A rezsim katonái tartják ostrom alatt Kelet-Gútát. Az egyik légitámadás során klórgázt is használhattak.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet azt közölte, hogy a támadást követően 14 embert, főleg gyerekeket vittek légzési problémákkal kórházba, és
egy hároméves gyerek meg is halt.
A tüneteik arra utaltak, hogy klórgáztámadás történt.
Az Aszad-rezsim azt állítja, hogy nem használ vegyi fegyvereket, de korábban több példa is volt erre, néhány éve épp Gútában támadtak szaringázzal.
![](https://fuhu.hu/wp-content/uploads/2018/02/K_EPA20180226123-1024x683.jpg)
Az oroszok és az irániak által támogatott kormánycsapatok egy hete példátlan intenzitású légitámadásokat indítottak a főváros mellett található Kelet-Gúta ellen, ahol mintegy 400 ezer civil él.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton határozatot fogadott el, amelyben
30 napos tűzszünetet
követelt. Ennek ellenére a kormánycsapatok még ma is bombázták a felkelők uralta várost, a támadásban legalább tíz civil meghalt. Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, valamint António Guterres ENSZ-főtitkár a tűzszünetre vonatkozó határozat haladéktalan betartását követelte.
A 2011 óta tartó háborúban hivatalos adatok szerint 340 ezren haltak meg. Mások szerint az áldozatok száma félmilliónál is több lehet.