„A Kossuth-díjat muszáj volt visszaadni. Ma is vállalom az akkor közzétett nyílt levelem minden szavát, amelyben felsoroltam, miben és mennyit ártott Gyurcsány Ferenc az országnak.” Sok más mellett erről is beszélt a minap Blaskó Péter színművész az Origónak adott interjúban.
Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik úgy emlékeznek magukra, hogy a rendszerváltozás után születtek. Nem terhelik őket a múlt bűnei, mert soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.
Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek szelektív az emlékezetük. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is… Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok. Léteztek már korábban is, de élni csak 28 évvel ezelőtt kezdtek.
Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.
Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt közel tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.
Szelektív az emlékezet.
A rendszerváltozás után a mi országunknak is meg voltak a maga hősei. Kis ország vagyunk, kicsiny, földszintes hőseink vannak. Ilyen Blaskó Péter, aki 2008. március 14-én úgy döntött, hogy nem veszi át a Kossuth-díjat Gyurcsány Ferenctől, a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől. Nem a feleségének mondta ezt, nem is néhány kollégájának a színházban, hanem nyílt levélben közölte a lesújtó hírt a közvéleménnyel.
Volt ebben a levélben minden, de leginkább az, hogy ő, Blaskó Péter nem akar kezet fogni a miniszterelnökkel. Mert akkor – így Blaskó színművész – hogyan tudná ugyanazzal a „gyurcsányos” kézzel a gyerek arcát megsimogatni? Vagy a feleségéét?
Nagyon tiszta lehetett az a kéz, ha ennyire vigyázott rá a tulajdonosa! Valószínűleg még soha nem sározódott be, nem koszolódott össze. 1981-ben sem, amikor a Jászai díjat kellett átvenni. Nem Orbán Viktortól, hanem az akkori pártállam valamelyik prominensétől. Akkor ennek a tiszta kéznek a tulajdonosa még nem volt annyira finnyás, mint most. Nem tartott attól, hogy beszennyeződik a keze.
Vagy a szappanok voltak jobbak a mostaniaknál.
Élni kellett.
És e tiszta kéz tulajdonosa gond nélkül átvette 1986-ban az Érdemes Művész kitüntetést is. Akkor még, ha nem csal az emlékezetünk, Kádár János volt az első titkár.
Korábban meg, szintén a pártállam idején, a Szocialista Kultúráért díjat sem utasította vissza Blaskó úr. Jó szappanjai lehettek a művész úrnak, ha annyira megtisztította a kezét, hogy sokáig vigyáznia kellett rá.
További jó egészséget, Blaskó művész úr!
És ha teheti, naponta többször mosson kezet!
