Kezdőlap Címkék FfP

Címke: FfP

Az abszurd, “amiben élsz”

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – a putyini Oroszországból érkező, de hozzánk közvetlenül Magyarországról importált – Orbán-féle politikai kommunikáció. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nem egyedi és kivételes kampánykommunikációs jelenség volt a „lemenni kutyába” jelszó, és a nacionalista szélsőséges hangnem, amit „erdélyi pragmatizmusként” jelentettek be a májusi kampány előtt, hanem a Fidesz itteni fő fiókpártjának (FfP) elsőrendű kommunikációs stratégiája.
Anélkül, hogy különösen hosszabb elméleti fejtegetésbe mennék bele itt és most, érdemes és fontos megjegyezni, hogy a populizmus, mint „diszkurzív és stilisztikai sorozat” (repertoire) sokértelmű, és sok szempontból bizonytalan, meghatározatlan fogalom. Minden esetre az a jellemzője, hogy szervesen összekapcsolódik – régiónkban szinte mindig – a nacionalizmussal, ahogyan azt Roger Brubaker egy nagyon friss tanulmányában kifejti (Brubaker, 2019:Populism and Nationalism), és ebben az összefonódásban mind a populizmus (amikor a „népre” utal, akkor egyszerre a plebs-re, illetve a köznépre, a szuverén népre, valamint a lehatárolt és különálló közösségre, nemzetre), mind maga a nacionalizmus is többértelmű fogalom.

A populizmus elsősorban egy vertikális skálán jelöli ki az uralkodó elitet (de nem saját elitjét is, akit elfogad, illetve erősít), a köznépet, és alatta a „nincsteleneket”, az underclasst, a kisebbségiek csoportját.

Szembe fordul nemcsak az elittel, de a legalsóbb osztályokkal is, többségi szempontjának megfelelően pedig a kisebbségekkel, legyenek azok etnikai, vallási, szexuális, vagy másmilyenek.

A nacionalizmus pedig egy horizontális térben különíti el a „mi”-t a „mások”-tól (othering), a saját közösséget az idegenektől, és erősíti az intoleranciát a másokkal szemben.

Ha egy-egy nemzeti társadalom esetében mindkét dimenzióban megfigyelhető – bár továbbra is zavaros – fogalmak összekapcsolódása és tényleges működése zavart okoz(hat), egy kisebbségi társadalomban, mint amilyenként a rommagyar szeret magára tekinteni, még bonyolultabbá válik a képlet.
A nacionalista-populista szempont, melyet Orbán és tsai, a magyar társadalomban uralkodóvá igyekeznek tenni, t.i. hogy megvetik, sőt démonizálják a nem saját elitet, valamint idegennek és kirekesztendőnek tekintik őket, nemcsak elvben, hanem az intézményes ellehetetlenítéssel a gyakorlati politizálásban is, nem működhet nálunk. Ugyanakkor a kisebbségi helyzetben az orbáni kirekesztő, megbélyegző, lesajnáló és még nagyobb nyomorba taszító magatartás, ami a szegényekkel, az underclass tagjaival, a romákkal és szándék szerint a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos, nemcsak megvalósíthatatlan, hanem teljességgel abszurd és kontraproduktív a kisebbségben élő rommagyarság számára. A többségi szempont alkalmazása a kisebbségi társadalom (ön)felosztására ugyanis abszurd helyzetet teremt, hiszen ott van a másik dimenzió, amelyben kisebbség vagyunk és, ha velünk szemben alkalmazzák a nacionalista-populista politizálást, gyakorlatilag, kirekesztésre, alárendelésre, sőt a többség megvetésére számíthatunk.
Visszatérve eredeti problémámhoz, az újonnan kinevezett politikai szóvivő pozicionálását – mely nem kétlem, hogy híven tükrözi megbízó pártját, a FfP álláspontját – elemzem, nagyon röviden, abból a szempontból, hogy hogyan mutatható ki benne a Magyarországról importált nacionalista-populista diszkurzus minden jellemzője.
Az előzményhez tartozik, hogy az elmúlt mintegy három esztendőben a FfP a vezető román kormánypárt támogatásával, a mellette való elkötelezettséggel és elsősorban a törvényhozásban megnyilvánuló támogatásával, a magyarországi nacionalista-populista politika közvetítőjeként működött. Viszont sikerült azokat az áthidalhatatlan ellentmondásokat, melyek a nacionalista-populista politikából immanensen származnak, többé-kevésbé elrejteni. Az FfP csak kívülről és a háttérből működött együtt, illetve közvetítette az orbánista tervet Dragnea és társai féle, és csak néha vált láthatóvá ennek a ténykedésnek az igazi motivációja, a legtöbb halandó, maga a plebs, a populista politizálás által megcélzott rommagyar többség sem érti/értette az elköteleződés motivációját és nem látta hozadékát. Elsősorban Márton Árpád, és képviselőtársai jogi ámokfutása – jelzett képviselő egyenesen alalnöke volt az azóta csendben megszüntette Iordache-féle külön jogi bizottságnak, mely Dragnea pártelnököt megmentendő, szabta volna magyar mintára az igazságszolgáltatást – jött át a közönség fele. Ilyenkor pedig a mindent elöntő horkolós és félrevezető jogi csűrés-csavarás, ügyvédi zsargon, vagy egyszerű halandzsa altatta el az arra fogékonyakat, aztán – a média kiszolgáltatottsága okán – a hullámok gyorsan elültek. Jellemző, hogy nagy csendben és minden nyilvánosság mellőzésével – apropó nem volt egyetlen újságíró sem kíváncsi az érintett és a FfP érveire – Mártont kivonták nemcsak a különbizottságból, hanem a jogiból is és áthelyezték a kulturális parlamenti bizottságba. Nos,

Dragnea és társai, főnökük bebörtönzésével, lényegében, elbuktak, utóharcok folynak, de a május 26-i bukás helyrehozhatatlan, a szocialista utódpárt hanyatlása visszafordíthatatlan.

Ez a helyzet lehetőséget teremtett a váltásra, arra, hogy a FfP kis bátorsággal kiszabaduljon a Bukarest és Budapest tengely szorításából és a nem populista és nem nacionalista térfélre pozicionáljon a román politikai mezőnyben. Viszont egyáltalán nem ezt tették, sőt az FfP némileg eltávolodva a fő baloldali populista (tettes)társaitól, akikkel eddig együtt menetelt, a jobboldali populisták irányába nyitott és fő ellenfélként a nem populista és nem nacionalista, de a progresszív és Európa-párti USR-PLUS-t, az „új típusú” pártot jelölte ki, sőt vehemens megnyilvánulásaik láttán, egyenesen ellenségként kezeli. Elköteleződésüket a nacionalista-populista mezőnyben csak megerősítették azzal, hogy egy a kampányban az élesen ilyen és ugyanakkor EU-ellenes diskurzust hangoztató politikust – Hegedüs Csillát – nevezték ki szóvivőnek, aki rövid szünet után megújult formában és demagóg hangsúlyokkal követi a kampánybeli „diszkurzív stílus repertoárját”.
Az új szóvivő első román nyelvű megnyilvánulása többnyire csak az abszurd Ionesco-i csúcsait fenyegeti, akkor amikor egy román nyelvű video-üzenetben, kiemel Dan Barna (USR elnök-jelölt) Marosvásárhelyen elhangzott beszédéből egy szövegrészt, azt áthelyezi egy etnikai-nacionalista közegbe, azután fölrója neki, hogy úgymond „átlépni” és nem megoldani akarja a kisebbségi kérdést. Ez pedig többszörösen megtörtént máris – még akkor is, ha románok nem igazán tömegesen szavaztak magyar jelöltre –, hiszen már a legelső szabad választásoktól kezdődően magyarok szavaztak román jelöltekre (különösen az elnök, illetve polgármester és megyei tanács-elnök választások második fordulójában, ahol nem is volt más opciójuk). És az is megtörtént, néhány népszerű magyar jelölt esetében (többek között Frunda György és Eckstein-Kovács Péter vonzottak ilyen szavazatokat), hogy románok rá szavaztak. Különösen faramuci helyzet, igen abszurd ez is, csak nagyon kevesen veszik észre, akkor kiforgatni szavait és megtámadni a progresszív interetnikus párbeszédre hajló jelöltet, amikor nemrég az EP választásokon sok déli- és moldovai megyebeli román szavazott a FfP-re és ezzel lehetővé tette az 5%-os küszöb elérését a párt számára.

Hegedüs Csilla, illetve a mögötte dolgozó kampány-csapat által elkövetett dezinformációs eljárásnak neve van a szakirodalomban, mégpedig a kontextus önkényes áthelyezése. Ez a művelet manipulációs potenciálját abból nyeri, hogy először egy – ellenfélnek, vagy ellenségnek tekintett, minden esetre bírálni, sőt lejáratni kívánt – politikai szereplő diskurzusából önkényesen kiemelnek egy-egy passzust (nem megengedett kiemelés) és azután áthelyezik egy másik, általuk kitalált, illetve önkényesen asszociált kontextusba.

Azzal, hogy egy-egy tényt, ami az eredeti kontextusban nyert egyféle értelmet, hamis kontextusba áthelyezve, eltérítve, illetve új értelmet adnak az eredeti ténynek, mely egy eredeti szövegösszefüggésben mást jelentett, mint amibe áthelyezték.
A megnyilvánulás lényege nem is a megvezetés, a manipuláció, hanem az FfP-nek a reakciós, nacionalista-populista politikai térfélre való pozicionálása, az orbánizmus mellett való erős elköteleződés. A FfP nem a szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar (Kolozsvár egykori hirhedt polgármestere), vagy a gyanús, de az EP-ben szintén hasonló diskurzusokat produkáló Mircea Diaconu (és további mintegy húsz) jelölt ellenében, hanem a magyarokkal párbeszédet kezdeményező és semmiféle nacionalista populista diskurzussal elő nem álló Dan Barnat támadja. Az abszurd megnyilvánulása az is, ahogyan a szövegnek adott cím köszönő viszonyban sincs a tartalommal, nem megbékélni, hanem harcolni, másokat kitámadni akar a szóvivő és nyilván, pártja. A valóságban a jelölt arról beszélt, hogy az etnikai törésvonalat, legalábbis abban a vonatkozásban át kellene lépni, hogy ne etnikai alapon szavazzanak az emberek. A vehemens és manipulatív támadást azután egy nevetségessel igyekszik, mintegy enyhíteni, a szóvivő, amikor azt mondja, hogy Kelemen Hunor elnök-jelölt erénye, a ma is elnök Johannissal szemben, hogy „magasabb” termetű (lol). Ez a gyermeteg, biológiai vagy miféle érv hivatott a nacionalista-populista Kelement bevezetni a kampányba, egy szintén többnyire tartalmatlan és abszurd „Respekt” felkiáltással.
A szóvivő csak a fő csapás irányát jelöli ki, a lakájmédia apró figurái azután lefordítják, megcsócsálják, tovább torzítják az üzenetet, illetve erősítik meg a FfP propagandát, lefordítják „populista-demagóg nyelvre”, azokéra, akik elhiszik és soha nem kritizálják a központból jövő üzeneteket. Ezt teszi a nevetségességet kimaxolva egy ilyen neve leírására sem érdemes propagandista amikor, nemcsak elismétli, sőt fölnagyítja és kiszínezi a Dan Barna elleni eredeti támadást, hanem egyenesen a szótárban nem létező kifejezéseket próbál nagy igyekezetében elfogadtatni. Nem többet és nem kevesebbet mond a jelzett kliens, azaz ultralojális médiamunkás, hogy a progresszív jelölt „anarchoidi (Lol) jólfésültségével” tüntet, nevetséges, bár savanyú a nevetés, azt hiszem, még a propagandisták számára is.
Azt énekli Müller Péter Sziámi, hogy: „Csak hogy lásd azt az érdekes felhőt/Amiben élsz … Te olyan korban élsz e földön/ Mikor már minden annyira lealjasult/Hogy már neked sem lehet elég jó …”, és erre utalok én is.

Félfordulat, összeért, ami egyfelé tartott

Komolyan foglalkoztat az a, gondolom nem csak számomra izgató, kérdés, hogy miért nem képes a Fidesz fiókpárt (és általa az MPP) leválni a PéSzéDéről, sem a Dragnea által vezetettről, sem a nélküle, Dăncilával, sodródóról? És különösen nehéz megtalálni, vagy fölfedezni a reális okokat, vagy legalább megnyugtató magyarázotakot föllelni.
Egyfelől mert, mint minden magára valamit is adó autokrácia – bár itt, úgy tűnik export autokráciáról van szó – a FfP is a sajtó alárendelésével, kiszolgáltatásával és a cenzúra egyre erősödő formáinak bevezetésével kezdte. Mindegy, hogy kívülről nézve úgy látjuk, hogy a magyarországi kormánypárt fölvásárolta a rommagyar médiát, az itteni fiókpártja számára vagy úgy, hogy éppen a FfP alól vásárolták ki a magyar nyelvű médiát, a végeredmény ugyanaz. A rommagyar médiatér ellaposodott, mindenféle kritikai hangot elhallgattattak, csak a fideszkonform szövegelés folyik, az újságírók mikrofonállvánnyá váltak, sőt vannak túlbuzgók – mint mindig –, akik elébe mennek a halovány elvárásoknak is, az elhallgatásban, és mindenféle bírálat „megelőző becsúszással való” leszerelésében, a habonyi-tézisek és összeesküvéselméletek terjesztésében, a propagandagépezet működtetésében, stb. Központi ukázra, mely egyre világosabb, hogy Budapesttől indul, neveznek ki sajtó-menedzsereket, vagy zavarnak el szerkesztőséget, szüntetnek meg lapot, műszakis rúg ki minden magyarázat nélkül tapasztalt és hozzáértő műsorkészítőt, telefonbeszélgetés nyomán lesz főszerkesztő-váltás, politikai árat fizetnek cenzúráért, ott tartunk, hogy fekete-listák léteznek, hogy ki meginterjúvolható és kit nem szabad még mutatni sem, a rommagyar médiában, „mert ilyen a rendszer”, mert tehetik és kuss, stb. stb. Mondanám, hogy tisztelet a kivételnek, de alig találni ilyent, a cenzúra belső cenzúrává alakult újfent, a fizetett és az önkéntes cenzorok pedig, büszkén pöffeszkednek a konteok és fake news-okra felállított vasnak képzelt trónjaikon. (Mostmár csak a transindex.ro kell „megfelelő kezekbe” kerüljön, és lényegében az erport.ro marad az egyetlen többé-kevésbé kritikus felület még a világhálón is).

Szóval keveset, vagy szinte semmit nem lehet megtudni a rommagyar politika valódi mozgatórugóiról, hogy egy példát mondjak az elnökválasztások előtt bő 3 hónappal semmit sem tudni arról, hogy indít-e önálló jelöltet a FfP, vagy ha nem kit támogat?

Lehet, hogy várják a budapesti jelzést? Érdektelennek ítélik, hogy ki lesz Románia következő elnöke? Várták/várják, hogy a PésSzéDé bejelentse indít-e jelöltet (most aztán előállhatnak, hogy mindannyian a félanalfabéta miniszterelnök-asszonyra szavazzunk)? És nemcsak jelöltről, jelölési rendszerről, vagy támogatandó esetleg nem rommagyar elnök-jelöltről nem hallunk, de semmiféle nyilvános vita, még csak a halovány, amolyan „baráti beszélgetés” sem folyik róla, majd bejelentik, oszt jóestét. És persze elnöki programon sem kell törni fejetlen fejeket, minek az, majd diktálják, hogy milyen kellene legyen egy román elnök, és azt is Budapestről tudhatjuk mi a fő elvárás, hát hogy magyar nacionalista legyen!
Másfelől meg itt különösen van titkolnivalója a hatalomnak: mert akárhonnan is nézzük az együttműködés nem hoz(ott) semmit a kisebbség számára, jó ha sikerül többé, de inkább kevésbé, megőrizni valamit az eddigi „vívmányokból” (példák sokaságát hozhatjuk a magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéstől, a nyelvhasználati szabályokig, vagy emlékezetpolitikáig); nagyvonalúan odavetett megjegyzésekből tudni, arról is, hogy a FfP hajlandó szembemenni választóközönsége akaratával – t.i. sem a jelenlegi PéSzéDé, sem az elődjei nem voltak népszerűek, sőt közutálatnak örvendtek a rommagyar közönségben – „mert úgyis megvan a többségük és valahova tartozni kell”; minden megnevezett motívum nélkül „adtak még egy esélyt”, a Viorica Dăncila által vezetett kormánynak; vagy mert az „ellenzékiek sem szeretnek” (mármint Kelemen Hunort és Márton Árpádot) mondták, ha mégis szóba állna vagy legalábbis megszólítaná valaki más is a rommagyarokat, azok áruló szekusok, nemde?

Egyszer sem nevezték meg annak okát, hogy a FfP miért megy szembe az EU-s normákkal

az (i)gazságszolgáltatás tekintetében (emlékezhetünk Márton Árpád kirohanásaira, és javaslataira, melyek alig voltak reakciósabbak elvbarátai, Iordache, Nicolicea és társai „pajzán kis ötleteinél”, hogy megmentsék Dragnea pártvezért a börtöntől), vagy miért pengetnek EU-ellenes húrokat, (többek között a kampányban, amit végül megvásárolt Kárpáton-túli szavazatokkal „megnyertek”), képviselnek kisebbségellenes és reakciós álláspontokat (szemem előtt lebeg Kereskényi polgármester csinos kis nyilvános támadása, gyűlöletbeszéde a homofób népszavazás kampányában ortodox pópák „szobrai” előtt), együtt a PSD-ALDE prominenseivel.

Visszatérve eredeti kérdésemre, azt hiszem csak kizárásos alapon, logikai úton levezetve érthető meg a FfP utóbbi években folytatott politikája és különösen az, amit a PSD-ALDE szövetséggel tettek/tesznek, és a dolognak két lényeges összetevője van:

1) A gazdasági maffia képlete

Nincs más magyarázat a FfP viselkedésére, csak az, hogy valakiknek megéri, amit politikai vállalkozókként tesznek. Félreértés ne essék, egyáltalán nem abban az értelemben lettek vállalkozók a ma regnáló rommagyar politikusok, ahogyan az Frederik Barth évekkel ezelőtt (1993) kifejtette, miszerint a vállalkozói szerepkör az etnikai politikán belül azt jelenti, hogy a kulturális adottságokat a politikai osztály – a kisebbség mobilizálása érdekében – a csoport ideológiáját, kollektív identitásának kulturális eszközeivel újrafogalmazza és politikai célokra használja, végső soron, a csoport érdekében (ez folyt úgy 25 éven át a rommagyar politikában). De ami most van az valami egészen más, központi és helyi kiskirályok, egyáltalán nem az egész közösség érdekében, hanem saját- és szűk környezetük (Magyar Bálint „fogadott családjuk”-nak mondaná őket) gazdasági/pénzügyi érdekükben folytatnak gazdasági ügyleteket, profitálnak a kisebbség foglyul ejtéséből, szorult helyzetéből. A legtöbb rommagyar politikus így stróman és ugyanakkor helytartó, kiépítette/építi saját klientúráját, amint az a magyar kormányzat itteni mezőgazdasági befektetéseiből látszik. A klientúra-építés köre Bukaresten át zárul, tehát a PSD védelmi pénzt követelhet és kap is a magyar kormánypénzekből, és ezt a FfP patronálja, illetve közvetíti. Tömören fogalmazva, azt állítom, hogy az előzőeknek megfelelően politikusaink legfőbb kompetenciája egyre inkább a végrehajtói, leginkább közvetítői, strómankodás és pénzmosás képessége, semmivel sem több.
A maffia műveletek piaca nem a látható piaci mechanizmusokat követi (gondolom jókat röhögnek illetékesek, hogy vannak akik holmi – egyébként általuk, csakhogy falból, elterelő hadműveletként – lefektetett pályázati szabályokat próbálják számonkérni), mindent a „keresztapához” (ha kettő van, mint Dragnea bebörtönzése előtt volt akkor a kettőhöz) képest a piramison való elhelyezkedéstől függ. A formális, választott vagy kinevezéssel megszerzett, intézményi státusok sem számítanak (ezért a legfőbb pénzosztó a „papi jó barát”), csak a lojalitás és a „családias közelség”. Csakhogy maffiából – családi, illetve családszerű szerveződése folytán – kiállni nem lehet, mert mindenki „túl sokat tud”, legalábbis a maga szintjén, ahhoz, hogy elengedjék, ahhoz, hogy ne tekintsék potenciális zsarolónak.
A Budapest-Bukarest közötti alvilági business Dragneára, Tăriceanura és tsaira volt kalibrálva, távozásával zavar keletkezett, de nem akkora, hogy a FfP-t elengedjék, hogy új helyet, esetleg új partnereket kereshessen magának. Nem mellesleg az ellenzéki pártok, és főként az újak az USR-PLUS átlátja a dolgot és nem is hajlandó beállni következő csendes maffia-társnak, ez fölöttébb bosszantja vezéreinket.

2) Maffia-politika

A teljes rommagyar politikai osztály a budapesti illiberális-modell közvetítője a bukaresti hatalom fele, transzmissziós szíj szerepet vállaltak, politikai strómanjai Orbánnak, és ezt takargatni kell. A háttéregyezmény maffia-szabályok szerint lettek megkötve, a FfP-nek semmiféle önállósága, szava vagy beleszólása nem volt a dologba: kettős kliens, mindkét irányba – Bukarestnek és Budapestnek is – kiszolgáltatott, térden állva és előrenyújtott tenyérrel, a senkiföldjén, szétszakítva és megalázva, mindenütt. Nagyjából ez a fókusz jelöltetett ki és működik ma is, miután a bukaresti vezér börtönbe vonult, a maffiából nem lehet csak úgy kiszállni, túl sok a közös titok, az elhallgatni, eltakarni való, a szálakat el kell varrni és ez időt igényel.
És nem is a gazdasági ügyletek a legveszélyesebbek, hanem a politikai korrupció, a fertő, amiben a rommagyar politikai osztály többé-kevésbé kényszeredett mosollyal dagonyáz, közelegni látszik a rommagyar közösség teljes lezüllesztése.
Meg lehet ezt még fordítani?

FRISS HÍREK

Tb: százezre...

Eurószázmill...

Kultúrharc a...

A főváros ne...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK