Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – a putyini Oroszországból érkező, de hozzánk közvetlenül Magyarországról importált – Orbán-féle politikai kommunikáció. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nem egyedi és kivételes kampánykommunikációs jelenség volt a „lemenni kutyába” jelszó, és a nacionalista szélsőséges hangnem, amit „erdélyi pragmatizmusként” jelentettek be a májusi kampány előtt, hanem a Fidesz itteni fő fiókpártjának (FfP) elsőrendű kommunikációs stratégiája.
Anélkül, hogy különösen hosszabb elméleti fejtegetésbe mennék bele itt és most, érdemes és fontos megjegyezni, hogy a populizmus, mint „diszkurzív és stilisztikai sorozat” (repertoire) sokértelmű, és sok szempontból bizonytalan, meghatározatlan fogalom. Minden esetre az a jellemzője, hogy szervesen összekapcsolódik – régiónkban szinte mindig – a nacionalizmussal, ahogyan azt Roger Brubaker egy nagyon friss tanulmányában kifejti (Brubaker, 2019:Populism and Nationalism), és ebben az összefonódásban mind a populizmus (amikor a „népre” utal, akkor egyszerre a plebs-re, illetve a köznépre, a szuverén népre, valamint a lehatárolt és különálló közösségre, nemzetre), mind maga a nacionalizmus is többértelmű fogalom.
A populizmus elsősorban egy vertikális skálán jelöli ki az uralkodó elitet (de nem saját elitjét is, akit elfogad, illetve erősít), a köznépet, és alatta a „nincsteleneket”, az underclasst, a kisebbségiek csoportját.
Szembe fordul nemcsak az elittel, de a legalsóbb osztályokkal is, többségi szempontjának megfelelően pedig a kisebbségekkel, legyenek azok etnikai, vallási, szexuális, vagy másmilyenek.
A nacionalizmus pedig egy horizontális térben különíti el a „mi”-t a „mások”-tól (othering), a saját közösséget az idegenektől, és erősíti az intoleranciát a másokkal szemben.
Ha egy-egy nemzeti társadalom esetében mindkét dimenzióban megfigyelhető – bár továbbra is zavaros – fogalmak összekapcsolódása és tényleges működése zavart okoz(hat), egy kisebbségi társadalomban, mint amilyenként a rommagyar szeret magára tekinteni, még bonyolultabbá válik a képlet.
A nacionalista-populista szempont, melyet Orbán és tsai, a magyar társadalomban uralkodóvá igyekeznek tenni, t.i. hogy megvetik, sőt démonizálják a nem saját elitet, valamint idegennek és kirekesztendőnek tekintik őket, nemcsak elvben, hanem az intézményes ellehetetlenítéssel a gyakorlati politizálásban is, nem működhet nálunk. Ugyanakkor a kisebbségi helyzetben az orbáni kirekesztő, megbélyegző, lesajnáló és még nagyobb nyomorba taszító magatartás, ami a szegényekkel, az underclass tagjaival, a romákkal és szándék szerint a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos, nemcsak megvalósíthatatlan, hanem teljességgel abszurd és kontraproduktív a kisebbségben élő rommagyarság számára. A többségi szempont alkalmazása a kisebbségi társadalom (ön)felosztására ugyanis abszurd helyzetet teremt, hiszen ott van a másik dimenzió, amelyben kisebbség vagyunk és, ha velünk szemben alkalmazzák a nacionalista-populista politizálást, gyakorlatilag, kirekesztésre, alárendelésre, sőt a többség megvetésére számíthatunk.
Visszatérve eredeti problémámhoz, az újonnan kinevezett politikai szóvivő pozicionálását – mely nem kétlem, hogy híven tükrözi megbízó pártját, a FfP álláspontját – elemzem, nagyon röviden, abból a szempontból, hogy hogyan mutatható ki benne a Magyarországról importált nacionalista-populista diszkurzus minden jellemzője.
Az előzményhez tartozik, hogy az elmúlt mintegy három esztendőben a FfP a vezető román kormánypárt támogatásával, a mellette való elkötelezettséggel és elsősorban a törvényhozásban megnyilvánuló támogatásával, a magyarországi nacionalista-populista politika közvetítőjeként működött. Viszont sikerült azokat az áthidalhatatlan ellentmondásokat, melyek a nacionalista-populista politikából immanensen származnak, többé-kevésbé elrejteni. Az FfP csak kívülről és a háttérből működött együtt, illetve közvetítette az orbánista tervet Dragnea és társai féle, és csak néha vált láthatóvá ennek a ténykedésnek az igazi motivációja, a legtöbb halandó, maga a plebs, a populista politizálás által megcélzott rommagyar többség sem érti/értette az elköteleződés motivációját és nem látta hozadékát. Elsősorban Márton Árpád, és képviselőtársai jogi ámokfutása – jelzett képviselő egyenesen alalnöke volt az azóta csendben megszüntette Iordache-féle külön jogi bizottságnak, mely Dragnea pártelnököt megmentendő, szabta volna magyar mintára az igazságszolgáltatást – jött át a közönség fele. Ilyenkor pedig a mindent elöntő horkolós és félrevezető jogi csűrés-csavarás, ügyvédi zsargon, vagy egyszerű halandzsa altatta el az arra fogékonyakat, aztán – a média kiszolgáltatottsága okán – a hullámok gyorsan elültek. Jellemző, hogy nagy csendben és minden nyilvánosság mellőzésével – apropó nem volt egyetlen újságíró sem kíváncsi az érintett és a FfP érveire – Mártont kivonták nemcsak a különbizottságból, hanem a jogiból is és áthelyezték a kulturális parlamenti bizottságba. Nos,
Dragnea és társai, főnökük bebörtönzésével, lényegében, elbuktak, utóharcok folynak, de a május 26-i bukás helyrehozhatatlan, a szocialista utódpárt hanyatlása visszafordíthatatlan.
Ez a helyzet lehetőséget teremtett a váltásra, arra, hogy a FfP kis bátorsággal kiszabaduljon a Bukarest és Budapest tengely szorításából és a nem populista és nem nacionalista térfélre pozicionáljon a román politikai mezőnyben. Viszont egyáltalán nem ezt tették, sőt az FfP némileg eltávolodva a fő baloldali populista (tettes)társaitól, akikkel eddig együtt menetelt, a jobboldali populisták irányába nyitott és fő ellenfélként a nem populista és nem nacionalista, de a progresszív és Európa-párti USR-PLUS-t, az „új típusú” pártot jelölte ki, sőt vehemens megnyilvánulásaik láttán, egyenesen ellenségként kezeli. Elköteleződésüket a nacionalista-populista mezőnyben csak megerősítették azzal, hogy egy a kampányban az élesen ilyen és ugyanakkor EU-ellenes diskurzust hangoztató politikust – Hegedüs Csillát – nevezték ki szóvivőnek, aki rövid szünet után megújult formában és demagóg hangsúlyokkal követi a kampánybeli „diszkurzív stílus repertoárját”.
Az új szóvivő első román nyelvű megnyilvánulása többnyire csak az abszurd Ionesco-i csúcsait fenyegeti, akkor amikor egy román nyelvű video-üzenetben, kiemel Dan Barna (USR elnök-jelölt) Marosvásárhelyen elhangzott beszédéből egy szövegrészt, azt áthelyezi egy etnikai-nacionalista közegbe, azután fölrója neki, hogy úgymond „átlépni” és nem megoldani akarja a kisebbségi kérdést. Ez pedig többszörösen megtörtént máris – még akkor is, ha románok nem igazán tömegesen szavaztak magyar jelöltre –, hiszen már a legelső szabad választásoktól kezdődően magyarok szavaztak román jelöltekre (különösen az elnök, illetve polgármester és megyei tanács-elnök választások második fordulójában, ahol nem is volt más opciójuk). És az is megtörtént, néhány népszerű magyar jelölt esetében (többek között Frunda György és Eckstein-Kovács Péter vonzottak ilyen szavazatokat), hogy románok rá szavaztak. Különösen faramuci helyzet, igen abszurd ez is, csak nagyon kevesen veszik észre, akkor kiforgatni szavait és megtámadni a progresszív interetnikus párbeszédre hajló jelöltet, amikor nemrég az EP választásokon sok déli- és moldovai megyebeli román szavazott a FfP-re és ezzel lehetővé tette az 5%-os küszöb elérését a párt számára.
Hegedüs Csilla, illetve a mögötte dolgozó kampány-csapat által elkövetett dezinformációs eljárásnak neve van a szakirodalomban, mégpedig a kontextus önkényes áthelyezése. Ez a művelet manipulációs potenciálját abból nyeri, hogy először egy – ellenfélnek, vagy ellenségnek tekintett, minden esetre bírálni, sőt lejáratni kívánt – politikai szereplő diskurzusából önkényesen kiemelnek egy-egy passzust (nem megengedett kiemelés) és azután áthelyezik egy másik, általuk kitalált, illetve önkényesen asszociált kontextusba.
Azzal, hogy egy-egy tényt, ami az eredeti kontextusban nyert egyféle értelmet, hamis kontextusba áthelyezve, eltérítve, illetve új értelmet adnak az eredeti ténynek, mely egy eredeti szövegösszefüggésben mást jelentett, mint amibe áthelyezték.
A megnyilvánulás lényege nem is a megvezetés, a manipuláció, hanem az FfP-nek a reakciós, nacionalista-populista politikai térfélre való pozicionálása, az orbánizmus mellett való erős elköteleződés. A FfP nem a szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar (Kolozsvár egykori hirhedt polgármestere), vagy a gyanús, de az EP-ben szintén hasonló diskurzusokat produkáló Mircea Diaconu (és további mintegy húsz) jelölt ellenében, hanem a magyarokkal párbeszédet kezdeményező és semmiféle nacionalista populista diskurzussal elő nem álló Dan Barnat támadja. Az abszurd megnyilvánulása az is, ahogyan a szövegnek adott cím köszönő viszonyban sincs a tartalommal, nem megbékélni, hanem harcolni, másokat kitámadni akar a szóvivő és nyilván, pártja. A valóságban a jelölt arról beszélt, hogy az etnikai törésvonalat, legalábbis abban a vonatkozásban át kellene lépni, hogy ne etnikai alapon szavazzanak az emberek. A vehemens és manipulatív támadást azután egy nevetségessel igyekszik, mintegy enyhíteni, a szóvivő, amikor azt mondja, hogy Kelemen Hunor elnök-jelölt erénye, a ma is elnök Johannissal szemben, hogy „magasabb” termetű (lol). Ez a gyermeteg, biológiai vagy miféle érv hivatott a nacionalista-populista Kelement bevezetni a kampányba, egy szintén többnyire tartalmatlan és abszurd „Respekt” felkiáltással.
A szóvivő csak a fő csapás irányát jelöli ki, a lakájmédia apró figurái azután lefordítják, megcsócsálják, tovább torzítják az üzenetet, illetve erősítik meg a FfP propagandát, lefordítják „populista-demagóg nyelvre”, azokéra, akik elhiszik és soha nem kritizálják a központból jövő üzeneteket. Ezt teszi a nevetségességet kimaxolva egy ilyen neve leírására sem érdemes propagandista amikor, nemcsak elismétli, sőt fölnagyítja és kiszínezi a Dan Barna elleni eredeti támadást, hanem egyenesen a szótárban nem létező kifejezéseket próbál nagy igyekezetében elfogadtatni. Nem többet és nem kevesebbet mond a jelzett kliens, azaz ultralojális médiamunkás, hogy a progresszív jelölt „anarchoidi (Lol) jólfésültségével” tüntet, nevetséges, bár savanyú a nevetés, azt hiszem, még a propagandisták számára is.
Azt énekli Müller Péter Sziámi, hogy: „Csak hogy lásd azt az érdekes felhőt/Amiben élsz … Te olyan korban élsz e földön/ Mikor már minden annyira lealjasult/Hogy már neked sem lehet elég jó …”, és erre utalok én is.
- Hirdetés -
