Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1746 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Mi lesz az orosz nemzeti bank Svájcban befagyasztott 7,4 milliárd frankjával?

A nyugati szankciók, melyek Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt sújtják Oroszországot blokkolták ezt a jelentős összeget, amely nem tévesztendő össze azzal a tekintélyes summával, melyet az orosz elnök és támogatói tartottak az alpesi állam bankjaiban, és amelyet szintén zároltak.

7,5 milliárd svájci frank értékben fagyasztották be Svájcban orosz oligarchák illetve cégek vagyonát. Az Európai Unió szankciói szerint minden országnak jelentenie kell, hogy mekkora a zárolt orosz vagyon értéke. Svájc nem tagja az Európai Uniónak, de csatlakozott az Oroszország elleni pénzügyi szankcióhoz, ezért most közzétette a kimutatást a zárolt orosz vagyonról. Jelen pillanatban vita folyik az Európai Unióban arról, hogy az orosz pénzeket végképp elkobozzák, és a hatalmas összeget egy alapba helyezzék, melyből Ukrajna újjáépítését finanszíroznák.

Nemrég az IMF és a Világbank közzétett egy jelentést, mely szerint Ukrajna újjáépítése legkevesebb 411 milliárd dollárba kerülne.

Svájc ugyan befagyasztotta az orosz pénzeket, de nem helyesli azok végleges elkobzását, mert ez ellenkezne a semleges ország törvényeivel, és nem növelné a bizalmat a bankrendszer iránt. A svájci kormány óvatosan nyilatkozik az ügyről: szerdán egy közleményben csak azt tudatták a világgal, hogy figyelemmel kísérik azokat a vitákat, melyek a befagyasztott orosz pénzek jövőjéről zajlanak az Európai Unióban és másutt – írja a swissinfo.ch portál.

49 milliárd dollár

Ilyen sok pénzt tartottak orosz oligarchák, cégek és a moszkvai nemzeti bank Svájcban Putyin agressziójának kezdetekor – számolta ki tavaly a svájci kormány. Ebből valamivel több mint 8 milliárd dollárt fagyasztottak be a cégek és oligarchák vagyonából illetve 8,32 milliárd dollárt az orosz nemzeti bank pénzéből.

Mit mondanak az oroszok? Körülbelül 300 milliárd dollár értékű orosz vagyont zároltak az Ukrajna elleni támadás után Nyugaton – írja a Reuters.

A svájci bankok azt is vállalták, hogy nem fogadnak el orosz személyektől vagy cégektől 100 ezer franknál nagyobb átutalást – emlékeztet a Bloomberg.

Áprilisban Svájcban elítélték a Gazprombank négy vezetőjét, mert Putyin pénzét kezelték, melyet az orosz elnök egyik strómanjának nevén tartott Svájcban. Roldugin cselló művész Putyin egyik lányának keresztapja, és a Panama papírok megmutatták, hogy az orosz elnök gyakran az ő nevén tartja pénzét külföldi bankokban. Putyin külföldi vagyonát 40 milliárd dollárra becsülték az ukrajnai háború előtt. A párizsi Les Echos azt is hangsúlyozza, hogy a Gazprombank svájci leánybankját bezárták. A négy vezető – három orosz és egy svájci állampolgár  felfüggesztett börtönbüntetést kapott és jelentős büntetést kell fizetniük. A Gazprombank elítélt vezetői fellebbeztek az ítélet ellen.

Roubini: Kína éket akar verni az USA és az EU közé

A jeles amerikai közgazdász részt vett Pekingben egy nemzetközi fórumon, ahol Li Csiang miniszterelnök ugyan viccelődött is, de egyben azt üzente az Egyesült Államoknak, hogy bár a nyitás híve, de megvannak az eszközei arra, hogy keményen visszavágjon: korlátozza a külföldi cégek lehetőségeit Kínában éppúgy ahogy azt az USA teszi a kínai vállalkozásokkal.

Az Egyesült Államok nem lenyomni akarja Kínát hanem azért korlátozza a kínaiak lehetőségeit, mert az a nemzetbiztonság miatt szükséges – idézi Nouriel Roubini Janet Yellen asszonyt. Az Egyesült Államok pénzügyminisztere többször is jelezte, hogy szívesen ellátogatna Pekingbe. Igaz, hogy dátumot nem említett. Nouriel Roubini, aki már nem először vesz részt olyan gazdasági fórumon Kínában, ahol a miniszterelnök fogadja a nagy külföldi cégek vezetőit illetve befolyásos közgazdászokat, ezúttal azt tapasztalta, hogy az összeütközés irányába tart a két világhatalom minden ellenkező nyilatkozat ellenére.

Csin Kang, Kína külügyminisztere, aki nemrég még hazája nagykövete volt Washingtonban, figyelmeztette a nemzetközi fórumot, hogy Peking nem hagyja, hogy az USA a hidegháború irányába vigye el a világpolitikát.

Li Csiang miniszterelnök két videóval illusztrálta mondanivalóját: az egyiken a kínai vásárlók megtapsolják Tim Cookot, az Apple főnökét egy Apple Storeban a kínai fővárosban, a másikon a Tiktok kínai főnökét kérdezgetik a washingtoni kongresszusban – egyáltalán nem barátságos modorban. Az üzenet világos – írja Roubini:

“Mi jól bánunk a ti cégeitekkel Kínában miközben ti keményen léptek fel a kínai vállalkozások ellen az Egyesült Államokban.”

Tim Cook, aki jelen volt a gazdasági fórumon, nevetett a videón, de hiszen ő volt az, aki korábban az Apple nagy nyereségét egyetlen szóval indokolta: Kína.

Li Csiang miniszterelnök amikor Sanghaj első embere volt, kulcsszerepet játszott abban, hogy a Tesla legnagyobb külföldi gyárát ott építette fel – emlékeztet Nouriel Roubini, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy nehéz meggyőzni a kínaiakat az USA békülékenységéről akkor, “amikor az Egyesült Államokban szankciókat készítenek elő a kínai beruházások és az amerikai cégek kínai befektetéseinek  korlátozására.”

Ilyen körülmények között a kínai vezetők nem adnak hitelt Janet Yellen pénzügyminiszter és Tony Blinken külügyminiszter kijelentéseinek, melyek szerint

“olyan párbeszédre van szükség, amely maximálisan az együttműködésre törekszik, és minimálisra csökkenti a konfrontációt.”

Peking és az Európai Unió

A mostani pekingi gazdasági fórumon, mely az első volt a pandémia óta, ahol személyesen is megjelentek a résztvevők, az európaiak nagy számban képviseltették magukat, de az Egyesült Államokból csak viszonylag kevesen jöttek el. Korábban Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnökasszonya a kínai fővárosban felvázolta azt, hogy milyen együttműködésre törekszik  az Európai Unió Kínával. Nem válásra – decoupling – törekszik  mint az amerikaiak, hanem de risking vagyis a kockázatok csökkentése jelzi ezt az új uniós politikát Kína irányában. Pekingben ezt sem fogadták barátságosan, de annál inkább üdvözölték Emmanuel Macron francia elnököt, aki Ursula von der Leyennel egyidőben tárgyalt a kínai fővárosban. A francia elnök elé a kínaiak leterítették a vörös szőnyeget. A francia elnök ezt követően jelentette ki: Európa nem akar az USA vazallusa lenni, önálló szerepre törekszik a világpolitikában.

A helyzet az, hogy az európaiak nagyon is jelen vannak a hatalmas kínai piacon, és egyáltalán nem akarják feladni azt – hangsúlyozza Nouriel Roubini.

Korábban Scholz német kancellár járt Pekingben bár Biden elnök lebeszélte erről. Júniusban közös német-kínai kormányülés lesz vagyis Berlinben komolyan gondolják a tartós együttműködés folytatását.

“Kína éket akar verni az Egyesült Államok és az Európai Unió közé” – vonja le a tanulságot Nouriel Roubini, aki a Project Syndicate oldalon írta meg a tapasztalatait a pekingi gazdasági fórumról.

A G7 nagyhatalmak – az USA, Japán, Németország, Franciaország, Nagy Britannia, Olaszország és Kanada – május 19 és 21 között rendezik meg csúcstalálkozójukat Hirosimában Japánban. Az egyik legfőbb téma Kína lesz…

Alijevet, a szovjet csekistát dicsőíti a Magyar Nemzet

100 éve született Hejdar Alijev, aki a szovjet időkben még Gejdarnak nevezte magát oroszosan. A független Azerbajdzsán második elnökét a Türk Tanács budapesti képviseleti irodájának vezetője méltatta a Magyar Nemzetben.

Hóvári János nagykövet személyesen is ismerte Hejdar Alijevet, akinek életútja jól példázza a szovjet rendszer sikeres túlélői pályafutásainak kulcsát: a KGB-t! A törekvő ifjú Alijev már 1967-ben tábornok lett a titkosszolgálatnál, amely vaskézzel irányította Azerbajdzsánt. Innen a KGB parancsnoki székéből ült át a kommunista párt helyi vezetőjének posztjára, és így hamarosan póttagja lett a politikai bizottságnak Moszkvában.

Már életében mellszobrot kapott Bakuban, mert kétszer is kitüntették a Szovjetunió hőse érdemrenddel.

Jurij Andropov igen kedvelte Alijevet, akit Moszkvába hívott miután a KGB éléről átkerült a kommunista párt főtitkári posztjára. Alijev miniszterelnök-helyettes lett a szovjet fővárosban.

Innen pályázta meg Alijev a főtitkári posztot maga is, de veszített Mihail Gorbacsovval szemben. Miért? Mert Sztálin halála után a kommunista párt vezető gárdája úgy döntött, hogy még egyszer vezért nem választ a Kaukázuson túlról. Sztálint ugyanis Dzsingisz kánnak nevezték a bolsevik pártban – oly sok embert ölt meg a kommunisták közül is.

Alijev duzzogva hazatért, majd az azeri-örmény háborút kihasználva ismét Azerbajdzsán élére került. Tíz éven át uralkodott Bakuban, és egy amerikai katonai kórházban fejezte be az életét.

A CIA kapcsolat

Az amerikai titkosszolgálat helyi rezidense, Gina Haskell, aki később a CIA első igazgatónője lett, szervezte meg Alijev átállását. Erről a Magyar Nemzet már nem számol be pedig döntő fordulat volt az azeri vezér pályafutásában. Miért kellett Alijev az amerikaiaknak? Mert Azerbajdzsán stratégiai fontosságú helyen fekszik: három regionális hatalom is nagymértékben foglalkoztatja az Egyesült Államokat a környéken. Az első maga Oroszország, melyet a Szovjetunió bukása után Washingtonban már csak regionális tényezőnek tekintenek. A másik Irán, Izrael és az USA halálos ellensége, a harmadik  Törökország, amely a NATO tagja és kiváló kapcsolatot ápol Azerbajdzsánnal. A két ország nyelve meglehetősen hasonló. Eredetileg az iszlám vallás miatt mind a török birodalomban mind pedig Azerbajdzsánban arabul írtak, de azután Kemal Atatürk áttért a latin ABC-re Törökországban. Ezt követték Azerbajdzsánban is, mely a Szovjetunió része volt, de Sztálin elvtárs rádöbbent: nem jó, ha a török újságokat el tudják olvasni Azerbajdzsánban is. Ezért áttérítette Azerbajdzsánt a cirill ABC-re. A függetlenség kikiáltása után az azeriek első dolga volt a visszatérés a latin ABC-re. Így lett Gejdarból Hejdar Alijev. Aki nyolcvan éve távozott az élők sorából, de “jó kezekben” hagyta Azerbajdzsánt: fia örökölte a trónt.

Ilhan Alijev és a kaviár diplomácia

Az ifjabb Alijev támogatókat keresett Európában, akiket busásan meg is fizetett ezért. Málta szigetén maga a miniszterelnök is szerepelt a fizetési listán. Egy szerencsétlen oknyomozó újságírónő ezt meg is írta. A maffia felrobbantotta a három gyermekes családanya autóját. Még az Európai Parlament akkori elnöke is a helyszínre utazott, mert akkora volt a kaviár diplomáciai botrány Máltán. A gyilkos maffiózókat megtalálták és elítélték, a miniszterelnök lemondott. Hivatalosan a megbízó továbbra sem ismert…

Orbán Viktor a baltás gyilkost adta ki Ilhan Alijevnek. Mennyiért? Fedje ezt jótékony homály,

de nem véletlen, hogy pártunk és kormányunk lapja nagy terjedelemben méltatta a hős azeri csekistát, aki egy amerikai katonai kórházban lehelte ki lelkét húsz évvel ezelőtt.

Kissinger: kínai közvetítéssel  az idén megkezdődhetnek a tárgyalások az ukrajnai háború befejezéséről

A 100 éves amerikai sztár diplomata, aki ma is napi 15 órán keresztül dolgozik, elmondta a CBS televíziónak, hogy optimista az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatban azóta, hogy Kína is aktívan bekapcsolódott a tárgyalások előkészítésébe.

Henry Kissinger történelmi fordulatot hozott azzal 1972-ben, hogy Nixon elnökkel elutazott Pekingbe, és ezzel véget vetett az USA – Kína szembenállásnak, mely a koreai háborúval kezdődött el (1950-53). A kínaiak több milliós hadsereggel támogatták Észak Koreát, ahol elesett Mao elnök elsőszülött fia is. Douglas MacArthur tábornok, az amerikai csapatok parancsnoka az atombomba bevetését kérte Truman elnöktől, aki azt megtagadta, és a legendás tábornokot nyugdíjazta. A két Korea között Sztálin halála után jött létre fegyverszünet 1953-ban, de béke azóta sincsen.

Az USA diplomáciája Kínával kapcsolatban élesen megváltozott amikor Biden elnök került hatalomra. 2021-ben Kínát és Oroszországot az Egyesült Államok stratégiai ellenfelének nyilvánították Washingtonban. Kissinger többször bírálta ezt az új hidegháborús diplomáciát mondván: az USA-nak mindig jobb viszonyban kell lennie Pekinggel és Moszkvával mint Oroszországnak és Kínával egymással. Blinken külügyminiszter viszont világméretű egységfrontot akar létrehozni Kínával és Oroszországgal szemben.

Zsákutca Ukrajnában

Putyin villámháborús terve villámgyorsan megbukott, az orosz hadsereg képtelen volt elfoglalni Ukrajnát. Most viszont elszántan védelmezi a megszerzett ukrán területeket, melyeket Putyin nem veszíthet el anélkül, hogy kockára ne tenné ezzel a hatalmát sőt talán az életét is.

Biden célja Putyin megbuktatása – ahogy ezt egyszer ki is jelentette. Jelenleg az az amerikai diplomácia álláspontja, hogy csakis az orosz csapatok teljes kivonása után kezdődhetnek meg a tárgyalások Ukrajna jövőjéről. Vagyis csak akkor, ha Ukrajna győz és rákényszeríti Oroszországot a kivonulásra.

Ukrajna győzelemére kevés katonai szakértő számít.

A nemrég napvilágra került Pentagon papírok szerint Washingtonban sem hisznek Ukrajna katonai győzelmében. Az USA fegyverese erőinek vezérkari főnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai patt helyzetben a diplomatáknak kell megoldást találniuk.

A 100 éves Kissinger most azt mondta, hogy tanácsadóként hajlandó lenne ellátogatni Moszkvába, hogy Putyinnal tárgyaljon.

Vang Ji, a kínaiak első számú diplomatája Münchenben a biztonságpolitikai konferencián úgy nyilatkozott, hogy titokban folytak tárgyalások a nagyhatalmak között az ukrajnai háború befejezéséről, de ezeket az USA megtorpedózta. Ezek után álltak elő a kínaiak a maguk meglehetősen homályos béketervével. Hszi Csin-ping elnök három napon át tárgyalt Moszkvában Putyinnal, majd pedig egy órán keresztül telefonon Zelenszkij ukrán elnökkel.

A kínai diplomácia nemrég megoldott egy olyan régi problémát, melyet az amerikaiak évtizedeken keresztül nem tudtak és nem is akartak rendezni: béke egyezmény született a szunnita Szaúd Arábia és a síita Irán között. Hszi Csin-ping elnök ellátogatott Szaúd Arábiába is, és ott sok egyezményt kötött. A legérdekesebb az, hogy a jövőben nem minden olaj szállítást dollárban fizetnek a kínaiak hanem Szaúd Arábia jüant is elfogad.

Pekingben a kínai külügyminiszter fogadta az USA új nagykövetét. Nicholas Burns Washingtonban a kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy az USA mindenről hajlandó tárgyalni Kínával. A mindenben Ukrajna is benne lehet vagyis Peking és Washington megegyezhet a háború végéről Oroszország és Ukrajna feje fölött. Ezt sugallja a 100 éves Henry Kissinger nyilatkozata.

Erdogan ingyen földgázzal akar választást nyerni

A török elnök kijátssza az energiakártyát, hogy megnyerje a választásokat, ahol ellenfele látszik egyelőre esélyesebbnek.

Az infláció és a megélhetési válság miatt jók az esélyei az ellenzéknek a választásokon Törökországban, de Erdogan mindent megtesz hatalmának megőrzése érdekében: most bevetette az energia fegyvert is. Ebben orosz barátja, Putyin elnök segít is neki…

100 ezer hordó olajat termelhet az új olajmező Szíria határán – jelentette be egy választási nagygyűlésen Recep Tayyip Erdogan Konya városában. A konzervatívok fellegvárában a Szultán – ahogy hívei nevezik őt – azt is elmondta, hogy új földgáz mezőt találtak a Fekete tenger mélyén a partmenti vizek alatt. Igaz, hogy ezt már két héttel ezelőtt is elmondta, de a választások most vasárnap lesznek, ezért az energia függetlenség hangoztatása hatással lehet a nacionalista szavazótáborra, mely elsősorban Törökország kevésbé fejlett keleti részein főként vidéken él míg a demokratikus ellenzék az ország nyugati részein és  a nagyvárosokban erős. A három legnagyobb török város: Isztambul, Ankara és Izmir élén ellenzéki polgármester áll.

Erdogan elnök lépten nyomon Törökország szuverenitását hangsúlyozza megfeledkezve arról, hogy az új olajmező mindössze az ország olaj szükségleteinek a 10%-át fedezi majd.

Bár Erdogan energiaszuverenitást emleget, de e tekintetben valójában egyre jobban függ Oroszországtól. Az oroszok regionális földgáz elosztó központot helyeztek működésbe Törökországban, a török vezetéken keresztül Magyarországra is így érkezik az orosz földgáz egy része. Ezenkívül éppúgy mint Magyarországon, Törökországban is oroszok fejlesztik a nukleáris ágazatot. Jelenleg Törökország olajfogyasztásának az egyharmada Oroszországból érkezik, mellyel szemben

Erdogan – bár Törökország is a NATO tagja – nem alkalmaz szankciókat Putyin Ukrajna elleni agressziója után.

Az energia kártya sok szavazót hozhat Erdogannak

Az infláció miatt sok török családnak okoz gondot a rezsi és a benzinár. Szeptemberben jött el a rezsi sokk Törökországban: a családok számlái 20%-kal, az iparé 50%-kal nőtt meg. Nagyon sok cég és család nem tudja kigazdálkodni ezt az emelkedést. Az infláció jórészt emiatt haladta meg tavaly a 85%-ot hivatalosan, az ellenzék szerint pedig túllépte a
100%-ot is. Az élelmiszerek ára is rohamtempóban nő Törökországban, ezért a szegényebb családok csapdába kerültek: nem tudják, hogy min spóroljanak?

“Törökországban ma mindenki arról beszél, hogy milyen drága a zöldhagyma, de a zöldség és gyümölcs árak mögött ott van az energiaköltségek növekedése” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak a Middle East Institute Center for Turkish Studies igazgatónője. Gönül Tol szerint könnyen előfordulhat, hogy Erdogan az infláció miatt elveszíti a választások első fordulóját.  Tudja ezt Erdogan elnök is, aki megpróbálja megvenni a választókat például azzal, hogy ingyenes földgázt ígér a családoknak: ”havi 25 köbmétert ingyen adunk a családoknak” – jelentette be a 69 éves államfő, aki iszlamista-nacionalista programmal nyert korábban, de érzi, hogy most ez már kevés lehet a megélhetési válság kellős közepén.

A szankciók kijátszása

Oroszország Törökországba exportálja a földgázt, ahol azt átkeresztelik, és immár török földgázként éri el Európát. Az oroszok által épített energiaközpontba beérkezik az orosz földgázon kívül a saját török földgáz, plusz az azeri, és az iráni is. Innen minden földgáz töröknek minősül vagyis nem eshet a szankciók hatálya alá.

Brüsszelből ezért nagyon is odafigyelnek arra, hogy mi történik az energiaközpontban Törökországban annak ellenére, hogy az Európai Unió nem szankcionálja az orosz földgázt, de sok tagállam megszüntette az importot Oroszországból – írja a Politico.

Az olajnál és a földgáznál is fontosabb az együttműködés Moszkva és Ankara között a nukleáris iparban. A Roszatom építi Törökország első atomerőművét, melyet 2026-ban már be is akarnak indítani. Ha mind a négy reaktor üzemel majd, akkor Törökország energiaszükségleteinek 10%-át fedezi majd a nukleáris energia.

18 milliárd euróba kerül Törökország első atomerőműve, amelybe megérkezett az első nukleáris fűtőanyag szállítmány Oroszországból – épp a választási kampány idején. Ebből az alkalomból nagy ünnepséget rendeztek, melyen virtuálisan vett részt Putyin és Erdogan. Az orosz elnök nem szívesen dugja ki az orrát külföldre amióta a hágai nemzetközi bíróság elfogató parancsot adott ki ellene az ukrajnai háború miatt. Erdogan pedig rosszul lett egy élő televíziós műsorban, és emiatt pár napig nem vehetett részt a választási kampányban.

A 4800 megawatt összteljesítményű atomerőművet orosz kölcsönből építette meg Törökország, amely vállalta, hogy 15 éven keresztül fix 12,35 dolláros áron ad egy kilowatt órát. Ez magasabb mint a jelenlegi piaci ár.

Ennyit Törökország energiaszuverenitásáról. Ettől függetlenül azzal, hogy ingyenes földgázt ígér a fogyasztóknak Erdogan sok szavazót maga mögé állíthat. Erre szüksége  lehet hiszen a közvélemény-kutatások szerint jelenleg az ellenzék 49-45 arányban vezet Erdogan elnökkel szemben.

Mire elég a Munkáspárt győzelme a helyi választáson?

Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a konzervatívok az Egyesült Királyságban, ahol előretört az ellenzék: mind Munkáspárt mind pedig a Liberális Demokraták fontos tory körzeteket hódítottak meg.

“Jó úton járunk: a Munkáspárt nyerhet a következő országos választásokon”

– jelentette ki a párt kampányfőnöke miután közzétették a helyi választások részeredményeit Nagy Britanniában. Shabana Mahmood asszony a Sky News tudósítójának elmondta, hogy

“Tisztában vagyunk a nagy kihívással. 2019-ben olyan súlyos vereséget szenvedtünk, hogy sokan leírták a Munkáspártot. Keir Starmer vezetésével a Munkáspárt újra visszatért a politikai színpadra, és olyan körzetekben is nyertünk most, amelyek fontosak lehetnek az országos választáson 2025-ben.”

Miért ez a jelentős választási siker?

“Mert a konzervatívok elszúrták a gazdaságpolitikát, és Rishi Sunak miniszterelnök sem tudta helyrehozni azt. Ezzel szemben a Munkáspártnak konkrét terve van arra, hogy miképp lehet megoldani a megélhetési válságot Nagy Britanniában.”

Rishi Sunak csak féléve miniszterelnök Londonban, ahol elődje villámgyorsan távozni kényszerült, mert képtelen volt olyan költségvetést összerakni, melyet az üzleti világ és a közvélemény elfogadott volna.

A konzervatív miniszterelnök persze egészen másképp látja a helyzetet: ”néhány kulcsfontosságú körzetben haladást értünk el. Igaz, hogy vannak veszteségeink is. Még nem véglegesek az eredmények, de így is szomorú, hogy sok jó helyi konzervatív politikust kell elveszítenünk. Egyáltalán nem tapasztalok nagy elmozdulást a Munkáspárt javára, és nem érzem azt, hogy az ő programjuk különösképp fellelkesítette volna a brit választókat.”

A Liberális Demokrata ellenzék is győzelemről beszél: “pöröly csapást mértünk a tory körzetekre” – büszkélkedett a párt vezetője. Sir Ed Davey szerint:

”a választók üzenete világos. Torkig vannak Rishi Sunak konzervatív kormányával, amely nem képes megoldani az ország problémáit.”

Rishi Sunak választási rémálma megvalósult: a kőkemény konzervatív Windsor, amely most III. Károly koronázása miatt gyakran szerepelt a hírekben, a Liberális Demokraták kezébe került – írja a jobboldali Daily Mail, amely hangsúlyozza, hogy a hétköznapi elégedetlenség váltotta ki az ellenzéki pártok sikerét a helyi választásokon: hosszú várólisták az állami kórházakban, a megélhetési nehézségek, a lakás problémák stb.

Sir John Curtice választási szakértő a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a konzervatívok választási vesztesége elérheti az ezres lélektani határt, de ez nem valószínű. Sokkal inkább az várható, hogy a Munkáspárt jelentős győzelmet arat a helyi választásokon, de nem elég nagyot ahhoz, hogy biztosra mehessen az országos választáson 2025-ben. Mindennek ellenére Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője közölte: készen áll a kormányzásra – írja a londoni Daily Mail.

Trump és Orbán együtt harcol, de miért?

Folytassuk a harcot civilizációnk és szabadságunk védelmében – üzente Donald Trump a radikális republikánusok Budapesten ülésező konferenciájának és Európa, benne Magyarország polgárainak.

A hagyományok, a jog uralma, a szólásszabadság, az emberi élet méltósága azok az eszmék, amelyek összekötik és megmentik a nyugati civilizációt- hangsúlyozza Trump, akinek minden bizonnyal nem tűnt fel, hogy az Európai Unió épp ezeket kéri számon Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerén. Ilyen apróságok elnöki időszakában sem zavarták Donald Trumpot, aki egyetlen mondaton belül is képes volt az ellenkezőjére fordítani mondanivalóját.

A szavak arra valók, hogy elfedjék a gondolatainkat

– mondta Talleyrand, Napóleon császár külügyminisztere.

De mi van akkor, ha nincsenek gondolataink, melyeket el kellene fedni? Pontosabban csak egy van: hatalomra akarok kerülni, és aztán a lehető legtovább ottmaradni – kerül amibe kerül – az országnak vagy a világnak.

Ez elég csekély szellemi apport, de az Egyesült Államok világhatalom míg Magyarország Európa szegényházában kucorog. Kicsit nehéz megtalálni a közös nevezőt. Orbán Viktornak mégiscsak sikerült: Soros György ellen kell közösen küzdeni!

Biden gyengesége

Trump a proteszt szavazatokra épít az Egyesült Államokban, ahol ennek nagy a keletje manapság. Egyrészt, mert a gazdaság a recesszió szélén ingadozik, és a Federal Reserve Board legutóbbi kamatláb emelése le is viheti nulla alá a növekedést. Jelentős társadalmi csoportok életszínvonala stagnál vagy épp csökken az Egyesült Államokban.

Ez egyébként közös pont Magyarországgal, csakhogy itt 13 éve a nemzeti együttműködés rendszere áll fönn vagyis ezért picit nehéz az ellenzéket és a külvilágot hibáztatni. Orbán Viktor miniszterelnök mégiscsak ezt teszi, mert különben egyet kellene értenie gazdaságfejlesztési miniszterével, Nagy Mártonnal abban, hogy Magyarországon megélhetési válság van.

A miniszter persze csak azt mondta ki, amit mindenki tud: 25%-os infláció mellett csak nagyon kevesen járnak jól. Épp azok, akik állandóan bűnbakot keresnek természetesen másutt.

Biden másik gyenge pontja a diplomácia. A demokrata adminisztráció hidegháborús politikát hirdetett meg: stratégiai ellenfelének nevezte Kínát és Oroszországot 2021-ben. Az oroszokat sikerült is sarokba szorítani Putyin esztelen Ukrajna elleni háborúja miatt, de kiderült: Moszkva nem igazán ellenfél. Nemcsak gazdasága, de hadserege is versenyképtelen a világban.

Putyin is csak szavakban erős mint Orbán Viktor.

A kínaiak viszont valódi fenyegetést jelenthetnek az amerikai világuralomra. Velük egyáltalán nem boldogul a Biden adminisztráció, mert Peking gazdasági téren akarja tartani a versengést hiszen katonai területen még jelentős a hátránya az Egyesült Államokkal szemben.

Ukrajnában nemcsak Putyin, de az amerikai diplomácia is csapdába került. Washington Ukrajna győzelméhez köti a béketárgyalásokat miközben pontosan tudja: ennek a realitása majdnem nullához konvergál.

Most a kínaiak itt is kezdik beelőzni Washingtont: Hszi Csin-ping elnök egy órán át tárgyalt Zelenszkij ukrán államfővel. Kínai delegáció kezd közvetítő akciót Moszkva és Kijev között. Hszi Csin-ping az egyetlen vezető, aki képes nyomást gyakorolni Putyinra. Trump azt állítja: ha elnökké választják, akkor egyetlen nap alatt békét teremtene Ukrajnában. Ahol egyelőre tovább tart a háború immár több mint tizennégy hónapja. A német kormány pedig vészforgatókönyvet állított össze arra az esetre, ha Trump visszatérne a Fehér Házba.

Saláta válság a szupermarketben

Üres polcok fogadják gyakran az európai vásárlókat amikor paradicsomot vagy paprikát, esetleg ketchupot keresnek, mert a kereskedők képtelenek előre jelezni a gyorsan változó fogyasztói szokásokat, melyeket a Covid pandémia óta nemigen lehet felmérni.

“Az inflációs nyomás azt jelenti, hogy a vásárlók brutális módon váltanak egyik percről a másikra. Ilyet eddig még sohasem tapasztaltunk” – nyilatkozta a Reutersnek Luke Jensen, aki egy online szupermarket hálózat főnöke Nagy Britanniában. Szerinte csapdában vannak a döntéshozók, mert a megélhetési válság miatt sok fogyasztó olyan reakciókat mutat, melyeket korábban nem vártak. Közben pedig az energiaválság és a növekvő árak miatt nem szívesen tartanak nagy készletet semmiből sem. Így aztán, ha a fogyasztók valamire rávetik magukat, akkor pillanatok alatt kiürülnek a polcok a szupermarketekben. Egyáltalán nemcsak brit vagy európai problémáról van szó.

A Carrefour szupermarket-lánc közel-keleti hálózata a mesterséges intelligenciára bízta az árubeszerzés és elosztás 90%-át.

 “Ezzel együtt 8-12%-a keresett áruknak hiányzik a polcokról” – panaszkodott a hálózat főnöke, aki elmondta, hogy a pandémia előtt 7-9% volt ez a mutató. A nagy mennyiség miatt a pár százalékos növekedés is komoly veszteséget jelent.

Miután nagyon megnőtt az online kereskedés a pandémia óta, ezért másképp kell megtervezni a készleteket mint korábban. Sok az új zavaró tényező, mely megnehezíti a tervezést: energiaválság, ukrajnai háború, infláció stb.

A szállítási láncok akadoznak

Az ukrajnai háború bizonytalanná tette a mezőgazdasági exportot, amelyre nagyon is számítanak a Közel Keleten és Észak Afrikában. “Egyszerűen kifogytak a készleteink” – mesélte a Carrefour közel-keleti hálózatának főnöke.

Néhány hétköznapi piaci áru egészen egyszerűen hiánycikké vált Európában és a Közel Keleten: ide tartozik például a paradicsom és a ketchup. Spanyolországban az időjárás súlyosan károsította a paradicsom termesztő gazdaságokat, így az export elmarad a kívánatostól. A ketchupot elsősorban előállító Kraft Heinz kihasználta az alkalmat, és jócskán megemelte az árat, melyet egyes vásárlói csoportok már nem tudnak vagy nem akarnak megfizetni. A Tesco úgy döntött, hogy ideiglenesen nem árusítja a Kraft Heinz termékeit, de ezzel azt kockáztatja, hogy a vevők átpártolnak a konkurenciához.

Meddig tarthat a hiány?

A brit kormány szerint hetekig is elhúzódhat, mert Marokkóban és Spanyolországban rossz volt az idő, ezért kevés a paradicsom a piacon. A BBC azt tanácsolja hallgatóinak, hogy uborka helyett fogyasszanak zellert vagy édes köményt.

Ha a szakácskönyv paradicsomot javasol, de az nincs a boltban, akkor pótolható déli gyümölcsökkel például naranccsal vagy grape fruittal. A görög dinnye is kiváló a salátához- javasolta a BBC azoknak, akik nem jutnak friss paradicsomhoz, paprikához vagy uborkához Nagy Britanniában.

“Magyarországon létezik független média, de az nem szabad”

A kulturális bizottság elnök asszonyának véleménye szerint nem szabad a magyar független média. Sabine Verheyen asszony tavaly ősszel járt Magyarországon tényfeltáró küldöttséggel, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen a sajtószabadság érvényesüléséről.

Míg Varga Judit igazságügyi miniszter arra hivatkozik, hogy a magyar média rendkívül sokszínű, a kulturális bizottság vezetője arra mutatott rá, hogy a nemzeti együttműködés rendszere minden eszközzel szűkíteni igyekszik a független média működési lehetőségeit. Ezt nem úgy teszi mint Orbán Viktor eszményképe, Vlagyimir Putyin, aki adminisztratív módon betiltja az ellenzéki médiát, és nem riad vissza az ellenzéki újságírók megöletésétől sem, hanem pénzügyi módszerekkel igyekszik megfojtani a független sajtót. Az a vállalkozás, amely hirdet a független médiában, feketelistára kerül, és ennek következtében nem kap állami megrendelést. Így aztán minden cég kétszer is meggondolja, hogy hirdetésekkel támogassa-e a független médiát.

Erre mutatott rá Sabine Verheyen asszony, aki egyébként az Európai Néppárt politikusa. Ebből a frakcióból lépett ki a Fidesz Orbán Viktor utasítására, mert a miniszterelnök joggal tartott attól, hogy kidobják az Európai Néppártból. Az Európai Parlament öt meghatározó frakciója arra kérte a brüsszeli bizottságot, hogy csak akkor utaljon uniós pénzeket Magyarországnak, ha azt látja: a magyar kormányzat nem folytatja a jogállam leépítését és a sajtószabadság korlátozását.

A jelentés, melyet a kulturális bizottság most tett közzé, arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor média politikája egy cseppet sem változott az uniós bírálatok ellenére sem.

“Óriási a kormánypárti média túlsúlya”

Ezt hangsúlyozta a kulturális bizottság elnök asszonya, aki Hardy Mihálynak, a Klubrádió főszerkesztőjének nyilatkozott.

“A készülő európai média szabadság törvényben foglalkozni akarunk azzal a helyzettel, hogy hiába van sokféle újság, ha a döntő többségük egyetlen kézben koncentrálódik. Szerintünk a szabad vélemények sokszínűségére van szüksége a társadalomnak. Az állampolgároknak sok különböző csatornán kell tájékozódniuk, mielőtt fontos politikai döntéseket hoznak.”

Sajtószabadság az európai szegényházban

Magyarország Bulgáriával és Romániából együtt üldögél az európai szegényházban, a három ország egyben a legkorruptabb az egész Európai Unióban. Romániában, ahol nem működik a nemzeti együttműködés rendszere bár az egykori kommunista párt kísérletet tett rá, a média sokkal sokszínűbb és szabadabb mint Magyarországon. A közszolgálati média nem a mindenkori hatalom szolgája mint Magyarországon. Francia mintára a közszolgálati média jelentős függetlenséget élvez, és megvédi munkatársait a pártos   támadásoktól. Minderre Magyarországon esély sincsen hiszen a közszolgálati média közvetlenül Rogán Antal kabinet miniszter irányítása alatt áll, aki egyben felügyeli a titkosszolgálatokat is. Így a kontroll csaknem olyan mint a pártállami időkben 1990 előtt.

“Az Európai Parlament számos határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy térjen vissza az európai jogállami normákhoz. Azt látjuk, hogy a média, a tudomány és az oktatás terén fokozatosan építi le a jogállami normákat. Így akar mély társadalmi változásokat kikényszeríteni. Éppen ezért gondolom azt, hogy Magyarországot vissza kell téríteni a jogállami fejlődés útjára “ – nyilatkozta a Klubrádiónak az Európai Parlament kulturális bizottságának elnöke.

“Ne attól függjön élet vagy halál, hogy hol élsz!”

Bono dalát idézte az Európai Unió egészségügyi biztosa, Stella Kyriakides amikor ismertette a gyógyszerellátás reform terveit. A brüsszeli bizottság reform terveit meg kell szavaznia az Európai Parlamentnek és el kell fogadnia az Európai Tanácsnak, ahol a tagállamok vezetőinek vétójoguk van.

Az Európai Unió szegényebb keleti tagállamaiban csak évekkel azután lehet sok új gyógyszerhez hozzájutni, hogy a gazdagabb nyugati tagállamokban már használták is azokat. Ezen a lehetetlen helyzeten akar változtatni Brüsszel 20 évvel azután, hogy szabályozták az egységes uniós gyógyszerpiacot. Miért ez a nagy különbség? Mert 12 évig van piaci monopóliuma egy új gyógyszernek a jelenlegi szabályozás szerint. Ezt Brüsszel le akarja vinni két évre. A gyógyszergyárak várható tiltakozását úgy akarják leszerelni, hogy fenntartják a 12 éves határidőt, de olyan szigorú kritériumokat kell teljesíteni ehhez, hogy a legtöbb gyógyszer nem lenne jogosult ilyen hosszú idejű monopóliumra hanem csak kétévesre.

Nem csoda, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek üdvözlik az uniós reformot, de a gyógyszergyárak ellentámadásra készülődnek. Arra hivatkoznak, hogy a globális versenyben Európa lemarad: jelenleg már több gyógyszert importál mint exportál. A pandémia megmutatta az európai gyógyszeripar gyenge pontjait: az Európai Uniós polgárok döntő többségét az amerikai Pfizer és Moderna vakcinával oltották be a Covid vírus ellen. Hasonló vészhelyzetre most úgy készül az Európai Unió, hogy megkönnyíti a tagállamok kormányainak a gyógyszer szabadalmak felfüggesztését. Egyúttal lehetővé teszi a generikus gyógyszerek gyártását a vészhelyzetre hivatkozva.

“Ha ezt elfogadják, akkor annak történelmi jelentősége lesz” – nyilatkozta a Politiconak az Orvosok határok nélkül szervezet egyik szóvivője, Dimitri Eynikel, aki rámutatott arra, hogy “ez precedens lehet más országok és régiók számára is.”  Nyilván ettől tarthatnak a nagy gyógyszergyárak, melyek elszántan lobbiznak a reform ellen.

Milyen hatása van a gyógyszernek a környezetre?

A jelenlegi szabályozás nem szankcionálja a környezetszennyezést, de a reform ezen a téren nagy változást ígér. Arra akarják ugyanis kötelezni a nagy gyógyszergyárakat, hogy alapos dokumentációval igazolják: nem túlságosan nagy a környezeti kockázat, ha a gyógyszer forgalomba kerül. Ha ezt nem tudják meggyőzően igazolni, akkor az EMA – az európai gyógyszer ügynökség – nem adja meg a forgalmazási engedélyt. A reform arra is kiterjed, hogy az antibiotikumokat előállító cégeknek azt is igazolniuk kell: nem növekszik- e meg jelentős mértékben a gyógyszer rezisztencia az új gyógyszer bevezetésekor? Ez az egész gyártási folyamatra is vonatkozik még akkor is, ha az nem az Európai Unió területén történik.

A környezetvédők tapsolnak, a gyógyszergyárak komoly veszteség elé néznek, ha a reform terveket elfogadja az Európai Unió de ez még odébb van, annál is inkább, mert jövőre választásokat tartanak az Európai Parlamentben, ahol majd szavaznak a gyógyszer reformról.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!