Az Amnesty a kormánnyal való konzultálásra hív fel

0
551

Ezzel szeretnék felhívni mindenki figyelmét arra, hogy az emberi jogok védelmezőinek üldözése és zaklatása súlyosan antidemokratikus irány, a titkosszolgálatokkal való fenyegetőzés pedig példátlan a hazai közéletben.

A legutóbbi nemzeti konzultációba a Magyar Helsinki Bizottság mellett az Amnesty International is bekerült, mint két olyan szervezet, amely azért dolgozik, hogy a migránsok kevesebb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Ebből persze semmi sem igaz, de ez az utóbbi évek civilellenes lejárató kampánya közepén ez persze nem újdonság – áll az Amnesty közleményében.

„A Helsinki Bizottság bírósághoz fordult, mi pedig úgy döntöttünk, emlékeztetjük a kormányt, hogy egykoron a magyar állam legmagasabb szintű vezetése számára is fontosak voltak az emberi jogok és az azokért dolgozó civil szervezetek” – írják.

A közleményben az áll: „Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy az emberi jogok védelmezőinek üldözése és zaklatása súlyosan antidemokratikus irány, a titkosszolgálatokkal való fenyegetőzés pedig példátlan a hazai közéletben. Arra kérjük az embereket, hogy szánjanak pár percet arra, hogy elmondják a véleményüket a kormánynak. Ezért létrehoztuk az eztkulddel.amnesty.hu oldalt, ahol bárki kitölthet egy a kormánynak szóló virtuális képeslapot.”

Azt is írják: „Szeretnénk, ha sokan részt vennének november 23-ig, és elmondanák a véleményüket arról, hogy fontosak-e a számára az emberi jogok, és hogy kellenek-e az ezekért dolgozó civil szervezetek. A kitöltött képeslapokat mi továbbítjuk majd a címzettnek, ezzel szeretnénk biztosítani, hogy a konzultációnkban résztvevők adataival nem élhet vissza a kormány.”

Egyébként az Amnesty International főtitkára, Salil Shetty a FüHü-nek adott interjúban korábban arról beszélt, hogy a nemzeti konzultációt a választási kampány részének tartja, a civiltörvény nincs összhangban a nemzetközi joggal, a démonizálás politikája miatt pedig az emberi jogok szabadesésbe kezdenek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .