Ki nyerne ma?

0
1240

Nem történt változás a pártversenyben a nyár során, a Fidesz-KDNP augusztusban is megtartotta magabiztos előnyét, míg az ellenzék támogatottsága stagnált – áll a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában. Egy, a héten megjelent másik felmérés szerint a magyarok többsége le akarná váltani a jelenlegi kormányt.

A Nézőpont Intézet 2000 fő személyes megkérdezésével készült pártpreferencia-kutatása alapján a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatta a kormánypártokat, a Jobbik szimpatizánsi tábora 11 százalékos, az MSZP-tábor a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki, míg a DK 4, az LMP és a Momentum pedig 2 százalékon áll. Az Együtt, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt és a Kétfarkú Kutya Párt tábora egyaránt 1 százalékos, a Párbeszéd viszont augusztusban sem érte el a mérhetőségi szintet.

Forrás: Nézőpont Intézet

Mi lenne ma a listás eredmény?

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP 43 százalékon áll. A Jobbik a listás szavazatok 22, míg az MSZP 12 százalékát érné el. A DK ezúttal 7, az LMP és a Momentum 5-5, a Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt 2-2, a Liberálisok pedig 1 százalékon állnak.

Kormányváltást akarók többségben

Némileg más képet fest a Závecz Research Intézet e héten közzétett közvélemény-kutatásának az eredménye.  A kormány távozását az emberek 43 százaléka, 3,5 millió ember szeretné. Ez a csoport rendkívül heterogén, sokféle politikai nézet követőit, számos párt híveit találhatjuk meg közöttük. Az ellenzéki pártok támogatóinak túlnyomó többsége – 90-97 százaléka – 2018-tól új vezetést kíván az ország élén látni. A Jobbikosok közül 1 millióan, az MSZP táborában közel 750 ezren szeretnék, ha a Fidesz-kormány a jövő évben elbúcsúzna. További 10 ellenzéki párt – benne a DK és az LMP – összesen 1 millió kormányváltó támogatóval rendelkezik. Rajtuk kívül még a pártpreferenciával nem rendelkezők közül 800 ezren szeretnék azt, ha a parlamenti választások után más venné át a kormányzást.

A széttagoltságon kívül – olvasható a közleményükben – még az aktivitás mértéke is nehezíti a kormányváltás esélyeit. A Fidesz hatalmon maradását pártolók 45 százaléka mutat részvételi hajlandóságot, a távozást óhajtók körében az aktívak aránya valamivel kisebb, 41 százalékos. Még ennél is nagyobb a különbséget  a bizonytalan választópolgárok elszántságában. Azon pártnélküliek, akik az Orbán-kormánynak további négy évet adnának, 34 százalékban mennének el voksolni. A kormányváltást szorgalmazó, pártpreferenciával nem rendelkezők körében a részvételi szándék ennél jóval alacsonyabb, 24 százalékos.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .