„München szelleme lebeg az európai fővárosok felett, éppen úgy, ahogy a müncheni biztonsági konferencia zajlik” – jegyezte meg a Finn Nemzetvédelmi Egyetem rektorhelyettese a közelmúltban egy Oroszországról szóló nemzetközi szemináriumon.
Utalása Európa katasztrofális, 1938-as, náci Németországgal kötött egyezményére a kontinens egyre növekvő nyugtalanságát foglalja magában az Ukrajna lehetséges USA-Oroszország „béke” rendezéséről szóló megbeszélések miatt. Ez a nyugtalanság egyenes sokkba fordult a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közötti robbanásszerű összetűzést követően pénteken az Ovális Irodában.
A Trump-kormányzat Ukrajnával kapcsolatos megközelítése egy veszélyesen hibás előfeltevésen nyugszik: Vlagyimir Putyin hajlandó befejezni a háborút, és Kijev tárgyalhatott volna egy korábbi egyezségről. Az adminisztráción belül néhányan azzal érvelnek, hogy Oroszország gazdasági és katonai veszteségei miatt Moszkva kész lehet elfogadni egy megállapodást új amerikai vezetés alatt.
De az alapvető kérdés továbbra is fennáll: vajon Oroszország valóban a háború befejezésére törekszik, vagy csupán „műveleti szünetet” keres az újracsoportosításhoz és a fegyverkezéshez?
A kétértelműség és a strukturális korlátok között
Moszkva stratégiai gondolkodásának alapos vizsgálata azt sugallja, hogy a Nyugat kockáztatja az orosz szándékok félreértelmezését. Ellentétben a nyugati háborúról és békéről mint különálló fázisról alkotott elképzelésekkel, az orosz katonai doktrína ezeket egy kontinuum részeként kezeli. A „New Generation Warfare” elmossa a határvonalat a békeidő és a háborús idő között, és a háborút az ellenség rendszere elleni folyamatos küzdelemnek tekinti.
2022 óta Oroszország háborús céljai kétértelműek maradtak, retorikájuk változott, de lényegükben következetesek: Ukrajna NATO-tagságának megakadályozása, a Zelenszkij-kormány megbuktatása, Ukrajna demográfiai és területi szövetének lerombolása, területek annektálása, a NATO gyengítése és a birodalmi befolyás helyreállítása. Globálisan Moszkva igyekszik kihívást jelenteni a nyugati hegemóniának, és előmozdítja a többpólusú világot. Az olyan orosz propagandakifejezések, mint a „denacifikáció” és a „demilitarizálás”, homályosak maradnak, így a nyugati tárgyalók bizonytalanok, hogy konkrét célokról van-e szó, vagy csupán tágabb birodalmi ambíciók indoklásáról. Az orosz tisztviselők többféle hangon beszélnek – néha diplomáciát hirdetnek, máskor pedig totális háborúra és nukleáris eszkalációra utalnak.
De a kétértelműség önmagában nem magyarázza meg, miért nem valószínű, hogy Moszkva valódi békére törekszik. 2022 óta Oroszország mélyreható átalakuláson ment keresztül militarizált gazdasággá és társadalommá. A védelmi szektor megelőzte a hagyományos iparágakat, Oroszország GDP-je 3%-kal nőtt 2023 harmadik negyedévében, nagyrészt a fegyvergyártásnak köszönhetően. A katonai gyárak ma 24 órás műszakban működnek, és több százezer új munkás került be a hadigazdaságba.
A gazdaságon túl a háború hatással volt Oroszország társadalmi szövetére. A jogfosztott régiókban, különösen azokban, ahol etnikai kisebbségek élnek, a katonai szolgálat a felfelé irányuló mobilitás néhány útja egyikévé vált. Mindeközben a Kreml egy elit osztályt nevelt, amely profitál a nyugati vállalkozások erőszakos kisajátításából. A háború a tekintélyelvű uralom logikáját is megerősítette, az elit időnkénti válságok ellenére sem menekült el jelentősebb mértékben. Eközben a fiatalok militarizálása bővül, 1,75 millió tagja van a Kreml által támogatott Yunarmiya mozgalomnak, ami egy hosszú távú befektetés az ideológiai kontrollba.
A gazdasági, politikai és társadalmi ösztönzők fúziója ijesztő feladattá teszi a háború befejezését a kockázatkerülő Kreml számára. A tárgyalásos egyezség belső ellenállást válthat ki a háborús haszonlesőkből, a biztonsági elitekből és a konfliktusba mélyen befektetett nacionalista frakciókból. Putyin számára a háború már nem csak geopolitikai szerencsejáték – a rezsim túlélési mechanizmusává vált.
Fenntarthatatlan veteránok és hatalmi harcok
Még ha a Kreml keresett is egy kijáratot, a háború utáni Oroszország jelentős instabilitásnak nézne ki. A visszatérő csapatok – ideértve a rendes katonákat, zsoldosokat, elítélteket és félkatonai harcosokat – reintegrációja megtörheti az államot. Az olyan személyek, mint a csecsen vezető, Ramzan Kadirov, akinek „személyes hadserege” megháromszorozódott, és példátlan hadműveleti tapasztalatokra tett szert, a háború utáni elitharcokban kamatoztatni tudják hatalmukat. Eközben a regionális elitek és a magán milíciák – melyeket némelyek oligarchák támogatnak – egymással versengő biztonsági erőkké fejlődhetnek, ami súlyosbítja az instabilitást.
Ha Oroszország nem tudja integrálni veteránjait, az tovább brutalizálhatja a társadalmat. Az, hogy a Kreml fegyveres erői „meghatalmazottságára” támaszkodik, azt jelenti, hogy minden leszerelés kockázatokkal járna. A háborús kiváltságokhoz szokott harcosok ellenállhatnak a polgári életbe való visszailleszkedésnek, míg a radikalizálódott csoportok magán Oroszországon belül is destabilizáló erővé válhatnak.
Brutális irányítási mechanizmus
A Trump-kormányzat állításaival ellentétben a jelenlegi tárgyalások biztosíthatják Oroszország számára a nagyon szükséges műveleti szünetet, lehetővé téve számára, hogy átcsoportosítson, újjáépítse hadseregét, és felkészüljön egy nagyobb konfrontációra Ukrajnával és a Nyugattal. Tekintettel Oroszország háborús gazdaságára, megrögzött hatalmi struktúráira és ideológiai pályájára, a háború befejezése nem lesz olyan egyszerű – vagy vértelen –, mint ahogy azt egyes nyugati döntéshozók hinni szeretnék.
Az az elképzelés, hogy Oroszország elfogadja a diplomáciai egyezséget, figyelmen kívül hagyja azokat a mélyebb átalakulásokat, amelyeket a háború váltott ki az országban. A háború a Kreml stabilizáló erejévé vált, egy brutális ellenőrzési mechanizmussá, amely átformálta Oroszország gazdaságát, társadalmát és politikai rendjét. A rezsim nem csak felvette a költségeket – emberi, gazdasági és geopolitikai –, hanem normalizálta is azokat.
A müncheni leckék soha nem voltak relevánsabbak. Ahogy Zelenszkij elnök jogosan kihívta Trump elnököt és Vance alelnököt az Ovális Irodában folytatott, február 28-i heves eszmecserék során:
Milyen diplomácia lehetséges Putyin Oroszországával?
Az orosz agressziót jutalmazó rendezés nem hozna békét; ez csak visszaállítaná a visszaszámlálást a következő háborúig, amelyre a Nyugat talán még kevésbé lesz felkészülve.
Dr. Sarah Fainberg
