CEU: „Ez elfogadhatatlan!”

0
3306

Sajtótájékoztatón jelentette be a Közép-Európai Egyetem (CEU), hogy teljes mértékben megfelel a magyar hatóságok és New York állam közötti megállapodásban meghatározott követelményeknek. Felszólítják a magyar kormányt, hogy írja alá a megállapodást, mert diszkriminációnak tartják, hogy más egyetemekről megállapodtak már, de róluk nem. Az egyetem szerint elfogadhatatlan, hogy újabb egy évig akarják bizonytalan jogi helyzetben tartani őket. A rektor azt is mondta: az a céljuk, hogy Budapesten maradjanak.

Ahogy korábban írtuk, a kormány módosította a felsőoktatási törvényben szereplő határidőket. Az új időpont 2019. január elseje, addig kell a külföldi egyetemeknek megfelelni az új előírásoknak.

Liviu Matei, Fodor Éva, Michael Ignatieff és Enyedi Zsolt
Fotó: FüHü

A sajtótájékoztatón Michael Ignatieff rektor arról beszélt: elfogadhatatlan, hogy a kormány nem mondja meg, hogy aláírják-e a jövő év végéig a megállapodást New York Állammal. Enyedi Zsolt magyar ügyekért felelős rektorhelyettes azt mondta, magyarázatot szeretnének kapni arra, hogy miért mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, hogy „okafogyottá” vált a szerződés aláírása.

Az egyetem úgy tudja, hogy ez a megállapodás már elkészült (ezt egyébként délelőtt David Kostelancik, az ideiglenes amerikai ügyvivő is megerősítette), szeptember óta csak arra vár, hogy aláírják. Az egyetem információi szerint

a megállapodás garantálja a jogot, hogy a CEU Budapesten maradhasson.

Ezért is írták alá a memorandumot a Bard College-dzsal az együttműködésről (ezt a sajtótájékoztatón is bemutatták), amelynek értelmében a CEU kapott egy épületet a Bard amerikai campusán, közös programokat indítanak, valamint diák- és tanárcserére is sor kerül a két egyetem között.

- Hirdetés -

Vagyis, ahogy Michael Ignatieff fogalmazott:

A CEU megtett mindent, hogy megfeleljen a törvény követelményeinek.

Azt kérdezte, hogy a magyar kormány ezt miért nem fogadja el válasznak. Szerinte diszkrimináció, hogy miközben Maryland állammal a McDaniel College ügyében a magyar állam aláírt egy szerződést, addig New Yorkkal ezt nem teszi meg, sőt, Balog Zoltán azt mondja: erre nincs is szükség.

„Hat hónapja tart a bizonytalanság, a határidő kitolása azt jelenti, hogy még egy évig tarthat”

mondta. Ezért arra kérik a kormányt, hogy minél előbb írják alá a megállapodást New Yorkkal.

A bizonytalanságnak ugyanis következményei vannak, tartanak attól, hogy emiatt kevesebb diák akar például ide jönni. Ahogy fogalmazott: „minél tovább tart ez, annál többet szenved az egyetem, és

egy egyetem nem lehet szabad, ha valaki lassan meg akarja fojtani”.

Ignatieff azt mondta: ők megoldást szeretnének találni, ami rendelkezésre is áll, csak alá kellene írni a megállapodást New Yorkkal.

Arról is beszélt, hogy nem akarnak B-tervvel foglalkozni, mert

Fotó: FüHü

„az nem lehet, hogy a CEU felfüggessze a működését. Budapest az otthonunk, és szeretünk itt lenni”.

Ugyanakkor stabil jogi környezet nélkül nem tudnak működni, ezért kérik a megállapodás aláírását. Fodor Éva társadalom- és bölcsészettudományokért felelős rektorhelyettes szerint nagyon fontos a jogbiztonság, hogy a diákok tudják, lesz majd diplomájuk, a tanároknak pedig állásuk.

Michael Ignatieff külön kiemelte, hogy az egyetem nem Soros Györgynek tartozik elszámolással, hiszen Amerikában eleve nem lehet anélkül akkreditálni egy egyetemet, hogy a teljes függetlenségét biztosítanák.

A CEU épülete Budapesten
Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Liviu Matei rektorhelyettes azt is mondta, hogy New York Állam oktatási biztosa hivatalosan is tájékoztatta a magyar kormányt a CEU és a Bard között kötött megállapodásról. A levelet be is mutatták, ebben MaryEllen Elia azt írja, Orbán Viktornak címezve: „az egyetértési megállapodásban foglalt tevékenységek mindkét intézmény alapító okiratával összhangban vannak”.

Az egyetem ezért sem érti, a kormány miért döntött hirtelen úgy, hogy kitolják a határidőt – most, hogy már mindenben megfelelnek a törvénynek. Ahogy Michael Ignatieff fogalmazott:

„Egyetlen egyetemnek sem kellett még Európában átmennie azon, amin nekünk. Ez elfogadhatatlan.”

Nem értik, hogy miért folytat kettős kommunikációt a kormány, hiszen, bár itt azt mondják, nincs szükség a szerződés aláírására, a New York-i tárgyalásokat sem hagyták még ott. „Gondoljanak bele, mit érezhet ilyenkor a New York-i kormányzó” – mondta.

Azt is mondta:

az egyetem nem akar különleges feltételeket, épp ellenkezőleg, azt szeretné, ha ugyanúgy kezelnék, mint a többieket.

Elfogadhatatlannak és szükségtelennek nevezte az eljárást, miközben a megoldás rendelkezésre áll. Ahogy fogalmazott: két egyszerű oldalból áll a megállapodás, ami nagyon hasonló ahhoz, amit a kormány Marylanddel is aláírt. Azt mondta:

„Itt akarunk maradni, tiszteletben tartjuk a magyar törvényeket.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .