Kezdőlap Címkék 5G

Címke: 5G

Huawei főnök : a világ nem lehet meg a mi technológiánk nélkül

0

Az 5G technológiára célzott Ren Zhengfei, a Huawei alapító atyja, aki a BBC-nek nyilatkozott. Most először nyilatkozott külföldi médiának azóta, hogy december elsején lányát Kanadában – amerikai kérésre – letartóztatták.

Meng Vanzsou ellen politikai vádakat emeltek, ez elfogadhatatlan, de hagyjuk, hogy a bíróság tegye a dolgát – hangsúlyozta a Huawei alapító elnöke. Korábban Peking megfenyegette Kanadát: súlyos következményei lehetnek annak, ha a Huawei főnök lányát kiadják az Egyesült Államoknak. Mivel vádolják Meng Vanzsou asszonyt az amerikaiak? Azzal, hogy mint a Huawei pénzügyi igazgatója átvágta őket: titokban kereskedett Iránnal, melyet szankciók sújtottak. Peking szerint a vád nevetséges hiszen régi ügyekről van szó. Valójában az USA azért dühös, mert

az 5G technológiában Kína megelőzte Amerikát

A Huawei főnök joggal büszke erre, és úgy véli Amerika nem zúzhatja szét a céget! Nemrég Új Zéland jelentette be: nem használja a Huawei technológiáját, mert az nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Új Zéland tagja a Five Eyes Only angolszász szövetségnek, amely az USA nyomására kémkedéssel gyanúsítja a Huaweit.

Ha kémkedésre akarnának rávenni, akkor inkább becsuknám a céget.

Így nyilatkozott az alapító elnök a BBC-nek. A Huawei főnöke korábban a hadsereg kutató laboratóriumát vezette, ezért kapcsolatát a kínaiak hírszerzésével túlságosan is szorosnak tekinti az amerikai kémelhárítás.

Pompeo külügyminiszter Budapesten is a Huawei hanyagolását sürgette

Washington véleménye szerint egyetlen NATO államnak sem szabadna Huawei technológiát alkalmaznia a nagy kémkedési kockázat miatt. Pompeo budapesti látogatása után a pekingi sajtó megdicsérte a magyar kormányt amiatt, hogy ellenállt az amerikai kérésnek. A magyar kormány korábban együttműködési szerződést kötött a Huawei-jel, amely a világ egyik legnagyobb okostelefon gyártója és amelynek G5 technológiája jelenleg egyedülálló az egész világon.

Japán a hatodik szem szeretne lenni

0

Five eyes only – csak öt szemnek! Ez az angolszász hírszerző szövetség jelszava. Az USA, Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland alkotja a világ legfontosabb hírszerző közösségét. Ehhez szeretne mind közelebb kerülni Japán, mely egyre jobban tart Kína növekvő befolyásától Ázsiában és szerte a világon – írja a Nikkei Asian Review.

Az angol nyelvű japán portál arra hívta fel a figyelmet, hogy Abe Sinzo miniszterelnök amikor az öt állam valamelyikében tárgyal, akkor mindig felveti a szorosabb együttműködés gondolatát partnereinek, akik megértéssel hallgatják.

Mitől tart a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma ?

Attól, hogy a kínaiak olyan messzire jutnak előre az informatikában, ahol Japán elmaradóban van, hogy kénytelenek lesznek tőlük átvenni a korszerű technológiát. Jól mutatja ezt az 5G rendszer, melyben a kínaiak a Huawei révén előnyt szereztek. De legalább ennyire tartanak a japánok attól a kínai tervtől, hogy a mesterséges intelligencia terén is világ elsőségre törnek a kínaiak.

Épp ezért Japánban nemrég elfogadtak egy nemzetbiztonsági akciótervet, melynek célja az informatikai hálózatok biztonságának növelése. Ezért is lenne fontos Japán számára, hogy az angolszász országok is megosszák velük az információikat a kínaiak szándékairól illetve gyakorlatáról. Nemrég a Google egykori kínai igazgatója hosszabb tanulmányban vázolta fel a globális verseny feltételeit az informatikában, és arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államokon és Kínán kívül senki más nem rúghat labdába ezen a stratégiai fontosságú területen.

Miért vannak a vetélytársak mint Japán vagy az Európai Unió kudarcra ítélve ezen a kulcsfontosságú területen? A méretek miatt! Japán piaca több mint tízszer kisebb mint a kínaiaké! Az európaiak mind továbbra is nemzeti keretekben gondolkodnak, tehát ők is kicsik. A bronzéremért ezért igazán India küzdhet jó eséllyel, mert 1,3 milliárdos piaca, mely gyorsan növekszik, kellő hátteret nyújt ehhez. A 125 milliós Japán pedig minden eddiginél jobban rá van utalva a nemzetközi együttműködésre.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK