Bréking nyúz, február 26. – Tudósítás a másik valóságból

0
966

Ma azt néztük meg, hogy a kormánymédia alternatív valósága hogyan számol be a hódmezővásárhelyi fideszes vereségről.

Elsőként a Pesti Srácok szólaltatta meg Mráz Ágoston Sámuelt

„Tét nélkül van esélye a proteszt-szavazásnak Magyarországon: másfél évig Márky-Zay Péter béna kacsaként fogja irányítani a 70 százalékos fideszes többségű közgyűlést. A hódmezővásárhelyieknek nem volt fontos a működőképesség sem.

Érdekes, hogy Orbán Viktor kimaradt a helyi kampányból. Így elmondható, hogy helyben nem ellene szavaztak. (…)

Logikusan minden ellenzéki jelöltnek vissza kellene lépnie, s a maradék néhány napban szimpatikus független jelölteket kellene állítani 106 választókerületben.”

Lánczi Tamás kijelölte az irányt az Origón

„A hódmezővásárhelyi időközi választással világos lett, ki a Fidesz politikai ellenfele – mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője az Origónak. Egyértelműen összeállt a Gyurcsány-Vona-választási szövetség – tette hozzá. A politológus kifejtette, eddig nem volt látható a kormánypárt ellenfele, most pedig feljött a pályára ez a bizarr összefogás, amire korábban senki sem gondolt volna. Most megmutatta magát ez a koalíció, és a következő 40 napban mindent el fog követni, hogy megnyerje a választást. (…)

Lánczi kifejtette, a helyi kampánystáb hibái is kellettek az ellenzéki jelölt győzelméhez, de az is fontos szempont, hogy az ellenzék minden erőforrását ide összpontosította. Kiskunhalasra nem koncentráltak ennyire, ezért ott a Fidesz, a korábbi, 2014-es eredményét jelentősen megjavítva tudott diadalmaskodni – tette hozzá. Szólt arról is, hogy mivel Gyurcsány Ferenc a legerősebb szereplő a baloldalon, ezért senkinek se legyen kétsége afelől, hogyha ez a bizarr koalíció nyer, akkor nagyon rövid időn belül a volt miniszterelnök lesz döntési pozícióban.”

G. Fodor Gábor is az Origón osztotta meg a véleményét

„Az ellenzéki sajtó elvégezte azt a feladatot, amit az ellenzéki pártoknak lehetett volna. Országos kampánnyal segítették az összellenzéki jelöltet. Hetekig címlapos sztorikat építettek róla. Megácsolták neki a színpadot. Most pedig igyekeznek az eredményt földrengésszerű változásnak beállítani és elhitetni, hogy van remény.

Még jó, hogy sajtószabadság van, és lehet mást is olvasni, nem kell így bevenni az ellenzéki sajtó meséjét. (…)

Nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb választókerületben sem tud majd országos kampányt folytatni az ellenzéki sajtó. (…)

Nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb választókerületben sem tud majd ideális jelöltet találni az összellenzék. Lesz, ahol MSZP-s szavazónak jobbikosra kellene adni a voksát, lesz, ahol fordítva, ehhez azért kell majd befogott orr és gyomor. És természetesen lesz olyan is, ahol nem egy kihívó lesz, mert túl sok párt érdekeit kellene összeegyeztetni, hogy mindez sikerüljön. De visszaléptetések, koordinált jelöltállítás, egy jelölt, ahol csak lehet, valahogy lesz, és lesz hiszti, sértődés, sárdobálás is. (…)

Sorolhatjuk estéig „nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb…” Máskülönben meg mondhatjuk azt is, ha Hódmezővásárhely lehet példa, akkor lehet példa Kiskunhalas is.

De mindez nem méltó hozzánk.

Nem méltó hozzánk, hogy kalkuláljunk, hogy számolgassunk.

A győzelem az, ami méltó hozzánk.

Jampigallért lehajtani, rakkolni, dolgozni – erre van most szükség.”

A Magyar Időkben a nézőpontos Fodor Csaba is megszólalt

„Ugyan jól mozgósított a Fidesz, hiszen Hegedűs Zoltánra többen szavaztak, mint 2014 őszén Almási Istvánra, de a kiemelt ellenzéki médiafigyelem országos szintre játszotta a voksolást. (…)

Abból tehát, hogy egy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáboron át a szocialistákig támogatott jelölt nyert, nem következik, hogy mindenhol meg lehet verni a Fideszt. (…)

Fontos kiemelni, hogy ezúttal nem a bevándorláshoz hasonló, országos témákról esett szó, hanem helyi ügyekről.”

A 888 szerint most kezdődik a harc

„Újra bebizonyosodott, amit már eddig is sejtettünk, hogy fejlesztésekkel, fejlődéssel nem lehet választást nyerni. (…)

A tegnapi vásárhelyi választás mindenekelőtt a média erejéről szólt. A győztes Márki-Zay Pétert heteken át sikeresen építette az ellenzéki sajtó, elképesztő mennyiségű hír, interjú, tudósítás jelent meg róla. Ezek a sugalmazások áttörték a falat Hódmezővásárhelyen, és új szavazói csoportokat csatornáztak be a folyamatba. Sikerült kialakítani a szegény, üldözött, zsarnokság sújtotta, roppant vallásos, sokgyermekes, tisztes családapa képét, és a jelek szerint a döntésnél ezek rögzültek jobban, nem pedig az, hogy Márki-Zay konkrétan végighazudta a kampányt, ráadásul többször le is bukott. (…)

A lényeg április 8-a, mindenki arra készül. A Fidesz hívei tulajdonképpen hálásak lehetnek az időben érkezett figyelmeztetésért. Már-már elbóbiskolt a polgári oldal, az emberek nem voltak elég élesek, azt hitték, megnyerték a választást. Most azonban felsejlett a Gyurcsány-Vona-Karácsony-Szél-kormány, vagyis a káosz és lejtmenet kormányának rémképe. Az a helyzet, amikor mindent elveszítünk, amiért olyan hosszú időn át küzdöttünk.

Most kezdődik a harc. És kezdődjön is, még egyszer nem engedjük, hogy 2002 legyen.”

A Pesti Srácok bloggere megijedt

„Örömünnepet ül az ellenzék, Hódmezővásárhelyen nyertek. És tényleg. Mi következik ebből? Semmi. Vagy annyi, hogy – gondoljanak bele! – mi lesz, ha április 8-án is ezek győznek. Kell jobb ébresztő?”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .