Napirend előtt szólalt fel Szijjártó Péter külügyminiszter, és a magyar külpolitika egyik legnehezebb kérdését hozta szóba. Elmondta, hogy a kormány javaslatot tesz Ukrajnának az ottani oktatási szabályozás módosítására. E szerint továbbra is tegyék lehetővé, hogy Kárpátalja magyar iskoláiban magyarul is taníthassák, tanulhassák a szaktantárgyakat, és cserébe a magyar kormány pénzbeli segítséget nyújt ahhoz, hogy ezekben az iskolákban hatékonyabban, eredményesebben taníthassák az ukrán nyelvet, hogy minden gyerek szert tegyen magas szintű ukrán nyelvismeretre. Ugyanakkor kitart Ukrajna és a NATO együttműködésének blokkolása mellett.
Azért nehéz kérdése ez a magyar külpolitikának, mert az egyik szomszéd ország, Ukrajna rendkívül káros, embertelen intézkedésére kellene jól, okosan, hasznos módon válaszolni. Az Orbán-kormány nem ezt teszi, és ehhez kell az európai normákat követni igyekvő ellenzéknek a maga viszonyát kialakítania.
Az ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény káros és embertelen, amennyiben Ukrajna nem ukrán identitású, nem ukrán anyanyelvű lakosságát akarja anyanyelvének használatában korlátozni, identitásától megfosztani.
Ukrajnában sok milliós orosz és néhány százezres lengyel, magyar és román kisebbség él. Az ukrán állam számára a stratégiai kérdés az ukrajnai orosz nyelvű és orosz identitású lakosság helyzetének szabályozása volt.
A független Ukrajna első két évtizedében megoldódni látszott az állam déli, keleti és középső régióiban élő orosz nyelvű lakosság helyzete: az állam tudomásul vette, hogy ők oroszul élik életüket, orosz nyelvű iskolába járnak, orosz újságokat olvasnak, orosz médiát fogyasztanak. A nagyvárosokban ukránok és oroszok a szovjet időszakban kialakult módon oroszul érintkeztek egymással.
A Majdan forradalma, Janukovics elnök bukása új helyzetet teremtett. Ukrajna megszabadult Oroszország befolyásától, amire válaszul az orosz állam katonai erővel „megszabadította” Ukrajnát a Krímtől és a Donyec-medence két tartományától. Ebből a folyamatból a nyugatos, oroszellenes politikai erők azt a következtetést is levonták, hogy az országon belül is az ukrán nyelv dominanciáját kell kivívni. Ezt szolgálja a kijevi parlament által elfogadott nyelvtörvény és oktatási törvény. E törvények ellen jogos a legkeményebb tiltakozás, ahogy jogos volt annak idején a szintén a kisebbségi identitást elnyomó szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozás is. Helyes, ha a magyar állam fellép az ukrajnai magyar kisebbség jogainak korlátozása ellen, már csak azért is, mert még az Antall-kormány által kötött alapszerződés biztosított nemzetközi jogi védelmet a kárpátaljai magyarok kisebbség jogainak.
Csakhogy nehezíti ezt, ha az Orbán-kormány Ukrajna szuverenitását sértő módon egyoldalúan kínálta fel a kárpátaljai magyaroknak a magyar állampolgárságot, az ukrán jogrend megsértésére késztetve őket.
Igazi államközi botrányt okozott, amikor a beregszászi konzulátus épületében vettek állampolgári esküt ottani magyaroktól. Szintén botrányt okozott, amikor a magyar kormány „Kárpátalja fejlődéséért felelős” miniszteri biztost nevezett ki. Ennél is súlyosabb problémát okoz, hogy az Orbán-kormány azzal lépett fel az ukrán állam jogfosztó törvényei ellen, hogy NATO-tagországként blokkolja a NATO együttműködését Ukrajnával.
A másik két NATO-tagállam, amelynek ukrajnai kisebbségét szintén sújtják a szóban forgó törvények, Lengyelország és Románia nem tett hasonló lépést, és az Orbán-kormánynak így sikerült elszigetelődnie, s ezt az ellenlépést a NATO-ban senki sem támogatja.
Kár, hogy Szijjártó felszólalására reagálva több ellenzéki felszólaló is kifejezetten támogatta az Orbán-kormánynak ezt a terméketlen ellenlépését, csak az MSZP-s Mesterházy Attila fogalmazott meg óvatos kételyt, s senki sem emlékeztetett az Orbán-kormány említett provokatív akcióira. Holott szerintem
az a helyes, ha az európai normák elkötelezettje határozottan állást foglal a magyar kisebbség jogai mellett, viszont ugyanilyen határozottan ítél el az Orbán-kormány nacionalista, a szomszéd országok szuverenitását sértő lépéseit.
