasan tanul az integrációs iskolában, mert tudja, hogy a bevándorlók számára ez a beilleszkedés legkönnyebb útja Németországban.
Nem a világ nagyhatalmai az egyetlenek, amelyek a saját geopolitikai és gazdasági játékaikat játsszák Afganisztánban, mivel a regionális középhatalmak szintén állandóan versenyeznek egymással a közép-ázsiai feletti befolyásért. A Trump-beszédet követően pedig még intenzívebbé válhat a rivalizálás az olyan „természetes ellenfelek” között, mint India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia, amely nem éppen előnyös következményekkel járna Kabulra nézve.
Trump augusztus 21-én elmondott Afganisztán-stratégia egy újabb érdekes és kevésbé vizsgált részlete az volt, amikor az amerikai elnök többször tett említést Indiáról és Pakisztánról. Miközben az amerikai elnök Új-Delhi szerepéről pozitívan nyilatkozott, addig Iszlámábádot nagyon kemény szavakkal illette.
A Jó…
Az amerikai elnök augusztus 21-én lényegében „meghívta” Új-Delhit Afganisztánba, hogy vállaljon nagyobb szerepet az ország stabilizálódásában és gazdasági fellendítésében. Habár szó szerint nem tett róla említést, a sorok között kiolvasható, hogy Washington úgy tekint Indiára, mint akivel tökéletesen ellensúlyozhatja a kínai-orosz-pakisztáni együttműködést. Ugyanakkor India egyáltalán nem számít új jelenségnek Afganisztánban: igazából a háttérben eddig is komolyan hozzájárult az ország biztonságpolitikai és gazdasági megerősödésében.
Az indiaiak építették meg az afganisztáni parlament épületét, amely mintegy 90 millió dollárba került. Ma már az afgán exportoldalon India a második legfontosabb ország, és a két állam kereskedelmi volumene elérte a 700 millió dollárt. Kabul és Új-Delhi között pedig már biztonságpolitikai téren is jó együttműködés alakult ki: indiai kiképzők oktatnak afganisztáni katonákat és rendőröket, és orosz gyártmányú Mi-25 helikopterekkel látják el a helyi haderőt.
A két ország közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja, amikor 2016 -ban Narendra Modi indiai elnök és afgán kollégája, Asraf Gáni együtt „megnyomták a piros gombot”, vagyis üzembe helyezték az Afganisztán-India Barátság Gátat. A kép forrása: wikimedia.
India számára ugyanis korántsem számít lényegtelennek, ami Afganisztánban történik: már négy konzulátusuk működik az országban, egyre több indiai üzletember és állampolgár van jelen, akik könnyen áldozatul eshetnek egy terrorista merényletnek. A másik ok, hogy Afganisztánon keresztül vezetne a TAPI (Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India) gázvezeték, amely az indiai gazdaság energiahordozók iránti éhségét csökkentené, mert amennyiben elkészülne, akkor 33 millió köbméternyi földgázzal látná el a dél-ázsiai országot.
Tehát India számára egy amerikai meghívás és hátszél nagy előnyökkel járhat. Ezzel nemcsak borsot törhetne az örök riválisnak számító Pakisztán orra alá, mivel így annak „hátába kerülne”, hanem ellensúlyozhatja az egyre nagyobbá váló kínai jelenlétet is. Idén már egyszer Új-Delhinek sikerült Pekinggel összerúgnia a port: nyáron ismét fellángolt az ellentét a két ország között a Doklam fennsík hovatartozása miatt, ami eredetileg Kína és Bhután között zajlott, de India, mint a himalájai ország egyetlen komolyabb szövetségese, szintén belefolyt a vitába. Bár úgy tűnik, hogy augusztus végére már véget ért a viszály, de a feszültség izzó parazsa korántsem hunyt még ki, ami bármikor kiújulhat a jövőben India és Kína között. Végül pedig India számára az amerikai elnök kijelentései lehetőséget kínálnak az Egyesült Államokkal való viszony javítására is, hiszen már júniusban tartott Modi-Trump találkozón megállapodtak arról, hogy közösen szállnának szembe a dél-ázsiai és közép-ázsiai térségben észlelt erőteljes kínai expanzióval szemben. Ha ezt az indiai Modi-kormány elfogadja, akkor Új-Delhi szakít a korábbi külpolitikai gyakorlatokkal:
már elsősorban nem Moszkva fele orientálódni az ország, hanem a világ legnagyobb demokráciája aktívabban fog együttműködni a világ legerősebb demokráciájával.
…a Rossz…
Miközben egy júniusi kongresszusi jelentés úgy emlegette Indiát, mint „Afganisztán legmegbízhatóbb és legkifizetődőbb partnerét”, addig Pakisztánt egy olyan államnak nevezte, amely megfolytja és kihasználja szomszédját, jelentősen hozzájárulva az országban évtizedek óta tomboló kaotikus állapotokhoz. Pakisztán már a (fiatalabb) Bush-adminisztráció óta az amerikai bírálatok kereszttüzében van, mivel Washington szerint a pakisztáni kormány folyamatosan beleszól a szomszédos ország politikájába, a titkosszolgálatán (ISI) keresztül aktív kapcsolatokat tart fenn az afgán militánsokkal és folyamatosan fegyverrel látja el őket. Ugyanúgy ezek a vádak gyakran kitérnek arra a kellemetlen tényre is, hogy
az ország gyakran szolgált menedékhelyül nemzetközileg körözött terroristák számára, mint az ahogyan az egykor Oszama Bin Láden esetében történt.
Ezért az Obama-adminisztráció alatt is a Pentagon számtalan dróntámadást (pilóta nélküli gépek) hajtott végre a közép-ázsiai ország területén, amelynek pakisztáni civilek is áldozatul estek. Ez pedig csak tovább szította a feszültséget az országon belül, számtalan Amerika-ellenes tüntetést robbantva ki az országban, amely miatt Iszlámábád is Washington között is hűvösebbé vált a viszony. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a pakisztáni kormány – mintegy válaszlépésként – mindig szorosabbra fűzte a kapcsolatait Kínával: nemcsak szignifikánsan megnövekedett a Pekingből érkező segélyek és üzletemberek száma, hanem egyre intenzívebb volt a katonai és titkosszolgálati együttműködés a két ország között.
A Gvadar-kikötő Pakisztánban: Kína 2013-ban átvette a kikötő üzelmetetését, amely azóta az Új Selyemút elképzelés legfontosabb egyik legfontosabb csomópontjává vált. A kép forrása: wikimedia.
Miközben az előző amerikai elnökök még azért viszonylag óvatosak voltak a Pakisztánnal kapcsolatos kritikák terén, és vigyáztak arra nehogy túlságosan megromoljon a viszonyuk egy nukleáris hatalommal, addig úgy tűnik, hogy Trump esetében ez már a múlté. Az amerikai elnök nem rejtette el véka alá a véleményét, amikor kijelentette: „az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára”. Kifogásolta, hogy Pakisztán túlságosan beleszól a szomszédos országb működésébe és sok olyan tálibot és militáns csoportot támogat, amellyel az amerikai és más nemzetközi erők harcolnak. Ugyanúgy felvetette, hogy nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán esetében is alaposan megvágja majd a pénzügyi forrásokat.
Pár nappal később Rex Tillerson amerikai külügyminiszter megismételte Trump állításait. Sőt, azt is elismerte, hogy
„az új amerikai külpolitika Pakisztán destabilizációjával járhat, de ezt az árat Washington hajlandó megfizetni az afganisztáni ügy rendezéséért”
Természetesen emellett a pakisztáni vezetés nem ment el szó nélkül, és tiltakoztak a Fehér Házból érkező bírálatok ellen. Kiemelték, hogy ők is harcolnak a terrorizmus ellen, amelytől az országuk szintén szenved. Azonban a pakisztáni kormányt még nagyobb nyugtalansággal tölti el Trump indiai kormánynak intézett szavai. India már az 1947-es függetlensége óta „természetes ellenfele” Pakisztánnak, amellyel három háborút vívott egymással a Kasmír nevű tartományért. Iszlámábád és Peking aktívan együttműködött azért, hogy „bezárják” Dél-Ázsiába az országot és csökkentsék Új-Delhi világban betöltött szerepét. Ám egy intenzívebb Afganisztán-politikával India kitörhet ebből az izolációs törekvésekből, ráadásul megnyílhat az út Közép-Ázsia és a Közel-Keleti országok felé, ami még nagyobb aggodalommal töltheti a kínai és pakisztáni döntéshozókat.
…és a Csúf(ak)
Ha még ez nem lenne elég, még két olyan rivális állam is versenyzik Afganisztánért, amelyeket ugyan Trump nem említett, de befolyásuk a közép-ázsiai országra megkérdőjelezhetetlen és nem éppen pozitív értelemben. Ez a két ország pedig Irán és Szaúd-Arábia. Tudvalevő, hogy a két közel-keleti ország már évek óta vívja a maga kis hidegháborúját a térségben, amelynek geopolitikai, gazdasági és vallási (szunnita-síta ellentét) okai vannak. Akárcsak egykoron az Egyesült Államok és a Szovjetunió, Rijád és Teherán nem közvetlenül háborúzik egymással, hanem úgynevezett proxykon (helyetteseken) keresztül harcolnak Irakban, Jemenben és Szíriában. Afganisztán sem volt kivétel, igaz, itt kevésbé volt „látványos” az iráni-szaúdi párharc, mint az előbb említett országok esetében.
Az ma már közismert tény, hogy Szaúd-Arábia pénzelte azokat a mudzsahedín (szent harcosokat), akik a Szovjetunió ellen harcoltak még a hidegháború utolsó évtizedében. A szoros anyagi és személyes kapcsolatok azóta is fennálltak egyes szaúdi üzletemberek és a tálibok között, elég csak Oszama Bin Láden szaúdi származására gondolni. Rijád ma is dollármilliárdokkal szponzorálja az afganisztáni (szunnita) mecsetek, kulturális központok és szervezeteket, de néha a szélsőséges nézeteikről ismert prédikátorokat és tálibokat is. A szaúdi vezetés a diplomáciai téren mindig maga mellé akarja állítani a kabuli kormányt, mint ahogyan a 2015-ös Jemen elleni intervenció során tette. Ugyanúgy mivel Pakisztán szoros szövetségese Szaúd-Arábiának, ezért a két ország Afganisztán esetében is együttműködik egymással. Csakhogy mindketten olyan tálibokat és militáns csoportokat (is) szponzorálnak, amely ellen az amerikaiak ellen harcolnak. Az „afgán szálak” pedig eddig is nehéz árnyékot vetettek az amerikai-szaúdi kapcsolatokra. Valószínűleg Trump – vagy inkább annak külpolitikai tanácsadói – is úgy ítélték meg, hogy India preferálása sokkal kevésbé lenne kockázatos vagy „ütne vissza”, mintha engednék azt, hogy Szaúd-Arábia nagyobb szeletet hasítson ki magának Afganisztánból.
Ezzel párhuzamosan Irán is jelen van a közép-ázsiai országban, igaz, az eddigiektől eltérően sokkal kisebb mértékben. Habár a becslések szerint Afganisztánban mindössze 15 százalék körüli a síiták aránya, mégis Teherán kiemelten figyelemmel követi a sorsukat. Mivel a közép-ázsiai országban nemcsak a kormányerők és a külföldi állampolgárok ellen követnek el merényleteket, hanem más vallási kisebbségek ellen is, ezért Irán igyekszik a védőszárnyai alá helyezni őket. Amióta pedig az ISIS is felbukkant, az emberrablások, a síita mecsetek elleni támadások és gyilkosság száma jelentősen megugrott.
A zaranji afgán-iráni határátkelő. A két ország közötti határ csak egyes szakaszokon ellenőrzött, így rendszeresen szivárognak át afgán militánsok Iránba vagy törnek súlyos ki harcok a hátőrök és a fegyveres csoportok között.A kép forrása: wikimedia.
Az iráni vezetésnek azonban nemcsak emiatt lényeges Afganisztán, hanem azért is, mert 900 kilométer hosszú közös határon osztozkodnak. Ennél sokkal égetőbb az afgán menekültek száma:Iránban még a legszerényebb becslések szerint is 2,5 millió afgán menekült lakik, ebből 1 millió menekült-táborokban, és vannak olyanok, akik az 1979-es szovjet invázió óta a perzsa országban élnek. Habár az iráni kormány többször próbálta megoldani a helyzetüket, továbbra is attól tartanak, hogy az afgán állam totális összeomlása vagy a polgárháborúk eszkalálódása esetén a harcok átterjednek egész Nyugat-Iránra. Éppen ezért Teherán szintén igyekszik beleszólni a kabuli kül- és belpolitikába, de ezt sokkal kevesebb eredménnyel és sikerrel járt, mint Szaúd-Arábia esetében, nem is beszélve arról, hogy a helyi afgán síiták sem feltétlenül örültek mindig az iráni védernyőnek.
Tehát a közép-ázsiai államért egy olyan intenzív verseny folyik, amely a háttérben évek óta zajlott, de Trump-beszéd után ez sokkal intenzívebbé és látványosabbá válhat. Az országgal kapcsolatban gyakran megjegyzik, hogy „Afganisztán a birodalmak temetője”, de a kétrészes elemzés szerző véleménye szerint ezzel együtt a „nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak a bölcsője is”.
Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal és Dél-Ázsiával kapcsolatos kijelentései kapcsán a legtöbb médium és szakértő azt emelte ki, hogy Washingtonban még mindig nem döntöttek a csapatnövelés létszámáról, vagy már felhagytak az amerikai külpolitika egyik legfontosabb irányelvével, a demokráciaterjesztéssel és nemzetépítéssel. Azonban a Trump-beszéd egy másik aspektusból is fontos lehet, amire kétrészes elemzés is igyekszik rámutatni: a világ ízelítőt kaphatott arról, hogy a sok robbantásos és öngyilkos merényletes hír hátterében milyen geopolitikai játszmának folynak Afganisztánért.
Felhagyott álmok
Augusztus 21-én Donald Trump ismertette azt Egyesült Államok Afganisztánnal kapcsolatos stratégiáját, amellyel a Fehér Ház az év eleje óta adós maradt. Az amerikai és más nemzetközi lapok, médiumok és szakértők leginkább azt hangsúlyozták ki, hogy Trump semmi érdemleges információval nem szolgált az Arlingtonban lévő Fort Myer katonai támaszponton tartott beszédében. Továbbra is homály fedte az afganisztáni csapatnövelés pontos számát; nagy általánosságokban beszélt a szélsőséges iszlamisták elleni harcról; még az afganisztáni kivonulás időpontját vagy módját sem közölte, csupán annyit, hogy ennek „méltóságteljesnek, nem elhamarkodottnak” kell lennie.
hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést.
A Pentagon szintén pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábbi közvélekedéssel ellentétben nem 8400, hanem 11 000 katonát állomásoztat a közép-ázsiai országban. Szintén ekkoriban hangzott el az amerikai tisztségviselők részéről, hogy Donald Trump amerikai elnök 4000 katona kiküldetésére hatalmazta fel Mattist.
Donald Trump amerikai elnök és a háttérben James Mattis védelmi miniszter. A kép és Trump teljes Afganisztán-beszédének forrása: heavy.com
A másik rész, amit előszeretettel emeltek ki a kommentátorok a Trump-beszéddel kapcsolatban az, hogy Trump szakított az amerikai elnökök eddigi gyakorlatával: vagyis az Egyesült Államok már lemondott egy demokratikus rendszer kiépítéséről és „nemzetépítésről”, legalábbis Afganisztán tekintetében, amely az amerikai hadtörténelem leghosszabb katonai missziója. Helyette kizárólag a terrorizmus elleni harcra fog koncentrálni, valamint ezzel párhuzamosan a tálibokkal való viszony javítására.
Ez többek közt azt jelenti, hogy
ha a mérsékeltebb irányvonalat képviselő afgán hadurak hajlandóak lemondani a Nyugat-ellenes retorikáról és felhagyni az amerikai katonák és civilek ellen indított támadásról,
akkor Washington is békén hagyja őket, sőt, közvetít, anyagi és más jellegű támogatást nyújt nekik.
Nem arról van szó, hogy most a tálibok politikájában 180 fokos fordult állt volna be, és most hirtelen szimpatizálni kezdtek volna a korábbi ellenséggel. Emögött kőkemény stratégiai és taktikai okok állnak: a tálibok nem akarnak egyszerre két ellenséggel is harcolni. Ugyanis az önmagát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorista szervezet már 2014 óta komoly riválisa a táliboknak és ezzel párhuzamosan az al-Kaidának.
A tálibokat egy ideig békén hagyták, de ennek a látszólagos fegyverszünetnek vége szakadt: az afganisztáni ISIS-sejt főparancsnoka hivatalosan is hadat üzent az afganisztáni táliboknak, azzal vádolva őket, hogy „hipokriták és tekfírek (hitetlenek), akik már régóta elárulták az iszlámot”. Azóta már
nem egy súlyos összecsapásra, tálibok ellen végrehajtott öngyilkos merényletre és véres leszámolásra is sor került Afganisztánban.
A tálibok már eddig is aggódva – és nem kevés irigységgel – szemlélték azt, hogy az ISIS népszerűségre az ő rovásukra nőtt meg a közép-ázsiai országban, ezáltal egyre kevesebben csatlakoznak hozzájuk, miközben az „Iszlám Állam” folyamatosan ráteszi a kezét a mákültetvényeikre, így egyre nagyobb szerepet hasítanak ki a kábítószerkereskedelemből.
Visszatérve az amerikai elnök beszédére, Trump többször hangsúlyozta, hogy az amerikaiak már belefáradtak az afganisztáni projekt támogatásába. Az Egyesült Államok hiába költött dollármilliárdokat az adófizetők pénzéből, még mindig kevés a kézzel fogható eredmény és Afganisztánt egy „költségvetési fekete lyuknak” számít a szemükben.
Még mielőtt az amerikai elnök ismertette volna az új Afganisztán-stratégiát, már több olyan hír is felbukkant az amerikai médiában, amely azt engedte sejtetni, hogy ezen a téren Washington hamarosan meghúzza a nadrágszíjat. Mattis védelmi miniszter júliusban éles szavakkal illette Pentagon túl nagy kiadásait, mint például azt, amikor
28 millió dollárért készítettek egyenruhákat az afgán hadsereg és biztonsági erők számára.
Csakhogy, mint a leszállításkor kiderült a ruhákat ugyanis zöldes-barna álcafestékkel festették le, ami nem éppen előnyös a hegyvidéki-sivatagos környezetben, miközben Afganisztán alig két százalékát borítják csak erdők.
Továbbá egy augusztusi kongresszusi jelentésből kiderült, hogy a Pentagon közel félmilliárd dollárt pazarolt el az afganisztáni kémprogramba, mivel mindössze csak pár afgánt sikerült kiképezni, akiknek hatékonysága, befolyása vagy felkészültsége semmiféle pozitív eredménnyel nem járt. Mindezek tükrében Trump úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell többé szerepet vállalnia Afganisztán fejlesztésében és egyben tartásában, ezt a veszteségesnek gondolt és komoly biztonsági kockázatokkal járó feladatot inkább más országokra bízza. Legelőször valószínűleg úgy tűnhet, hogy egyetlen jelentkező sem akadhat Washington helyébe, ám közelebbről megvizsgálva a régióban történő eseményeket korántsincs így. Pont ellenkezőleg:
Afganisztánért olyan kiélezett versenyt folytatnak más államok, amilyenre utoljára a 19. század végén volt példa.
Amerikai kiképzők oktatják az afgán hadsereg katonáit. A kép forrása: Air Force.
A Sárkány figyelme…
Afganisztán, bár szegény ország, ahol a belpolitikai helyzet maga a megtestesült káosz, az elhelyezkedése miatt már régóta a nagyhatalmak és a regionális erős középhatalmak érdekeltségének és figyelmének a fókuszában van. Afganisztán 2012-ben megfigyelői státuszt kapott a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO), amely Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok által létrehozott integrációs szervezet, és amelynek teljes jogú tagja India és Pakisztán, miközben más fontos ázsiai országok megfigyelők (Irán) a szervezetben, vagy dialógus partnerségi (Törökország) viszonyban állnak vele.
Azóta Moszkvában és Pekingben is felértékelődött Kabul szerepe, igaz, teljesen más okok miatt. Kína 2002 és 2010 között körülbelül 205, 3 millió dollárnyi segélyt adott Afganisztánnak. A kínai tőkéből épült meg a kabuli és parvani állami kórház; 800 afgán biztonsági tisztet képeztek ki Kína területén; valamint Kínában az afgán árukra kivetett vámok 95 százalékát eltörölték. Peking számára
Afganisztán mind geopolitikai, mind biztonságpolitikai aspektusból fontos szereppel bír:
habár Kínát és Afganisztánt között csupán egy 350 kilométeres hosszúságú, de 15-65 kilométeres széles korridor köti össze, mégis ezen ezrével szivárognak át – vagy egyes esetben visszatérnek – az ujgur és hui (muszlin han kínaiak) fegyveresek, akik Irakban és Szíriában harcolnak az ISIS vagy más terrorszervet oldalán.
Másodszor pedig Afganisztán fontos szerepet tölt be az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road – OBOR) elképzelés, ami a Selyemút 2.0-t, vagyis Kínát és Nyugat-Európát összekötő útvonalban. Persze a kínai vezetés tisztában van az országban uralkodó állapotokkal, ezért az Új Selyemút hivatalosan „kikerüli” Afganisztánt és mindössze 100 milliárd dollárnyi összeggel ruházott be az ország úthálózatába, de attól viszont tartanak, hogyha nem segítik az afgán állam fennmaradását, akkor a terroristaszervezetek és a zűrzavar tovább terjed a szomszédos Pakisztánra és közép-ázsiai országokra, ahova Kína már több száz milliárd dollárral fektetett be az infrastruktúra-fejlesztésbe, földgáz-és kőolajiparba, illetve az OBOR kiépítésébe.
Asraf Gáni és Vlagyimir Putyin találkozója UFA-ban 2015-ben. A kép forrása: wikimedia.
…és a Medve ölelő szorításában
Oroszország szerepe Afganisztánban már egy fokkal árnyaltabb, és bizonyos szempontból izgalmasabb. Tudvalevő, hogy az afgánoknak nincsenek kellemes emlékeik a Szovjetunió 1979 és 1989 közötti intervenciójával kapcsolatban, amely miatt a két kormány évtizedekig mégcsak köszönő viszonyban sem volt egymással. Ugyanúgy a 21. század elején
Vlagyimir Putyin támogatta az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni hadműveleteit, ideiglenes hozzáférést biztosítva nekik a közép-ázsiai ország bázisokon.
Az amerikai jelenlét és túlzott befolyás miatt az afgán kormányokkal fenntartott kapcsolat gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csakhogy miután 2014-ben az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) felhagyott a katonai hadműveleteivel és csökkent az afgán kormánynak nyújtott nyugati segítség nagysága, megváltozott a helyzet és a korábbi ellenségek hirtelen közeledni kezdtek el egymáshoz.
Talán túl gyorsan is: idén Moszkva kézifegyverekkel (legutóbb 10 000 Kalasnyikovval) látta el az afgán hadsereget, orosz üzletemberek mintegy 150 afganisztáni projektbe fektettek be, és és újranyitottak az orosz konzulátusokat és a kulturális intézményeket is. Az orosz diplomácia sikeresen kezdett el közvetíteni a tálibok és az afgán között, és idén tavasszal már egy békekonferenciát is tető alá hozott, amelyen az Egyesült Államokon kívül minden regionális szereplő és komoly befolyással rendelkező tálib csoport jelen volt.
Még akkor is, ha nem sikerült ezen a rendezvényen semmiféle áttörést elérni, rámutatott arra, hogy Oroszország ismét megkerülhetetlen tényezővé vált Afganisztánban, méghozzá úgy, hogy maga Kabul „hívta meg” őket az országba. Ahogyan egy Afganisztán-elemző találóan megjegyezte:
„ma már az oroszok sokkal nagyobb biztonságban és testőrök sétálhatnak végig az utcán, mint a nyugati állampolgárok”
A Kreml számára az afgán kapcsolatok javításának megvannak a maguk előnyei: a tálibokkal való megegyezéssel igyekeznek csökkenteni a kábítószerkereskedelmet, Afganisztánból származik szinte a teljes orosz heroinpiac. Továbbá az afgán kormányerők és tálibok lefoglalják az ISIS-t, így ezek a harcosok az afgán hegyekben maradnak, nem pedig Szíriába, Közép-Ázsiába, vagy akár Oroszország területére (Csecsenföld, Dagesztán) utaznak, hogy itt harcoljanak a helyi kormányok és az orosz csapatok ellen ellen.
Sőt, ami igazán csábító lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy a tálibokkal való kapcsolat erősítésével újabb nyomást lehet gyakorolni Nyugatra, így már az oroszok nemcsak Szíriában vagy Ukrajnában foglalnák le a figyelmüket és erőforrásaikat, hanem Afganisztánban is.
„Az első ösztönös döntésem a kivonulás volt, de a Fehér Házban az ovális irodában jobban átgondolja az ember a dolgot”- mondta az Egyesült Államok elnöke a Fort Myer támaszponton, ahol felvázolta Afganisztán stratégiáját.
Előtte megvitatta a helyzetet a hadügyminiszterrel és a nemzetbiztonsági tanácsadóval valamint a kabinetfőnökkel. Kelly tábornok, a kabinetfőnök nem szolgált Afganisztánban, a fia viszont ott esett el. Az amerikai csapatok 2001 végén vonultak be Afganisztánba, hogy bosszút álljanak szeptember 11-ért. Létszámuk felment 100 ezerre is, de győzni mégsem tudtak a tálibok ellen, akiket korábban ők segítettek uralomra. „Sem győzni nem tudunk sem azt nem engedhetjük meg, hogy veszítsünk!”- így összegezte a helyzetet Barack Obama, aki a csapatok nagy részét kivonta Afganisztánból. Trump, aki korábban bírálta emiatt elődjét, most lényegében folytatja annak politikáját. Miért ?
„Ha kivonnánk a 8000 amerikai katonát, akkor űr keletkezne! Ezt nem engedhetjük meg. Inkább újabb csapatok küldését kell fontolóra vennünk. Azt nem mondom meg, hogy hány katonát, nehogy az ellenség ezt tőlem tudja meg!”- adta elő Trump a katonai támaszponton Virginia államban.
Az amerikai sajtó szerint még 3900 katona megy Afganisztánba,
ahol amerikai támogatás nélkül összeomlana a demokratikus rendszer. Mit szólnak ehhez a tálibok? A fanatikus iszlamista milicisták, akik korábban az USA és Pakisztán támogatását élvezték?
„Afganisztán egy újabb szuperhatalom temetője lesz!”- üzenték a tálibok Trumpnak még a beszéde előtt. Arra céloztak, hogy a Szovjetunió épp Afganisztánban gyengült meg annyira, hogy végül kivonulásra kényszerült. Majd nem sokkal később össze is omlott /1991/. Most azon melegében a tálibok kevésbé harciasan értékelték Trump beszédét. Szóvivőjük szerint az USA elnöke összevissza beszélt és senki sem tudhatja, hogy végül mi is lesz Trump politikája Afganisztánban.
Pakisztánnak mindenesetre megüzente Trump, hogy hagyjon fel a tálibok támogatásával.
Ezt Iszlamabadban már sokszor megígérték, de sohasem tartották be. Annak ellenére sem, hogy a pakisztáni tálibok immár támadják azt a hadsereget is, amely létrehozta őket.
Ezért mondta azt korábban Trump, hogy az ilyen zavaros helyzetből ki kell hozni az amerikai katonákat, akik 2001 óta állnak harcban Afganisztánban. Aztán jött a pálfordulás: az USA hadserege nemcsak, hogy marad Afganisztánban, de Trump újabb csapatokat is küld nehogy kiderüljön: az elmúlt 16 év kudarc volt az Egyesült Államok számára a térségben sőt az iszlám világ nagy részében.
„Nagyon boldog vagyok –nyilatkozta a 20 éves Malala Yousafzai, Nobel díjas pakisztáni diáklány Oxfordban, ahol politikatudományi, filozófiai és közgazdaságtani tanulmányokat kezd.
Oxfordi tanulmányainak a megkezdésével Malala egyik eszményképe, Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök nyomdokaiba lép. Benazir Bhutto, akinek édesapja is miniszterelnök volt, kétes körülmények között veszítette életét Pakisztánban, ahol az iszlamista fanatizmus olykor a szinte mindenható katonai titkosszolgálat támogatását is élvezi. Mint például a nyolcvanas években, a később Afganisztánban a hatalmat is megszerző tálib mozgalom megszervezésekor. Mint emlékezetes, Oszama bin Laden ott szervezte a szeptember 11-i terrorakciót, majd Pakisztánban élt egy katonai lakótelepen. Ott végeztek vele az amerikai kommandósok 2011-ben.
Malala Yousafzai fiatal lány létére bátran szembeszállt a tálibokkal, akik különösen nagy befolyással rendelkeznek Pakisztán északnyugati részén, ahol iskolába járt. Ezzel kihívta maga ellen a nőket alsóbbrendűnek tartó, őket a konyhába visszaűző tálibok gyűlöletét. Az ő felfogásuk szerint a nők maradjanak csak analfabéták – ám Malala Yousafzai kiállt a nők tanulási jogai mellett.
2012-ben tálibok egállítottak egy iskolabuszt Pakisztán északnyugati részén, s azzal fenyegetőztek, hogy ha Malala Yousafzai nem jelentkezik önként, akkor elkezdik egyenként megölni a lányokat. Malala Yousafzai jelentkezett és főbe lőtték, ám ezt túlélte, majd sikerült eljutnia Angliába, ahol megműtötték.
Birminghamben járt középiskolába, mert hazájában a tálibok újra megfenyegették. 2014-ben megkapta a Nobel békedíjat, most pedig Oxfordban, a világ egyik leghíresebb egyetemén tanulhat tovább.
Deklaráltan továbbra is küzdeni akar a nők jogaiért. Malala Yousafzai csak reménykedhet abban, hogy mire befejezi tanulmányait Oxfordban és haza kíván térni, már nem kell kockára tenni az életét azért, ha azt hirdeti: a nőket is jogok illetik meg a muzulmán államvallású Pakisztánban is.
Legalább 29 ember meghalt és több mint hatvan megsebesült amikor két öngyilkos merénylő megtámadott egy síita mecsetet Herat városában Afganisztán nyugati részén.
Herat a dari nyelvet beszélő kisebbség fővárosának számít Afganisztánban és szoros kapcsolatban áll Iránnal, ahol a darihoz hasonló perzsa nyelvet beszélnek. Közös a vallásuk is: síiták, akik vörös posztót jelentenek a szunnita többség számára Afganisztánban.
A szunnita tálibok szoktak hasonló merényleteket elkövetni síita mecsetek ellen, de ezúttal nem vállaltak ezért felelősséget. Valószínűnek látszik, hogy
az Iszlám Állam dzsihád harcosai voltak az elkövetők.
Ők korábban Irak kabuli nagykövetsége intéztek támadást. A terrorelhárítás Afganisztánban attól tart, hogy az Iszlám állam megnöveli aktivitását Afganisztánban azt követően, hogy folyamatosan vereséget szenved saját területén Irakban illetve Szíriában. Afganisztánban évtizedek óta vak terror dúl amióta az amerikaiak szövetséget kötöttek az országot akkor megszálló Szovjetunióval szemben a fanatikus iszlamista erőkkel. Az oroszok vereséget szenvedtek és kivonultak Afganisztánból. Az amerikaiak 2001-ben vonultak be oda, mert Oszama bin Laden onnan szervezte meg a szeptember 11-i terrorakciót.
Obama elnök kivonta az USA erőinek nagyrészét. Azóta teljes a káosz Afganisztánban, ahol a demokratikusan megválasztott hatalom képtelen fenntartania a békét a sok vallású és soknemzetiségű országban.
Afganisztán fővárosában a tálibok rendszeresen hajtanak végre merényleteket, hogy meggyengítsék a demokratikus rendszert és átvegyék a hatalmat. Ezúttal egy nemzeti és vallási kisebbség volt a célpont: a síita hazara nemzetiséget érte támadás.
A tálibok szunniták és csakis ezt az irányzatot ismerik el az igazhitnek. Mindenki más eretnek vagy hitetlen az ő szemükben. A síiták kisebbséget alkotnak Afganisztánban, de viszonylag sokan vannak. A szomszédos Iránban ők alkotják a többséget. A hazara kisebbség kétszeresen is hátrányos helyzetű, mert ősei Mongóliából jöttek Afganisztánba.
Egykor hódítók voltak, ma viszont a társadalmi ranglétra legalján állnak.
A tálibok büszkén vállalták az ellenük irányuló gyilkos merényletet. Ezzel újra bizonyították: a demokratikus kormányzat még Kabult sem tudja megvédeni. Amióta az amerikaiak nagy része kivonult a demokratikus rendszer egy hajszálon függ Afganisztánban, ahol most a fővárosban hajtottak végre újabb öngyilkos bombamerényletet.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
