– Oszt jónapot!
– Jónapot uram. Parancsol valamit?
– Csak erre jártam, te féltökű junijós.
– Mifelénk nem szoktak csak erre járni, tisztelt uram. Ez itt egy nemzetközi szervezet.
– Tudom, vazze’, ne nézzé’ tahónak. Gondútam, megnézem, hogyan vagytok.
– Köszönjük, megvagyunk. Ha netán rátérne a lényegre… Tudja, az idő pénz.
– Benéztem, hogy lássam, mi van veletek, vazze’.
– Mondtam már uram, megvagyunk. Ha lehetne, egy kicsit konkrétabban…
– Ronda ez a függöny, vazze’. Mink odahaza nem tennénk ki ilyen szart. Az asszonynak van ízlése…
– Ön bejön ide, pénzt kér, és közben a függönyeinket szidja?
– Nem leszünk gyarmat, ércsed már meg, vazze’! Elárulnád, hogy sikerült ma ilyen ízléstelen nyakkendőt felvenned?
– Maga az én nyakkendőmmel foglalkozik? Idejön pénzért…
– Montam már vazze’, hogy épp erre jártam. És hiába ügyeskecc, nem engedek a nyomásodnak. Juszt se nem leszünk gyarmat!
– Mi nem mondtuk uram, hogy legyenek gyarmat.
– Nem montátok? Figyúzz, te balfék, hoztam néhány hazai újságot. Tele vannak veletek a lapok… Most látom csak ott, fenn a sarokban.
– Mit lát, uram?
– Egy pókhálót, te félfejű tetű. Szok valaki nálatok takarítani?
– Uram, elárulná végre, hogy mennyi pénzre van szüksége?
– Nem kell a pénzed, montam már. Már sokszor láttam ezt a ronda épületet, gondútam, megnézem eccer, mi lehet az.
– És? Hogy tetszik?
– Sehogyan se. Gáz itt minden. Te meg kifejezetten antipatikus vagy, vazze’.
– Akkor hát, mi legyen a pénzzel, uram?
– Nem bánom, ha annyira akarod, holnap beküldöm érte valamelyik alkutyámat. De legyen előre kikészítve, nincs nekem időm a zidijóta pénzetekkel bíbelődni.
