Somfai Peter, Author at Független Hírügynökség Page 15 of 16

A Szabadság árnyékában

-

2018-03-15

Amikor feljöttem a Fővám téri metróállomásból, aggódva néztem széjjel. Az égen nehéz felhők közeledtek, kicsit csepergett az eső is, de az ellenzéki nagygyűlés gyülekező közönsége mit sem törődött mindezzel. A színpadon már a Pa-dö-dö nyomta a műsort, s ahogyan Falusi Mariannt és a kerekes székes Lang Györgyit sem izgatta mindez, egyre jobb hangulatban énekeltek velük idősebbek és a fiatalabbak: Hé-hé-hó-hó, nyaralni volna jó…

A gyorsan sok ezresre bővült tömeg hamar megtöltötte az utcát. Sokaknak már csak hátul, valahol a Kálvin tér bejáratánál jutott hely. Az a sok ember, aki ezen a délutánon vette a holmiját, és eljött a Szabadság-híd lábához, egytől egyig arra volt kíváncsi, vajon jó lesz-e nekünk itt élni ebben az országban. Mi vár ránk néhány hónap, néhány év múlva?

Kinek van kölcsön táblája?

– kérdezősködött egy huszonéves-forma fiú. Figyeltem, még véletlenül se az idősebbektől próbált kunyerálni, a maga korúakat kereste. Egy piros orkándzsekis csapat csinos, szőke vezetője megszánta. Nem kérdezte „kinek a színeiben” jött ide, kezébe nyomott egy Karácsony-képes „Talpra magyar!” táblát, és egy perc múlva már együtt skandálták a tömeg éppen felkapott jelszavát.

Egy másik társaság kis DK-zászlókat lobogtatott. Látszott, nem a „központból” kapták ellátmányként, maguk fabrikálták. Amikor rákérdeztem, jót mosolyogtak. „Akkor sikerülhetett volna jobban is, ha egyből kiszúrta” – próbálta a kabátja alá dugni az egyik asszony és még bele is pirult az igyekezetbe. Látszott, nem pestiek, Mezőkövesdről jöttek.

Busszal hozták önöket? – faggattam. – Csoportosan?

„Ezt nézi ki belőlünk? Az egy másik rendezvény!”

– morgott tettetett sértődöttséggel egy idősebb férfi. Benyúlt a zsebébe, elővette a vonatjegyeket. – Oda vissza fejenként 5400 forintot fizettünk ezért.

Hányan jöttek? – kérdeztem. Negyvenöten – mondta és bemutatkozott: Guti Árpádnak hívják.

Kicsit odébb egy fiatal szocialistákból álló csapat rendezte éppen a sorait. A lányok álltak előbbre a fiúk mögöttük, ők átlátnak a fejük felett is. Halásztelekről jöttek, a képviselő-jelöltjüket kísérték el a gyűlésre. Vagy tízen, tizenöten lehettek, de néhányan leszakadtak tőlük, valahol hátrább kaptak csak helyet a tömegben.

Ekkora csapat már megérdemelt volna egy különjáratot – próbáltam kipuhatolni, hogyan kerültek ide a Belvárosba. „Busszal villamossal jöttünk” – mondták. „És vetettek jegyet?” – kérdeztem. Itt van! – tiltakozott az egyik lány és mutatta is sebtiben.

Egy idősebb hölgy a DK kék kabátjában néhány gazdára váró papírzászlót lobogtatott. Kereste, kinek adhatna belőle. Szinte csak térült-fordult és már üres is lett a keze.

Ez gyorsan ment – próbáltam szóba elegyedni vele, de amikor meglátta a kezemben a magnetofont, hátat fordított. „Nincs kedvem beszélgetni” – vetette oda a válla felett meglehetősen barátságtalanul.

Több szerencsém volt azzal a ferencvárosi, festett hajú fiatalemberrel, akibe a metró bejárata előtt botlottam. A szó szoros értelmében, ugyanis a tömegben nem vettem észre a járda peremét, ő kapott el. Nála is egy „Talpra magyar”” tábla volt, kérdeztem is, melyik párt „színeiben” van itt? Nem is egészen értette a kérdést, miért kellene bármelyik párthoz tartoznia annak, aki szeretné, ha áprilisban jobbra fordulna az élete?

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője is így látja: Jó érzés látni, hogy ilyen sokan jöttek el a demokratikus ellenzéki pártok rendezvényére. Megtelt a Fővám tér, a környező utcák is, pedig

közülünk egyetlen pártnak sem volt pénze arra, hogy hivatalos tapsolókat utaztasson az ünnepségre.

Aki vette a fáradtságot, hogy a nemzeti ünnep délutánját velünk töltse, az azért jött, mert a szíve így diktálta. Nem tudom megsaccolni mennyien vagyunk, de azt gondolom elegen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Végre hitet adott az embereknek a vásárhelyi győzelem. Ez a hit hozta ide az embereket, és remélem április 8-án is ezzel a hittel mennek majd el a szavazásra – mondta.

A véletlen úgy hozta, hogy néhány perccel később egy kis társaságra lettem figyelmes. Negyvenes, középkorú családot vettek körbe az emberek és arról faggatták őket, milyen érzés most Vásárhelyen élni? Kiderült, azért jöttek fel erre a budapesti rendezvényre, mert úgy gondolták, talán itt lesz a frissiben megválasztott polgármesterük is, és köszönetet mond a támogatásért. Szerettek volna kicsit elbüszkélkedni a „vásárhelyiségükkel”, gondolták, talán a színpadra is felszólítják Márki-Zay Pétert. De ő nem jött el. Valaki – egy jól értesült – azt mondta, úgy tudja, ahhoz kötötte a „szereplését”, ha a Jobbikot is meghívják a Szabadság hídhoz. De jól is tették talán Vonáék, hogy megmaradtak a maguk köreiben, hiszen amikor a Párbeszéd elnöke arról beszélt, akár még az ördöggel is tárgyalni kell a választási siker érdekében, meglehetősen hangos nemtetszés söpört végig a tömegen.

Egy sötét bőrű, szakállas fiatalembert is láttam a közönség soraiban. Szíriából jött, itt tanul a szomszédos egyetemen már negyedik éve. Jól beszél magyarul, a menyasszonya is idevalósi, évfolyamtársak. Kérdeztem a nevét, de mosolyogva csak annyit mondott: érjem be annyival: Hasszán.

Mostanában túl sok atrocitás éri őt az egyetemen is,

pedig amikor az első nyelvtanfolyamra beiratkozott meghatóan nagy szeretet vette körül. De hol van az már– mondta szomorúan. – Mostanában félni is meg kellett tanulnia.

Mire a rendezvényen képviselt valamennyi párt felszólalója elmondta, mit gondol az ország sorsáról, az idősebbeknek már sajgott a dereka, fájt a lába. Kicsit hosszúra sikerültek a beszédek, a szervezők ilyen „apróságokra” talán nem is gondoltak.

De mire Karácsony Gergely a pódiumra lépett, a Nap is kisütött. A Gellérthegy tetején megcsillantak a sugarai a híd kandeláberei között idelátszó Szabadság-szobor kinyújtott karjain. Egy mellettem álló fiatal anyuka a nyakába vette kislányát, és neki mutatta: Látod kicsim, mintha a szabadság árnyékában állnánk.

Eltompultunk, megcsömörlöttünk

Somfai Peter

-

2018-03-14

0

Szinte naponta szembesül a közvélemény valamilyen újabb és újabb botránnyal. Egyik nap még a miniszterelnök barátjának hihetetlen gazdagodása a téma, másnap Orbán Viktor vejének cégügyeiről hallunk, harmadnap a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettesről derül ki, hogy dzsentri módon, helikopterről vadászik Svédországban, negyedik nap Kósa Lajos botránya borzolja a kedélyeket.

Ami a botrányokat illeti, Európában példátlan, ahogyan nálunk a legdurvább stiklik felett is szemet huny a közvélemény. Valójában nem verte ki a közvéleménynél a biztosítékot az sem, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök veje nyerészkedett a közvilágítás sötét ügyeiben, amikor kiderült, hogy egy magas kapcsolatokkal bíró valóságos bűnszövetkezet képes megdézsmálni mind az önkormányzatok, mind az Unió kasszáját. A vadászszenvedélyéről elhíresült kereszténydemokrata pártelnök nehezen védhető, korrupció gyanús svédországi – szerinte „ajándékba kapott” – vadászatai is csak néhány napig szerepeltek a hírek elején, aztán Semjén Zsolt volt annyira pofátlan, hogy még Orbán-módra tréfálkozni is hajlandó volt. Valami olyasmit mondott, hogy ha sokat birizgálják ezt a témát, akkor még Bayer Zsoltot is meghívja majd a következő, hasonló „kirándulására”. Valójában önmagát jelentette fel ezzel, mert eszébe sem jut, hogy adott esetlen ekkora ajándékot nem fogadhat el, vagy ha igen, akkor adót is kellett volna fizetnie az „ajándék” után.

Aztán most itt van a csavaros eszű Kósa Lajos botránya. Előbb az a hír járta, hogy őt keresték meg az „örökösök”, aztán kiderült, hogy ő ajánlkozott a pénz befektetésére. Természetesen az első menetben az „anyját is letagadta”, aztán kiderült, hogy Kósa mama is kedvezményezettje néhány száz milliócskával a dolognak. Ember legyen a talpán, aki képes összehozni ennek a butácska ügynek a szálait, de akár mi is történt, a „Mr. 20 százalék” címmel emlegetett tárca nélküli miniszter tárcájában alighanem sok pénz landolhatott.

Teljesen igaza van Orbán Viktornak, amikor amellett kardoskodik, hogy nekünk semmi szükségünk nincs arra, hogy az Európai Unió korrupció ellenes ügyészsége jogot kapjon a magyarországi kutakodásra. Polt Péter még csak-csak elsimítja az ilyen ügyeket, bár a Kósa botrány még neki is nagy falat lehet.

Az európai gyakorlattól ez a hazai „botránytűrés” nagyon messze áll. Szlovákiában éppen most lehetünk tanúi egy komoly kormányválságnak, ami mögött vezető politikusok leleplezett maffiakapcsolatai állnak. Két miniszternek már vennie kellett a kalapját és bizony Fico széke is inog. De számos nyugat-európai példát is lehet említeni, ahol akár egy magán célra használt kormánygép, vagy egy feleség nyaralása körüli botrány is elegendő indok lehetett politikusok bukásához.

Ahol nem működik a gyűlöletkeltés, a politikai hisztéria mámora, ott sokkal érzékenyebb a közvélemény a botrányokra – véli Csepeli György szociálpszichológus professzor, az ELTE professzor emeritusa. – Éppen a szlovák kormány reakciója igazolja ezt: a szorult helyzetbe került miniszterelnök azonnal megpróbálta előhúzni Sorost és a nemzetközi összeesküvés kártyáját.

Eszerint a „magyar módszer” alkalmas lehet az állami korrupció fedezésére?

A botrányokkal kapcsolatos hazai visszhangok , és az ügyek „következményei” még alighanem komoly tudományos kutatásokra lesznek érdemesek. A történtek hátterében, úgy vélem, a kollektív tudat bezárkózása áll, ami olyan speciálisan magyar jelenség, amire nagyon kevés példát találhatunk a világban. Annak idején ezt a jelenséget már Bibó István is leírta.

Lehet e mögött a társadalom beletörődése is?

Ez is egy sajátos magyarázat, amelyet a szociálpszichológia eltompulásnak vagy köznapibb nyelven csömörnek nevez. Ez az állapot az, amikor a közvélemény már eltompul a visszaélések kiváltotta „fájdalom ingerekre”, és a helyüket elfoglalja az „öröm”.

Örömöt említett?

Igen. Mert egyfajta társadalmi örömet vált ki az emberekben az összetartozás, a közös gyűlölködés tudata. Erre talán éppen a Semjén-ügy lehet a legjobb példa. Egy tisztességes, keresztény érzelmű emberből normális körülmények között felháborodást váltana ki egy ilyen botrányos urizálás, hangosan követelnék a tömegek eltávolítását a hatalomból, ehelyett a magyar katolikus egyház feje a vállát lapogatja, ha találkoznak. Úgy látszik, megrendíthetetlen a magyar embereknek a kormány politikusaiba vetett hite. Olyan ez a vak hit, mint amikor a németek még akkor is reménykedtek a csodafegyverben, amikor az oroszok már az utcájukban voltak.

Csepeli professzor meggyőződése, hogy ebből a kóros állapotból előbb-utóbb kigyógyul majd a társadalom. Törvényszerű, hogy legyen felébredés, ha nem is ma, és nem is holnap, ám ehhez, meglátása szerint, a fiatal értelmiség fellépésére is szükség lesz. Talán ők azok, akik kevésbé fogékonyak a butításra és akkor egészen biztosan összeomlik majd az emberek eltompítására alapozott politika. Akkor reménykedhetünk majd abban is, hogy helyreállhat a társadalom botrányokra érzékeny immunrendszere.

Szilárd, elég volt!

Somfai Peter

-

2018-03-13

0

„Elég volt abból, hogy a kormányzat korlátolt korifeusai minősíthetetlen stílusban és színvonalon minősítgessék a magyar felsőoktatás által létrehozott értékeket!” – írta a Népszavában megjelent hír szerint hétfői közleményében az Oktatói Hálózat.

Ezzel Németh Szilárd múlt heti kijelentéseire reagáltak, ugyanis a Fidesz alelnöke szerint túl sokan járnak egyetemre, egyes felsőoktatási intézmények pedig annyit érnek, mint „vászontarisznyán a lakat”.

„Attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye. És nem kulturálatlan ember, és így tovább. Hanem végzi a munkáját, méghozzá olyan munkát, amit te komám, nem tudsz elvégezni a professzori székből” – üzente a kormánypárti politikus.

A magyar felsőoktatásban oktatókat és kutatókat tömörítő Oktatói Hálózat szerint

Németh Szilárd tovább folytatja az ország félrevezetését az állítólagosan fölösleges diplomákról,

tovább folytatja „a hazug propagandát, a nyomásgyakorlást”, hogy még kevesebben járjanak egyetemre, sőt, már az érettségiig se jussanak el.

Ezenközben az igazság az, hogy egy diplomás fele annyira van kitéve a munkanélküliség veszélyének és kétszer akkora átlagos keresetre számíthat, mint egy érettségizetlen szakmunkás. Magyarországon ma nem túl sokan, hanem túl kevesen tanulnak mind közép-, mind felsőfokon, és a lecsúszó iparágak lobbistái által vezérelt oktatáspolitika ezt a hiányt minden eszközzel tovább fokozza. Hazánk és gyermekeink jövőjét áldozzák fel azért, hogy néhány elavult vállalkozás olcsóbb bérrabszolgákhoz jusson. – írták az oktatók.

Bánhatta, aki nem jött el

Somfai Peter

-

2018-03-13

0

Ezzel a felütéssel adta meg a négy miniszterelnök-jelölt eszmecseréjének alaphangulatát a Független Diákparlament oktatáspolitikai vitájának moderátora. Két dologra is utalt: Orbán Viktorra, a jelenlegi kormányfőre, aki úgy látszik cseppet sem kíváncsi a diákok véleményére, és azokra is, akik kénytelen-kelletlen kiszorultak a Király utcai Gödör Klubból. Annyian lettek volna kíváncsiak Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd, Szél Bernadett az LMP, és Vona Gábor, a Jobbik jelöltjének véleményére, hogy a bejárat előtt sorban állók mindegyikének nem is jutott hely a teremben.

Ami azt illeti, nagyon „összekapták” magukat a rendezők. Olyan feszes munkarendet írtak elő a vendégeiknek, köztük Gyarmathy Éva oktatásszakértő, klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológusnak, az MTA tudományos főmunkatársának, ami nem hagyott sem időt, sem lehetőséget a jelenlévő politikusoknak a mellébeszélésre. Mindenkinek 2-2 percet engedélyeztek, hogy kifejthesse a véleményét a feltett kérdésekre, aztán egy-egy percet a többiek által elmondottakra reagálni.

Cseppet sem voltak kíméletesek,

hiszen előre kikötötték, senki nem használhat jegyzeteket, nem kérhet segítséget a munkatársaitól, kifejezetten arra voltak kíváncsiak, kinek, mi jut eszébe arról, mi volna az oktatási rendszer legfontosabb céljai? Hogyan lehetne igazságos(abb) az oktatási rendszer? Hogyan lehet felelős állampolgárokat nevelni, és végül hogyan nézne ki szándékaik szerint a valóban korszerű, 21. századi hazai oktatási rendszer?

Noha vitának szánták a találkozót, a megszólalók gyakorlatilag csak egy-két kérdésben dörgölték egymás orra alá az ellenérzéseiket. Ebben Szél Bernadett nyitott „frontot”, amikor elkezdett „nyolcévezni”, és kvázi a párbeszédes Karácsonyt tette felelőssé azokért a hibákért, amelyeket szerinte 2010 előtt az MSZP-SZDSZ kormány elkövetett. Karácsony mindjárt a vita elején egy oldalvágást adott Vonának: ne hibáztassa a Jobbik a kormány oktatáspolitikáját, hiszen gyakorlatilag azokat az elképzeléseket valósították meg, amelyeket még néhány éve kifejezetten a Jobbik szorgalmazott. Vonáék javasolták a tankönyvpiac államosítását, az alapítványi iskolák megregulázását, a hit- és erkölcstan oktatás kötelezővé tételét.

A jobb szélről középre húzódó pártelnök ügyesen kivágta magát: arra kérte a jelenlévőket, ne a régi, 2010-es személyét, hanem azt az embert és pártot fogadják el, amely ma már másként gondolkodik számos társadalmi, ezen belül oktatáspolitikai kérdésről. Ügyes mondat volt, a fiatal közönség meg is tapsolta a válaszát.

Ami magát a fórumon boncolgatott kérdéseket illeti, meglehetősen sok kérdésben hasonló álláspontot képviseltek a meghívott vendégek. Nem igen ütköztek a véleményeik abban, hogy a 21. században olyan oktatási rendszerre van szüksége az országnak, amely mindenki számára biztosítja a kitörési lehetőséget, olyan iskolákat kell létrehozni, ahol a korszerű tudást, a kritikai gondolkodást és sokoldalú kompetenciákat sajátítanak el a diákok. Szél Bernadett fogalmazta meg:

a világban „okos forradalom” zajlik,

engedni kell, hogy kiszorítsa a poroszos oktatási felfogást, és begyűrűzhessen hozzánk is.

Karácsony Gergely ezzel kapcsolatban egy szomorú tapasztalatának is hangot adott: minden gyerek kíváncsian megy az iskolába, aztán alig egy hónap múlva menekülne onnan a legszívesebben. A teremben körbeszaladó egyetértő morgás is azt igazolta, sokan maguk is ezt tapasztalták. Pedig a IV. ipari forradalom korában a sikeres országok legnagyobb tőkéje a tudás, de ebben bizony „tőkeszegények” vagyunk. Súlyos egyenlőtlenségek tapasztalhatók e téren, sokan úgy indulnak ebbe a harcba, mint a magyar katonák a világháborúban a Don-kanyarba: fegyverek, felszerelések nélkül.

Érdekes gondolatot fogalmazott meg Gyarmathy Éva: szerinte

előbb tanulni, aztán felejteni, majd ismét tanulni kell megtanítani mindenkit

a korszerű iskolában. Mert a 21. század embere életfogytig lesz kénytelen tanulni, elfelejteni a korábbi ismereteit és felkészülni az új tudás befogadására.

A vita egy későbbi szakaszában szinte minden megszólaló egyetértett abban, hogy valójában nem a tárgyi ismeretek bebiflázására kellene rászorítani a diákokat, hiszen az ilyen ismereteket pillanatok alatt le lehet hívni a világhálóról, ehelyett olyan kompetenciákat kell kifejleszteni mind a kisebbekben, mind később a nagyobb diákokban, amelyek alkalmassá teszik őket a feladatok megoldására, az együttműködésre, a csoportos munkára. És itt utaltak a PISA-felmérés eredményeire, a lemaradásunkra a nálunk korszerűbben tanító országok mögött.

Aki a megszólalásokban bizonyos programelemeket akart felfedezni, nem jött el hiába. Karácsony Gergely kormánya jelentősen csökkentené a tananyagot, visszaadná a tanítás szabadságát a pedagógusoknak, megreformálná a pedagógusképzést, és

nyolc évente egy felkészülési év pihenést adna a pedagógusoknak,

akik ebben az időben tanítás helyett továbbképzéseken vehetnének részt. Nagy taps fogadta az ötletet.

Vona Gábor béremelést ígérne a tanároknak, ha kormányra jutnának. a diplomás átlagbérhez igazítaná a fizetéseket. Csökkentené a túlterheltséget, az osztálylétszámokat, a tananyagot, visszaadná az irányítást az oktatási szakembereknek. Majd egy ügyes húzással meg is nyerte mindjárt a jelenlévők szimpátiáját: több jogot adna a diákönkormányzatoknak. Alapos tapsot kapott.

Az LMP társelnöke új nemzeti alaptantervben gondolkodik, kormányra kerülve oktatási programcsomagokat hozna létre, amiből választhatnának a pedagógusok. A szülőknek is megadná a választás lehetőségét, mindenki olyan iskolába – egyházi, állami, vagy alapítványi – működtetésű létesítménybe adhassa a gyerekét, amelyet a maga részéről a legjobbnak lát. Szerinte a jó iskola fontos feltétele volna, hogy a tanároknak legyenek segítőik, amolyan asszisztenseik, akik a speciális nevelési igényű gyerekek felzárkóztatásáért felelnének.

Noha helyenként igen békésen csordogált a miniszterelnök-jelöltek „vitája”

amikor a szegregáció vagy integráció kérdése került terítékre, természetesen kiéleződtek a nézetkülönbségek.

Vona Gábor álláspontja e kérdésben is módosult ugyan, hiszen most arról beszélt, hogy a társadalmi integráció fontos célja a Jobbiknak is, de annak mikéntjében még mindig másképp gondolkodnak, mint az asztalnál ülő többi párt képviselője. Karácsony Gergely szerint az oktatásban az integráció a leghelyesebb út, hiszen a roma gyereknek is állampolgári jogon jár a jó oktatás lehetősége. Az LMP társelnöke kissé kinyitotta ezt a kérdést, amikor leszögezte, hogy fontos ugyan az oktatás nyitottsága, de az eredményekhez a megfelelő lakás- és szociális körülményeket is meg kell teremteni. És még valami elhangzott ebben a körben: Karácsony határozottan azon a véleményen van, hogy a jó oktatáshoz való hozzáférés joga akkor lehet csak teljes, ha megszüntetik az egyházi iskolák támogatási kiváltságát.

A több mint kétórás beszélgetésben számos más fontos kérdés is szóba került. Csak jelzésszerűen: hogyan lehet az iskolák falai között megtanítani az állampolgári felelősséget; hogyan lehet elejét venni a már az általános iskola alsó tagozata után tapasztalható gyakori lemorzsolódásnak; nem volna-e érdemes 16 éves korra leszállítani az állampolgári választó jogot; mit tennének kormányra kerülve azért, hogy a diákok itthon és ne külföldön szerezzenek diplomát; hogyan lehetne hazacsalogatni azokat, akik már elmentek. Az ilyen és hasonló kérdésekkel sem sikerült zavarba hozni a vendégeket, hiszen az MSZP-Párbeszéd az ingyenes diploma híve, az LMP „retúr-programot” hirdet, a Jobbik az otthonteremtésben, a társadalom jobb közérzetében látná a megoldás kulcsát.

A színvonalas és tartalmas beszélgetésnek volt még egy fontos tanulsága: gondolatokat ébresztett a közönségben is. Amíg kifelé tartottunk a teremből, kisebb-nagyobb csoportokba verődve folytatták a vitatkozást a hallgatóság tagjai is. Amíg a kabátomra vártam, egy fiatal, ha jól értettem még csak gimnazista lány azt mondta a barátjának: számos problémánk egy-kettőre megoldható volna, ha a különféle politikai erők vezetői nem csak az oktatás kérdéseiben tudnának egy asztalhoz ülni.

Úgy éreztem, mintha a számból vette volna ki a szót: ha megpróbálnák megérteni, elfogadni a másik elképzeléseit is, úgy, ahogyan ezen az estén a Gödör Klubban erre tettek is egy kísérletet.

A másnap

Somfai Peter

-

2018-03-12

0

Aki tudni akarja, mit gondolnak a fideszes képviselőjelöltek a jövőnkről, az jó, ha elmegy valamelyikük kampányrendezvényére. A minap a Jászságban a „soros disznóról” elhíresült Pócs János Jászboldogházán nagyon pontosan fogalmazott: ha a Fidesz veszít, szerinte káosz lesz, meg időközi választás. Április 8. egy olyan döntésről szól, amit soha többé nem lehet visszacsinálni…

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz olyan gondolata ennek az embernek, amivel egyet fogok érteni. De abban igaza van, ha a következő választáson megint ők maradnak kormányon, isten ne adja még kétharmadot is szereznek, akkor olyan útra lép ez a szerencsétlen ország, amit talán soha többé nem lehet visszacsinálni. A 21. század elhúz mellettünk minden vívmányával, eredményével, és viszi magával a 89-ben bennünk feltámadt reményeinket is. Elindulunk visszafelé a háborúkkal, nemzetközi viszályokkal, dzsentri világgal, uram-bátyám kapcsolatokkal, szegénységgel, zsellérsorssal „fűszerezett” múlt század felé, hacsak nem egyenesen a 19. század késő feudalizmusa irányába.

Egy egységesülő Európában kiszorulunk a perifériára,

a balkáni nemzetállamok szintjére, feltéve, ha azok időközben nem előznek meg minket és lépnek a helyünkre. Abban is egyet kellett értenem vele, ha nem is ugyanarra gondolunk: amit elértünk, el is veszíthetjük.

Ahogyan a Fideszben sokakat, a vásárhelyi események láttán a Pócshoz hasonlóakat is foglalkoztatja a gondolat, megeshet, hogy nem nyernek. Hogy akkor mi lenne? Attól tartok a Fideszben ennek már kidolgozták a pontos forgatókönyvét. Ugyanaz történne majd országos szinten, amit kipróbáltak már korábban Esztergomban, Jászkiséren, ahol a jobbikosok ültek a fideszesek helyére, aztán olyan belháborút kreáltak, hogy két év múlva fel kellett oszlatni a testületet. Tartok tőle, ennek a bebuktató „technikának” leszünk majd tanúi Hódmezővásárhelyen is.

Sajnos abban is egyet kell értenem ezzel a disznózó politikussal, hogy a Fidesz-KDNP választási veresége után az egész országban a káoszra kellene felkészülni. Már a szocialista-liberális kormányok nyolc éve alatt is megtapasztalhattuk, hogy hiába voltak még akkoriban erős pozíciói a balközép koalíciónak az önkormányzatokban is, az ellenzékbe szorult jobboldal annyira erős maradt, hogy megtorpedózta a kormányzat minden épkézláb elgondolását. Ha a szociális népszavazás más eredményt hoz (ki ne szavazott volna arra, hogy ne kelljen fizetnie az orvosi vizitért, vagy a kórházi ápolásáért?), ma sokkal jobb körülmények uralkodnának az egészségügyben. Akkor ma nem kellene sok százezer forintos éves tandíjakat fizetni a felsőoktatásban, és ha van elég bátorság a szocialistákban, hogy a liberálisok több biztosítós egészségügyi elképzelése mellé álljanak, akkor mára talán kiszorult volna a „piacról” a hálapénz.

Az orvosoknak tisztességes bért garantálhatna a biztosító társaságok térítése.

Akkor ma nem csak a „Mészáros-félék” jövedelméből futná tisztességes kórházi ellátásra, nem összeköttetéseken múlna egy-egy kezelés vagy műtét sorsa. Lehet, hogy ebben tévedek, de akkor talán az orvosok közül sem annyian választották volna a „megélhetési emigrációt”.

Sajnos abban is igaza van Pócsnak, és a káosszal riogató politikus társainak, hogy ha április 9-én a mai ellenzék kerülne hatalomra, alighanem egy ideig egymással lennének elfoglalva a pártok, és kevesebb idejük maradna az ország dolgainak rendezésére. Ez persze nem azért lenne így, mert nincsenek elképzeléseik arra, hogyan lehet Magyarországot visszavezetni a demokráciába, pusztán le kellene folytatni azokat a koalíciós tárgyalásokat, amelyekre korábban, az egyfordulós választási rendszer átkaként, nem keríthettek sort.

Ám ez csak egyetlen elásott akna azok közül, amelyeket a Fidesz és a KDNP előre elhelyezett a magyar közéletben. Ott vannak a korlátlan időre bebetonozott Áder Jánosok, Polt Péterek, Ász-elnökök, bírósági vezetők, alkotmány bírák, a még jó másfél évig hivatalban lévő önkormányzati komiszárok a különféle testületekben. Jöhetnek majd új miniszterek, államtitkárok, közigazgatási főtisztviselők, alattuk ott pusmognak majd azok a fideszes káderek, akiket a nyolc év alatt

„alvó ügynökként” elhelyezett az apparátusban a korábbi kormányzat.

Hiába ígérte a választási kampányban a DK, hogy akár 12 óra alatt kisöpri ezeket a fékeket az államigazgatásból, ez nem igaz. Amikor 2010-ben a nyolc éves szocialista-liberális kormányt leváltotta a „fülkeforradalom”, hónapokig tartott a „nagytakarítás”, mire a titkárnőktől a kávéfőzőkig és a kézbesítőkig mindenkit elzavartak az államigazgatásban. És ez is egy tragédiája a magyar társadalomnak, hogy minden kormányzati váltásnak – kénytelen-kelletlen – végre kell hajtania ezeket a kádercseréket. Még nagyon messze vagyunk attól a nyugat-európai demokratikus gyakorlattól, hogy a közigazgatás szakemberek dolga, függetlenül azok politikai nézeteitől. A legfelső szinteken cserélődnek a politikusok, a „hivatali emberek” csak a dolgukkal törődnek, a politikai nézeteiket félre teszik, és a következő választás alkalmával, a szavazófülkében veszik elő ismét.

Nincs ma olyan ellenzéki párt, amelyik ne tűzné zászlajára a korrupt fideszes politikusok, a baráti-rokoni kapcsolatok révén tisztességtelenül meggazdagodott emberek elszámoltatását. Akik ne ígérnék meg a földmutyi során szerzett hatalmas birtokok visszaadását azoknak, akiktől elvették azt. Igazságos lépések volnának ezek, csak hát

a demokráciának vannak játékszabályai és korlátai,

amelyeket nem illik senkinek átlépni. Még azoknak sem, akik éppen a demokratikus jogok visszaállítása érdekében tennék. Ahhoz, hogy bárkitől visszavegyék a korrupt módon szerzett vagyonát, bíróság elé kell citálni, le kell folytatni előbb a törvényes eljárást. Ami nem egy nap, nem egy hónap, talán egy év is kevés hozzá. Majd aztán… És addig? Addig szabotálni lehet a termelést a mezőgazdaságban, ellátási gondokat lehet teremteni az élelmiszerpiacon, akadozhat a liszt szállítása a pékeknek, nem lesz hús a hentesnél. Visszafoghatja a termelést Mészáros Lőrinc a maga sem tudja hány vállalkozásánál, elbocsáthatja az embereket, akik ezzel kikerülhetnek az utcára. A szállodái egy része bezárhat, a kezében lévő sajtótermékek másról sem szólhatnak, mint arról a káoszról, amibe az ország a barátja bukása után belezuhant. De hasonló lehet Garancsi, meg a többi nevüket sem tudom NER vazallus lépése is.

Szóval hetek alatt

sorra robbanhatnak fel az előre elhelyezett aknák.

Ettől még azok is elgondolkodhatnak majd, hogy jól döntöttek-e, akik azt akarták, hogy végre ellenzékben legyen az Orbán-féle „nemzet”. Lehet ugyan gondolkodni majd akkor új alkotmányról, meg igazságosabb választási rendszerről, de az utca emberének hamarabb elfogyhat a türelme, mint amennyi idő kell ahhoz, hogy visszasántikáljunk a nyolc éve elhagyott demokrácia göröngyös útjára. Ne adja isten, hogy megismétlődjön a 2006 szeptemberében megtapasztalt Szabadság téri csata, a Kossuth téri „táborverés”, az utcai gyújtogatás, a felfordulás. A káosz, ami mögött – jól tudjuk – már akkor is a veresége miatt csalódott Orbán Viktor és társai szították a tüzet.

Ha április 8-án a szavazók úgy döntenek, hogy minden maradjon a régiben, akkor folytatódnak majd az ELIOS-féle szabadrablások, a háborúk országgal-világgal.

Ha úgy döntünk, hogy menjen a hatalomból a mai csapat Orbánostul, Mészárostul, Polt Péterestől, akkor egy csupasz seggű, eszköz nélküli kormányzatnak kell nyugalmat és biztonságot teremtenie ebben a sokat szenvedett, már-már mindenkiben csalódott országban.

Szóval nagyon tartok a másnaptól. Április 9-étől.

Hosszú kések évada

Somfai Peter

-

2018-03-09

0

Egy kis történelemóra talán segíthet megvilágítani a tavaszi választások előtti utolsó hónap leleplező cikkeinek hátterét. 1934. június 30-án, az úgynevezett hosszú kések éjszakáján számolt le Hitler a Harmadik Birodalom kancellárjaként potenciális ellenfeleivel. A Goebbels által irányított suttogó propaganda azt terjesztette, hogy ezzel a káosztól mentették meg az országot, valójában Hitler ezzel biztosította be a hatalmát. A fizikai gyilkosság és az ellenfelek politikai lejáratása, erkölcsi „legyilkolása” persze nem azonos kategória, mégis bizonyos áthallások a vásárhelyi fideszes vereség után felfedezhetők.

Orbán Viktor 2006-os bukását követően úgy döntött, hogy a számára legveszélyesebb politikai ellenlábasait – de mindenekelőtt az őt egy tévévitában megszégyenítő Gyurcsány Ferencet – erkölcsileg teszi tönkre. A szerencsétlenül nyilvánosságra került őszödi beszéddel és az abból kiragadott, félremagyarázható mondatokkal Gyurcsány maga adta fel a labdát, de így is évekig tartó folyamat volt, mire az Orbán-stáb és a KDNP-s pribék, Semjén Zsolt politikailag „legyilkolta”. A KDNP elnöke később ezzel maga büszkélkedett el.

A finkelsteini gyűlöletkampány az amerikai választási guru halálával sem került ki a Fidesz kampánystratégiájából, ahogyan a karaktergyilkosságok sem. A különbség csupán annyi, hogy láthatóan a 2018-as kampányban már a politikai paletta mindkét oldalán bevetik ezt a fegyvert. A napokban Hadházy Ákosra, az LMP korrupciós ügyeket feszegető társelnökére adhatott ki „kilövési engedélyt” a miniszterelnök, a másik oldalon Simicskáék Semjén Zsoltot pécézték ki.

A kormánymédia mostanában számos cikkben foglalkozik az LMP-s politikus kétes ügyeivel. Legutóbb a Demokratában egy terjedelmes riportot is közöltek, amelyben valósággal ízekre szedték az egykori szekszárdi állatorvos politikai karrierjét. A „gyengébb” érvek között szerepelt, hogy a református templomban rövidnadrágban ült az orgonához, de odáig is elmentek, hogy „ismeretlenek” feltörjék a kocsiját és elemeljék belőle a repülési naplóját. Bizonyítva ezzel, ő sem különb, mint a helikopterrel esküvőre járó Rogán Antal: milliós hobbira költi a jövedelmét.

A Demokrata ennél „mélyebbre” ásott: kiderítette, gimnazistaként, egyetemi évei alatt is beilleszkedési problémákkal küzdött, politikus is úgy lett, hogy az édesapja egy cigány jelölt kárára, a szó szoros értelmében „besírta” a helyi önkormányzati testületbe. Lusta volt, nem végzett munkát, konfliktusba került a választókkal. „Gyanús földügyeleteket” emlegetnek a családjával kapcsolatban, sőt, a cikk szerint pénzügyi manipulációk sem voltak idegenek tőle. És, aki még ezek után sem hiszi el, milyen gazember az LMP társelnöke, ott van a szegény Robi bácsi esete, akit valósággal sírba tett a Hadházy família. Az ezek után bizonytalankodóknak kerek-perec ki is mondják: „Gátlástalan, aljas, hazug, mániákus, jellemtelen, gyűlölködő, bosszúálló, számító, akit mindmáig egyáltalán nem érdekli a politika, kizárólag megélhetési forrásnak tekinti”.

Ezt követően mondhat akármit, cáfolhat mindent a politikus, az emberekben annyi biztosan megmarad: valami nincs egészen rendben a háza táján, ha drága hobbijára költi a jövedelmét. És többet nem is nagyon akarnak elérni egy ilyen karaktergyilkosság kitervelői. A sárkupacot odaragasztották a célpont hátára. Mosakodjon, magyarázkodjon, ha tud.

Az a szomorú, hogy a másik oldal sem akar lemaradni ebben a mocskos adok-kapok játszmában. Nem nagyon csodálkozhatunk, hogy éppen a Jobbikot támogató Simicska-sajtó dobta be a legújabb bombát: a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP listájának második helyén szereplő Semjén Zsolt évek óta, titokban, néhány napos luxusvadászatokon vesz részt Svédországban. Most dokumentumokat, fotókat tettek közzé arról, hogy a politikai páholyban alaposan meghízott pártelnök, mivel nem szeret gyalogolni, vagy helikoptert bérel, vagy lovat kell adni alá, hogy puskavégre kaphassa a kiszemelt vadakat. Ráadásul az utakat a szervezők elmondása alapján különös óvintézkedések mellett bonyolították le. Előfordult például, hogy egy 40 fős hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy csak az ő társasága legyen az épületben, véletlenül se találkozzanak másokkal, főként ne magyarokkal.

A néhány napos utak alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő koronába kerültek, az árat főként az extra kérések és a luxusköltségek fokozták, írja a Magyar Nemzet cikke. Ebből az is kiderül, az egyórás légi kirándulás Svédországban több mint 750 ezer forintba kerül, a Rogán Antal családját 2016-ban szállító helikoptert „csak” 250 ezer forintos óradíjért lehet bérelni.

A séma nagyon hasonló és mégis különböző. Itt van két politikus, aki milliós hobbijára költ, miközben az országban sokan mélyszegénységben tengődnek. Olyan emberekre akarjuk bízni az ország sorsát – teszi fel a kérdést a kormánymédia -, akinek annyi jövedelme van, hogy már csak a repülési szenvedélyére tudja elkölteni? A másik oldal is valami ilyesmit pedzeget, csak Semjén esetében kényesebb a kérdés: tessék mondani, egy közszolgának miből is futja az ilyen költséges, urizáló szenvedélyre? Azt sugallják: csak nem a mi pénzünkből? És ezt a sárkupacot még nehezebb lehet lemosni. Ha egyáltalán lehet.

Jobb később, mint soha

Somfai Peter

-

2018-03-07

0

Alighanem megfelelő fórumot talált a Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján a miniszterelnök arra, hogy kifejtse nézeteit a hazai gazdaság állapotáról. Felvonultatta a magyar gazdaság valamennyi „nagyágyúját”, a mindig bólogató Parragh Lászlót, a gazdasági perspektíváinkat négy évtizedes távlatban vizionáló Matolcsy Györgyöt, és az időnként a pálya széléről beszóló gazdasági minisztert, Varga Mihályt is, aki köztudottan nincs beszélő viszonyban a bankelnökkel. Katona Tamás egyetemi tanárt, korábbi pénzügyi államtitkárt arra kértük, segítsen elemezni az elhangzottakat.

Orbán Viktornak soha nem volt erőssége a gazdaságpolitika. Harmadik kormányzati ciklusának végére sikerült beletanulnia?

Nem eléggé. Ha így folytatja, még legalább harminc-negyven év kellene, mire ő tényleg megértené a gazdaság működésének lényegét.

A kamarai beszédből kitűnik, valójában mi az, ami mára világossá vált számára?

Szerintem ő még mindig nem a gazdaságban, hanem a hatalomban gondolkodik. Ha valamit megértett, akkor az az, hogy sikerült megoldaniuk egy látszólagos ellentmondást: működik a gazdaság akkor is, ha nem a törvényszerűségek, hanem a saját szájuk íze szerint működtetik. Ezzel csak az a probléma, hogy közgazdaságilag ez nem igazolható. Sikerjelentéseket adnak ki, holott

valójában folyamatosan csúszunk lefelé.

Kettészakadt az ország, milliók lecsúsztak és csak egy nagyon vékony réteg az, amelyik haszonélvezője ennek a „gazdaságpolitikának”. Távolodunk a 21. századtól, a modernizációtól, Európától. A 2004-ben csatlakozott országok közül nálunk a legalacsonyabb például a háztartások egy főre jutó fogyasztása, a magyarok várható élettartama a férfiak esetében az utolsó, 28. helyen van. Csak abban bízhatunk, hogy a britek kilépésével előbbre léphetünk a 27. helyre.

Ez reményteljes.

Borzasztó állapotokat teremtettek az elmúlt nyolc évben, de az tény, hogy kialakítottak egy vagyonos réteget, a közvetlen baráti körükből.

Azt ígérte Orbán Viktor, megteremti a hazai burzsoáziát…

Igen, de ez csak egy mikró burzsoázia.

Azt is ígérte, hogy a multik rovására teszi mindezt.

Ígérni sok mindent ígért, a valóság az, hogy

a multik soha nem élveztek akkora állami támogatást, mint most.

Azok a nyugati cégek, amelyek munkahelyteremtést vállalnak, egy-egy dolgozó után 20-30 milliós támogatást kapnak. Ne gondolja senki, hogy mondjuk a rezsicsökkentésből a multik nem jöttek ki jól.

Ebben a kamarai beszédben úgy jellemezte az MNB elnökét, mint aki „hazafias érzelmű”, illetve „nemzetközi kitekintésű” „kormányzó”. Ön is így látja?

Matolcsy megítélésében alighanem egyedüli álláspontot képvisel Orbán Viktor. Van az ismert gyerekjáték, amikor pálcikákból kell kirakni a római számokat, és egy-egyet el kell mozdítani. Matolcsy ezt úgy játssza, hogy a XXI-ből elveszi az I-et és a két iksz közé teszi.

Ez a munkalapú magyar társadalom modellje.

Azt is mondta a miniszterelnök, hogy a gazdasági szakembereinek az érdeme, hogy sikerült megteremteni a munka becsületét. Csak azt nem tette hozzá, hogy a közmunkát már a kormányzat sem tekinti valódi munkának. Ezért nem adják meg nekik a minimálbért sem, ami már önmagában is nonszensz az Európai Unióban. Nem dolgozóknak csak „foglalkoztatottnak” tekintik őket.

Igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg: az államháztartás kétség kívül működik…

Ez nem az Matolcsy, inkább Varga Mihály érdeme. De ehhez figyelembe kell venni, hogy hét év alatt mintegy 2600 milliárd forintot vontak ki az oktatásból és szociális szférából. Ha ellehetetlenítik az egészségügyet, tönkre teszik az oktatást, akkor nem a 21. század felé megyünk.

Vagy említhetnénk a GDP növekedését A kormány arról beszél, hogy néhány évtizeden belül utol fogjuk érni a fejlett Európai országokat. Ez mégis csak biztató perspektíva. Nem így látja?

Már említettem, az elmúlt hét évben folyamatosan csúsztunk lefelé, ebből a perspektívából nézve már-már olyan érzetünk lehet, mint amikor a szovjet vezetők arról beszéltek, hogy a szocialista országok egy-két év múlva lehagyják Amerikát is. De visszatérve: az az ígéret, hogy gyorsabban fogunk fejlődni, mint az Unió átlaga, nem nagy dolog, és kifejezetten Orbán szája íze szerint való. Az ő szemében az olyan miniszter a jó miniszter, aki nem egy évre, hanem négy évre ígér 4 százalékos növekedést, mert azt a tanácsadói is megmondhatták neki, hogy ebben

a mai magyar gazdaságban nincs reálisan évi 4 százalékos növekedési potenciál.

A jelenlegi uniós támogatások mintegy 2,5 százalékot tesznek hozzá a hazai GDP eredményéhez. Tavaly valóban meg volt a 4 százalék, de a tavaly előtti nagyon alacsony értékhez képest most 20 százalékkal nőtt a beruházások volumene, ami hajszállal is, de még mindig a tavaly előtti szint alatt maradt. Az építőipar teljesítménye is két számjegyű növekedést produkált, de ez is csak 4 százalékkal magasabb a 2015-ösnél. A volumenindexeknek ez a lényege: ha

egy bili helyett kettőt gyártanak az 100 százalékos növekedést jelent.

A hosszú távú 4 százalékos növekedés szerintem ezért is kizárt dolog.

A nyugdíjasoknak ez fájhat, hiszen azt ígérték, hogy ezentúl 4 százalékos GDP növekedésnél számíthatnak majd csak a nyugdíjprémiumra.

A Bajnai-kormány annak idején ezt 3,5 százalékhoz kötötte, Orbánék 4 százalékra emelték. De 2014-ben nem tartották be a törvényt, akkor megvolt a 3,5 százalékos növekedés, ám szóba sem került a prémium lehetősége. Még egy dolog elhangzott, ami a nyugdíjasokat érintheti: azt mondta, hogy megtartják a 40+ lehetőségét. Ezek szerint felmerülhetett, hogy mégsem tartanák meg.

Beszélt arról is, hogy az európai országok örülnének, ha az adórendszereket lehetne harmonizálni. Orbán szerint ez nekünk nagyon nem volna jó. Így látja ön is?

Az Európai Unióban mostanában csak az adóalapok harmonizációjáról van szó, az adók egységesítéséről nincs. Ez is

ugyanolyan mellébeszélés, mint általában minden, amikor az uniós „közösködést” támadja.

Hogy mi lenne nekünk jó és mi nem? Nálunk a legmagasabb az általános fogyasztási adó, rossz lenne a magyar embereknek, ha lejjebb kellene szállítani? Kétségtelenül alacsony most nálunk a társasági nyereségadó, amiből ráadásul egyes cégek még stadion építésre is adhatnak. De ehhez hozzá kell adni az iparűzési adót, ami bruttó szemléletű, s ha ezt is bele kalkuláljuk, máris nem olyan alacsony a társasági adónk. A szociális hozzájárulási adót tovább csökkentik, büszkélkedik a miniszterelnök, ami egyébkén Európában sehol sem adó, hanem járulék, a társadalombiztosítás forrása. Mi adóvá „tettük”, azzal pedig azt csinál a kormány, amit akar.

Szétverték a különböző államháztartási alrendszereket,

mert Orbán nem visel el semmi olyat, ami független lehet tőle. Közben egy normális munkáltatói járulékból fedezni lehetne az európai színvonalú egészségügyet. Említhetném a pénzügyi tranzakciós illetéket, ami szintén komoly terhet jelent az embereknek. A bruttó hazai termékhez viszonyítjuk az adó- és járulék koncentrációt, és ebben cseppet sem állunk annyira jól, mint az kitetszik a kijelentésekből.

A személyi jövedelemadó lassan egy számjegyű lehet, ennek biztosan örülhetünk…

Ez azt jelenti, hogy a bank vezérigazgatója is ugyanannyival járul hozzá a közös költségeinkhez, mint a pénztáros, vagy a sofőrje. Európában példátlan, egyedül nálunk van, hogy a minimálbér adója ugyanannyi, mint a vezérigazgató esetében. A több kulcsos adózásnak éppen az volna a lényege, hogy azok vállaljanak többet a társadalom terheiből, akiknek magasabb a jövedelme. Ez nemcsak a munka, hanem a tőke jövedelmekre is vonatkozik. A gázszerelő a száz milliárdos vagyonából ugyanoly arányban járul hozzá a büdzséhez, mint a lakatos az övéből. Ez nevetséges. A milliárdos vagyonokat nálunk most ingyen lehet örökölni, ebből is látható, hogy teljesen torz az adórendszerünk.

Volt egy másik kijelentése is a kamarai évnyitón: azt mondta Orbán Viktor – idézem – „nem is függünk az uniós támogatásoktól, hiszen a Magyarországon előállított összes érték több, mint az a nagyjából 1200 milliárd forint, ami évente az EU-tól jön. E nélkül is sikeresek lennénk, csak most pont az van, hogy ezt épp adják, szóval elfogadjuk. Ugyanis nekünk nem az EU pénze kell, hanem csak a piacaik. Ezért kell uniós tagnak maradnunk, hogy hozzáférjünk a piacaikhoz”. Egyetért ezzel?

A multik termelik meg a magyar export négy ötödét. A magyar gazdaságpolitika érdeme, hogy ide települtek olyan nagy cégek, mint a Mercedes vagy az Audi, de a magyar kkv-k alig tudnak exportálni. Hogyan képzelte el ennek fényében, hogy majd mi „piacokat szerzünk” Európában? Alacsony a beszállító kis- és középvállalkozások aránya is. A multik hozzák magukkal az úgynevezett első körös beszállítóikat, a második, harmadik körös beszállítók a nemzetközi gyakorlatban általában a hazaiak közül kerülnek ki. De a mi esetünkben ez sem igaz. Hogy mi nem szorulunk rá az Unió pénzére? Ekkora badarságot! Abból élünk. Ha most leállítanák a finanszírozásunkat, akkor a gazdaság fél- és egy százalék körüli lehetne a GDP növekedésünk. Erre mondtam az elején: még legalább 30-40 évet kellene tanulnia, hogy megértse a gazdaság működését.

Indulataink csapdájában

Blogolda

Somfai Peter

-

2018-03-03

0

Újságírói pályafutásom talán egyik legemlékezetesebb története egy Szolnok környéki kis településen elkövetett gyilkossághoz kötődik. A sokat látott nyomózókat is megdöbbentette, amit a helyszínen láttak: egy közel nyolcvan esztendős asszonyt nyolcvan késszúrással, hihetetlen dühhel gyilkolta meg a tettes. Az elkövetőt nem kellett sokáig keresni, a szomszéd szobában várta a rendőröket. A 86 éves férj támadt az asszonyra, akivel majd hatvan évig éltek együtt. Az ok? Megint hidegen tette elé a krumplis tésztát, pedig annyiszor mondta már neki…

Majd húsz esztendővel ezelőtt az ilyen elszabadult indulatoknak még „hír értéke” volt. Akkor is akadtak, akik a kocsmában néhány pohár után egymásba mártották a kést, a szerelemféltés is gyakran torkollt gyilkosságba, megesett, hogy okkal, ok nélkül hajba kapnak, akikben föltolultak a hormonok. Ám a maihoz hasonló, fékevesztett indulatok nem munkáltak az emberekben.

Most képesek egymásnak esni, akik nem ugyanannak a pártnak a zászlóját lobogtatják. Szó nélkül Molotov-koktélt dobnak a nekik nem tetsző politikai formáció irodájába. Felgyújtják a házát annak, akiket szívesebben látnának a településen kívül.

Megtámadják a Belvárosban is a hazai szemnek szokatlanul öltözött külföldieket. Van akit, azért mert menekültnek néznek, a másikat a vallása diktálta öltözéke miatt.

Nyilvánosan, a családja szeme láttára agyonverik az autóst, aki véletlenül elsodorja a figyelmetlenül elé lépő kislányt. Kiszúrják az autó kerekét, ha olyan helyre parkol, ahol a másikat zavarja, esetleg néhány perces várakozásra készteti. Vannak, akik abban lelik örömüket, hogy éjszakánként járják a város sötétebb utcáit, és fél téglával betörik az arra parkoló drágább kocsik ablakait. Csak azért, mert valakinek van, nekik meg soha nem lesz.

A minap életét vesztette egy nő Szigetszentmiklóson. Halálát bántalmazás okozta. A tettes gyorsan kézre került: a 31 éves férfi azért verhette agyon a takarítónőt, mert szóvá tette neki, hogy ne járkálja össze a frissen felmosott padlót.

Elveszett a bizalom egymásban, a jogrendszerben, a politikában. Fékezhetetlen indulatok, a farkastörvények kezdenek úrrá lenni rajtunk.

Miről beszélnek a lángok?

Somfai Peter

-

2018-02-28

0

Moszkvai tudósítóként a nyolcvanas évek elején vagy tucatnyiszor jártam végig a két főváros közötti majd 2200 kilométernyi autóutat, ami az akkori körülmények között egy kisebbfajta kalandnak is beillett. Ha tehettem, úgy indultam útnak, hogy az első nap délutánján Ungvárra érkezzek, legyen időm bekukkantani a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségébe, találkozzak Balogh Jóskával és Eszterrel a feleségével. Ilyenkor esténként kicsit kvaterkáztunk is, beszélgettünk a kinti magyarok helyzetéről. Érdekes, tanulságos volt.

Nagyon megváltozott azóta a Kárpárt-alján élők helyzete is. Nem mondom, hogy abban a „szovjet-világban” minden a helyén volt, de tulajdonképpen jól megvoltak egymással a különféle nemzetiségű népek. Akkor is voltak súrlódások, de a magyar-ukrán viszonyt inkább példásnak mondanám, a magyarok nyugodtan mondhatták magukat magyarnak, és senkinek nem esett bántódása, ha az időt úgy mérte, „mi szerintünk” meg „ő szerintük”.

Ma már csak az áttelepültek elbeszéléseiből ismerem az ungvári körülményeket. Vannak ismerőseim, akik a kelet-ukrajnai háború és a sorozások elől menekültek Magyarországra, egy részük azóta már tovább is állt valamelyik nyugat-európai országba. Akik otthon maradtak, kénytelenek óvatosabban büszkélkedni a nemzetiségükkel, mert a felerősödött ukrán nacionalizmus időnként komoly konfliktusokat okoz a nyugati „végeken” is. A Majdan-forradalom mélyen szunnyadó gyűlölködéseket hozott a felszínre, amelyek gyakran végletekig szélsőséges indulatokkal párosulnak, és nemcsak az oroszokkal, hanem minden más nemzetiséggel szemben is.

Van ebben persze némi irigység, hiszen a Kárpát-alján élő ukránok azt látják, hogy a magyaroknak jobban megy a sora, több támogatást kapnak Budapestről, mint ők Kijevből. A magyar lakta településeken gyakran jelennek meg a hazai segélyszervezetek szállítmányai, különféle szeretetcsomagokat kapnak a leginkább rászorulók, magyar könyveket a falusi könyvtárak és az iskolák. És akkor még nem beszéltem a különféle csatornákon eljuttatott sok millió forintról, a kettős állampolgárokat megillető kedvezményekről, az európai útlevélről és persze az irreálisan magas magyar nyugdíjról, ami nemcsak nyírségi és borsodi kisnyugdíjasok, hanem az ukránok szemét is „csípi”.

Ezért talán érthető, hogy a „Majdan-harcosok” még azon az áron is áterőltették a kijevi parlamentben az oktatási nyelvtörvényt, hogy az hangos tiltakozást váltott ki mind az uniós vezetők, mind a magyar kormány részéről. Felvállalták azt a konfliktust is, hogy Magyarország mindaddig blokkolni fogja az uniós közeledési és a NATO csatlakozási tárgyalásokat, amíg engedményeket nem tesznek a nyelvi követeléseknek.

A konfliktus ukrán olvasata szerint nem is értik miért tiltakozunk. Kijev ugyanazt hirdeti, mint Trump, vagy amit a magyar kormány: Ukrajna mindenek előtt! Az ukrán nemzettudat azt diktálja, hogy minél erősebb és központosítottabb legyen az állam, minden szinten ukránosítsák a lakosságot. Aki tanulni, érvényesülni akar, az sajátítsa el az ország hivatalos nyelvét, aki pedig ezt nem akarja, annak – fogalmazzunk így – fel is út, le is út. Ukrajna így lesz az ukránoké.

Aki másképp gondolja? Számoljon a következményekkel. Ismeretlenek kedd hajnalban Ungvár belvárosában felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját.

A polip csápjai között

Somfai Peter

-

2018-02-27

0

Hódmezővásárhelyi ismerősöm a minap felháborodva hívott fel, mert az ő neve is szerepelt azon a szórólapon, amit egy „ismeretlen” szervezet aktivistái dobáltak be a város majd minden polgárának levélszekrényébe. Mindennek elmondták az ellenzéki jelölt híveit, csak kedves barátomnak nem, ráadásul olyan személyeket neveztek meg a város ellenségének, akik korábban részt vettek Márki-Zay valamelyik kampányrendezvényén.

Első felháborodásukban sokan arra tippeltek, talán valamelyik helyi rendezvényen készült Kubatov-listájára került fel a nevük, de aztán komorabb gondolatok kezdték foglalkoztatni az embereket. Nem arról van-e szó, hogy a tavalyi év végén sebtében elfogadott, és január 1-től hatályba lépett kormányzati elektronikus adatgyűjtés mutatta ki a „foga fehérjét”? Nem egészen légből kapott az a feltételezés, hogy a harmadik Orbán kormány talán még a választások előtt főpróbát tartott, és az adattrezorba valakik (aligha jogszerűen) belenéztek, és valamilyen módon megcsapolták az ott tárolt személyes információkat.

Egy novemberi salátatörvény „fodrai között” rejtették el a gigantikus kormányzati információs központ létesítésének tervét, amelyet december utolsó napjaiban szentesített is a törvényhozás. Azóta, mint egy kíváncsi polip, úgy fonja körbe csápjaival mindennapjainkat az állam. Szorgosan gyűjt rólunk minden információt: az utcai kamerák látják merre járunk, a boltokban lesnek minket az eredetileg a tolvajok leleplezésre szánt „szemek”, nem bújhatunk el sem a buszokon, sem a villamosokon. Minden, korábban csak házi használatra felszerelt kamera képét, hangfelvételét kötelező beszolgáltatni a központi adatbankba.

Az orvosok is jelentenek, ha gyógyszert megyünk felíratni. Háziorvosomtól tudom, hogy azok a kérdések, amelyeket a legutóbbi találkozásunk alkalmával feltett, nem az ő „kíváncsiságát” voltak hivatottak kielégíteni, hiszen évek óta ismer. Minden kollégája megkapta a listát, a válaszokat digitalizálva el kellett küldeniük a nagy „nemzeti nyilvántartásba”. Már az sem titok a kormány emberei előtt, milyenek a szexuális szokásaim, kezeltek-e pszichiátrián, hány tablettát szedek naponta, és mire.

Nem is tudom, miért vagyok kiakadva. Miért csodálkozom azon, hogy az utcánkat végigjáró fideszes aláírás-vadászok hozzám be sem csöngettek. Nem volnék meglepve, ha egy esetleges későbbi „nemzeti konzultáció” levelét már hiába várnám. Ha maradna a NER kormánya, néhány év múlva a választási névjegyzéket sem küldenék. A választások is feleslegessé válnának. Mást sem kellene tennie a kormánynak, csak bekapcsolni azt a bizonyos számítógépet, ami percek alatt „kiköpné” az eredményt, hiszen a szokásaink, életmódunk alapján pontosan tudnák, milyen a politikai attitűdünk, ha tehetnénk, hová készülnénk behúzni azt a bizonyos ikszet.

Ezek után miért volnának egyáltalán kíváncsiak a véleményünkre?

Somfai Peter

közülünk egyetlen pártnak sem volt pénze arra, hogy hivatalos tapsolókat utaztasson az ünnepségre.

Mostanában túl sok atrocitás éri őt az egyetemen is,

„Elég volt abból, hogy a kormányzat korlátolt korifeusai minősíthetetlen stílusban és színvonalon minősítgessék a magyar felsőoktatás által létrehozott értékeket!” – írta a Népszavában megjelent hír szerint hétfői közleményében az Oktatói Hálózat.

Németh Szilárd tovább folytatja az ország félrevezetését az állítólagosan fölösleges diplomákról,

Cseppet sem voltak kíméletesek,

a világban „okos forradalom” zajlik,

előbb tanulni, aztán felejteni, majd ismét tanulni kell megtanítani mindenkit

nyolc évente egy felkészülési év pihenést adna a pedagógusoknak,

amikor a szegregáció vagy integráció kérdése került terítékre, természetesen kiéleződtek a nézetkülönbségek.

Egy egységesülő Európában kiszorulunk a perifériára,

Az orvosoknak tisztességes bért garantálhatna a biztosító társaságok térítése.

„alvó ügynökként” elhelyezett az apparátusban a korábbi kormányzat.

a demokráciának vannak játékszabályai és korlátai,

sorra robbanhatnak fel az előre elhelyezett aknák.

Ha úgy döntünk, hogy menjen a hatalomból a mai csapat Orbánostul, Mészárostul, Polt Péterestől, akkor egy csupasz seggű, eszköz nélküli kormányzatnak kell nyugalmat és biztonságot teremtenie ebben a sokat szenvedett, már-már mindenkiben csalódott országban.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA