Az MSZP, a DK és az LMP is nekiment a légiparádénak

0
1307
A versenyt minden évben a Duna fölött rendezik meg. MTI Fotó: Lakatos Péter

Június 23-24-én rendezik meg a Red Bull Air Race budapesti fordulóját. A lezárások már elkezdődtek, több ellenzéki párt pedig bírálja a rendezvényt.

Az MSZP azt szeretné, hogy a Red Bull járuljon hozzá a budapesti közterületek fejlesztéséhez. Őrsi Gergely, a párt budapesti alelnöke szerint minden évben nagy indulatokat kavar a programsorozat budapesti fordulója, megbénítja a második kerület forgalmát,

dugókat, környezeti károkat, hatalmas zajterhelést okoz.

Őrsi Gergely szerint tudomásul veszik a program idegenforgalmi értékét, azt, hogy sok nézőt vonz, de a Red Bull-lal kötött megállapodás nem kompenzálja az okozott fennakadásokat, kellemetlenségeket és károkat: szerinte túl keveset fizet a cég.

Azt kérik, hogy ha már a fővárosi vezetés „felelőtlenül gazdálkodik a közös vagyonnal”, akkor a Red Bull saját elhatározásából járuljon hozzá a budapesti közterületek fejlődéséhez.

A DK szerint a Red Bullnak egyenesen

- Hirdetés -

fájdalomdíjat kellene fizetni az érintett kerületek lakóinak a zajért.

Gy. Németh Erzsébet, a párt fővárosi képviselője szerint minden évben felmerül, hogy a zajszennyezés meghaladhatja a törvényben engedélyezett szintet, ennek ellenére „a budapestiek sem beleszólást, sem értelmezhető mértékű fővárosi bevételt nem kapnak a hangos repülőgépverseny elviseléséért cserébe”. A főváros ugyanis mindössze 13 millió forintért engedte át a közterületet.

Az LMP fővárosi képviselője, Gál József szerint „a budapesti városvezetést és a kormányt is jobban érdekli a multik profitja, mint a saját lakóinak védelme”. Azt mondta:

a program több jogszabályt is sért.

Egy 2008-as kormányrendelet szerint lakó- és üdülőövezetben bizonyos hangerő feletti rendezvény nem tartható, egy 2013-as fővárosi rendelet alapján pedig nem adható közterület-használati hozzájárulás olyan tevékenységhez, amely káros a környezetre vagy veszélyezteti az egészséget.

Tarlós István főpolgármester egyébként korábban arról beszélt: nem tartja jó ötletnek, hogy ilyen hosszú ideig tartanak majd a lezárások.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .