Kezdőlap Szerzők Írta N. Vadász Zsuzsa

N. Vadász Zsuzsa

210 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Adóemelés is jöhet – változhat a kata

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Adóemelés is jöhet – változhat a kata

„Van még két-három hetünk arra, hogy elvégezzük a modellszámításokat és feltérképezzük a vállalkozások véleményét a kata esetleges módosításáról” – mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges jövőjéről. Adóemelés is benne van a pakliban. Az idén katából közel 113 milliárd forint költségvetési bevételt terveznek.

Levegőben lóg a 2013-ban bevezetett, a kisvállalkozók adminisztrációs kötelezettségeit jelentősen mérséklő, az adófizetést egyszerűsítő és az adó mértékét megfizethető szintre hozó Kata – legalábbis erre utal annak ténye, hogy az elmúlt években több, utóbb a kormány által elfogadott koncepcióval (például a szakképzés területén), illetve a vállalkozások életét befolyásoló ötlettel (például a nyugdíjasszövetkezetek megszűnését előrevetítő adózási- és járulékfizetési változás kérdlsében) előálló MKIK ezúttal ennek az adónemnek a vizsgálatába kezdett bele.

„A kihívás ott van, hogy a Kata az egy olyan adónem, amely a korábbi bérszinthez van igazítva. Ahogy emelkedik a minimálbér, úgy értéktelenedik el a Kata után járó juttatás” –

vázolta a Független Hírügynökségnek a változás szükségességét igazolandó Parragh. Az idén az 50 ezer forintos adó megfizetésével a kisadózók ellátási alapja 94 400 forint, ha a magasabb összegű 75 ezer forintos adót fizetik, akkor az ellátások számításának az alapja 158 400 forint.

Hozzátette: kockázatot hordoz magában, hogy a jövő évre vonatkozó adótörvények pár héten belül megszületnek, miközben a 2019-re szóló bérmegállapodás majd csak késő ősszel kerül terítékre.

S a bérszínvonalat illetően a trendek és a béremeléseket övező optimizmus azt vetíti előre, hogy emelkedni fog a minimálbér.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a katások döntő többsége az alacsonyabb – havi 50 ezer forintos – befizetést választja, s nem a 75 ezer forintosat, aminek több, érthető  oka lehet (akár, mert kevésbé gondolnak az öngondoskodásra, akár mert spórolni akarnak vagy egyszerűen hiányoznának a megélhetéséhez a kettő közötti különbözet, a 25 ezer forint), ám ők ezzel később kerülnek majd nehéz helyzetbe.

Sokféle szempontot kell tehát mérlegelni akkor, amikor javaslatot tesz majd a kamara a kormánynak a Kata ügyében. Közte persze azt is, hogy jelenleg durván negyedmillióra tehető a katában érintettek száma – nem kevés ember megélhetéséről van tehát szó.

Az MKIK-nál már folyik a vállalkozók szondázása, véleményük kikérése, s ezzel párhuzamosan az adatgyűjtés és a modellezés, számítgatás – tudtuk meg Parragh Lászlótól, aki arra a felvetésünkre, hogy hiszen a napokban a kormány már benyújtotta az adótörvényeket a Parlamentben úgy reagált, hogy

„van még két-három hetünk a munkára”.

Négy változatot vizsgálnak. Az első  a Kata befizetési kötelezettség emelése, amit – tette hozzá – a vállalkozók óhatatlanul adóemelésként élnének meg. A második lehetőség a befizetés szinten tartása, ám szerinte ezzel az a gond, hogy sokan csak később szembesülnek majd azzal, hogy alacsony juttatás jár utána. Harmadikként azt vizsgálják, hogy milyen hatással járna, ha a minimálbérhez igazítanák a befizetés mértékét – ezzel az a gond, hogy ezzel egy olyan algoritmust kellene alkalmazni, amellyel elveszne a Kata egyik legfőbb értéke, az egyszerűsítés, hiszen évente változna a mértéke. S végül a negyedik lehetséges változás (erre hajlik az MKIK, ám azért meg akarja várni a vállalkozók véleményét, mielőtt állást foglalna):

a Kata befizetések emelése, ám ezzel párhuzamosan a jelenlegi 12 milliós éves bevételi korlát magasabbra tolása.

Parragh szerint nincs igazán ideális megoldás, óhatatlan, hogy „valamelyik ujjunkat meg kell harapni” – mondta, hozzáfűzve: a kamara kettős szerepben van. Egyrészt felelősséggel viseltetik a vállalkozók iránt, másrészt azonban, ha az MKIK kezdeményezi a katával kapcsolatos változtatást, akkor a tagjai rá fognak haragudni.

Szerinte olyan változat mellett kell letenni a voksukat, amellyel megmarad a kata egyszerűsége, ám közben emeli az utána járó juttatások szintjét is, hogy a mai katások később se lehetetlenüljenek el.  

Az alkalmazott algoritmus a szolgálati időt a minimálbérhez köti: a jelenlegi miniálbérre jár ugye 365 nap szolgálati idő évente, a Kata után csak 275. Azaz a minimálbéres nyugdíjas egynegyedével többet kap, mint a katás nyugdíjas. És az olló folyamatosan tágul. Persze az érintettek zömét ez ma még nem igen nyomasztja; hacsak nem állnak a nyugdíj küszöbén, kevésbé foglalkoznak azzal, mennyit kapnak majd. Ám a kormánynak foglalkoznia kell a kérdéssel, a nyugdíjak fenntarthatósága és persze szociális megfontolások miatt is.

Nem kis tételről van egyébként szó, ráadásul dinamikusan növekvő költségvetési bevételt jelent a kata.

A központi költségvetés kisadózók tételes adójából 2018. évi tervezett bevétele 113 milliárd forint, ami 49,7%-kal haladja meg a 2017. költségvetési évre előirányzott 75,5 milliárdot.

A bevételnövekedés hátterében az adónem bevételi értékhatárát megemelő jogszabályváltozás áll, amelyre a 2017. évi költségvetési előirányzat kialakítása után került sor.

A KATA. 2013-ban vezette be a kormány a kisadózó vállalkozások tételes adóját, amelynek a célja a vállalkozások adminisztrációjának az egyszerűsítése volt. A kis költségvetéssel működő, alanyi adómentes kisadózók számára találták ki ezt a formát, amely a kezdetekben évi hat-, ma már 12 millió forintos bevételi határig választható akár főállásban, akár mellékállásban, az adók és járulékok kiváltására. Az előbbi esetben havi 50 vagy 75 ezer forintnyi befizetést kell vállalnia az adózónak, az utóbbi esetben havi 25 ezret. A befizetés sok adónemet kivált, e fölött már csak az iparűzési adót és  a kötelező kamarai regisztrációs díjat kell kifizetni. Az előbbi évi 50 ezer, az utóbbi pedig ötezer forint. Előnye az egyszerűség: elég egy bevételi nyilvántartás és egy bevallás egy évben. Év közben is választható, bármikor ki lehet belőle lépni, s évente egyszer egy hónapra fel is lehet függeszteni. Sőt, értékhatár túllépése esetén is maradhatunk katások, csak éppen az a fölötti bevétele 40 százalékos plusz adót kell fizetni. Vannak a katázásnak feltételei, a legfontosabb, hogy  a bevételnek legfeljebb a fele származhat egy partnertől, más esetben felmerülhet a bújtatott foglalkoztatás gyanúja.

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb. 

  • Orbánban van egyfajta skizofrénia a transzatlanti kapcsolatok és az orosz viszony kérdésköreiben
  • a semleges Ausztria a NATO védernyője mögül könnyen ajánlgatja a közeledést Putyinhoz
  • az oroszok az erőből értenek
  • a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki
  • A kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával

 Mennyire szokványos az, hogy az amerikai elnök felhívja telefonon egy fogadó ország vezetőjét azelőtt, hogy új nagykövete elfoglalja az állomáshelyét? Kérdem ezt azért, mert Donald Trump felhívta OrbánViktort, s a magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint ez volt az apropó.

Ez azért nem szokványos, azt hiszem ez inkább másnak szól, a beszélgetés részleteit nem ismerjük. Hozzáteszem, ez egyértelműsíti, hogy ezzel a nagykövettel nem lehet majd azt a szemtelen hozzáállást folytatni, amit számos amerikai nagykövettel Orbán gyakorolt. Itt nem lesz „szeretem, nem szeretem”. Orbán nagy kihívása az lesz, hogy ezt az újonnan megtalált szerelmet folyamatosan fenntartsa, mert elég egyetlen rossz húzás, amely  keresztezi Trump elképzeléseit, érdekeit vagy ambícióit és az elnök úgy dobja Orbánt, mint hómunkás a lapátot a műszak végén.

Ezt talán Orbán Viktor is tudja. Nincs helye hókusz-pókusznak, az itt a piros hol a piros politikának!

Úgy tudom, hogy Ön mint volt NATO-nagykövet, s védelempolitikai szakértő nagy szerepet tulajdonít a láthatóan javuló kétoldalú kapcsolatokon belül a NATO-hozzájárulásoknak. Budapest 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a védelemre fordított kiadásait, s ezzel azon 9 ország közé tartozunk, amelyek lefektetett tervvel rendelkeznek arra, hogy a nevezett időpontra eléri a NATO által meg követelt hozzájárulási szintet – mondta a minap Áder János köztársasági elnök, aki egyelőre még – bár nem tudni, meddig – a Honvédség főparancsnoka. Ez mennyre számíthat egy találkozó létrejöttében?

Ez egy Trump-Orbán találkozó létrejöttének szükséges, de nem elégséges feltétele. Az biztos, hogy ha Magyarország ténylegesen felzárkózik azon országok közé, amelyek hajlandók a bruttó hazai termékük évi 2 százalékát védelmi célokra költeni, feljavítani a lepusztult Honvédséget, akkor ezzel demonstrálja, hogy komolyan gondolja a NATO-tagságát. Ez pedig az Egyesült Államok és persze az amerikai elnök számára fontos kérdés. De ezzel nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag ezen múlik, múlna a dolog. Van egy sor olyan terület, ahol előrelépést várnak a találkozó feltételeként, beleértve az ukrajnai kérdés rendezését.

Hogy látja, lesz találkozó?

Ezt még nem lehet megmondani, de az tény, hogy

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök számára fontos kérdés a védelmi kiadások növelése – ez kiderült a G7 utáni Trump kirohanásban is, amikor Twitteren a németek példáját felhozva leszögezte: ők a GDP-jük 1 százalékával járulnak csak hozzá NATO költségvetéséhez, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékkal. Ez ennyire központi kérdés az USA-ban?

Ez a kérdés az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés is, ebben egyetértés van republikánusok és demokraták között. Általában van itt egy olyan hangulat, hogy az USA túlságosan sokat költ más országok védelmére. Elég gyakran elhangzott más összefüggésben is, hogy

Európában van egy sor potyautasnak tekintett ország.

Ezek részben tagjai is a NATO-nak, részben semlegesek, ám haszonélvezői az amerikai védernyőnek. Ilyen semleges ország Ausztria, amely ezen amerikai védernyő mögül nyomatja az Oroszországhoz, fűződő kapcsolatok javítását, ajánlja az Európai Uniónak a közeledést Putyinhoz. Ami pedig a németeket ért Trump-bírálatot illeti: ez jogos volt.

Ma a német hadsereg gyakorlatilag egy operett hadsereg.

Komolytalan, hogy Európa legbefolyásosabb országa, amely hihetetlenül teljesít gazdasági téren – többlete van nem csak a kereskedelemben, de az államháztartásban is –, s amely bőven megengedhetné magának, hogy többet áldozzon a hadseregre, ezt nem teszi meg, s hátul kullog a GDP-arányos védelmi kiadások mutatójában. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ezért bírálja Németországot. Lehet őt szeretni, vagy lehet nem – ez utóbbi van most divatban Európában –, de ettől még ebben igaza van.

De hát a németeknél ez érthető, nem? Hiszen ott ellentmondásos a katonai erő fejlesztésének a megítélése, az egész kérdés, ami történelmi okokra vezethető vissza, nem?

A németek persze tudathasadásos állapotban vannak. Van okuk szerénynek lenni ami a nagyhatalmi ambíciókat illeti, de álságos dolog állandóan a történelem mögé bújni, például a szövetségi tehervállalás kérdésében is attól tartok ez történik. Ez nem fogadható el, és az érvelés is hamis.

Az, hogy Trump a nyilvánosság előtt is elkezdte feszegetni az európai NATO-tagok védelmi kiadásainak a mértékét, azt vetíti előre, hogy a július 11-12-i brüsszeli NATO csúcson a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozóján nagyon komoly viták is várhatók?

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

Pár éve, jóval Trump előtt, a NATO-tagok megígérték, hogy felhozzák a védelmi kiadásaikat erre az elvárt mértékre, ám valójában csak néhány tette meg. Ez komoly feszültség forrása. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az európaiak komolyan veszik végre a 2 százalék elérését. Ami biztos, hogy a nagyobb európai tehervállalásról szóló amerikai követelés messze nem új: én is részt vettem a (gyakorlatilag a Békepartnerséghez való 1994-es csatlakozásával elkezdődött) magyar NATO-csatlakozási tárgyalásokon, s már akkor követelés volt ez. Ebben tehát semmi újdonság nincs – csak éppen most az oly divatos Trump-utálat mögé bújnak be a politikusok. És van mindennek egy hibás megközelítése is. Ugyanis hibás az a logika, amely azt hozza ki, hogy Európának nem érdemes többet költenie védelemre, mert hogy akkor az USA kivonul a kontinensről. Éppen ellenkezőleg:

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

Az nyilvánvaló, hogy komoly feszültség van Európa és az USA között, ami önmagában is baj, ám azt is nyilvánvaló, hogy nem az az egyedüli probléma. Ha kiszélesítjük  a perspektívát, melyek a jelenlegi komoly védelmi jellegű vagy azzal összefüggő globális kockázatok?

Tényleges biztonsági fenyegetés több területen van ma a világban, s az Európaiak bizony a homokba dugják a fejüket, amikor azt hiszik, hogy ezeket kibekkelve meg lehet úszni. Csak felsorolásszerűen: Oroszország, a terrorizmus, Irán, a délről – azaz a széthullóban lévő és egyre inkább káoszba fulladó, iszonyú migrációs nyomást okozó Észak-Afrika felől – jövő fenyegetés…Ezek jelentik ma a legkomolyabb biztonsági veszélyeket Európa számára. S ezekre fel kellene készülni.

Ön egyébként hogyan látja a migráció problémáját, annak kezelésének lehetséges módját?

Nem mondok azzal újat, hogy ez egy rendkívül összetett probléma és Európa ezt nagyon elrontotta. Van a menekültügyi, humanitárius ága, van biztonsági aspektusa és van az az iszonyú demográfiai nyomás, amely még előre jósolhatóan nőni is fog a következő években. Elég ha csak azt mondom, hogy Nigéria lakosainak a száma már ma 200 millió körül van, s az előrejelzések szerint 2050-re a világ harmadik-negyedik legnépesebb állama lesz. Ennek a migrációs nyomásnak komoly biztonsági elemei is vannak, amelyekre fel kellene készülni. Politikai és katonai téren egyaránt.

Milyen szcenáriókat lát?

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

A háborúk, az üldöztetés elől menekülőkkel foglalkozni kell, a gazdasági menekültek kérdése azonban más. Nem szabad a két kategóriát egy kalap alá venni.

Említette, hogy Oroszország is katonai kockázatot jelent. Ezt hogy kell érteni?

Nem csupán hagyományos katonai fenyegetésről van szó, bár az oroszok ügyelnek arra, hogy Europa egy része ne aludhasson nyugodtan. De megtanulhattuk – Ukrajna óta kiváltképpen –, hogy Oroszország nagyon szofisztikált tárházát fejlesztette ki nem a hagyományos ezközöknek is.

A kibertámadásokra alkalmas eszközök, módszerek, technikák éppen úgy a rendelkezésére állnak ma már, mint a társadalom megzavarására, a belpolitikákba való beavatkozás módozatai, vagy éppen az oligarcháin keresztül történő destabilizáció, az energiával való zsarolás, stb. Ezzel együtt persze vannak az oroszországi fenyegetésnek katonai vetületei is.

Ezt az egész csomagot kell komolyan venni. Amikor azt mondom, hogy  Európának többet kell költenie védelemre, akkor ezzel az is mondom, hogy a hagyományos és  a nem hagyományos fenyegetést egyaránt a jelenleginél sokkal komolyabban kell venni. Megjegyzem: a semleges osztrákok könnyen ugrálnak, de akár még a NATO-tag Olaszország is, hiszen ők biztonságban érezhetik magukat. De kérdem én: mi a helyzet az északiakkal, a lengyelekkel a baltiakkal, vagy Ukrajnával, Romániával? Ők állandó fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az azonnali háború réme fenyegeti őket, de ezt a fenyegetést komolyan kell venni.

Van olyan vélemény, hogy ha a NATO katonailag erősit, azzal provokálja az oroszokat, s a kívánttal ellentétes hatást ér el.

Én nem osztom ezt a nézetet, sőt, pont az ellenkezőjét gondolom: azt, hogy a tétlenség, a csodavárás a nagyobb provokáció. Az oroszok az erőből értenek. Ezt az erőt fel kell tudni mutatni vele szemben.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

Oroszország hihetetlen energiákat fordított arra, hogy ilyen irányban befolyásolja a politikai eliteket, beleértve a német szociáldemokratákat is. Az un. appeasement, a „megadó békülékenység” nem elfogadható.

És mi a helyzet Magyarországgal? Az egyik oldalon NATO-tag, s most deklarálja, hogy eleget téve az elvárásoknak végre felemeli a védelmi kiadásait a GDP 2 százalékára, a másik oldalon viszont egyre szorosabbra fűzi a politikai-gazdasági-energetikai kapcsolatait a Putyin-féle Oroszországgal. Kicsit talán skizofrén ez az állapot, vagy nem?

Magyarország nem folytathatja sokáig ezt a kettős játékot, amiben vastagon benne van egy cinikus kétszínűség.

Előbb-utóbb világosan állást kell foglalni, Magyarország nem járhat az osztrák úton.

Már csak azért sem, mert Ausztria geopolitikai helyzete eltér a mienktől, ám még ezzel együtt sem jó nekik az, hogy az oroszok szószólióvá válnak. Én a magam rézéről Wunder Kurzit nem tartom akkor wundernak. Az ország számára szerintem egyetlen  ésszerű járható út van, az, hogy az Egyesült Államok felé fordul, nem pedig a semlegesség.

Ez a skizofrénia Orbánból fakad?

Orbán furcsa, ezen a téren tényleg van benne egyfajta skizofrénia: én még azt az Orbán Viktort ismertem, aki annak idején szívvel-lélekkel transzatlantista volt, s hiszem, hogy van egy ilyen oldala, s talán most mintha egy kicsit erősödne is ez az irányultsága. Ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy az az énje erősebb, amely enged az orosz korrupciónak és normáknak vagy az, amely azt veszi figyelembe hogy Magyarország boldogulása az Egyesült Államokhoz kötődik.

SziJjártó Péter külügyminiszter nagy kűrjei, balettmozdulatai ezt a dilemmát mutatják.

Ha viszont végül az USA felé fordul Orbán, azt csak üdvözölni lehet.

Ez némiképpen cinikusan hangzott…

Nem vagyok cinikus, realista igen. De majd meglátjuk.

Visszatérve a júliusi NATO-csúcsra. Mik a várakozásai?

Ami fontos, komolyan kellene venni brüsszeli csúcsot, ami szerintem kritikus lesz. Mindenesetre várhatóan egy sor olyan találkozó és tárgyalás lesz ennek örvén – például az EU és az USA között –, amely egy sor dolgot helyre tesz majd. Európában sokan a trumpizmusra kennek egy jó pár dolgot, aminek semmi köze Trumphoz. Akár az európai belső viszonyokat, akár a migráció kérdését vesszük, ezekben az EU-n belül is megoldásokat, válaszokat kell találni. Mert hogy máig adós vele az unió. Koherens politikák kellenek.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

Trump egy rossz spirált kezdett el, az európaiaknak nem lenne szabad ezt tovább élezni. De tartok attól, hogy a kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával, aminek tragikus hatásai lehetnek. Nem bánnám, ha Magyarország vezető szerepet játszana ennek elkerülésében – de, sajnos, egyelőre ennek semmi jelét nem látom.

Ön azért – mint volt NATO-nagykövet – gondolom, kapcsolatban áll a védelempolitikai szakértőkkel idehaza is. Mi hallani arról az oldalról?

Valóban, egy viszonylag szűk család, amelynek a tagjai a NATO-val foglalkoznak. Így természetesen van egy kommunikáció a család „tagjai” között, még ha nem is a nyilvánosság előtt és annak szánva. Nem is szeretnék ezzel  visszaélni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy a Magyar Honvédségnek nagyon jó katonái vannak, olyanok, akik elkötelezettek az ország érdekei mellett, s éppen ezért transzatlantisták. Az elmúlt húsz évbenén nem találkoztam olyannal, hogy egy katona síkra szállt volna az oroszokkal folytatott barátság mellett. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. De azt azért tudjuk, hogy a honvédség civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy a katonák józansága át fog ragadni a politikusokra is.

Miért hívta meg Merkel Orbánt?

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Miért hívta meg Merkel Orbánt?

„Orbán Viktor április 8-án biztosította (túl)hatalmát belpolitikai téren, a reálpolitika pedig azt diktálja a nemzetközi partnereknek, hogy ezt el kell fogadni; szeretni ugyan nem kell a magyar miniszterelnököt, de együtt kell vele működni” – kommentálta Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter a Népszava értesülését, hogy Orbán meghívót kapott Angela Merkeltől. Orbán pragmatikus politikus, s amíg tud, igyekszik lavírozni Oroszország és a nyugati partnerei között, ám mi az egyik tábor része vagyunk, s komoly határai vannak, hogy merre és meddig lehet kacsingatni – szögezte le.

 

A Népszava Fideszes és kormányzati forrásból értesült arról, hogy Angela Merkel nyitottságát nyilvánította ki egy kétoldalú találkozóra Orbán Viktorral (bár a hétvégén váratlanul kitört német koalíciós válság miatt egyelőre bizonytalan a magyar miniszterelnök látogatásának az időpontja).

Fotó: Wikimedia

A Független Hírügynökség megkeresésére Jeszenszky Géza pozitívan nyilatkozott a fejleményről, mert – mint mondta –,történészként és külpolitikusként szilárd meggyőződése, hogy a tárgyalásoknak nincs alternatívája, a vitákat így kell rendezni. A magyar-német kapcsolatokban pedig vannak nézeteltérések, és sokan bírálták is Merkelt amiatt, hogy nem állt a sarkára és nem teremtette le Orbánt – nyilvánosan legalább is nem –, de azért az érzékelhető volt, hogy feszültség van a két politikus között. Sőt,

nem csak a német kancellárnak, de az Európai uniós számos vezetőjének sem tetszik az, ami Magyarországon folyik.

Ugyanakkor látható módon a kemény szavak lepattantak Orbánról, s Merkel most azt az utat látszik választani, hogy inkább a barátkozást erősíti, s Orbán megszelídítésének nem a bírálat, esetleg az Európai Néppártból történő kizárás útját választja, hanem szót próbál inkább érteni vele – véli az Antall-kormány volt külügyminisztere, aki szerint azért

vélhetően nem bájos, semmitmondó csevegés lesz Merkel és Orbán találkozóján.

Jeszenszky szerint a felszínen Orbánnak igaza volt a bevándorlással kapcsolatban, hiszen nem csak Magyarországon, de a nemzetközi szintéren és az európai közvélemény szemében is nagyobb megértést és egyetértést váltott ki – az már más kérdés, hogy ez azért ennél sokkal bonyolultabb problematika.

Szerinte egyébként szét kell választani a bevándorlás kérdését és az Orbán-rezsim autoriter vonásainak az erősödését – e kettő nem függ össze.

Mindazonáltal Jeszenszky szerint Orbán joggal érzi úgy, hogy nem csak itthoni, hanem nemzetközi pozíciója is erősödött, ám Jeszenszky szerint inkább az történt, hogy

Európában romlás következett be, s Magyarország ebben a közegben bizonyos értelemben szebb képet mutat, mint korábban.

Erről a történész Jeszenszkynek két példa jutott az eszébe. Az egyik, hogy a II. Világháború idején, Európa német megszállása alatt a Horthy rendszer a maga szabad sajtójával és parlamentáris berendezkedésével ha rövid ideig is, de pozitívabban jelent meg, mint sok más ország. De akár a Kádár-korszak vége tájt, amikor némileg enyhült a rendszer, Magyarország szebb képet mutatott, mint a szocialista táborhoz tartozó többi ország.

Kérdésünkre, hogy nem tűnik-e számára úgy, mintha Orbán maga is valamifajta finomhangolásként némileg távolodna Putyin Oroszországától, s közeledne az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz, Jeszenkszky  leszögezte:

„Orbán pragmatikus politikus, ha sikert lát benne, manőverezik a két tábor között”

– véli a volt külügyminiszter, hozzáfűzve: egyet nem szabad elfelejteni, nevezetesen, hogy Magyarország az egyik tábor tagja, s ez komolyan behatárolja, hogy merre kacsingathat”. Magyarországtól elvárható lenne, hogy erősítse a nyugati, NATO-beli szerepvállalását, beleértve a költségvetési hozzájárulást és bizonyos, Oroszországnak szánt figyelmeztető akciókban való részvételét. Jeszenszky egyébként Paks 2-őt tartja vízválasztónak, de – mint mondja – kevésbé észlelhető nyomás az EU részéről ennek visszamondására. Pedig ez a magyar-orosz viszonyban kulcskérdés.

A bírói szakban kellett nyomozati munkát végezni – interjú Szabó Pál volt posta-elnökkel, miniszterrel

N. Vadász Zsuzsa
-
0
A bírói szakban kellett nyomozati munkát végezni – interjú Szabó Pál volt posta-elnökkel, miniszterrel

  • Ha ezt az ügyet csak önmagában, mint gazdasági tranzakciót vizsgálnánk, a bűntetőügy közelébe sem juthatott volna

  • A Postapalota-értékesítését nem a valóságos döntési helyzetbe ágyazva sulykolták a közvéleménybe

  • A bírónő szerint sem lehet nem tudomásul venni azt a politikai elemet, amely övezte az ügyet  

  • Az Állami Számvevőszék 2009-ben nem vette figyelembe, hogy öt évvel korábban maga tett olyan megállapítást, amelynek megfelelően járt el a Magyar Posta

  • Az ilyen perekben eljáró bírókat érő támadásokra Handó Tündének kellene azonnal visszavágnia

 

Önt és öt vádlott-társát a Fővárosi Törvényszék bírája első fokon felmentette. Az Ön számára melyek a leglényegesebb mozzanatai, netán tanulságai az ügynek?

Az első, hogy az ügyészség által, egyetlen szakértői véleményre támaszkodó, a nyomozóhatóság és a vádlottak részéről megtámadott, legalábbis ellentmondásos állítások alapján emelt vádat a bírósági eljárás 3,5 éve alatt több más igazságügyi szakértő egybehangzó tételes cáfolatával gyakorlatilag megsemmisítettek. Ami maradt, az a meglévő szabályok, törvények szerint végrehajtott, egy gazdálkodó szervezet életében szokásos vagyongazdálkodási döntés, amely nem arról a hétszáz főről szólt, akik eredetileg a média által felkapott Krisztina kőrúti Postapalotában dolgoztak, hanem a Magyar Posta hat budapesti telephelyén dolgozó összesen 1600 dolgozójának az elhelyezéséről – ahogy azt egyébként a székházak tranzakcióját kívánatosnak nevező 2004-es Állami Számvevőszéki jelentésmegállapította. A második ezzel szorosan összefügg: az, hogy a Postapalota értékesítését és ügyét a közvélemény számára a politika addig erőltette, amíg közéleti beágyazódást nem ért el, s

a politikai kurzusváltásoknál szokásos magyar bűntetőeljárási elszámoltatási kultúra eszközévé nem tett.

Az ügyészség erőfeszítései ellenére mégis felmentő ítélet született – bűncselekmény hiányában –, mégpedig annak ellenére, hogy erőteljesen politikai színezetű ügyről van szó. Szóba került-e akármilyen módon a bírói munka során a politikai vetület?

A bírónő két dolgot tartott fontosnak hangsúlyozni az ügy körülményeiről azelőtt, hogy belefogott volna a felmentő ítélet jogi elemzésébe: elsőként azt taglalta, hogy maga a gazdasági döntés 1600 irodai férőhely kérdéséről szólt, mégis a mai napig az 1920-ban épült Krisztina kőrúti Postapalota sorsa az egész mozgatórugója. Pedig – hangsúlyozta – 700 ember dolgozott csak ott, a feladat pedig 1600 ember különféle módozatok közötti választás alapján hozott elhelyezésének a kérdése volt; mindazonáltal senki nem beszélt és beszél 900 ember dolgáról. Miként arról sem, hogy a hat érintett telephely közül csak egy volt a Postapalota, miközben  többi telephelyen is felmerültek különböző problémák, mint ahogy azt az eredeti, 2004-es ÁSZ-jelentés is kimutatta.

Tehát a döntést nem a valóságos döntési helyzetbe ágyazva sulykolták a közvéleménybe.

A másik, amire a bíró felhívta a figyelmet az az volt, hogy az ügyet nem lehet a napi politikától kiragadva kezelni, hiszen a vádlottak között ott van egy, az előző politikai kurzus kormányának volt minisztere is.

Nem lehet nem tudomásul venni azt a politikai elemet, amely éppen ezért övezte az ügyet

– mutatott rá a bíró, aki ezt előre bocsátva fogott magába az ítélet indoklásába. Ebben összevetette a vádirati tényállást és a bírósági tényállást – ez a kettő egész mást jelent; bemutatta, hogy miért valós ez a 3,5 év munkájával született bírósági a tényállás, s bebizonyította, hogy a tanuk, a szakértők, a vádlottak, az ügyész, a vádlottak jogi képviselőinek beadványai, észrevételei ütköztetésével milyen munkát végzett.

És milyent Ön szerint?

Nagyon alaposat. A tények önmagukért beszélnek: volt egy feljelentés, amiből semmi sem volt igaz; volt egy nyomozás, amelynek során a nyomozóhatóság nem talált semmilyen bűncselekményre utaló bizonyítékot, viszont beszerzett egy olyan silány, minősíthetetlen igazságügyi szakértői véleményt, amelytől ugyan maga a nyomozóhatóság is elhatárolódott a vádemelés előtt, ám ez nem gátolta meg az ügyészséget abban, hogy ilyen ingatag bizonyítékokra alapítva ne emeljen vádat. Ezzel a bíróságot hozta olyan helyzetbe, amely így egy semmire sem alkalmas vádiratot kapott az ügyészségtől.

Ezért kellett 3,5 évig dolgoznia, hogy bírósági szakban elvégezze az ügyészség által el nem végzett  nyomozati munkát. És elvégezte.

A bírónő istentelen alapossággal megtanulta, letárgyalta az ügyet, rengeteg szakértőt hívott be, többszörösen ütköztette a szakértőket. A bíró végig tárgyalt 3,5 évet, mindenkinek minden esélyt megadott, a védekezésre, a támadásra egyaránt. Megjegyzem, mindezt tette úgy, hogy az ügyészség szó nélkül hagyta az egészet, nem próbált reagálni. Pedig az eredeti vádiratból mára már egy szó, annyi igaz nem maradt, nemhogy az eredeti, 2010 februárjában, még a választások előtt megtett Balsai-feljelentésből. Egyértelműen kimondható, hogy olyan alapos ítélet született, amelybe nem lehet belekötni – de persze tisztában vagyok azzal, hogy hol élek…

Az első fokú ítéletnek már a másnapján aljas támadások érték a kormányhű médiában a bírónőt, s ennek apropóján korábbi perek más bíróit is. A szakmai szervezetnek meg kellene védenie a bírói tisztességet.

Az ítélet ugyanis annyira alapos, hogy ezt be tudja bizonyítani. Éppen ezért  erre és más ilyen támadásra Handó Tündének kellene azonnal visszavágnia. Ha ennek nem lesz jogi válaszlépése a bírósági szervezet részéről, akkor valóban egy közép-afrikai ország közéletéhez közeli állapotba került Magyarország.

Mik voltak a felmentéshez vezető legfontosabb elemek?

Az, hogy ha ezt az ügyet csak önmagában, mint gazdasági tranzakciót vizsgálnánk, bűntetőügy közelébe sem juthatott volna. Nem volt ugyanis másról szó, mint a normális, szokásos gazdálkodó szervezet életében meghozott döntések sorába illeszkedő vagyongazdálkodási kérdésről, amelyből tizenkettő egy tucat.

Naivan megkérdezem: hogyan lehetséges, hogy így kisiklott egy normális gazdasági döntés ügye?  

Itt már közbelépnek a mélyebb, a magyar közéletre jellemző mocskos, aljas, rosszszándékú történetek és elhallgatott információk. Egyébként mondok egy érdekeset:

ha lett is volna bűncselekmény, akkor azt az ÁSZ követte volna el, amely bűnbe kényszerítette a Magyar Postát és annak tulajdonosát,

hiszen a Magyar Posta és annak  tulajdonosa, az állam, illetve a tulajdonosi jogokat egyszemélyben gyakorló ÁPV Zrt. az állami számvevők akkori, 2004-es – az interneten ma is fellelhető –  jelentésének megállapításai alapján értékesítették a Postapalotát és menedzseltek öt további telephelyet, majd béreltek székházat a Magyar Postának.
Gondolom, a védekezés során erről bőven szó esett. Az ügyészség erre sem reagált?

Miként arra sem hogy később, 2009-ben az ÁSZ már ezzel gyökeresen ellentétes megállapításokat tett:  amikor ősszel – ekkor már egyértelműen látszott, hogy tavasszal kormányváltás lesz – hirtelen elkezdte vizsgálni az állami cégek székházeladásait, beleértve a Magyar Postáét is. Érdekes módon azonban ez utóbbi jelentésben egy szó utalás sem esik arról, hogy a 2004-es ÁSZ-megállapításokra hogyan reagált a Posta, miközben minden egyes ÁSZ-jelentést úgy szoktak kezdeni, hogy a megtett megállapításokból mit hajtottak végre a címzettek. Ugyanis a 2004-es jelentésben az állt, hogy a Magyar Posta  fővárosi igazgatási irányítási apparátusának szétszórt elhelyezése rossz hatékonyságú és gazdaságtalan.

Tehát a Magyar Postát tulajdonló ÁPV Zrt. nem tett semmi mást 2006-2007-ben, mint hogy végrehajtotta ezt az ÁSZ-megállapítást.

Erre nem utal vissza a 2009-es ÁSZ-jelentés, holott minden ilyen jelentésnek azzal kell kezdődnie, hogy a korábbi vizsgálatok megállapításaira milyen intézkedések születtek

De hát 2009-ben még Bajnai-kormány volt, nem lehet ráfogni, hogy Fidesz-nyomásra működött volna az ÁSZ.

Akkor már lehetett tudni, hogy a szocialista kormány meg fog bukni, s teljesíteni kellett a Fidesz részéről érkezett igényeket a botrányra. Mindenesetre az is érdekes és sarkalatos kérdés, hogy az ügyészség és persze a sajtó nagy része elfelejtette felvenni ezt tényt a mérlegelési szempontok közé. Nem beszélve az ÁSZ-ról magáról, pedig a 2009-es jelentés készítőinek az egyike – aki már a 2004-es jelentésben is közreműködött – megnyilatkozott az ügyben, s azt bírta mondani, hogy a Magyar Posta jobban tette volna, ha semmit nem csinál. Az már csak egy plusz adalék, hogy

mind a két jelentést az akkori elnök, Kovács Árpád jegyezte. Kérdem én: akkor az ÁSZ mit tett volna jobban? 2009-ben elmondja, hogy 2004-ben leírta azt, aminek most éppen az ellenkezőjét állítja?

De a bírósági ítéletben ez előjött, nem? Mármint a két ÁSZ-jelentés egymásnak ellentmondó megállapításai és azok szerepe, ha már az nem is, hogy ezzel az ÁSZ érintett emberi is tökéletesen belesimulakt a beköszönő új politikai rendszerbe, s hogy szépen átmentsék magukat a következő érába.

A bírósági ítéletben gyakorlatilag benne van, igen. És az ügyészség nem is érvelt ellene, úgy tett, mintha nem is létezne ez a két jelentés. Pedig ez önmagában egy olyan körülmény, amelynek ki kellett volna iktatnia  bűncselekménynek még a szándékát is. Egyébiránt a bírói ítéletben volt olyan kitétel is, hogy voltak a Magyar Posta által a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Zrt. számára készített előterjesztésben bizonyos hiányosságok, ám ezek nem voltak megtévesztők, nem tették alkalmatlanná az ÁPR Zrt. igazgatóságának reális döntését. Csak csendben jegyzem egyébként meg: nekem egymilliárd forintig terjedt a döntési kompetenciám, a posta igazgatóságának 1 és 5 milliárd közötti értékben, az afeletti ügyekben a vagyonkezelőnek, mint egyszemélyes részvényesnek volt joga határozatot hozni, amelyet a Magyar Postának végre kellett hajtani.

Hogyan élte, éli meg, hogy elvettek 3,5 évet az életéből?

Többet, jóval többet. Hiszen 2010 február óta tart az ügy. Akkor ugyan még állítólag szocialista irányultságú volt az ügyészség – de hát látjuk, a Balsai István által tett feljelentést nem dobták vissza, hanem az akkor főügyész elrendelte a nyomozást anélkül, hogy figyelembe vette volna azt a soron kívüli rendkívüli vizsgálatot, amelyet az akkori pénzügyminiszter, Oszkó Péter rendelt el még 2009 őszén, az ÁSZ-jelentés nyomán a vagyonkezelő ellenőrző bizottságánál arról, hogy mi igaz a MÁV, a Magyar Posta, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió székházainak értékesítésével kapcsolatos állítólagos visszaélésekkel. Ha az igazság lett volna érdekes, lehetett volna még várni három hetet – ugyanis márciusban jelent meg a 120 oldalas vizsgálat, amely olyanokat mondott ki, hogy a tulajdonos akarata szerint, gazdaságosan és jól végrehajtott tranzakció volt a Magyar Posta részéről, mentes a hiányosságoktól, s hogy visszaélésre okot adó körülményt nem volt. Az ügyészség elkérhette volna a jelentést, és még az  áprilisi választások előtt vissza is dobhatta volna az egész ügyet. Megjegyzem, akkor még nem egypárti volt a vagyonkezelő ellenőrző bizottsága, s  egy ellenszavazattal mindenki támogatta a jelentést. De az ügyészség elkezdett nyomozni, majd a kormány- és főügyész-váltás után, Polt Péter boldogan folytatta azt.

Ön mit tudott csinálni ilyen teher árnyékában?

2010 májusa után semmit. Akkor már az oroszlányi Vértesi Erőműnél dolgoztam, ugyanis 2008-ban a Monor erdei vasúti tömegszerencsétlenség után lemondtam miniszteri posztomról, s Oroszlányba kerültem. Amikor Orbánék átvették a hatalmat, Simicska üzent nekem, hogy mennem kell, de én akkor már tudattam, hogy közös megegyezéssel távozni akarok, nem szeretnék én sem velük dolgozni. Ezután persze nem találtam a képzettségemnek, szakmai múltamnak megfelelő munkát, feladatot.

Teljesen ellehetetlenítettek. A nyugdíjamat ugyan megkaptam – 64 éves voltam –, anyagi problémáim nem igen voltak, de ettől még nem voltam boldogabb. Intellektuálisan és mentálisan méltatlan volt mindez egész addigi életemhez, pályámhoz.

És akkor még nem beszéltem az olyan dolgokról, hogy milyen az, amikor rabosítják az embert – nem vagyok egy gyenge ember, de majdnem elsírtam magam, amikor ártatlanul végig kellett élnem a megaláztatásokat.

Orbán-Putyin – belezavarnak a kettősbe?

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Orbán-Putyin – belezavarnak a kettősbe?

Külpolitikai szakemberek között nem teljes az egyetértés abban, vajon használ vagy sem Orbánnak, hogy az Európai Unió több más tagállama, de különösen Ausztria is elkezdi keresni Putyin kegyeit. Van, aki szerint ez kifejezetten jó, mert önigazolást jelent Orbán számára az eddigi oroszbarát politikáját illetően, mások szerint gyengíti pozícióját az orosz elnökkel szemben.

Idehaza percnyi hír volt csupán, hogy Vlagyimir Putyin ellátogatott Bécsbe, ahol az új jobboldali osztrák kancellárral, Sebastian Kurzzal tárgyalt, akit – a the Wall Street Journal értesülései szerint – arra kért, hogy próbáljon számára megszervezni nyárra egy bécsi találkozót Donald Trump amerikai elnökkel. Hírek szerint Kurz elfogadta a felkérést, és ígéretet tett rá, hogy megkeresi vele Trumpot. A tárgyalások jó hangulatát, a két ország kapcsolatainak milyenségét nem csak ez jelzi, hanem az is, hogy több megállapodás is született az államfői vizit alatt – a legfontosabb talán a Gazprom és az ÖMV 2040-ig érvényes gázszerződése, továbbá a kettős adóztatás elkerüléséről és befektetésekről szülü megállapodás. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy Kurz  ellenzi a Krím-félsziget annektálása miatt Oroszországra kivetett  uniós szankciókat, melyek visszavonásáért lobbizik Brüsszelben.

Kérdés, ez a fajta közeledés Ausztria és Oroszország között kihat-e, s ha igen, hogyan Orbán és Putyin kapcsolatára.

„Habár ez a közeledés gyengíti Orbán tárgyalási pozícióját Putyinnal szemben, a magyar kormányfő továbbra is sakkfigura marad az orosz elnök számára, még ha ma már vannak újabbak is, akiket lehet tologatni a táblán”

Fotó: Facebook

– válaszolta megkeresésünkre  Szent-Iványi István külpolitikai tanácsadó. Emlékeztetett arra, hogy 2014, a Krim elfoglalása és a maláj repülőgép lelövése óta az Európai Uniós tagállamok vezetői közül egészen a közelmúltig csak Orbán fogadta Putyint, illetve tett hivatalos látogatást az orosz elnöknél Moszkvában. Mostanra ez megszűnt, miután április közepén Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Putyinnal, akinek meghívására május végén Emmanuel Macron francia elnök hivatalos látogatást tett az orosz fővárosban, majd pár héttel később Kurz fogadta Putyint Bécsben. Ugyanakkor ebben van valamifajta kettősség – véli Szent-Iványi:

Orbán számára egyben jó is a közeledés egy uniós tagország és Oroszország között.

Igaz, ugyanez már nem mondható el az ország érdekéről: Magyarország az EU és a NATO  tagjaként ezek erejében és egységében lenne inkább érdekelt, s nem azok megosztásában, amire Putyin játszik. Ám – hívta fe la figyelmet még egy szempontra: Orbánnal ellentétben Kurz azért finoman elhatárolódó kijelentéseket is tett a Krím-félsziget, a kelet-ukrajnai válság ügyében. A magyar vezetőnek legalább ezt a mintát kellene követnie – szögezte le.

Külpolitikai elemzőként Szent-Iványi úgy látja, hogy rossz folyamatok indultak el a világban az EU szempontjából,

Európa egyre inkább magára marad, s gyengül az euro-atlanti közösség. Ebbe beleillik, hogy Putyin szalonképesebbé válik, anélkül, hogy bármit is változtatott volna a politikájában. Üdvözlendő lenne, ha javulna a helyzet  Oroszország és az EU között, ám ennek feltételeként Moszkvának be kellene tartania a Minszki megállapodást.

„Orbán számára minden olyan kapcsolatbővítés fontos, amely az oroszok és valamely uniós tagállam között megy végbe, hiszen ebben az esetben hivatkozhat mások példájára, amikor felróják neki a Putyin-barátságát”

– véli Ara-Kovács Attila külpolitikai szakértő, a Demokratikus Koalíció politikusa. Éppen ezért – tette hozzá: a Kurz-Putyin találkozó nem hogy konkurenciát jelent a számára, inkább egyfajta önigazolást. Szerinte az sem kizárt, hogy a magyar miniszterelnök kicsit távolodik Putyintól, miközben némileg közeledik az Egyesült Államokhoz és az Európai Unióhoz – már csak azért is, mert nyomás alatt van annak érdekben, hogy eddiginél együttműködőbb arcát mutassa.

Habár Kurz számára is a belpolitika dominálja a külpolitikáját, de azért ő megerősítette uniós elkötelezettségét – mutatott rá Ara-Kovács. Mint ahogy az is látszik, hogy az új olasz kormány pártjai – különösen az 5 Csillag Mozgalom – kormányra kerülése előtt még látványosan udvaroltak Putyinnak, ám  ahogy hatalomra kerültek már jóval kevésbé tapasztalható ez a részükről.

Felmentették Szabó Pált és vádlottársait a Postapalota-perben

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Felmentették Szabó Pált és vádlottársait a Postapalota-perben

Első fokon felmentették a Magyar Posta székházának eladása miatt indult büntetőügy három vádlottját, tudta meg a Független Hírügynökség Bánáti Jánostól, a harmadrendű vádlott, Szabó Pál volt postaelnök, majd később a Gyurcsány-kormány miniszterének védőjétől. A vád társtettesként elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette volt. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a helyszínen szóban bejelentette fellebbezését.

 

„A bíróság az ítéletben kiemelte, amit a védőbeszédemben is elmondtam, hogy különös módon sokszor volt vádmódosítás az ügyben. Először az volt a vád, hogy a Postapalotát elkótyavetyélték – erről azonban kiderült, hogy nem így volt. Utána azzal gyanúsították a vádlottakat, hogy túlságosan drágán béreltek ingatlanokat – erről is kiderült, hogy nem állja meg a helyét. Majd végül harmadszorra azt állították, hogy nem elég körültekintően hasznosították befektetési célra a befolyó összeget. A bíróság erről is kimutatta, hogy a vád alaptalan” – összegezte portálunknak a fejleményeket Bánáti János.

Az I., II., és III. rendű vádlottak a Magyar Posta Zrt.-nél voltak alkalmazásban a vádbeli időszakban. 2006-ban a Magyar Posta fővárosi irányító szervezete két saját tulajdonú, egy bérelt és egy ingyenesen használt ingatlanban volt elhelyezve – olvasható a Fővárosi Törvényszék összefoglalójában. A társaság igazgatósága – tekintettel a következő évben lejáró bérleti szerződésre – 2006 második felében az I.-III. rendű vádlottak közreműködésével, igazgatósági és felügyelő bizottsági határozatokkal kialakította a társaság irodakoncepcióját. Az irodakoncepciókban, illetve előterjesztésekben I.-III. rendű vádlottak – vagyonkezelői kötelezettségüket megszegve – nem reális költségeket tüntettek fel. A Magyar Posta Zrt. Igazgatósága ezen koncepció alapján hozott döntést az ingatlanokról. Később a vád szerint az ÁPV Zrt. részéről a IV.-VI. rendű vádlottak nem valós adatokat tartalmazó előterjesztést készítettek, mely alapján az új székház bérlése tűnt a leggazdaságosabb megoldásnak. Az előterjesztés alapján hozott az ÁPV Zrt. igazgatósága döntést, azonban a tulajdon eladása és a bérelt üzletvitel a Magyar Posta Zrt. számára a leggazdaságtalanabb megoldás volt az összes lehetőség közül – szólt a vád.

„A bíróság szóbeli indoklásában tényszerűen kimondta, hogy a vádakkal ellentétben nem történt valótlan adatszogáltatás,

olyan adatközlés, amellyel a vádlottak megtévesztették volna a döntéshozókat”

– mondta Bánti János. Emellett – tette hozzá – tett egy, a hasonló ügyekre is vonatkozó elvi megállapítást is a bíróság: nevezetesen, hogy komplexitásában, a vállalat hosszú távú és stratégiai céljainak a fényében kell vizsgálni egy-egy lépést, hiszen még akkor is okozhat véletlenül vagyoni hátrányt egy lépés, amikor a döntéshozókat, a vagyonkezelőket egyértelműen a vállalat előnye mozgatja. Példaként említette egy olyan esetet, amikor egy önkormányzat áron alul vagy akár ingyen ad egy telket egy befektetőnek, amely ipari parkot létest azon. Ez az egy lépés ugyan vagyoni hátrányt okoz az önkormányzatnak, ám a telken létesített ipari park munkahelyeket termet, adót generál stb., tehát hosszú távon hasznot hajt. Ráadásul – hangsúlyozta Bánáti – jelen perben a bíróság egyértelműen kimondta, hogy megalapozatlan volt a vád.

„Ki kell mondani, hogy több ügyben nyomon követhető az elmúlt húsz évben, hogy a bíróságoknak olyan vádakban kellett dönteniük, amikor csak egy-egy döntést vizsgáltak” – mondta Bánáti, rámutatva: ezekben sorra a maihoz hasonló ítéletek születtek.

Jobb ha a  gyerekemnek és a feleségemnek is ugyanazt az igazságot mondom – Interjú Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Jobb ha a  gyerekemnek és a feleségemnek is ugyanazt az igazságot mondom – Interjú Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével

  • Orbánék úgy döntöttek: nem beszélnek arról, hogy ők is hibásak, ráfogják a kiigazítás szükségességét a bizonytalanabb világra

  • Ugyan súlyos feszültségek vannak a világgazdaságban, ám nagyobb válság nem látszik, bár persze ezeket sosem lehet kizárni

  • A 2,5 százalékos hiánycél nem volt fenntartható, strukturális problémák miatt tehát csökkenteni kell

  • Az elmúlt 2-3 évben nagyon nagy hibákat követtek el: nem hajtottak végre reformokat sem a közoktatásban, sem az egészségügyben, sem a digitalizáció területén

 

Miként értékeli Orbán kötcsei vízióját a világgazdasági válság közeledtéről, s a magyar gazdaságpolitikai fordulat szükségességéről? Amire pár nappal előtte már Varga Mihály pénzügyminiszter is utalt a Bloombergnek adott interjújában, kifejtetve: „az ilyen turbulens időkben több költségvetési mozgástérre van szükségünk. Ez a deficit lefaragását és a tartalékok megerősítését jelenti”.

Előrebocsátva: a magyar kormány az elmúlt években nagyon jól csinálta, hogy a költségvetés hiányát olyan szinten tartotta, hogy az megfeleljen az uniós elvárásoknak, s ez által támadhatatlan legyen. Ugyanígy menedzselte általában is a makrogazdasági folyamatokat.

Ezeket a picit ijesztgető mondatokat én úgy értelmezem, hogy a kormány is tisztában van azzal: önmagában a magyar gazdaságban nincs benne az évi 4 százalékos növekedés: ezt csak akkor tudjuk elérni, ha ömlik befelé az uniós pénz, s ha robosztusan nő a német gazdaság.

A külső körülmények közül elsősorban az Európai Unió állapota és támogatási rendszere befolyásolja erőteljesen a hazai gazdaság alakulását. Mindezzel persze Orbánék nem akarnak előjönni, hiszen igencsak kellemetlen lenne nyíltan beismerniük, hogy a magyar gazdaság autonóm növekedési potenciálja – még ha nagyon optimisták akarunk is lenni – inkább csak 2,5-3 százalékos. A többi külföldről jön, de már csak 1-2 évig számíthatunk az eddigi mértékű uniós támogatásokra, 2021-től előre tudható módon ezek elkezdenek jelentősen csökkenni. A legújabb számítások a nekünk juttatandó források 25 százalékos csökkenéséről szólnak, bár ez még persze nem végleges.

Tehát akkor azt mondja, hogy pusztán arról van szó, hogy a kormány most sem beszél egyenesen?

Az Orbán-kormányzat befelé mindig mást ad el, mint kifelé – nem is rosszul, sőt, nagyon jól. Ezt elismerem, bár nem értek ezzel egyet, mert én a magam részéről jobban szeretem, ha a  gyerekemnek és a feleségemnek is ugyanazt az igazságot mondom. Mert miről is van szó? Kétségtelenül lassul az európai konjunktúra, látható, hogy a válság óta tapasztalt erőtejes fellendülés megtorpanóban van. Emellett nagyok a globális feszültségek, részben a fél világgal összevesző Donald Trump miatt. A világ bonyolultabbá vált, nem szólva arról, hogy súlyos politikai összeütközések vannak, régen volt tapasztalható az euro-atlanti viszonyban ilyen fokú lehűlés. Mindez pedig  abban is lecsapódott hogy elkezdtek felfele kúszni az energiaárak, sokkal bizonytalanabbá váltak a pénzpiacok. Összességében, a kormány jól érzékeli, hogy maga a világgazdaság ugyan szép tempóban fejlődik, de elég sok feszültség halmozódott fel.

Valóban jön egy világgazdasági válság?

Ugyan súlyos feszültségek vannak, ám nagyobb válság nem látszik, bár persze ezeket sosem lehet kizárni. Hiszen olyan dolgok történnek a világban, amilyeneket elképzelni sem tudtunk, például az amerikai és az észak-koreai vezető találkozója. Ez utóbbi azonban azt is mutatja: a jelek szerint a világ vezetői tudják, hogy el tudják pusztítani a földet.

Optimista ember lévén én úgy gondolom, hogy nem fogjuk magunkra gyújtani a házat.

A vázolt politikai, gazdasági folyamatok önmagukban megkövetelnének drámai gazdaságpolitkai fordulatot Magyarországon? Merthogy a bejelentésnek az is eléggé drámai aláfestést adott, hogy alig pár nap alatt váltott a kormányzati kommunikáció a gazdaságösztönző politika kommunikációjáról a megszorítást előrevetítő fordulatra.

Merthogy van a váltás kérdésének egy másik oka is: a kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió  a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be. Ennek megszegése ugyan nem jár büntetéssel (miután nem vagyunk tagjai az euróövezetnek), ám az Európai Bizottság már levélben figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogy nem teljesíti a középtávú egyensúlyi célt.  Ezért léptek hátrébb a költségvetésben. Korábban ugyanis jóval magasabb költségvetési hiánycélt fogalmaztak meg – még az EU által egy évre elvárt 3 százalék alatt, de bőven 2 százalék felett, ami már nem felelt meg a strukturális deficit követelményének.

Nem katasztrofális az eltérés, de a Bizottság kifejezetten kérte a korrekciót, ez pedig elég erőteljes megfogalmazás, nem gyakori az ilyen a kommunikációjukban.

De persze a kormány nem ezzel fogja indokolni a korrekciót. El kell persze ismerni, hogy ezt is nagyon ügyesen csinálják: a brüsszeli követelménynek félig-meddig valós problémára hivatkozva tesznek eleget:

kicsit nyugtalanabb a világ, ezért kicsit kiigazítunk. Miközben látható, hogy valójában nem csak erről van szó.

Akkor itt is előáll a „mást mondunk a gyereknek, mint a feleségnek” jelenség?

Orbánék mindig belpolitizálnak, nincs is valódi külpolitikájuk. Mindig csak arra figyelnek, hogy erősek legyenek idehaza, hogy egyben tartsák a szavazóikat, s minél  lejjebb nyomják az ellenzéküket. Szerintem itt is erről van szó. Persze nem voltam ott, amikor a döntéseket meghozták, de számomra akkor is egyértelmű, hogy úgy döntöttek:

nem beszélnek arról, hogy ők is hibásak, ráfogják a kiigazítás szükségességét a bizonytalanabb világra. Amiben szintén van igazság.

Mindeközben pedig egyelőre a növekedéssel a partnerek sem látnak problémát: az EU például éppen hogy emeli a magyar növekedési prognózisát, s az OECD is dinamikus ütemet jelez előre.

Nem lehet, hogy a kormány éppen ebben találta meg a következő mumust, amely veszélyezteti Magyarországot? Gondolok arra, hogy lassan kifuthat a migránsozás, vagy éppen a sorosozás?

Előrebocsátva, hogy nem ismerem ennek a kormányzatnak a működését: ha jól értem, akkor a kormány a migráns témát nem fogja elengedni, már csak azért sem, mert egyre többen ismerik fel, hogy a válság elején lebecsültük a gond nagyságát, emiatt is járt annyi problémával, amelyekre ésszerű megoldásokat kell keresni. Az más kérdés, hogy nem olyan végleteseket, mint amilyeneket a magyar kormány talált magának. De Orbán  menekültek ügyében jól felismert két dolgot: az egyik, hogy neki ez a kérdés nagyszerű lesz a választásokra – s ebben igaza is lett. A másik, hogy tényleges és bonyolult problémáról van szó, amelyre nincs gyors és egyszerű megoldás; azaz ismét van némi igazság abban, amit elővett.

Ön szerint mit terveznek a nem megszorításnak hívott kiigazítás keretében? Varga olyanokról beszélt, hogy nem lesz komoly növekedésösztönző program, de például emelkedik a gyerekek után járó kedvezmény, fennmarad az otthonteremtési program és a terveknek megfelelően jövőre 17,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó.

Annyi látható, hogy a 2,5 százalékos hiánycél nem volt fenntartható, strukturális problémák miatt tehát csökkenteni kellett.

Én nem tudom megmondani, hogy mit terveznek, csak azt tudom, tudom, hogy szerintem az elmúlt 2-3 évben nagyon nagy hibákat követtek el: nem hajtottak végre reformokat sem a közoktatásban, sem az egészségügyben, sem a digitalizáció területén.

Az oktatásban nem hogy előre léptünk volna, elindultunk visszafelé a 19. századba! A múlt héten részt vettem egy brüsszeli gazdasági fórumon, amelyen a Világbank vezérigazgatója,

Kristalina Georgieva előadásában már arról beszélt, hogy a korai gyerekkortól meg kell tanítani a gyerekeket tanulni, arra kell pénzt és humán erőforrást áldozni, ekkor van esély arra, hogy az oktatási rendszer olyan embereket bocsásson azután ki akik felkészültek az élet hosszig való tanulásra, amire szükség van, hiszen 5-10 évente elengedhetetlen az újratanulás. Ennek elmulasztása az Orbán-kormány egyik nagy bűne. A másik az egészségügy, aminek a fejlesztése az államnak is érdeke, hiszen egy jó egészségügy eredménye, hogy az emberek tovább maradnak egészségesek, tovább élnek, így tovább is dolgoznak, komoly teljesítményt produkálva, ami végső soron az államnak is többletbevételt eredményez.

Azt nem tartja történelmi bűnnek, hogy az uniós forrásokat nem a termelés felé orientálták?

A GKI és a KPMG a Miniszterelnökség számára készített, az uniós források felhasználásával és hatásaival foglalkozó elemzése megmutatta, hogy Magyarország – akár a GDP-re, akár egy főre kivetítve – sokkal több pénzt kapott Brüsszeltől a vizsgált, 2007-2013-as programozási időszakban, mint a Visegrádi négyek másik három országa. S nálunk nagyobb is volt a hatás, mint a cseheknél, szlovákoknál és lengyeleknél.

Annak ellenére is, hogy minden jel szerint nagyon sokat elloptak belőle?

Lopni másutt is loptak.

Az uniós pénzek felhasználásának egy része persze nyilvánvalóan nagyon  csúnya csalással történt, de miután nem fogunk belépni az Európai Ügyészségbe, ezek soha nem fognak kiderülni, bebizonyosodni.

De még ha nem is a nyilvánvaló csalásokról beszélünk – amilyennek az Eliosos ügyek vagy akár a lószoláriumos, stb. projektek kinéznek, a szökőkutak, virágágyasok, kisvasutak és hasonló szépészeti és egyéb felesleges projektek nem voltak feleslegesek? Nem kellett volna közvetlenül a gazdaságra költeni a pénzeket?

Az tény – s fentebb már szóba került –, hogy elsősorban olyan célokra kellett volna költeni, mint az oktatás és az egészségügy fejlesztése, az olcsóbb és jobb állam létrehozása, az önkormányzatok modernizációja. Voltak persze nagy infrastrukturális beruházások – például útépítések, stb. – , de az uniós támogatások nem arra valók, hogy nagyberuházások szülessenek.

És a gazdaságfejlesztés, a kicsik, a kkv-k-nek juttatott pénzek?  

Az EU-források nem az üzleti szféra támogatásáról szólnak. Ráadásul a kicsikkel az a baj, hogy a cégek nincsenek felkészülve komoly projektekre – honnan is lennének? Például a magyar agrárvállalkozások ma már nagyon jól gépesítettek, köszönhetően a sok pályázati pénznek. Ám a beszerzett gépek jó része nincs kihasználva, hiszen a gazda, ha ki van írva pénz traktorvásárlásra, akkor beszerzi a tarkort, amihez félig ingyen jut, ám a kis földjén nem tudja gazdaságosan, hatékonyan üzemeltetni. Csak, ha sokan társulnak, akkor hatékony a dolog. De hasonló a helyzet egy ipari kisvállalat esetében is – ha egyfajta gépre van kiírás, van, amelyik beszerzi, még akkor is, ha nem kimondottan illik a profiljába – és akkor ennek sincs gazdasági haszna. Minden elemzés a közepes cégeknél mutatott jó példákat.

A legnagyobbakat nem érdemes támogatni, a legkisebbek gyenge hatékonysággal tudják csak hasznosítani a támogatást, a közepes cégek azok, amelyeknél jó helyre kerülnek ezek a források.

 

„Amerika elsőből könnyen Amerika egyedül marad lehet” – interjú Inotai András  közgazdász-professzor emeritussal

N. Vadász Zsuzsa
-
0
„Amerika elsőből könnyen Amerika egyedül marad lehet” – interjú Inotai András  közgazdász-professzor emeritussal
  • Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”
  • Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz
  • Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”
  • A vége a globalizált láncok megbomlása lehet, majd tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt
  • Trump javaslata a G7-nek egy szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására további bizonyítéka, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan
  • A magyar kormány is nemzetbiztonsági kérdésre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét

Miért pont most gyújtotta meg Trump a kereskedelmi háború gyutacsát?

Emlékezzünk csak, Donald Trump már a választási kampányában meghirdette az „America First” politikát, ami az élet minden terén dominanciára való törekvést jelentett az Egyesült Államok számára, beleértve a gazdaságot is. És tőle magától (tweetjéből) tudjuk, hogy „a kereskedelmi háborúk jók, könnyen megnyerhetők, amikor egy ország (az USA) dollármilliárdok veszít gyakorlatilag minden olyan országgal szemben, amellyel kereskedik”. Ő pedig nem tett mást, mint megnézte a számokat, s importvám-emelésekről döntött minden olyan partner esetében, amelynek nagy a kereskedelmi többlete az USA-val.

S nem gondolta sem ő, sem a stábja tovább, hogy ebből mi következhet? Még a nagy protekcionista országok is óvatosabbak ennél napjainkban.

Érdekes, hogy Trump elnöki mandátumának a kezdete idején a Davosi Világgazdasági Fórumon a kínai elnök volt az, aki elsőként szállt síkra a világkereskedelem szabadsága, sőt további liberalizálása mellett. Szavai annál is inkább elgondolkodtatók, mivel Kína – miközben a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává vált (ha az Európai Uniót nem egy egységként vesszük), továbbra is jelentős protekcionista intézkedésekkel védi saját piacait.

Mondhatni persze hogy könnyű Kínának, amelynek gyakorlatilag minden kereskedelmi partnerével többlete van, s nem is kicsi.

Az EU-nak is jelentős deficitje van ugyan a kínai kereskedelmében, de az USA dupladeficitet kénytelen elszenvedni, mivel nem csak az ázsiai országgal, de az Európai Unióval is passzívumot termel. Másként fogalmazva:

az EU az USA-val folytatott kereskedelmének a többletéből kiegyenlíti a kínai viszonylatban keletkező passzívumát.

Akkor nézzük talán a tágabb képet is…

A világkereskedelem adatai igen impozánsak. Durván: folyó áron 85 ezer milliárd dolláros a világ GDP-je, ebből mintegy 25 ezer milliárd a világkereskedelem részesedése, aminek a 30 százaléka az EU belső és külső kereskedelme. Ez utóbbi kétharmada azonban vám- és akadálymentesen a tagok között bonyolódik, az egyharmad áll össze a harmadik országbeli partnerekkel folytatott kereskedelemből, ám azon belül is jelentős súlyt képviselnek a kölcsönös piacra jutási feltételeket ilyen vagy olyan módon, de könnyítő szabadkereskedelmi megállapodások. S még egy fontos adalék:

Trump a kereskedelmet pécézte ki magának, pedig az USA kereskedelmi deficitje a GDP-jének csupán a 2,9 százalékát teszi ki, miközben az államháztartási hiánya sokkal nagyobb hányadát.

Ez tavaly 3,5 százalék volt, az idén pedig szakértők legalább 1 százalékponttal nagyobbra prognosztizálják. Annak mérséklésével kellene inkább Trumpnak foglalkoznia, még akkor is, ha a hiány nagy részét a világ számos országa, illetve azok vállalatai amerikai kötvényjegyzésekkel fedezik.

Gondolom, a kereskedelmi protekcionista intézkedések könnyebben eladhatók odahaza, miközben a költségvetési megszorítások általában igen népszerűtlenek a szélesebb tömegek szemében. Tévedek?

Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”. Trump teszi ezt úgy, hogy három évtizeden át az USA volt a globalizáció vitathatatlanul legnagyobb nyertese, miközben az amerikai társadalom egy része most vesztesnek érzi magát a nagy kereskedelmi mérleghiány miatt.

Ezt nagyrészt magyarázza az USA-gazdaság versenyképességének gyengülése, a hazai fogyasztás és termelés között az előbbi javára kinyílt olló, valamint egész sor USA-vállalat külföldre települése. Mert ez is a globalizáció motorja és egyúttal terméke is.

És a protekcionista intézkedések nem fenyegetnek azzal, hogy még többen kerülnek majd a vesztesek közé az USA-ban? Hiszen az USA által bejelentett – egyelőre az acél- és alumíniumtermékek, továbbá a BMW-kre  kivetett – 25 százalékos importvám-emelés nem csak a behozott termékek árát érinti majd, de a partnerek által előre látható módon hozott válaszlépések az amerikai exportot is sújtják.

Ami előre látható: ennyivel fognak drágulni azok a termékek, amelyekbe acélból és alumíniumból készülő elemeket, részegységeket építenek be. Ha azt vesszük csak, hogy például egy gépkocsi több ezer részből áll össze, ezeket esetenként 100-200 helyről szerzik be, s ezek nem kis hányadában van e két alapanyag, akkor el lehet képzelni, hogy számtalan termék ára fog megugrani az importvám-emelkedés miatt, akár közvetlenül, akár az infláció közvetett hatásaként. Persze lesznek olyan termékek, amelyeket helyben, valamivel olcsóbban elő fognak majd tudni állítani, mint a vámmal sújtott importáruk, de akkor is emelkedni fognak a termelői és végső soron a fogyasztói árak is. Az intézkedés ráadásul pont Trump legfontosabb szavazói rétegét sújtja, hiszen kik veszik az olcsóbb importtermékeket? Azok, akik az elmúlt húsz-harminc évben a globalizáció vesztesei voltak, akiknek nem emelkedett a reáljövedelme, akik a régi életszínvonalon akarnak azonban élni, s ezért az olcsóbb importtermékeket vásárolják.

Pont ez, a Trumpot támogató szavazói réteg fog először szembesülni a drágulással.

De hát ez szembe fordítja majd őket Trumppal? Látjuk, itthon is az történik, hogy pont a leszakadó, az orbáni kurzus által negligált tömegek tartanak ki, azok, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatai az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Miért lenne másként az óceán túlsó partján?

Ez jórészt már pszichológiai kérdés. Az, hogy a vesztesek, a leszakadók egy multimilliárdosra elnökjelöltre szavaznak, ritkán fordult elő az elmúlt évtizedek demokratikus történelmében.

De lehet, hogy a 21. század – időlegesen és hatalmas károkkal – ezt a tapasztalatot is átírja.

Egyáltalán ésszerű lépés ez Trump részéről? Vajon hoz-e elegendőt a konyhára – akár dollárban, akár pszichológiai hatásban mérve – az „Amerika első” ilyen lecsapódása?

Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hatásra is, amellyel nemigen foglalkoztak eddig. Nem kis része azoknak az importtermékeknek, amelyeket most meg fognak vámolni, USA-cégek külföldre telepített termelésének a termékei. Az amerikai cégek a jobb feltételek miatt hoztak-hoznak létre külföldi termelőegységeket, ami számukra nem kis vállalati nyereséget eredményez(ett).

Így mondhatjuk, hogy Trump tulajdonképpen a külföldön termelő amerikai vállalatokat is megsarcolja.

Gondolom, nehéz számszerűsíteni a fenti jelenséget.

Hogy mennyire az, mondok egy hozzánk közelebb álló, magyar példát. Nekünk (is) hatalmas a kereskedelmi hiányunk Kínával szemben, ám azt már nem lehet pontosan megmondani, hogy az ázsiai országból vásárolt termékek mekkora hányada kerül a magyar fogyasztókhoz. Emellett mennyi kerül re-exportra, ami a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmünkben, mint többletexport, és az esetek nagy részében mit jelentős külkereskedelmi többlet jelentkezik. Végül, de nem utolsósorban: mennyi kínai import hasznosul hazai és nemzetközi cégek által működtetett, de magyarországi termelési láncokban, ami jelentős magyar exportot eredményez. Vagy egy másik példa. Németország a legfontosabb exportpiacunk, a KSH szerint a magyar kivitel 27 százaléka irányul oda, mindenekelőtt autóipari termékek. Valójában azt már azonban nem tudjuk, hogy a magyar export mekkora százalékát értékesítik tovább harmadik országban már német exportként.

Olyan mértékben globalizálódott mára a nemzetközi gazdaság, hogy az emberek – beleértve a politikusokat is – képtelenek felfogni ennek mélységét és összetettségét.

Így azt sem, hogy milyen károkat tudnak okozni rövidlátó és rövid távú populista törekvéseknek engedelmeskedve. Nem csak termelési, de szolgáltatási, pénzügyi értéklánc-összefonódások is vannak, s a kereskedelmi korlátozásokkal, protekcionista intézkedésekkel mindezt veszélyeztetik, beleértve a termelést is. Ez pedig életveszélyes.

Mi lehet az eredmény?

Nézzük történelmi távlatból, s csak egy-két példán keresztül. 1929-33-ban volt a gazdasági világválság, abban az időben, amikor  a mainál szabadabb, valóban liberális volt a világkereskedelem, értelemszerűen persze tömegében  a mainak csak töredékét tette ki.

A válságra a politikusok válasza a nagy nemzeti elzárkózás, protekcionizmus volt. Jött Hitler, Mussollini, a második világháború. 

Vagy vegyük a 2008-as pénzügyi válságot, amikorra – szerencsére – a politikusok tanultak valamit a történelemből, s így senki sem merte korlátozni a világkereskedelem szabadáságát. Pedig akkor az EU GDP-je egy év alatt 4,6 százalékot esett, a kereskedelme pedig közel ötödével zuhant be. S láss csodát! Másfél év múlva a kereskedelmi forgalom már visszapattant a válság előtti szintre, a GDP pedig két évvel később (nálunk azonban jóval később). Hozzáteszem: a külkereskedelem – és tágabb értelemben a külgazdaság – továbbra is a gazdasági növekedés egyik hajtóereje, különösen kicsi és erőteljesen nyitott nemzetgazdaságok számára.

Trump szemmel láthatóan mindezt nem vette figyelembe, s elkerülhetetlennek látszik a kereskedelmi háború, a protekcionizmus erősödése. Mi jöhet Ön szerint?

Első lépésben még nincs nagyobb probléma, hiszen az országok oda-vissza kiszámítottan egyforma hatású lépéseket-ellenlépéseket hoznak; ilyen a kínaiak által az USA-val szemben már kivetett vagy az EU által az amerikai termékekre júliustól kivetendő vámok. Azonban akkor már minőségileg másról beszélünk, amikor ezek a korlátozások már nem csak a fogyasztói piacot érik el, hanem a globalizált termelési és értékesítési láncokat is kezdik szétzilálni. Remélem, kicsi ennek az esélye, de

fennáll annak a veszélye, hogy öngerjesztő és megállíthatatlan folyamatokat indít el beláthatatlan követkeményekkel.

Nem beszélve a nemzetközi pénzpiaci hatásokról, a tőzsdék reakciójáról – amiről köztudott, hogy 90 százalékban múlik a  pszichológián és csak 10 százalékban a termelésen. Súlyos és kiszámíthatatlan válsághelyzetekben a legállatibb ösztönök törnek a felszínre. Ha valaki ilyen állapotban döntéshozatali pozícióban van, irdatlan károkat tud okozni a világnak, különösen, ha vezető országról van szó.

Elég sötét a kép, amit fest.

Tovább gondolva a logikai sort, ha megbomlanak ezek a láncok, akkor elképesztő egyéb problémák keletkeznek: világszerte megugrik a munkanélküliség, miután leállnak a gyárak, mivel nem lesz szükség annyi importra, rengeteg meg nem termelt pénztől esik el a gazdaság a termelés, a szolgáltatások, a pénzügyi mozgások zsugorodása miatt, jelentős lenne az árdrágulás, hiszen olcsóbb importot kell drágább (vagy jelenleg nem is létező) hazai termékkel és szolgáltatással pótolni. Mivel pedig ez aligha megoldható, mindenütt tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt. Egy denveri professzor mutatott rá helyesen még a 2008. évi pénzügyi válság előtt:

„Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”.

De hát azért van a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy kezelje és mederben tartsa a protekcionista törekvéseket.

Valóban a WTO lenne hivatott ezeket a kérdéseket elbírálni, de csak addig, amíg kereskedelemre hivatkozva születnek ezek a döntések. Ugyanis Trump az acél- és alumíniumtermékek, illetve a német autóipar bizonyos termékeinek az importját (BMW) nem kereskedelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Ha ebből a szempontból kockázatosnak minősítik e termékek bevitelét, akkor a WTO szerint is lehet egyoldalú korlátozó lépéseket hatályba léptetni.

Ez sem valami elvont, elő nem fordult precedens: emlékezzünk csak arra, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kérdést csinált, s erre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét! De hát mit várunk a populistáktól?

Ők könnyen túlteszik magukat a racionális tényeken, s egyszerű megoldásokat kínálnak bonyolult kérdésekre, olyanokat, amelyeket a nép kész elhinni, és fogalma sincs, hogy a páratlanul felgyorsult világban már rövid távon mekkora árat fog érte fizetni.

Milyen hatásai lehetnek magyar gazdaságra egy eszkalálódó protekcionista kereskedelmi háborúnak?

Szaladjunk végig a számokon: a magyar GDP négyötödét adja az export, amelynek közel 80 százaléka az Európai Unió belső kereskedelmének a része, és amelynek jelentős hányadát a multinacionális vállalatok termelik. Ezen belül az autóipar teljesítménye kiugró.

Ez olyan – 10-15 éve még nem létezett egyoldalú – szektorális függést jelent, ami eleve veszélyes.

Már csak azért is, mert az autóipar óriási változások előtt áll, s nem tudni, hogy a befektetők – a német cégek – számára mennyire marad értékes a magyarországi termelés, amikor belépnek az e-autók, az önvezető autók, a közel teljes digitalizáció, stb. Ahhoz, hogy Magyarország meg tudja majd őrizni stabilitását és nemzetközi gazdasági pozícióját, kezdettől fogva diverzifikált termelési-szolgáltatási szerkezetre kellett volna törekednie. A probléma nem a jelentős autóipari beruházásokkal van, hanem azzal, hogy más területeken elmaradtak a fejlesztések.

De hát pontosan ellenkezőleg, nagyobb nemzeti függetlenséget hirdet a mostani kurzus…

Történelmi bűnnek tartom a magyar társadalommal, a magyar emberekkel szemben, hogy az elmúlt években érkezett és egyelőre még tovább érkező, éves átlagban a magyar GDP 3-3.5 százalékát elérő uniós támogatásokat nem megfelelően használta fel az ország:

egy világra nyitott, nem EU-ellenes politikával számottevően meg lehetett volna erősíteni a magyar gazdaságot és – ami nem kevésbé fontos – a jövőorientált, világra nyitott és (ön)felelős társadalmi tudatot is.

Trump érdekes javaslattal lepte meg a hétvégi G7-es csúcson a partnereit. Ezt hogyan lehet értelmezni?

Trump ottawai javaslata, hogy a G7 között legyen szabadkereskedelem, további bizonyítéka annak, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan, önmaga korábbi nézeteit és intézkedéseit egy legyintéssel cáfolja és ellentétébe fordítja. Hogyan lehet szabadkereskedelem, amikor éppen az USA rúgta fel a NAFTA, mint szabadkereskedelmi övezet alapszabályát, amikor vámokat vezetett be a kanadai és mexikói termékekre? Amikor felfüggesztette az USA és az EU közötti – és már ígéretes szakaszba jutott – transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) tárgyalásait? Tovább menve: az amerikai elnök teljes tudatlanságát bizonyítja ez a szabadkereskedelmi „javaslat”, hiszen nem tud az USA ilyen egyezményt kötni a G7-tag Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, amelyek mind az Európai Unió tagjai, ami 28 országot tömörít szabadkereskedelmi és vámunióban.

Mi lehet a kiút abból a helyzetből, amelybe Trump szemmel láthatóan belavírozza a világot?

Az Európai Unió és Kína próbálkozik. Nem csak a WTO-nál, hanem úgy is, hogy kölcsönös kedvezményeket nyújtanak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok intenzív fejlesztésére, hiszen ez a kétoldalú kapcsolat a világgazdaság és a világkereskedelem egyik legnagyobb ütőerét adja. Az Unió emellett felgyorsította a szabadkereskedelmi tárgyalásokat egy sor országgal. Lehetőség szerint összefoghatnak azok az országok, amelyeket most az USA meg akar sarcolni. S ez a helyes válasz.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz.

Akit hat és fél ellenzéki párt támogat – Interjú Erdei Sándor miskolci független időközi önkormányzati képviselőjelölttel

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Akit hat és fél ellenzéki párt támogat – Interjú Erdei Sándor miskolci független időközi önkormányzati képviselőjelölttel

  • Világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét

  • Példátlan támogatást élvezek a pártok részéről

  • Véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak

  • A mindenkori hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét

  • Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar.

  • Itéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit

 

A tanult szakmáját tekintve kultúrantropólógus, a művelt szakmája szerint humorista, rádiós, hobbiból – Abaújlak-Szanticskán – társadalmi alpolgármester, most pedig politikai babérokra tör – ha ezt vesszük, nem igazán látszik egy ív ebben az életútban, amelyet igencsak éles váltások jellemeznek. Mindenben ilyen szélsőséges?

Nem vagyok szélsőséges, de az igaz, hogy nagy váltások voltak és vannak az életemben. Kisgyerekként nagyon érdekelt a versmondás, és mégis, középfokon az általam imádott Sátoraljaújhelyen, egy kertészeti szakközépiskolában tanultam tovább, aminek az volt az oka, hogy Nagypapám a csodás zempléni vidéken, Vily pusztán ismert és elismert bolgár kertészként élt és dolgozott, s azt elveihez hűen végezte:

mindig azt mondta nekem, hogy az ember legalább egy dologban legyen kiváló.

Sokat nyaraltam nála, s vonzott az a világ. Nem véletlenül lett ilyen nagy szakállam, jómagam is újhelyi magyar diák voltam, Kossuth Lajos pedig az egyik példaképem. Adott volt tehát a kertészeti pálya, de volt előttem más példaút is: az édesapámé, aki híres szakács volt, Edelényben máig emlegetik a főztjét. De én egy harmadik utat választottam: a bölcsészettudományos-antropológusit – s mindig is érdekelt a néprajz, máig is vonzanak a skanzenek, Nyíregyháza, Szentendre bármikor képes beszippantani. Közben ismét visszatértem a gyökerekhez, s újra elkezdtem verset mondani. Egy ilyen alkalommal fedezett fel az azóta már sajnos elhunyt Böröczki József, majd így kerültem humorista pályára 1996 nyarán, most 22 éve. Először jött az HBO, majd hívott a Bochkor-Boros páros a rádióba, ahol megszületett Rokker Zsoltti.

Erre az időszakra tehető az Ön beskatulyázása? Hiszen annak a rádiónak a nagysikerű reggeli műsorában szerepelt, amely a politikai felosztás szerint a baloldalhoz volt köthető, majd a skatulyázást csak erősített a későbbi ATV-s szereplése.

A baloldal hírmondójaként könyveltek el, jóllehet erről szó sem volt, pusztán annyi történt, hogy tőlük kaptam felkérést – amiért egyébként máig hálás is vagyok –, hiszen a Bumeráng volt a leghallgatottabb reggeli műsor, a maga kétmilliós napi hallgatóságával.

Megjegyzem, most, hogy indulok az időközi önkormányzati választáson, a legtöbbet a Rokker Zsolttisság miatt támadnak

– amire egyébként az a válaszom, hogy hála istennek, hiszen ez azt jelenti, hogy csak annyi támadási felületet találnak rajtam, hogy harmadosztályú humoristának titulálnak. Erre pedig én azt mondom, hogy aki nem jó a humorban, az eltűnik pár éven belül.

Ahhoz képest, hogy baloldaliként van elkönyvelve, a Jobbik is Ön mögé állt. Ezt akkor hogyan?

Sőt, hozzáteszem, hogy korábban segítettem kifejezetten a Jobbiknak egy anyaotthon projektben, ruhát gyűjtöttünk. Ez furcsa képzavarnak tűnhet, pedig semmi másról nincs szó, mint hogy világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét.

Máig megvan ez a skatulyázása?

Hogyne, s ez bizony azt is jelenti, hogy nagyon sok fellépéstől elestem és elesem. Vannak például olyan városok, ahol – gyerekkori kötődésem miatt – lenne létjogosultsága a fellépéseimnek,

ám nem hívnak, pusztán a hitvallás-, nézőpont-különbözőségeink miatt.

Melyik településekről beszél?

Nem szeretnék egyet sem megnevezni. De nem Sátoraljaújhelyről van szó, oda sokat hívnak.

Hogyan jut az eszébe egy humoristának egy normális esetben az általa inkább kifigurázott politikusi szerepre törni?

Szögezzük le, nem török politikusi szerepre, csak tenni akarok a lakosokért, az emberekért.

Miskolc Győri kapu központjában egy bérház földszinti lakásában élek egyedül, nincs villám az elitnegyedben, de még vadászkastélyom sem  a környéken. Én is szembesülök azokkal a  problémákkal, amelyekkel más lakosok is. Például azzal, hogy a lakásom környékén egyszerűen képtelenség este nyolc után parkolóhelyet találni. Ugyanakkor van két megállni és várakozni tilos tábla, amely teljesen felelegesen foglalja a helyet. Aki mégis odaáll éjszakára, az reggelre ott találja a 10 ezer forintos bírságot a szélvédőjén – engem is megbüntettek, kétszer is. Kértem az önkormányzattól, hogy távolítsák el a tiltást, vagy legalább enyhítsék, s engedjék fél kerékkel az autókat a járdára állni. Egy olyan képviselőhöz juttattam el a kérést, aki ráadásul szegről-végről haverom volt; ám csak legyintett és azt mondta, hogy majd lesz valami…de semmi nem történt.

Ez volt a gyutacs, amire fellobbant Önben a politikusi láng?

Amikor nem történt semmi ebben a parkolási ügyben, fogtam magam és összeírtam egy listát arról, hogy ezen kívül mit lehetne és kellene még tenni a lakókörnyezetemben azért, hogy az itt élő emberek jobban éljenek. Előkelő helyen szerepelt a listán például az egyetlen még a város kezelésében lévő kulturális központnak az ifjúsági háznak a megmentése, ami utóbb a jelölti programom egyik fontos pontjává is vált. A listát megmutattam Varga László MSZP-s és Jakab Péter jobbikos politikusoknak, ők megnézték, és mind a ketten jónak tartották a benne felvetett ötleteket, pontokat, s azt mondták, hogy ha lesz alkalom, be kellene mutatnom valamilyen fórumon. Az alkalom pedig az idén április 8-a után jött el: ugyanis a Miskolc 12. sz. választókörzetében önkormányzati képviselőként dolgozó fideszes bejutott a parlamentbe, s a megüresedett helyre időközi választást tartanak júliusban. Megjegyzem:

az országgyűlési választáson úgy tudott nevető harmadikként nyerni a fidesz jelöltje, hogy a szocialisták és a jobbikosok nem tudtak megállapodni a visszalépésről. Ironikus, de most ez dalolva, önként megy:

programot készítettem, amelyet megmutattam nekik, s ők egyhangúan és kérdés nélkül elfogadtak. Összefogva mögém álltak – ez Miskolcon olyan pozitív fogadtatásra talált, annyira szimpatikusnak bizonyult az emberek számára, hogy rövid időn belül a Demokratikus Koalíció, majd a Momentum, s végül az LMP is bejelentette, hogy nem indít velem szemben saját jelöltet. Sőt, a héten, szerdán meglett a hatodik párt is: a Párbeszéd is bejelentette, hogy mögém áll.

Tovább megyek, 6,5 párt állt be eddig mögém ugyanis az Együtt – megszűnése előtt – is jelezte, hogy engem támogat.

A feledik párttámogatást meg tudom erősíteni, mivel a FüHü-nek a napokban Juhász Péter azt mondta, hogy azt tanácsolták a párttagoknak, -szimpatizánsokank, -aktivistáknak, hogy az időközi választásokon támogassák a nekik szimpatikus jelölteket…

Álszentség nélkül állíthatom, hogy valóban példátlan támogatást élvezek a pártok részéről. Már csak a Fidesz hiányzik, akkor lenne Magyarországon egy olyan jelölt, aki mögé mindenki be tud állni, megmutatva, hogy nem a politikai hovatartozás a fontos, hanem az a segítő szándék, hogy valaki szeretne tenni a környezetért, az emberekért.

Vannak-e nagyobbra törő ambíciói, mint az önkormányzati képviselőség?

Nekem egyetlen ambícióm van, segíteni a lakosoknak. Ha sikerülne megnyernem az időközi választást s bejutnék az önkormányzatba, akkor szeretném a választók maximális megelégedettségére ellátni a munkámat.

Mik a legfontosabb konkrét céljai a körzetben?

A legfontosabb a már említett ifjúsági ház megmentése. A helyiek tudják, hogy azért került most veszélybe a város által a Győri kapuban immár egyedüliként fenntartott művelődési központ (az összes többit már magánkézbe adták), mert a város elköltöztetné azt onnan, hogy az épületet használatra adják a közbiztonság érdekében tevékenykedő, zömmel idősekből álló, s időnként járőröző önkormányzati rendészek, az úgynevezett Miskolci seriffek, s ott hozzák létre központjukat. Miközben szerintem is szükség van egy ilyen rendészeti központra, de nem az ifjúsági ház rovására, hiszen számtalan, a lakosok által kedvelt és látogatott programot bonyolítanak a központban, rengeteg gyerek jár oda tanfolyamokra, s mindenféle kulturális eseményre is.. A város ugyan jelezte, hogy nem bezárnák, csak elköltöztetnék a z ifjúsági házat, ám mindmáig nem készült el a számára szánt hely. Így azután megvan az esélye annak, hogy bezárják, s akkor a városban nem lesz lehetőség a lakosok, a fiatalok, gyerekek számára fontos programok szervezésére. Most az önkormányzat kompromisszumkészségére lenne szükség…

Mert a közbiztonság mellett a közművelődés is fontos.

Ez nagy falat, a többi programpontja is ilyen?

Szerepel a céljaim között a játszóterek korszerűsítése, felújítása, a közterek rekonstrukciója, nyugdíjasklubok indítása és támogatása, a Szinva patak medrének és a partjának a rendbetétele. Emellett a választókerülethez tartozik az avasi pincesor egy része, emiatt a borkultúra támogatása is fontos, miként az is, hogy a városrészem rákapcsolódjon Miskolc Smart city törekvéseihez.

Meglepődött-e azon, hogy ennyire felkapta az országos sajtó, amely ritkán foglalkozik időközi önkormányzati választáson induló képviselőjelötekkel foglalkozni?

Nem nagyon értettem, bár az tény, hogy az összefogásnak köszönhetően sokan hasonlítgatnak az általam nagyon nagyra becsült hódmezővásárhelyi polgármesterhez, Márki-Zay Péterhez. Ez igen megtisztelő a számomra, de őszintén szólva,

nem vagyok a híve annak, hogy mindig hasonlítgatunk valakit valakihez, valamit valamihez. Nem szeretnék az új Márki-Zay Péter lenni, inkább lennék a régi Erdei Sándor, aki még hitt abban, hogy van becsület és tisztesség.

Sok támadás éri?

Rengeteg. Miközben az emberek kilencven százaléka bíztat, a gyalázkodók minősíthetetlenek, a végsőkig elmenő, káromkodó üzeneteket küldözgetnek – merthogy nem szemtől-szembe mondják, pedig akkor lehetne beszélgetni, s el tudnám magyarázni az álláspontomat.

Először liberálbolsi voltam, majd lettem náci, utóbb Soros-bérenc.

De én úgy vagyok ezzel, hogy ez csak bizonyos körök véleménye, s tudom, vannak fizetett kommentelők is.

Ön összefogás-párti a nagypolitikában is?

Én nem veszek részt a nagypolitikában, nem is érzem magam politikusnak, de azt látom, hogy összefogás kell ahhoz, hogy én itt helyi szinten nyerni tudjak. Arra pedig szükség van, hogy ne csak a Fidesz véleménye, álláspontja kapjon hangot, más jellegű felvetésekre is szükség van. Kellenek a függetlenek – én pedig, hangsúlyozom, az vagyok. Humoristaként is éreztem a mellőzöttséget, hátráltatást – végre véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak.

Ez akár országos program is lehetne…

Én nem ezért indultam függetlenként az időközi önkormányzati választáson, hanem a választókerületi lakosokért. Nagyon szépen köszönöm a pártoknak, hogy mögém álltak. Az, hogy ha ez példaként áll majd az ország előtt a jövő évi önkormányzati választásokon az jó is lehet, de rossz is. Őszintén szólva, én elsősorban a megbékélés híve vagyok, ne legyen már magyar magyarnak a farkasa! A mindenkori – s  hangsúlyozom a „mindenkori” kifejezést – hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét. Olyan mérhetetlen gyűlölet van az emberekben… Mondok egy friss példát, most kaptam egy kommentelőtől:

„Ha pöcegödörbe estél volna, akkor is tisztább maradsz, mint ezek között a rohadékok között”. Ezt egy magyar ember írta a magyar emberekről.

Az én válaszom: a magyarokat, a miskolciakat akarom képviselni, hogy ne legyen gyűlöletkampány. Igaz, látom, már most is ferde szemmel néznek rám sokan, idáig is eljutottak, hogy a diplomámat gyalázzák. Erre csak azt tudom mondani, hogy a politikai legalsó lépcsőfokára lépnék, mint független ember, s már ezt is sajnálják tőlem. Azt is sokan mondják, figyelmeztetően, hogy csúfos vereséget fogok szenvedni. Egyrészt nagyon nagy baj lenne, ha hat párt nem tudna legyőzni egyet. De egyébként pedig szerintem pedig pont most van  esély a változtatásra.

Azt majd a szavazók megválaszolják. Merthogy a politikai pártok Ön mögé álltak, de vajon milyen a szavazói támogatottsága?

Nagyon sok nyugdíjas él a választókerületemben, s megható látni az örömkönnyeiket, amikor odajönnek hozzám. A többségük baloldali és óriási pofon volt az idei választási eredmény, pedig most tényleg hitték, hogy történhet valami jó is az Erzsébet utalványokon kívül. Nagyobb bajt jelent, hogy sok pártszimpatizáns nem tud megbékélni azzal, hogy pl. Jobbikos lévén egy DK-s által is támogatott jelöltre voksoljon és vice versa.

Én erre azt szoktam mondani, hogy a múltat nem kell már feszegetni, ha mi nem tudunk megbékélni egymással, akkor hogyan várhatjuk ezt el a nagypolitikától.

Nem gondolja, hogy akár mozgalmat is elindíthat ezzel? Mert annyiban más a Márki-Zay-féle modelltől, hogy ez teljesen alulról jött, s a z összefogás is spontán, szinte egyidejűen pattant ki a pártokból és teljes?

A legnagyobb boldogság lenne számomra, ha a vége a magyarok megbékélése lenne. Ami a választás körül zajlott a közösségi oldalakon, az, hogy családtagok  törölték a másikat, hogy

olyan bejegyzések voltak, hogy „nem szexelek fideszessel”, stb., az mélységesen elkeserítő, Miért van erre szükség?

Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar. Ennek gátat kellene venni, s végre az emberekért kellene tenni, hogy a kórházba ne kellejen saját gyógyszereket vinni, hogy mindenki kapja meg a rendes ellátást, vagy, hogy az emberek érdemesnek tartsák adót fizetni, s ne azt lássák, hogy a pénz a haverok zsebében landol.

Mert az újabb kétharmados többség láthatóan feljogosítja őket arra, hogy ezt folytathassák…

Ezzel együtt is, én hiszem azt, hogy az összefogás példáján keresztül történhet valami, akár a jövő évi önkormányzati választásokon be lehet majd bizonyitani, hogy minden elérhető.

Nem gondolja, hogy Ön idealista?

Inkább legyek idealista…

Ha megválasztják, abbahagyja eddigi civil életét?

Mivel 22 éve humoristaként dolgozom, s meg is élek belőle, nem amiatt vállalok politikai szerepet. Egyébként pedig van rá példa nem egy, hogy művészek a politikai szerepvállalásuk mellett tovább folytatták hivatásukat, én is szeretném folytatni, hiszen örömet okoz nekem, amikor boldogságot csempészek a nézők, hallgatók arcára. Én politikamentes humort űzök, s remélem, hogy lesz lehetőségem önkormányzati képviselőként is  folytatni a pályámat.  Lehet, hogy furcsa lenne sokaknak, s poénkodnának is rajta. De ezzel semmi baj sincs.

Azt javasolnám a tamáskodóknak, hogy nézzék ítéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit.

A Heti Válasz érdekli a befektetőket

N. Vadász Zsuzsa
-
0
A Heti Válasz érdekli a befektetőket

Vannak befektetők, akik érdeklődnek a Heti Válasz iránt, mégpedig külföldről és itthonról is – tudtuk meg Borókai Gábortól, a héten csődeljárást kért, és a jövő héttől egyelőre (?) csak digitális formában megjelenő Heti Válasz főszerkesztőjétől. A három hónapos védettség plusz energiát ad a munkához afelett, amit a csapaterő képvisel, mondta Borókai, aki nem kívánt reagálni az őt és a lapját ért gyalázkodó támadásokra.

 

„Nem olvastam, csak a címét láttam, az elég volt. Egyébként pedig a stílus minősíti az embert” – mondta a Független Hírügynökségnek Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője. Arra kértük, hogy reagáljon a Pesti Srácok őt és a lapját gyalázó támadására. A Huth Gergely által jegyzett publicisztika örömködik egy sort azon, hogy a Magyar Nemzet után megszűnik a Heti Válasz is (egyelőre amúgy nem is szűnik meg, csak szünetel a print kiadás, online továbbra is készül a hetilap). „A Heti Válasz megszűnésével végre távozik a magyar közéletből a gyomorforgató kétszínűség, az egyfelől-másfelől újságírás hamissága, a mindenhol bő nyállal lefetyelő, de mindenkit lenéző, üres, álértelmiségi, álkonzervatív, áltisztességes, álalapos, álérdekes újságírás” – írja Huth.

Borókai Gábor nem foglalkozik azzal, hogyan tálalja a portál a Heti Válasszal történteket, a FüHü-nek leszögezte:

dolgoznak tovább, egyelőre készítik a következő lapszámot,

amely printben valóban nem, csak digitálisan fog megjelenni. A három hónapos csődeljárás jogi védettséget biztosít a munkatársak számára, s ez idő alatt próbálnak befektetőt keríteni. Nem keresnek, hiszen „nem rejtett a történet, ezért nem kell klasszikus értelemben kell keresni, ha egy befektető lát bennünk fantáziát, akkor megkeres minket”. Kérdésünkre, hogy tapasztal-e már érdeklődést, Borókai azt mondta: igen, külföldről és itthonról egyaránt.

Az újságírók számára a három hónapos védettség plusz energiát ad a munkához afelett, amit a csapaterő képvisel – mondta a főszerkesztő. Hozzátette azért, hogy „ez egy olyan szakma, amely igényli, hogy meg tudjunk belőle élni”.

Ő maga sem vesztette el az alkotókedvét és az energiáit – tette hozzá.

Mint portálunk is beszámolt róla, Borókai Gábor – az egyelőre legalábbis – utolsó print Heti Válaszban vezércikkben jelentette be, hogy Simicska Lajos nem finanszírozza tovább a lapot, az új tulajdonos pedig még nem érkezett meg. A kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére, a lap pedig ezért június 7-én jelent meg utoljára nyomtatásban.

A 2007 és 2015 között nyereséges lap a G-nap, azaz a tulajdonos Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök összeveszése után 82 százalékát elvesztette a hirdetési bevételeinek.

Simicska a választások után nem kívánta tovább működtetni a lapot, új vevő pedig egyelőre nem akadt a veszteségessé tett lapra.

A Heti Válasz ügye kapcsán Hargitai Miklós a MÚOSZ Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke portálunknak leszögezte: „Régóta finanszírozási válság van a közéleti nyomtatott sajtóban, ami összefügg a politikai helyzettel”. A kormány példátlanul nagy befolyást gyakorol a hirdetési piacra, s ez a legnagyobb kihívás, amivel a print lapok szembenéznek. Szerinte mindenki tapasztalja, aki ilyen helyen dolgozik, hogy nem is csak az állami hirdetések hiányával van a baj, hanem azzal is, hogy ez a piaci hirdetésekre is hatással van.

„A PIACI, TEHÁT AZ ÁLLAMTÓL ELVILEG FÜGGETLEN HIRDETŐK SZOROSAN EGYÜTT MOZOGNAK AZ ÁLLAMMAL: AHOL NEM JELENIK MEG ÁLLAMI HIRDETÉS, OTT A MAGÁNHIRDETŐK IS ELTŰNNEK,

Szerinte a saját lelkiismeretük szerint dolgozó újságírókat el akarják tüntetni a szakmából.

1...456...215. oldal a 21-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség