„a jogállamiság ezért Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés.”
ki
Foszlányaim – Rövid kommentár Orbán tegnap elejtett mondatához
Guantánamo – Egy amerikai válasz a terrorizmusra II.rész
A Guantánamóban található haditengerészeti támaszpont, vagy ahogy az Egyesült Államokban gyakran emlegetik „Gitmo”. Egy hely, mely az Egyesült Államok terror ellen meghirdetett háborújának egyik legellentmondásosabb jelképévé vált működésének 2002-es megkezdése óta.
II. rész
A guantánamói fogolytáborban 2002 óta napjainkig összesen 779-en raboskodtak, volt olyan időszak, amikor egyszerre több mint 700-an. Többségüket Afganisztánban, vagy azzal szomszédos országokban fogták el. Nemzetiségüket tekintve túlnyomórészt afgánok, jemeniek, pakisztániak és szaúdiak. Közülük 2010 végéig körülbelül 570-en hagyhatták el a tábort. Ők más országokba kerültek, ahol egy részük bekerült az ottani büntetés-végrehajtási rendszerbe, többségük azonban „szabad” emberként távozott. Sokukról bebizonyosodott, hogy soha semmilyen kapcsolatban nem álltak terrorszervezetekkel, egyszerűen csak rossz időben voltak rossz helyen, mégis éveket kellett, illetve többeknek a mai napig kell, fogolyként leélnie.
Elfogásuk gyakran teljesen megalapozatlan volt, és a helyi hatóságok (afgánok és pakisztániak) fejpénz ellenében adták át őket az amerikaiaknak. A raboknak 86%-a ilyen módon került Guantánamóba.
A legfiatalabb fogvatartott 13 évesen került a táborba, míg a legidősebb 89. életévét is betöltötte raboskodása alatt. Összesen 9-en vesztették életüket a fogolytáborban, többségük öngyilkos lett.
2011 óta csak kevesek ügyében történt előrehaladás. A továbbra is a táborban raboskodók ügyének Egyesült Államokban történő tárgyalását a Szenátus a 2014-re vonatkozó védelmi kiadások elfogadásával sem könnyítette meg, igaz nem is gördített elé újabb akadályokat, melyre szintén megvolt az esély. Nem véletlen, hogy a kilátástalan helyzetük és a velük szemben folytatott embertelen bánásmód ellen tiltakozva 2013 júliusában több mint 100 rab kezdett éhségsztrájkba, mely gyakorlatilag az egyetlen módja tiltakozásuk kinyilvánításának. A közvetlen kiváltó ok az lehetett, hogy az őrök meggyalázták a muszlimok szent könyvének, a Koránnak több példányát a táborban. Az elégséges egészségi állapotuk fenntartása végett fogvatartóik kényszertáplálást alkalmaztak a sztrájkolóknál. Későbbi beszámolók alapján az eljárás hatalmas fájdalmakat okozó kínzással ér fel. Az éhségsztrájkban résztvevők száma szeptemberre 19-re csökkent, majd a Védelmi Minisztérium a későbbiekben már nem tájékoztatta a tiltakozásról a közvéleményt. Emiatt nincs további információ arról folytatta- illetve folytatja-e valaki, esetleg a mai napig is, az éhségsztrájkot.
Ezzel kapcsolatban az egyik rabnak azóta sikerült bíróság elé vinnie a kényszertáplálással kapcsolatos visszásságokat. A tárgyalás 2014 október elején kezdődött. A meghallgatások és az ott prezentált bizonyítékok egy része nyilvános, így az eljárásról készült videófelvételek is napvilágot fognak látni, ami ellen a kormány hevesen tiltakozott.
Jónéhány éve már a Védelmi Minisztérium egy bizonyos szintig engedélyezi a média képviselőinek, hogy forgassanak magának a tábornak a területén is és megosszák a nyilvánossággal tapasztalataikat, de a most kikerülő felvételek eddig nem látott történésekbe engednek bepillantást hozzájárulva, hogy jobban megértsük mi is zajlott Gitmóban.
Közülük az eljárások során megállapították, hogy 78-an szabadon bocsáthatók lennének. Az ő raboskodásuk éles kontrasztban áll annak az öt magas rangú tálib vezetőnek a szabadon engedésével, akiket az Egyesült Államok egyetlen afganisztáni hadifoglyára, Bowe Bergdahl őrmesterre cseréltek ki. Az Obama kormányzat lépése több szempontból ellentmondásos volt, például azért mert a Kongresszus megkerülésével, és annak tájékoztatása nélkül hajtották végre. Erre Barack Obamának minden felhatalmazása megvan, viszont ugyanezt az elnöki jogkört a tábor bezárása érdekében már vonakodott használni. Pedig csak az említett bűntelennek ítélt rabok fogvatartása 168,1 millió dollárba került évente. Clifford Sloan, a Külügyminisztériumnak a tábor bezárásáért felelős aktuális különmegbízottja éppen a magas költségeket nevezte meg okként, amiért
előbb vagy utóbb muszáj lesz őket bíróság elé állítani, erre pedig csak az Egyesült Államok területén lesz lehetőség.
Ez annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a Kongresszus jelentős része foggal-körömmel próbálja megakadályozni mindezt. Ráadásul az Egyesült Államok harcoló alakulatainak kivonása Afganisztánból tovább csökkentette a tábor fenntartásának létjogosultságát.
Annak, hogy Barack Obama miért nem alkalmazta az elnökként őt megillető hatáskört, és hozott rendeletet a tábor bezárásáról tágabb értelemben vett politikai oka is volt. Mint minden politikus ő is politikai tőkéből gazdálkodott, melyet számos terület között kell szétosztania. Fokozni akarta a gazdasági növekedést, segíteni az autóipart, feltett szándéka volt keresztülvinni az egészségügyi reformot és még lehetne sorolni tovább. Ezt a magyarázatot adja Daniel Klaidman is, aki az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborújáról írt könyvet Kill or Capture címmel. Emellett az elnök politikai tőkéje több előre nem látható botrány miatt is jócskán megcsappant abban az időben.
A guantánamói fogolytábor létrehozásával kapcsolatos várakozások soha nem igazolódtak be, kihátrálni a „programból” viszont politikailag eddig lehetetlennek bizonyult. Tekintettel a jelenlegi helyzetére, és hogy megnyitása óta mit sikerült vele elérni a terrorizmus elleni háborúban elmondható, hogy már régen megérett a bezárásra. Ide kapcsolódnak a már említett Michael Lehnert – 2009 óta már nyugalmazott tábornok – szavai, aki 2002-ben a tábor építését felügyelte, majd egy ideig vezette is azt: „Mi amerikaiak azért hoztuk létre Guantánamót, mert – teljesen jogosan – dühösek és rémültek voltunk egy provokáció nélküli támadás miatt melyet saját földünkön követtek el ellenünk 2001. szeptember 11-én.
Akkor úgy gondoltuk, hogy a bebörtönzötteken keresztül az információk kincsesbányájához fogunk hozzájutni.”
Abban, hogy ez teljesül „…már az első napokban elkezdtem kételkedni és egyre jobban meggyőződtem róla, hogy ezeket az embereket eleve nem kellett volna idehozni. Hírszerzési értékük nagyon kevés volt, és a bizonyítékok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy háborús bűnökhöz kössük őket. Ez sok fogvatartottra, talán a fogvatartottak többségére ma is igaz.”
Az Obama-adminisztráció törekvésével ellentétben, s figyelembe véve, hogy a katonai perek a lassan haladnak, Donald Trump amerikai elnök és a kongresszus még 2043-ig fenn akarja tartani a létesítményt. Jelenleg még mindig 40 fogvatartott lehet a táborban.
Az I. rész itt található
Guantánamo – Egy amerikai válasz a terrorizmusra I.rész
A Guantánamóban található haditengerészeti támaszpont, vagy ahogy az Egyesült Államokban gyakran emlegetik „Gitmo”. Egy hely, mely az Egyesült Államok terror ellen meghirdetett háborújának egyik legellentmondásosabb jelképévé vált működésének 2002-es megkezdése óta.
A bázis a Kuba dél-keleti részén található Guantánamói-öbölnél helyezkedik el, története pedig egészen a XX. század elejéig nyúlik vissza. Az Egyesült Államok 1903-ban kezdte el bérelni a területet a kubai államtól, melynek státusza Fidel Castro hatalomra kerülésével változott meg gyökeresen. 1959-ben a karibi ország vezetője semmisnek tekintette az amerikaiakkal kötött bérleti szerződést, de a terület feladására a másik fél részéről nem került sor. Azóta gyakorlatilag minden lehetséges összeköttetés megszakadt az amerikaiak által felügyelt katonai létesítmény és környéke, valamint a sziget többi része között. Az Egyesült Államok a területet mindig is Kuba részének tekintette, de a bérleti megállapodás értelmében továbbra is igényt tartott rá, és az ebben szereplő bérleti összeget azóta is utalja, melyet Kuba a Castro-éra kezdete óta nem vesz fel.
Guantánamo a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után vált világszerte hírhedtté.
A tragikus események után az Egyesült Államok George W. Bush vezette kormánya háborút indított a terrorizmus ellen, melynek eredménye több olyan intézkedés lett, melyet mind hazai, mind nemzetközi szinten sokan bíráltak. Ilyen volt a guantánamói bázison kialakított fogolytábor, melynek felállításával Michael Lehnert tengerészgyalogos tábornok lett megbízva. Lehnert elmondása szerint erre 2002 januárjában 96 órát kapott. Egy héttel később meg is érkezett a fogvatartottak első 20 fős csoportja. Az ideiglenesen felállított tábor, ahol őket elszállásolták a Camp X-Ray nevet kapta. Ezt később bezárták, és ma a Camp Delta és a Camp Iguana egységek működnek.
A Védelmi Minisztérium szerint a fogolytáborra azért volt szükség, hogy a különösen veszélyes, háborús bűncselekményekkel gyanúsított személyeket, ahogy Donald Rumsfeld akkori védelmi miniszter fogalmazott a „legrosszabbak legrosszabbjait” a legalkalmasabb körülmények között tudják kihallgatni, és a megfelelő eljárást lefolytathassák ellenük. Erre az az ideális helyet mindenképpen az Egyesült Államok kontinentális területein kívül akarták megtalálni, és Guantánamo mellett szóba került Guam is, de végül a karibi térségben lévő támaszpontra esett a választás.
A helyszín jelentőségének jobb megértéséhez érdemes megjegyezni, hogy az amerikai jogrendszernek két párhuzamosan létező ága van: az általános szövetségi igazságszolgáltatás, és az ettől némileg eltérő hadbíróság. A fogolytáborban bebörtönzöttekkel szembeni eljárás lefolytatására létrehozott törvényszék működése mind a két rendszertől eltér. Ennek elsődleges oka az, hogy Guantánamo nem része az Egyesült Államoknak, és így az Alkotmány sem számít kötelező érvényűnek.
Ezen felül a tábor megnyitásakor a Védelmi Minisztérium a Genfi egyezményeket sem tekintette betartandónak a fogvatartottakkal való bánásmódot tekintve, mivel nemzetközi jogi tekintetben nem számítanak hadifogolynak. A Legfelsőbb Bíróság 2006-os döntése alapján azonban ennek ellenére is vonatkoznak rájuk a III. genfi egyezményben megfogalmazott, az emberséges bánásmódot biztosító rendelkezések.
A tábort már a kezdetek óta rengeteg bírálat érte a fogvatartottakkal való bánásmód miatt, és ezek 2006 után egyre jobban felerősödtek. A külföldi kormányoktól sorban érkeztek a kritikák, és az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese, az Egyesült Királyság részéről is többen elítélték a guantánamói körülményeket. Az ENSZ emberi jogi biztosa pedig felszólította a Bush-kormányzatot, hogy zárja be a tábort. Az emberi jogokat védő szervezetek szintén hangot adtak tiltakozásuknak. Az Amnesty International „napjaink Gulagjának” nevezte Gitmót. A komoly visszaélésekről, kínzásokról (amire a kormányzat a „fokozott kihallgatási technikák” eufemizmust kezdte használni) és embertelen bánásmódról szóló kijelentéseket a kormányzat folyamatosan cáfolta, de az érintettek beszámolóiból már akkor tudni lehetett, hogy a megjelent hírek igazak. Végül először a táborban folytatott eljárások kivizsgálásával megbízott Susan Crawford jelentésében ismerték el hivatalosan, hogy történtek visszaélések. Erre 2009 januárjában került sor, közvetlenül a Bush-adminisztráció leköszönése előtt.
Bush W. Bush 2. elnöki ciklusát követően 2009. január 22-én Barack Obama kampányígéretének megfelelően már első teljes hivatali napján elrendelte a fogvatartottakkal szembeni eljárások 120 napos felfüggesztését, és egy ütemterv kidolgozását a tábor bezárására, aminek céldátumaként az év végét jelölte meg.
A foglyoknak a státusza azonban távolról se volt lezárva, így Gitmo felszámolása egyben azt is jelentette volna, hogy tárgyalás útján kell ítéletet hozni velük szemben, mégpedig amerikai földön. A Kongresszus ellenezte Obama tervét, és a Szenátus nagy többséggel meg is szavazta a források blokkolását, melyek a foglyok bármilyen jellegű áthelyezéséhez, szállításához szükségesek lettek volna. Ekkor az elnök mindezt csak a bezárást késleltető tényezőnek tekintette, és leszögezte, hogy továbbra is feltett szándéka, hogy a tábor üzemelését beszüntesse, és azon a véleményen volt, hogy ez a következő évben, 2010-ben meg is valósulhat.
A 2010-es esztendő elején elkészült jelentés, mely a fogvatartottak státuszát elemezte, nem ezt sugallta. A többségük esetében a szabadon engedést vagy külföldre való áthelyezést javasolta a dokumentum, továbbá egy részüket alkalmasnak találta rá, hogy szövetségi bíróság tárgyalja az ügyüket és hozzon róluk ítéletet.
Néhányuk esetében azonban az volt a megállapítás, hogy elengedésük (sőt szállításuk is) túl veszélyes lenne, a rendelkezésre álló bizonyítékok pedig nem alkalmasak rá, hogy elítéljék őket, ezért a határozatlan időre való fogvatartáson kívül más javaslatot nem tett a jelentés az esetükben. A Kongresszus által elfogadott védelmi kiadások értelmében a következő években továbbra se volt lehetséges, hogy a bebörtönzöttek ügye bíróság elé kerüljön, a bázison folyó katonai eljárás pedig újra zöld utat kapott 2011 márciusában. Világossá vált, hogy a kormányzatban nincs meg az elkötelezettség, hogy a tábort végleg bezárja, annak ellenére, hogy ez akár a Kongresszus megkerülésével is lehetséges lenne. Mivel a tálibok előszeretettel használták Gitmót, mint az amerikai igazságtalanság és elnyomás jelképét, az Egyesült Államok elleni harcra való toborzásnál a nyitva tartásának nemzetbiztonsági kockázata világos volt, az elhatározás a felszámolásra azonban továbbra is csak szavakban mutatkozott meg.
Háromágú pást Gödöllőn
Gödöllő csendes, pedig a hadviselés már régen előkészületben, a csapatok felsorakoztak, néhány lövés is eldördült, s ugyan áldozatok még nincsenek, az azonban bizonyosnak látszik, hogy Gödöllőn a változás szelei fújdogálnak.
- Gémesi György mögött felsorakoztak a civil csapatok, Gödöllői Lokálpatrióta Klub néven. Régi, rutinos társaság, hiszen 1994-es alapítása óta mindig sikerrel támogatták Gémesi indulását.
- Az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal nevű szerveződés hadereje új gödöllői vezérével – Kovács Barnabás helyi MSZP-s elnök személyében – éppen hadi taktikája kidolgozásán fáradozik.
- A kormánypártok képviseletében Kolozs Csaba, a KDNP-s farkasbőrből kivetkőzött és civil bőrbe bújt szereplő szerelkezett fel a szükséges pénz-paripa-fegyver hármasával.
Idáig minden világosnak és tisztának tűnhet, ám a helyzet valójában nem ilyen egyszerű és végképpen nem világos.
Gémesi nyugalma
Kezdjük a sok éve regnáló polgármesterrel. 2010-ben simán nyert a fideszes és a többi párt színeiben induló jelöltek előtt. 2014-ben még könnyebb dolga volt, mert a Fidesz nem indított ellene jelöltet, a KDNP meg a Lokálpatrióta Klub tagja. Egészen addig a pontig nem is volt baj, míg jól beágyazott pozícióját ki nem akarta terjeszteni az országra. Talán még ez sem lett volna olyan nagy baklövés, ha nem abból az egyébként helyes alapkoncepcióból indul ki, hogy ő a saját múltját görgetve maga előtt Új Kezdet nevű pártjához nem csak a Fidesztől leszakadó úgynevezett Fidesz-árvákra pályázik, hanem megcélozta a kistelepülések polgármestereit is, akik egész településekre tudtak volna szavazatokat optimalizálni.
Na, itt már a kis jobbos pártocska címnél veszélyesebb útra lépett, merthogy a Fidesz pont ezen kistelepülések elfoglalásával biztosította harmadszor is a parlamenti kétharmadot. (Ne jöjjön senki azzal, hogy a választási térképet módosították, meg hogy a szabályokat a saját igényükhöz szabták, mert ha nem is ilyen profi módon, mint a Fidesz tette, de ugyanezt az MSZP is megcsinálta a maga idejében.)
És megindult a fideszes lavina. Nyíltan beindult a lejáratás minden kommunikációs térben, a háttérben a régmúltban már jól bevált suttogó propagandával, valamint a helyi gazdasági potenciál gyengítésével. Márpedig kommunikációban a Fidesz verhetetlen, főképp, ha lejáratásról, leszalámizásról és sóval beszántásról van szó.
Mára elterjedt a városban, hogy Gémesi nem a városért dolgozik, hogy csak egyéni sikereinek kovácsa, hogy a város fejlesztése jelentősen elmaradt Gémesi ígérteitől, hogy a városi média ugyan az elért eredményekről beszél, de a helyiek napi gondjainak megoldását nem tekinti elsődleges célnak a város vezetése. Persze
a fejlesztések elmaradásának okáról senki nem beszél, arról nem szól a fáma.
Arról viszont igen, hogy „a szemetet nem szállíttatta el, bezzeg a Zöld Híd pénzén tudott hatvanöt millióért buszt vásároltatni kedvenc színházának” – mondta egy utcán megszólított járókelő, azt ugyan nem árulta el, kire szavazna, de ebből a beszólásból csak a másik két jelentkező egyikére tippelnék. Az is igaz viszont, hogy többek véleménye szerint, „itt csak Gémesi verheti meg azt a fideszest, a Kolozsi Csabit”.
Maga Gémesi a fuhu.hu-nak azt nyilatkozta:
eddig is indult minden párt, most is többen indulnak, ő mégis mindig nyerni tudott, ez most sem lesz másként.
Arra a kérdésre, hogy a sok negatív hangvételű írás, amely őt személyesen és az egész városvezetést bírálja, rontja-e esélyeit, rövid és tömör választ adott: „Más a papír és más az élet”.
A kerekasztal szegletei
Az eredetileg hét pártot és civil szervezetet magába foglaló gödöllői Ellenzéki Demokratikus Kerekasztalnak nevezett szerveződés ma már csak négy tagot számlál. A kerekasztal ötletével előálló LMP képviselői nem vesznek részt a közös munkában. Hiába kérdeztük a párt sajtósától, mi a jelenlegi helyzet, kit támogatnak, a kerekasztal jelöltjét vagy a jelenlegi polgármestert – aki korábban az Új Kezdet nevű kudarccal végződő párttal szövetségese volt a 2018-as választásokon az LMP-nek -, átirányított a helyi LMP-t vezető hölgyhöz, aki telefonon elérhetetlen, így ímélben próbálkozunk választ kapni egyszerű kérdésünkre. Válasz nem érkezett.
Ugyanígy kivonult a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi képviselője is. Márki-Zay Péter a fuhu.hu kérdésére elmondta, hogy ők az első perctől kezdve a legesélyesebb ellenzéki jelölteket támogatják, ezért Gödöllőn továbbra is az egyetlen esélyesen aspiráló Gémesi György mögött állnak.
A Momentum is felállt a szépreményű kerekasztaltól, ahol két ülés után egyértelművé vált számukra, hogy ha nem a pártok, hanem a helyiek érdekét kell előtérbe helyezniük, akkor csakis a Gödöllői Lokálpatrióta Klub civil szerveződéseinek jelöltjét kell támogatni.
A kerekasztal (MSZP, DK, Jobbik, Szolidaritás) azzal indokolva, hogy Gémesi nem ült le velük tárgyalni, Kovács Barnabás helyi MSZP-s vezető indulását favorizálja. Kovács szerint az ellenzéki összefogás indulása nem erősít, és nem is gyengít senkit. „Az a véleményem, hogy egy választáson soha nem a kisebbik rosszat kell támogatni, hanem azt, aki a városnak a legjobb. Ha egy szervezetnek van mondanivalója a városról, van programja, amivel jobbá, komfortosabbá tehető a gödöllőiek élete, vannak jó jelöltjei, akkor el kell indulnia a választáson” – nyilatkozta egy helyi lapban.
A problémát csak abban látom, amiről Kovács nem beszél. Az előző választáson a megszerezhető 14 helyből a képviselő-testület a Gémesit támogató Gödöllői Lokálpatrióta Klub 10 tagjából, két fideszesből, 1-1 MSZP-s és Jobbikos képviselőből állt össze. Hm… innen nézve inkább tűnik rózsaszín álomnak a győzelmi esély, mint egy megalapozott helyzetértékelésből származó reális számításnak.
„Gödöllőn ma sokkal több a lehetőség, mint az elért eredmény”
Végezetül nézzük, mi a helyzet a kormánypártok által támogatott és a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség tagjaként ismert, jelentős cserkészmúlttal és a gödöllői KDNP korábbi tagságával rendelkező Kolozs Csabával. A vállalkozóként tevékenykedő és előéletében a keresztény polgári jobboldalt képviselő Kolozs Csaba eddig a közösségért tenni kívánó építő és nem ellenségkereső hangvételével kandidált a polgármesteri szék elfoglalásáért indított kampányában. Több helyen közzétett nyílt levélben elismerte Gémesi korábbi tevékenységének erényeit, amiket mára jelentősen megkopottnak érez, ezért úgy gondolja, „a városnak új lendületre van szüksége”. Gödöllő elsődleges érdeke, hogy friss és erőteljes érdekérvényesítő képességgel rendelkező emberek vegyék át az irányítást az utóbbi években megfáradt városvezetéstől.
Az egyik városi lapnak adott interjújában Kolozsi konkrét hibákat sorol fel, olyanokat, amelyekkel a város lakói nap mint nap találkozhatnak. Például
„…reggelente több időt töltünk el Gödöllő útjain araszolva, mint amennyi idő alatt utána beérünk Budapestre…”.
Kolozs hiányolja, hogy nincsenek védett játszóterek, a fiatalok pedig igényelnének biztonságos, kulturált szórakozást és a helyi sportolási lehetőségek bővítését, de ennek érdekében az önkormányzat csak látszatintézkedéseket hoz. (Úgy tudjuk, Gödöllő egyetlen NB1-es röplabda-egyesülete elhagyni készül a várost, mert nincsenek meg az első osztályú működéshez szükséges feltételek, holott a náluk lényegesen alacsonyabb szinten működő, de az egykoron vívó polgármester szívének kedves vívóklub minden támogatást megkap.)
Kolozs nyíltan kijelenti, hogy számíthat a kormánypártok teljes támogatására, ezért nem csak a hibákat sorolja fel, hanem hangzatos vállalásokat is tesz. Vállalja, hogy megválasztása esetén eltörlik a városban a kommunális adót, hogy a lakótelepeken élők energiaracionalizálását megoldják, hogy az egyetem és a város együttműködését új alapokra helyezik, hogy a városi közlekedési és parkolási gondokra megoldást keresnek és találnak, hogy lesz a sok gödöllői által áhított strand is, no és persze a kastély, amely Gödöllő történelmi szíve, erősebben lüktethet.
Mint korábban írtam, Kolozs ígértei mögött ott van a kormánypártok pénz-paripa-fegyver hármasa. Hogy ez elég lesz-e a helyi szavazatok többségének megszerzésére, azt nem tudni, de a széttagolódott ellenzék figyelmébe ajánlom egy tősgyökeres gödöllői mondatát: – Tudja, én baloldali vagyok és patrióta, aki még sosem szavazott a Fideszre, de patriótaként a városom érdeke azt követeli tőlem, hogy a legtöbb munícióval felvértezett jelöltre adjam a voksom.
Foszlányaim XVIII.
Azt ismered, hogy a pápánál jár a főrabbi?
Látja, hogy van egy piros telefonja. Megkérdi: – mire jó ez?
A pápa közli, hogy azon az Örökkévalóval szokott beszélni.
Nem hiszem – mondja a rebbe.
– Próbáld ki!
– Ok. Felveszi és tényleg… – Utána megkérdi mit fizet.
A pápa 50%-os kedvezményt ad és csak százezer kemény magyar forintot kér. Viszontlátogatáson Jeruzsálemben a pápa is észrevesz egy piros telefont a rebbe asztalán. – – Mire jó? -kérdi.
Magam is beszereztem egyet – szerénykedik a rebbe.
– Nem hiszem mondja a pápa.
– Próbáld ki.
– Ok. – Felveszi és tényleg… Megkérdi – mit fizetek?
A rebbe 1 forintot kér. A pápa nem érti fizetne többet is.
A rebbe megnyugtatja: – Hagyd barátom, hiszen csak helyi beszélgetés volt.
Foszlányaim XVII. – Idill
Szerelmes vagyok beléd,
ezért aztán utálni nem tudlak,
de ha igyekszel gyűlölni képes leszek…
Foszlányaim XVI.
Húsz év remeteség után, a „bölcs” megfejtette az élet értelmét:
-Az élet olyan, mint az óceán!
-Miért?
-Jó, hát akkor nem pont olyan.
Házasság
rabidőm unalmas letöltése céljából keresek hozzám félig méltó ellenséget.
a lényeg, hogy kellően utáljuk egymást, és teljesen alattomban.
és hogy az ív, amiben elkerüljük egymást, bármely időpontban hosszabb legyen, mint a kettőnk közé húzható képzeletbeli szakasz.
szeretek mindent, ami természetes, különösen a romlott kaját, a cunamit és a himlővírust.
te meg legyél a család önjelölt centruma és ha kirándul a bokád, hát az nekem mindegy.
ha mindenkit egyformán utálsz, az még jobb, akkor azon is veszekedhetünk, hogy miért kivételezel annyi emberrel.
és majd mondunk egymásnak sok-sok ostoba frázist, és igyekszünk mindig egymás szavába vágni… vagy ha nem sikerül, akkor a beálló kínos csendben jókat feszengeni.
és minden este együtt bújnánk el a helyiség két legtávolabbi sarkába, hogy békében kitalálhassuk, másnap mivel sértsük egymást halálra.
és reggelente ágyba hoznád nekem a hisztit.
én meg alaposan megmoshatnám a fejedet.
aztán gúnyverseket írnánk egymásról.
és ha karikatúrára is képes vagy, akkor cserébe hét nyelven küldelek el melegebb éghajlatokra.
és mindennap lekaplak majd a tíz körmödről.
gorombaságaidat pedig kifinomult álnoksággal hálálom majd meg.
telente megdézsmálnánk egymás irigyen őrzött nyári készleteit és jókat acsarkodnánk egy-egy lerágott gumicsonton.
néha elmennék megnézni egy villamossín-hegesztést.
utána jót vádaskodnánk, vagy akár még toporzékolhatnánk is.
szorosan támogatnánk egymást a lelki leépülésben.
akár az agyadra is megyek, csak zsarold ki belőlem.
és mindent elpletykálok majd rólad, még azt is, amit nem is tudok.
és minden jóakaródat szívesen lefárasztom.
ingeimbe vasalás címén szép mintákat égetnél… istenem, csak tűnjél már el végre
Foszlányaim XV.
dzsúdó
nekem ez az egyik kedvenc sportom. mármint a lélektani dzsúdó. hitem szerint nem támadok, csak kiteszem a lélektani kezemet vagy lábamat, ha nekem rohansz. és ha a földet érés után lehiggadsz és megkérdezed, most mi a fax, akkor megmosom a lélektani fejedet. és mivel ezzel föléd helyeztem magam, saját csapdámba esem. úgyhogy már ketten ülünk a földön. és ekkor felajánlom neked a békepipát és hogy itt a kezem, kimászhatunk együtt a lét aktuális verméből. aztán persze meglehet, hogy utána te erre, én amarra… de remélhetőleg könnyű lélekkel.
Foszlányaim XIV.
Megváltó hideg ásványvízért megyek a közeli élelmiszerboltba. Negyvenes apa jön alig kamaszodó fiával.
Az apán póló, mellén Kitartás felirattal. Nem csak magyarul, valamilyen általam nem ismert nyelven… ékírással.
Fián is póló, simán csak NIKE. Magam elé engedtem őket.
Kár volt.
Az apa hátán ” ne a Dunához, a Dunába veletek…” jelmondat és persze karvalyorrú alakok, na meg turul, meg árpádsávos nagy Mo…
Valahogy nem is vagyok olyan szomjas… kibírom… csak azt srácot sajnálom a NIKE pólóban.
