Van jogszabályi alapja, hogy egyes parkolási cégek a mikuláscsomag mellé még kerékbilincset is felrakatnak – mondta a jogász. Szerinte bár ezt sokan dupla büntetésnek érzik, ez egyfajta költség a gyorsabb befizetést segítő eljárásban.
Több budapesti kerületben nagyon megjárhatja az az autós, aki nem vesz parkolócédulát: nem csak a mikuláscsomagot találja a szélvédőn, hanem kerékbilincset is a kocsin. Ami együtt – a bosszúság mellett – nem olcsó mulatság, közel húszezer forint, de ha két napon túl nyúlik, mire leszedik a bilincset a kerékről, akkor jön még 17 ezer forint az autó elszállításért is – tudósított az ATV Híradója.
Korábban az Index megszólaltatta a XIII. kerület vezetését a náluk követett eljárásról. A Közterület-felügyelet azt a választ adta, hogy négy év türelmi idő után 2016-ben vezették be a kerékbilincselést. „Az önkormányzat vezetésének álláspontja alapján szerettünk volna kerékbilincselés nélkül eleget tenni feladatainknak.
A szolgálati tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a kerékbilincs alkalmazásáról mi sem mondhatunk le”
– írták.
Idén az első fél évben összesen 145-ször tettek fel kerékbilincset a kerületi közterületesek.
Az ATV tudósításából kiderül, hogy az V., VII., VIII., IX. és XI. kerületben is élnek az önkormányzatok a lehetőséggel.
Az autóklub jogásza, Kovács Kázmér a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az önkormányzati törvény adta felhatalmazás nyomán miniszteri rendelet teszi lehetővé az önkormányzatoknak ezt a módszert. Korábban elsősorban külföldiek esetében éltek ezzel az eszközzel – mondta a közlekedési jogász.
A kerékbilinccsel jelentősen gyorsul az elmaradt parkolási díj (és a pótdíj) befizetése, amelyet az autós természetesen kétszeres büntetésként él meg, noha nem az – magyarázza Kovács Kázmér. Szerinte ez ahhoz hasonló, mint amikor
a büntetőper végén a kirendelt szakértő költségét is az elítélttel fizettetik meg.
Az önkormányzatok a törvény alapján közérdekű feladatként végzik a közutak forgalmának szabályozását, és ennek egyik eszköze a parkolási díj, illetve a kerékbilincs alkalmazásának lehetősége.
A Független Hírügynökség által megkérdezett alkotmányjogász nem tudja megítélni, hogy általánosságban aránytalan-e az autós számára ez a többletteher. Lövétei István el tud képzelni olyan közlekedési helyzeteket, amelyekben a parkolási szabályoknak megfelelő része a kerékbilincselés (ha jól láthatóan táblán feltüntetik a figyelmeztetést). Ezt az alkotmányossági próbát,
a szükségesség és arányosság tesztjét minden egyes önkormányzati rendelet esetében kéne elvégeznie
az Alkotmánybíróságnak.
Az mindenesetre zavart okoz, hogy – különösen ahol parkolási cég van beiktatva az autós és az önkormányzat közé – polgári jogi perben hajtják be az elmaradt díjakat. Lövétei szerint rossz ez a gyakorlat, mert noha az önkormányzat köti a szerződést a céggel a feladat elvégzésére, ettől ez még közigazgatási ügy lenne, csak nálunk nincs általános közigazgatási bíróság, amely a jogvitákat rendezné, ezért jobb híján zajlanak polgári perként.
Az viszont kétségtelen, hogy a bilincseléssel elkerülhetők az akár évekig tartó bírósági eljárások.
A párt elnöke, Tóth Bertalan csütörtökön levelet írt, amelyben elmagyarázta, hogy miért kellett a Fidesz-féle képviselői fizetésemelésre szavazni és a július 30-ra tervezett elnökségi ülésre a helyzet tisztázását helyezte kilátásba. Tudniillik a szocialista honatyák, az elnök szándéka ellenére, szétszavaztak. Ugyanaznap este Kunhalmi Ágnes, választmányi elnök, aki a három nemmel szavazó között volt, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a frakcióvezető (Tóth) telefonált a képviselőknek, hogy hogyan voksoljanak, de nem mindenkit ért el.
A Független Hírügynökség is beszámolt arról, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője levélben magyarázta el, miért kellett meghozni a nehéz politikai döntést és a Fidesz javaslatra szavazni (Rendet vág az MSZP elnöke?).
A Fidesz összekötötte a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával – írta az elnök. Ez valószínűleg a vidéki hálózattal még rendelkező szocialistákat érintette volna leginkább, hiszen az 53 százalékos költségvetés csökkenés ennek a hálózatnak a végét jelentette volna. Ez következett volna be, ha az MSZP a javaslat ellen szavaz – véli Tóth.
Csakhogy hárman a szocialista parlamenti képviselők közül mégis ellene szavaztak, míg egyesek nem nyomtak gombot és Tóth leveléből tudjuk, hogy „Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt és Varga László a megbeszéltek alapján szavaztak”. Vagyis a fizetésemelés mellett.
A pártelnök szerint
„meg fogjuk hozni azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól.
Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselőcsoport nem ért egyet, de a fizetésemelést ’muszáj’ hazavinnie”
Nos, erre jött Kunhalmi Ágnes, aki vagy olvasta a levelet vagy nem, de az Egyenes beszédben azt mondta azért szavazott nemmel, mert „így tartotta helyesnek” és mert „egy politikus nem válhat zsarolhatóvá”. A választmányi elnök szerint
„a szavazóik és a párttagság azóta határozottan jelezte az MSZP felé, hogy nem kellett volna igennel szavazniuk”.
Ezek után, a legenyhébben szólva is lazuló frakciófegyelemre gondolhat a kívülálló.
De Kunhalmi mondott még izgalmasabbat is, ami miatt egy LMP-féle politikai bohózat kezd kialakulni. Állítása szerint ugyanis a szavazás előtti napon a frakcióvezető
telefonált a képviselőknek, hogy hogyan voksoljanak, de nem mindenkit ért el!
Csak emlékeztetőül: Kunhalmi és Mesterházy Attila a legutóbbi tisztújítás előtt magasan vezette a népszerűségi listát a szocialista párttagságban, Tóth, harmadik elnökjelöltként messze lemaradt mögöttük. Kunhalmi váratlanul és azóta is kimagyarázatlanul visszalépett és lehetővé tette, hogy Tóth legyőzze Mesterházyt.
Tóth Bertalan a tagságnak írt levelében az országgyűlési képviselői juttatások emelésével kapcsolatos parlamenti szavazás körülményeinek tisztázására vállalkozott. A pártelnök szerint nem csak fizetésemelésről van szó, hanem például a vidéki hálózat fenntartásához elengedhetetlen költségvetésről is. A szocialista képviselők azonban nem az előre utasításba adottak alapján szavaztak.
„A Fidesz ezt akarta ellehetetleníteni azzal, hogy összekötötte a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával” – írta az elnök. Ez valószínűleg a vidéki hálózattal még rendelkező szocialistákat érintette volna leginkább, hiszen az 53 százalékos költségvetés csökkenés ennek a hálózatnak a végét jelentette volna. Ez következett volna be, ha az MSZP a javaslat ellen szavaz – véli Tóth.
„Legyen egyértelmű: a képviselők fizetését mindenféleképpen megemelte volna a Fidesz.
A politikai döntési helyzet az volt, hogy a megemelt fizetésű képviselőinknek kellett volna közölni a vidéki munkatársakkal és párttagokkal, hogy az állásuk megszűnik, az irodáikat bezárjuk vagy – egy nehéz politikai döntést vállalva – biztosítjuk a működéshez, a vidéki jelenlétünk újjáépítéséhez, megerősítéséhez forrásokat.”
Tóth Bertalan arról is írt, hogy a párt képviselőivel egyeztetett a szavazásról és mindenki egyetértett, hogy a túlélés érdekében meg kell hozni a nehéz politikai döntést.
Ezt követően a pártelnököt meglepte a szavazati magatartás.
Szerinte Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt és Varga László a megbeszéltek alapján szavaztak. A másként szavazókat név szerint nem említi a pártelnök, hanem kilátásba helyezi, hogy az ügyet megtárgyalják az elnökség július 30-i ülésén, amelyen „meg fogjuk hozni azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól. Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselőcsoport nem ért egyet, de a fizetésemelést ’muszáj’ hazavinnie”.
Ez annyit jelentene, hogy a hónap végén akár szakadhat is az MSZP-frakció?
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin a Facebookon írt bejegyzésében keserű szavakkal írja le érzéseit azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint elviszik a Vértanúk teréről a forradalom mártír miniszterelnökének a szobrát. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ebben nem lát problémát, szerinte a szobor méltó helyre kerül.
„Megölték, a börtönudvar sarkába kaparták el, álnéven, a temető sarkába ásták kátránypapírba-szögesdrótba csavarva… a forradalom 60. évfordulóján alázták végsőkig, hazudoznak róla a mai napig – most szobrát „helyezik át”. Olyanok, akik a cipője sarkáig nem érnek fel. Sírni tudnék. – írta Jánosi Katalin a Facebookon.
A Nagy Imre alapítvány kuratóriuma pedig közleményben fejezte ki aggodalmait.
„A Nagy Imre Alapítvány Kuratóriuma aggodalommal szemléli a sajtóban megjelenő, a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor esetleges áthelyezésével kapcsolatos híreket, megnyilvánulásokat. Álláspontunk szerint névadónk, Magyarország miniszterelnöke – munkássága és életútja, a haza és a magyar forradalom ügye melletti egyedülálló és példamutató elkötelezettsége, honfitársai melletti kitartása és a mártírhalál vállalása alapján is – méltóvá lett egy fővárosi köztéri szobor állítására. Mindezen értékek az elmúlt években nem váltak füstté.
A túlnyomó részt közadakozásból, Nagy Imre 100. születésnapjára készült szobor helyén maradása társadalmi ügy kell, hogy legyen – az emlékmű esetleges áthelyezése nem csupán a mártír miniszterelnök, de a forradalom és szabadságharc valamennyi résztvevőjének és vértanújának emlékét sértené.”
Információink szerint az új helyet Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója javasolta. Szerinte a Vértanúk terén a második világháborút megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani. Közlése szerint Nagy Imre szobra új, méltó helyre kerül.
Emlékezetes, 1989. június 16-án, nagy Imre újratemetésekor Orbán Viktor mondott beszédet a forradalom mártír miniszterelnökének emlékére. A mostani miniszterelnök akkor úgy fogalmazott: „ A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.”
A fekete kontinens évszázadok óta a gyarmatosítók kedvenc vadászterülete volt. A függetlenedési hullám után pedig a befektetők, a vállalkozók, a kereskedők fedezték fel az ottani aranybányát. Magyarország is próbálkozott állami szinten és magánvállalkozásban is. Ez utóbbi bizonyult sikeresebbnek. Talán ezt lehetne erősíteni.
Az Átlátszó írta valamikor tavaly októberben: „a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szerződést bontott valamennyi afrikai partnerével. Azokkal is, akikkel mindössze pár hónapja szerződött. A hivatalos indokot egyelőre nem ismerjük, forrásaink a nem elég hatékony ügymenettel, az állami ráfordítást igazoló eredmények hiányával, és a zavaros kapcsolatrendszerrel magyarázzák az állami export-élénkítő cég lépését. Balogh Sándor, a vizes vb gazdasági igazgatója ugyanakkor ’informális’ kereskedőház-üzemeltető maradhatott Botswanában”.
A Független Hírügynökség tudomása szerint nemcsak Botswanában van, nem veszteségesen működő érdekeltségük, hanem több más afrikai helyen is. Az általuk irányított HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center) honlapján a legutóbb arról értesülhettünk, hogy májusban Nigéria is csatlakozott a HTCC hálózatához: „Nigéria nem csak Afrika legnépesebb országa, de egyben – ma már Dél-Afrikát megelőzve – Afrika legnagyobb gazdasága is. Az olaj mellett- ami máig a bevételek jelentős részét alkotja -egyre jelentősebb a helyi feldolgozóipar, és izmosodik az a középosztály, amelyik fogyasztásában már az európai trendeket követi… Így Nigériában megjelenni bármely külföldi cég számára kívánatos – hiszen nem csak az ország több mint 100 milliós piacára, hanem a teljes nyugat-afrikai térségbe belépőt jelent egy lagosi iroda”. A HTCC honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy a vállalatnak az afrikai hálózata kiterjed Botswanára, Etiópiára, Gambiára, Ghanára, Marokkóra és Ugandára. Tegyük hozzá, hogy a HTCC nem veszteséges, hanem nyereséges, még ha ez a profit szerény is.
Nos, a Külgazdasági- és külügyminisztérium által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., amely folyamatosan évről-évre veszteségeket termelt és afrikai „kirándulása” is kudarcnak bizonyult, megszűnik és egy újabb vállalattá alakul (HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.).
Ilyen előzmények után megindult „az afrikai piac újrafelosztása”, legalábbis ennek a piacnak az a része, amely Magyarország számára is elérhető.
Egyes hírforrások már megírták, hogy az exportfejlesztési ügynökség élére történő kinevezésével nagyjából egy időben Ligetfalvi Gábor a Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti gázszerelő birtokába került MKB Bank leányvállalatának, az MKB Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nek is vezető tisztségviselője lett. Ebből többen arra a következtetésre jutottak, hogy Mészárosék ki szeretnék terjeszteni tevékenységüket Afrikára is.
Most már csak az a kérdés, hogy a „déli nyitásban” leszerepelt állami utódvállalat ezentúl felhasználja-e a magáncég (HTCC) eddig sikeresnek bizonyult tapasztalatait, infrastruktúráját vagy folytatja a milliárdos veszteségeket termelő afrikai kalandját?
Donald Trump rendszeresen bírálja az európai tagállamokat, akik szerint Vlagyimir Putyin Oroszországa jelenti a legnagyobb fenyegetést. Éles viták vannak a tagállamok között, sokszor kemény hangvételű üzenetekkel. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint viszont nem beszélhetünk a NATO válságáról, csak problémákról, amelyek megoldására történtek lépések.
A német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett építése miatt Donald Trump a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt. Egyenesen azt mondta:
„Németországot teljes mértékben Oroszország irányítja”.
Szerinte „rendkívül helytelen, hogy míg Amerika „óriási összegeket” költ Európa védelmére, addig Németország „hatalmas olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal”, és dollármilliárdokat fizet neki évente.
Ennek a kijelentésnek a fényében egyébként érdekes, hogy európai útja előtt (a NATO-csúcs után Nagy-Britanniába látogat, majd Helsinkiben találkozik Vlagyimir Putyinnal) Trump azt mondta: a legkönnyebb találkozója Európában Putyinnal lehet majd.
A szerda-csütörtöki NATO-csúcs előtt Trump általánosságban is bírálta európai szövetségeseit. A Twitteren például azt írta, nem fair, hogy nem költenek eleget a védelemre.
Getting ready to leave for Europe. First meeting – NATO. The U.S. is spending many times more than any other country in order to protect them. Not fair to the U.S. taxpayer. On top of that we lose $151 Billion on Trade with the European Union. Charge us big Tariffs (& Barriers)!
Egyben össze is mosta ezt a kereskedelmi háborúval.
Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányában is rendszeresen felhozta, hogy a NATO-tagállamok nem tesznek eleget befizetési kötelezettségeiknek, és elnökként is többször utalt arra: akár még az is előfordulhat, hogy az Egyesült Államok nem teljesíti majd a közös védelmi elkötelezettségeit.
Dérer Miklós külpolitikai elemző, a Magyar Atlanti Tanács volt főtitkára azt mondta erről a Független Hírügynökségnek:
a NATO válságáról ennek ellenére nem lehet beszélni.
Mint mondta, hidegháború végével, a szovjet fenyegetés elmúltával volt némi elbizonytalanodás a szervezetben, hiszen katonai szövetségek jellemzően addig szoktak működni, amíg a kitűzött célok megvannak, de utána a NATO biztonságpolitikai-politikai szervezetté alakult. Mostanában pedig kezd ismét egyre nagyobb figyelmet fordítani Európára, megint csak Oroszország miatt.
Az Egyesült Államok viszont régóta úgy érzi, hogy túlvállalja magát, az európaiak túlságosan rá támaszkodnak. Ezért egyre határozottabbak a figyelmeztetések, amelyeket
Trump a sajátos stílusában, kevésbé diplomatikusan fogalmaz meg.
Mindenesetre ő nem látja úgy, hogy emiatt a NATO válságáról lehet beszélni. Mint mondta, a szervezet történetében sokszor voltak komoly viták, például 1956-ban a szuezi válság idején, tíz évvel később, amikor Charles De Gaulle kiléptette Franciaországot a NATO katonai szervezetéből, vagy a 2003-ban kezdődött iraki háború idején.
Most annyi a különbség, hogy nem egy eseményhez fűződő vitáról van szó, hanem
az amerikaiak azt akarják, hogy az európaiak vállaljanak nagyobb szerepet a terhekből.
Erre vannak is példák. Ahogy Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a Wall Street Journalben megjelent cikkében is írta: arra számít, hogy nyolc NATO-tagország már az idén eléri a GDP 2 százalékát elérő védelmi költségvetési szintet. Stoltenberg utalt arra, hogy a NATO 2014-es csúcstalálkozóján valamennyi tagország ígéretet tett arra, hogy nem csökkenti a védelmi kiadásait és növeli befizetéseit a közös védelemre. Azt írta: ez az ígéretet be is tartják.
Dérer Miklós szerint, ha ez megvalósul és a teherviselés egyensúlyba kerül, akkor Amerikában is halkulnak majd ezek a hangok, hiszen az Egyesült Államoknak is szüksége van a NATO-ra világpolitikai szerepének biztosításához.
Ugyanakkor, ahogy a tweetjéből is kiderül,
Trump szereti összemosni a NATO-t az Európai Unióval,
és a kereskedelmi háborút is belekeveri az ügybe. Dérer Miklós azt mondta erről a Független Hírügynökségnek, hogy az amerikaiaknak majdnem mindenkivel szemben kereskedelmi deficitjük van, ez az amerikai gazdaságpolitika következménye. Ezen ugyan szeretnének változtatni, de ez nem megy egyik napról a másikra.
Trumppal kapcsolatban ő a problémát a kiszámíthatatlanságában látja, amellyel, ahogy fogalmazott, rövid távon tud olyan károkat okozni, amelyek csak hosszú távon javíthatók ki. Ugyanakkor a tanácsadói és más döntéshozók tisztában vannak a helyzettel, így szerinte
Donald Trump nem jelent fenyegetést a NATO-ra.
Már csak azért sem, mert a NATO-tagságot annak idején a Kongresszus kétharmados többséggel szavazta meg, így onnan Trump ha akarná, se tudná kiléptetni az Egyesült Államokat.
Ugyanakkor a Foreign Affairs szerint ugyanakkor nem csak Trump fenyegeti a NATO létezését, hanem a „belső ellenségei”: az illiberális országok erősödése. Mint írják a szövetség nem csak az volt a lényege a hidegháború alatt, hogy védelmet biztosított a külső fenyegetések ellen, hanem segítette a liberális demokrácia erősödését is. A legtöbb tagállam kormányát demokratikusan választották, érvényesültek a jogállami elvek, tiszteletben tartották az emberi jogokat.
Így a Szovjetunió megszűnésével hiába tűnt el a külső fenyegetés, a közös értékek összetartották a szervezetet. Most viszont ezek az értékek kerültek veszélybe a demagóg, autokrata, populista kormányok erősödésével.
Dérer Miklós szerint a közös alapértékek valóban szerepeltek a NATO alapszerződésében, és volt is szerepük a szervezet bővítésénél, ugyanakkor viszont
„az illiberális demokráciák elég jól teljesítenek a NATO-ban”.
Például Törökország sem akar kilépni, és Magyarország sem okoz problémákat a szervezetben – kivéve az ukránokkal való konfliktust, amely miatt „ráncolták is a szemöldöküket az amerikaiak”, de ennek sincs köze a NATO katonai részéhez.
Mindenesetre Trumpot 16 európai és amerikai volt külügyminiszter is arra figyelmeztette a NATO-csúcs előtt, hogy javítania kellene a romló kapcsolatokat a szövetségeseivel, és
súlyos tévedés lenne figyelmen kívül hagyni a fenyegetést, amelyet Putyin Oroszországa jelent.
A nyílt levelet aláírta többek között az amerikai Madeleine Albright, a német Joschka Fischer és a brit David Miliband is.
Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk pedig nyíltan bírálta Trump európai szövetségesekkel kapcsolatos álláspontját, ugyanakkor az európaiaknak is üzent. Az EU-NATO együttműködési nyilatkozat aláírása után azt mondta: „Kedves Amerika, becsüld meg szövetségeseidet, miután nincsen belőlük olyan sok. Kedves Európa, növeld védelmi kiadásaidat, mert a jól felkészült és felszerelt szövetségeseket mindenki tiszteli”.
Tusk emlékeztette Trumpot, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően Európa állt elsőként az Egyesült Államok mellé, és az afganisztáni háborúban 870 európai katona halt meg. Mint mondta:
„a pénz fontos, de az igaz szolidaritás még ennél is fontosabb”.
Tusk szerint az Egyesült Államoknak „nincs és nem is lesz jobb szövetségese Európánál”, és erre Trumpnak emlékeznie kell a Putyinnal való találkozóján is.
A gyárat világhírűvé tevő Zsolnay Vilmos halála után is a család kezén maradt a cég, voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakaik is – a kommunista hatalomátvétel után aztán államosították a gyárat, a család több tagja ellen koncepciós per is indult. A rendszerváltás után a privatizáció sem ment egyszerűen. A világhírű gyárról szóló cikksorozatunk második része.
Zsolnay Vilmos halála után a cég vezetését Miklós fia vette át. Előbb az ipari termelés került előtérbe, majd a háború előtti években többek között az építészeti kerámiák és a kályhák voltak népszerűek. Továbbra is jelentős volt az export, amely Párizstól Szentpétervárig sok nagyvárosba irányult.
Az első világháború természetesen a gyárra is nagy hatással volt: megszűnt az építészeti és díszkerámiák gyártása, inkább csak ipari porcelánt (például szigetelőanyagokat) gyártottak, amelyek megfeleltek a hadi célokra.
A háború után általános volt a válság,
hiányoztak a nyersanyagok és az új határok is befolyásolták a piacokat. Ezt az időszakot a mindennapi használatra való porcelánok gyártásával élte túl a gyár.
1922-ben Zsolnay Miklós is meghalt, a céget ekkor unokaöccsei vették át. A következő évben újra megindult a fejlődés, nőni kezdett az alkalmazottak létszáma (újra elérte az 500 főt), és egyre inkább átálltak a porcelángyártásra: szigetelőanyagok mellett étkezéshez használt edényeket is gyártottak.
Zsolnay Vilmos születésének századik évfordulóján másfél éves előkészület után 1928-ban megnyílt a gyár múzeuma is. Itt többek között bemutatták az építészeti kerámiákat, a magastűzű zománccal készült dísztárgyakat, és persze volt egy nagy eozin-terem is.
A Zsolnay Múzeum kertje. Fotó: Wikimedia Commons
Jött viszont a gazdasági világválság: a gyár termelése a felére esett vissza, megint el kellett küldeni 200 embert, a többiek heti munkaidejét pedig három napra csökkentették. A válságban lassan sikerült újra talpra állni, de azért folytathatták a terjeszkedést is: megvették a verőcei kerámiaüzemet, majd 1940-ben, miután a második bécsi döntés következtében Kolozsvár újra Magyarországhoz került, bérbe vették az ottani Iris gyárat.
A második világháború alatt a termelés újra visszaesett, majd teljesen le is állt.
Az ostrom alatt a budapesti gyárat bombatalálat is érte, Pécsen viszont nem szenvedett jelentős károkat az épületegyüttes, így tartalék nyersanyagokkal már 1945 januárjában újrakezdődött a munka. Az első termék a Szovjet Hősi Emlékmű pirogránit katonafigurája volt. Ekkor 377-en dolgoztak az üzemben, az év végére az utolsó békeév, 1938 termelési szintjének az egyharmadát sikerült elérni.
Eozin Zsolnay-fazék Fotó: Wikimedia Commons
Hamarosan jött viszont a kommunista hatalomátvétel és az államosítás, ami a Zsolnayt sem kerülte el.
1948-ban vették állami tulajdonba,
és átkeresztelték Pécsi Zsolnay Porcelángyár Nemzeti Vállalattá. Az új igazgató a gyár egyik kommunista párttag dolgozója, Dallos Kovács József kemencemunkás lett.
A Zsolnay-családot pedig gyakorlatilag kitiltották a gyárból: azonnal ki kellett költözniük a lakásukból, szinte semmit nem vihettek magukkal, és évtizedekig nem is tehették be oda a lábukat, két családtagot leszámítva. Egyikük Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László Kossuth-díjas vegyészmérnök volt, aki részt vett a gyár munkájában, a fejlesztésekben, egészen addig, amíg 1957-ben Amerikába nem emigrált; a másik pedig Vilmos lánya, a 92 éves Sikorski Zsolnay Júlia, aki egy rövid ideig még bejárhatott a saját műtermébe.
Mattyasovszky Zsolnay Tibor később így emlékezett vissza: „Az államosítást kimondó rendelet értelmében a később megállapítandó kártérítés ellenében
az államosítás tárgyát képezték a termelést szolgáló ingatlanok, gépek és berendezések, az árukészlet, a nyersanyag, a könyvelések és a készpénz.
Államosították a telkeket, a szőlőt, a mezőgazdasági ingatlanokat, sőt még a borkészletet is.”
A család több tagja ellen koncepciós per is indult, többen börtönbe, a gyerekek közül pedig néhányan intézetbe kerültek. Kiszabadulásuk után csak segédmunkásként dolgozhattak.
A gyárban azért a fejlesztések újra elkezdődtek: felújították az épületeket, villamosítottak. Egy ideig csak ipari porcelánok készültek a gyárban, 1953-tól azonban újra gyártottak edényeket és dísztárgyakat, két évvel később pedig már kályha- és épületkerámiákat is. Nőtt az alkalmazottak létszáma is: 1954-ben elérte az ezer főt.
Zsolnay dísztárgy a hatvanas évekből. Fotó: Wikimedia Commons
1963-ban azonban további központosítás történt:
a gyár elvesztette önállóságát
és a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat része lett. Pécsen szigetelőanyagokat, csöveket és edényeket gyártottak. Emellett felújították Zsolnay Vilmos egyik találmányát, a színezéssel zománcozott porcelán fajanszot, amelyet a 20-as évek, a porcelánra való áttérés óta nem gyártottak. A gyárban dolgozók száma tovább nőtt: a hetvenes években 1800 körül volt.
A gyár neve hamarosan újra megváltozott: 1974-től ugyanis, az egyik örökössel, Mattyasovszky Zsolnay Margittal történt megegyezés alapján a gyár újra használhatta a Zsolnay márkajelzést, majd 1982-ben visszakapta önállóságát.
A nyolcvanas években elkezdett nőni a kereslet a díszáruk iránt, így egyre több márkaboltot nyitottak, és újra kezdett kinyílni a világ is: Angliától Irakon át Japánig egyre több országba exportáltak.
A rendszerváltás után aztán jött a privatizáció:
1991 végén részvénytársasággá alakult a gyár, majd négy évvel a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank lett a tulajdonos.
A cél az volt, hogy a kilencvenes évek újabb visszaesése és a piac beszűkülése után a gyárat újra nyereségessé tegyék, miközben megmarad a nagy hagyományokkal rendelkező termékszerkezet is.
Ahogy Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia néhány éve egy interjúban elmondta, felmerült benne, hogy visszavásárolja a családi gyárat. Azt mondta: „Arról, hogy csak úgy visszakapjuk, szó sem volt. De aztán rájöttem: mégis miből is vásárolhatnám vissza? Hiszen
annak idején mindenünket elvették. A fogkefét is, szó szerint.
És a családban ráadásul egy idő után az volt a mondás, hogy bármit, csak kerámiát soha többet!”
Vázafestés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. eozin üzemrészében. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
1999-ben a gyárat három részre osztották, megalakult a bérbeadással, energiaellátással foglalkozó Zsolnay Porcelángyár Rt., a gyártást bonyolító Zsolnay Manufaktúra Rt. és a gyár területén található műemlékeket kezelő Zsolnay Örökségkezelő Kht. Mindegyik tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank és az ÁPV Rt. volt.
A Manufaktúra tulajdonjoga 2006-ban az ÁPV Rt-től a Pécs Holding Zrt-hez, vagyis a pécsi önkormányzathoz került. A cég nem volt jó állapotban: ugyan a város ingyen kapta meg, de másfél milliárd forintos hitelállománya volt. A Pécs Holding pályázaton keresett befektetőt: egyetlen indulóként a gyár 49 százalékos részvénycsomagját és két szavazatelsőbbségi részvényt a Manufaktúra-Befektető Kft. vehette meg 2010-ben, 230 millió forintos vételárért és félmilliárd forintos tőkejuttatás ígéretével.
Zsolnay-cserepek a Mátyás-templomon. Fotó: Flickr / Dimitris Kamaras
A kft-t aztán a következő évben megvette Simicska Lajos cége, a Közgép, a félmilliárdos tőkejuttatás azonban továbbra is elmaradt. 2012 júliusában végül a Közgép visszaadta a tulajdonjogot Pécs városának, jelképes, egyforintos összegért.
Ezután a város új pályázatot írt ki. A részvényeket végül 2013-ban sikerült eladni: a Magyarországon élő, szíriai származású és svájci állampolgárságú üzletember, Bachar Najari lett a többségi tulajdonos. A szerződést 2013. február 15-én írták alá: Bachar Najari 180 millió forintért, szintén 500 milliós tőkejuttatás ígéretével vette meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 74,5 százalékos tulajdonrészét. A cég ekkor évi 300 millió forintos veszteséggel működött.
Cikksorozatunk következő részében a privatizáció körüli furcsaságokról olvashatnak majd.
Nem olyan egyszerű erre rávágni a választ. Az első az USA elnöke lenne ugyebár, csak hát tömeggyilkos diktátorokat ölelget és ajnároz, miközben a legcivilizáltabb országokban lévő szövetségeseit megalázó módon kezeli.
Kapkod minden döntésében, nála láthatólag semmi sincsen előkészítve ,átgondolva. Menekülnek is az emberek tőle minden pozícióban.
Mostanában éppen kajánul élcelődik Németország küzdelmén az Európai Unió egybetartására és azt a menekült problémát próbálja a németek nyakába sózni, amelyet jórészt az USA közel-keleti és afrikai politikája idézett elő. Nem sok túlzással azt mondhatná Európa az USA-nak, hogy egye meg amit főzött.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy kioktató tudhatná, hogy az USA -ban lényegesen több olyan menekült van mint Európában akikről azt sem tudják hányan vannak, honnan jöttek , éppen hol vannak?
Abban hogy tegnap jelentős baloldali győzelem született a mexikói elnökválasztáson, bizonyára nem kis része volt Trump állandó Mexicot fenyegető magatartásának is. A valós napi gondok ellenére nem biztos, hogy az állandó konfrontáció a bölcs dolog egy potenciálisan 200 milliós szomszéddal szemben ,akinek mellesleg kiváló falmászók a lakosai.
Okos ember előre néz , főleg egy olyan országban ahol,a 2 év alatti gyermeket több, mint a fele máris etnikai származású.
Az USA külpolitikája amúgy is hemzseg a bravúros tévedésektől, elég ha csak a számunkra is könnyen átlátható ukrajnai helyzetre gondolunk.
Jó 5-6 évvel ezelőtt elkezdték feltüzelni ( bevonva az EU-t is) az állítólagos akkori ukrán ellenzéket( valójában egy másik korrupt politikai elitet) és a lakosságot, hogy ideje fellázadni , tüntetni, stb, de hogy kik ellen azt nem részletezték.
Azt hitték naivul, hogy Oroszország szomszédságában megtehetik ezt egy országban. Az időzítés is álságos volt, a szocsi téli olimpia előtti időszak, gondolván ezt lebénítja az oroszokat. Nos, nem volt nehéz megjósolni, hogy az Oroszország visszacsap , ráadásul el is vették Ukrajnától azokat a területeket, amelyekről mellesleg l nem alaptalanul gondolták, hogy az őket illeti.
Kabaréban illik de sajnos elképzelte, hogy Ukrajna lesre futtatása után még szentesítheti is Trump az oroszok által szerzett területeket.
Az ukránok egy életre megtanulhatták, hogy a kibicnek tényleg semmi sem drága.
Az ámokfutás folytatódik, Trump szeszélyein kívül az USA külpolitikát az irányítja ami jó a veje , Kusher gazdasági érdekeinek vagy az őt hatalomra segítő kétes hírű havernak( crony) Netanajunak.
Az egész külpolitika egy szürreális rémálom lett, sajnos az egykori szépségverseny rendező nem tudott eddig szintet lépni. Annyival rosszabb is a helyzet, hogy már szép lányok sincsenek, , az elnök maga flangál a kifutón.
Mostanában egyre több jele van annak is, hogy már maga a civilizáció is zavarja az elnököt, hiszen mi más oka lehetne, hogy a EU puszta léte is kirohanásokra készteti. Leplezetlen célzásokat tesz arra , hogy nem volna ellenére az EU felbomlása vagy a NATO véd ernyő levétele Európáról.
Apropó NATO! Lehet, hogy nem is ártana egy kicsit megpiszkálni , hogy mennyiben felelős az USA olajérdekek vezérelte hódító katonapolitikája a kiadásokért, mert az európai érdekek védelme nem kívánna emelést. Lehet, hogy jobban járna Európa egy saját katonai szövetséggel, legalább nem kellene asszisztálni számára teljesen érdektelen amerikai katonai akcióhoz szerte a világban.
Hagyományos fegyverek terén semmi nem veszélyezteti Európát, nukleáris téren pedig egyrészt elemi érdeke az USA-nak megvédeni Európát másrészt most sem tudná megakadályozni, hogy egy nukleáris csapás esetén 10-15 rakéta elérje Európát!
Amúgy meg Európa bármikor fel tudja pörgetni a rövidtávú nukleáris rakétaprogramját amivel elrettentheti Oroszországot, mert ne kerteljünk, róla van szó.
Ezzel a magatartásával viszont már komoly nemzetbiztonságot jelent Trump személye az USA számára is, hiszen Európa biztonsága akkor is az USA biztonságának az alapja , ha ezt Trump és szűkebb környezete nem így látja.
Az USA ma a legnagyobb és legerősebb ország, különleges felelőssége lenne az egész föld sorsáért, békéjéért, jövőjéért. Egyenlőre azonban fogy a hit abban, hogy ezt a szerepet be tudja tölteni.
Ráadásul a fák magában az USA-ban sem nőnek az égig. Tudja ezt a befolyásos elit az ottani politikai arénában és valószínűleg csak azért nem mozdították el eddig Trumpot ,mert az ártana a republikánus párt érdekeinek, esélyeinek a következő választásokon stb.
Pedig a helyzet az USA-ban is egyre romlik, a napi 10 ostoba Trupm Twitter üzenet és pózoló nagyot mondás ellenére.
Külön kérdés, hogy a Twitter meddig gondol szabad teret adni odakozmált politikusok napi ökörségeinek szerte a világban. Ha sokáig , félő hogy csak a politikusok fogják használni, burjánzó jelenlétük már így is taszítóvá teszi a Twittert. .
Trumpnak jobb lenne inkább saját portája előtt sepregetnie, mert romlanak a bevándorolók és a fekete lakosság életkörülményei , egészségügyi ellátása, stb.
Lehet nagyokat mondani , ostobaságokat elrendelni, de ki tudja hova vezet a pózolás és kakaskodás?
Nem biztos hogy túlélne az USA rendszere megint egy 2 milliós fekete és bevándorló gyülekezet pikniket a Fehér Ház előtt.
Marad tehát nyitott a kérdés, hogy ez a fickó Trump vagy csak tramp?
Akárhogy is, Trump egyben erkölcsi probléma is lett! Szóba állni vele vagy sem? Idáig jutottunk!
Most induló cikksorozatunkban az idén már 166 éves a világhírű Zsolnay gyár történetét dolgozzuk fel, amely egy tönkrement kőedénykészítő üzem felvásárlásával és újjáalapításával kezdődött. Az alapító fia, Zsolnay Vilmos néhány évtized alatt világhírűvé tette a Zsolnay kerámiákat, de közben persze mást is gyártottak.
Zsolnay Vilmos Forrás: Wikimedia Commons
Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született Pécsen, egy ismert kereskedő és egy gimnáziumigazgató lányának gyerekeként. Összesen hat testvére volt, öten közülük Vilmosnál fiatalabbak voltak. Szülei azt akarták, hogy ő is kereskedő legyen, bár őt inkább a festészet vonzotta. A szülői akarat győzött: Bécsben tanult és dolgozott egy ideig, majd bejárt több európai nagyvárost, végül apja mellé szegődött.
Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd nem sokkal később megismerkedett feleségével, Bell Terézzel. Három gyerekük született: Teréz (1854), Júlia (1856) és Miklós (1857).
Közben, 1852-ben édesapja megvette a tönkrement lukafai kőedénygyárat, amelyet Pécsre telepített, átnevezett Zsolnay Keménycserép Manufaktúrának, majd átadta legidősebb fiának, Ignácnak. Így tulajdonképp a Zsolnay-gyár alapítójának Zsolnay Miklóst kell tekintenünk, azonban Zsolnay Vilmos volt az, aki felfuttatta, majd világhírűvé tette azt.
A Zsolnay Keménycserép Manufaktúra cégtáblája. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Ignácnak ugyanis nem volt elég tehetsége ahhoz, hogy egy gyárat irányítson, hiába volt a cég kicsi, 8-10 alkalmazottal, akik csupán a helyi piacra gyártottak kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket. Ezért Vilmos előbb kölcsönnel segítette, majd 1865-ben át is vette tőle, miközben tovább üzemeltette időközben megnyitott üzletét is –
a Zsolnay gyárat pedig néhány évtized alatt világhírűvé tette.
Ahhoz, hogy fejleszteni tudja a gyárat, Vilmos kutatni kezdett, hogy megfelelő alapanyagokat találjon, és még vegyészeti tanulmányokat is folytatott, emellett pedig külföldről, főleg német nyelvterületről hívott szakembereket. 1868-ban aztán bejegyeztette új vállalatát Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló Anyagáruk néven. A cementgyártás ugyan nem jött be, de a többi termék iránt nagy volt a kereslet. Folyamatosan kísérletezett különböző agyagokkal és mázakkal, közben pedig a gyárban elkezdtek művészi kerámiákat gyártani.
A Zsolnay Keménycserép Manufaktúra épületei egy 19. századi grafikán. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A 70-es évek elején már egy festőt is tudott szerződtetni, az 1873-as bécsi világkiállításon pedig bronzéremmel és oklevéllel jutalmazták, sőt, a királytól a Ferenc József-rendet is megkapta. 1878-ban, a párizsi világkiállításon már aranyérmet kapott, sőt megkapta a Francia Becsületrendet is.
Az évtized végén kezdtek el épületkerámiákat is gyártani. Közben családtagjait is egyre jobban bevonta a munkába. A fejlesztések is folyamatosak voltak: ekkor fejlesztették ki a magas tűzű zománctechnikát, amely aztán a gyár termékeit jellemezte.
A különböző nemzetközi díjak miatt
egyre nőtt a kereslet a Zsolnay-termékek iránt az egész világon.
Rengeteg nemzetközi kiállításon vettek részt, miközben az alkalmazottak létszáma is folyamatosan növekedett: 1882-ben már 460-an dolgoztak a gyárban – köztük sok családtag, akik a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Zsolnay Vilmos gyerekei közül Teréz és Júlia tervezőművészek lettek, Miklós pedig már 16 éves korától részt vett a gyár kereskedelmi részének irányításában.
Zsolnay Vilmos Zelesny Károly 1900-ban készült fényképén. Fotó: Wikimedia Commons
Közben Pesten is nyitottak egy új gyártelepet, ahol kályhacsempék is készültek – hamarosan ez lett az egyik legsikeresebb termékük, de tovább gyártottak fazekasárukat, díszkerámiákat, majolikaképeket is.
Az 1880-as évek közepén újabb jelentős lépést tettek: Petrik Lajos és Wartha Vince vegyészek ekkor találták fel az eozint, de ehhez Zsolnay Vilmos hathatós közreműködése is kellett. Ő ugyanis továbbra is folyton kísérletezett, ez volt az ő valódi életcélja, ahogy egy bátyjának írt leveléből is kiderül: „Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy.
Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre.
Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.”
Kísérletezőkedvét az is bizonyítja, hogy szép eredményeket ért el a kertészetben is, főleg a dinnyetermesztés terén, de rózsái is ismertek voltak. A gyár területén egy ideig kereskedelmi kertészet is működött, és még melegházat is létrehozott.
Eozin Zsolnay vízköpő Pécsen. Forrás: Pixabay
Visszatérve a kerámiákhoz: a Zsolnay gyár volt a világon az első, amely az eozinnal, a különleges zöldes-kékes anyaggal dolgozott, amelynek különlegessége, hogy a színét a megtörő fény adja. (A nevét Éószról, a hajnal görög istennőjéről kapta.) Az eozinmáz a gyár újabb jellegzetes terméke lett, ennek köszönhetően sokkal színesebb mázat, illetve fémszerű termékeket tudtak előállítani.
Közben a gyár sorra vonzotta a neves tudósokat, művészeket is. A munkában, hosszabb-rövidebb ideig olyan alkotók is részt vettek, mint Lechner Ödön, Rippl-Rónai József vagy Victor Vasarely.
Az évszázad vége felé
egyre több jelentős magyarországi építkezéshez gyártottak pirogránit kerámiákat,
a legnevesebb építészekkel együttműködve. Ilyen volt többek között a budai Mátyás-templom, a Parlament, az Iparművészeti Múzeum, a Műcsarnok vagy épp a Nagyvásárcsarnok. Nyugodtan ki lehet jelenteni: a 19. század végi szecessziós építészetben a Zsolnay-gyár meghatározó szerepet játszott. A gyár kerámiáit használta többek között Steindl Imre, Lechner Ödön vagy Schulek Frigyes is.
Az Iparművészeti Múzeum. Fotó: Wikimedia Commons
Folytatódott a terjeszkedés is: megvették a budapesti Fischer Porcelán- és Majolikagyár részvényeinek többségét. 1899-ben már összesen 663-an dolgoztak a Zsolnay-gyárakban.
Az alapító azonban ekkor már súlyos beteg volt, és 1900. március 23-án meghalt. Később mauzóleumot emeltek neki a gyár mögötti dombon, ahonnan korábban ő maga is szívesen szemlélte a gyártelepet. (Életéről egyébként 2010-ben Pozsgai Zsolt filmet is készített A föld szeretője címmel, Őze Áron főszereplésével.)
Cikksorozatunk második részében a privatizációig folytatjuk majd a gyár történetét.
Ma kiengedték a börtönből Tátrai Miklóst – tudta meg a Független Hírügynökség. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatója a fennmaradó tíz hónapos büntetését lakhelyén töltheti, hetente háromszor négy órát eljárhat a városba az ügyeit intézni, s ha munkát vállal, dolgozhat is. Tátrait a Sukoró-ügy miatt tavaly júniusban ítélték három évre. Tavaly augusztus közepén kezdte meg három éves büntetését.
Az MNV Zrt. egykori értékesítési igazgatója, Császy Zsolt két és fél évet kapott, ő már hasonló reintegrációs őrizetbe került, az idén áprilisban.Erre tíz hónappal a szabadulás előtt nyílhat lehetőség, feltétele a jó magaviselet
Mindekettőjüket a Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében indított eljárás végén, harmadfokon ítélték el. A Kúria tavaly júniusban Tátrait tettesként, Császyt bűnsegédként ítélték el hűtlen kezelés kísérletének minősített esetben.
Császy Zsolt a Független Hírügynökségnek még a börtönből adott videointerjúban a többi között leszögezte, hogy „az eljárás során egyértelmű volt, hogy Gyurcsány Ferenc a célpont, de muszáj volt végigvinni ezt a politikai akciót”. A kérdésre, hogy „Önök nem voltak hajlandóak Gyurcsány ellen vallani, pedig azt várták volna önöktől?” úgy reagált: „Nem voltunk hajlandóak hamis vallomást tenni…” A teljes interjúbanarról is beszélt, hogy „De itt nem arról van szó, hogy egy hiba történt az eljárás során. Van Handó Tündének, amúgy volt szakkollégista társamnak, az a mondása, hogy a bírói tévedés is a bírói függetlenség része. Ez így van. Azonban, ha sorozatos tévedések vannak, sorozatosan mennek szembe alkotmánybírósági és egyéb szakmai fórumoknak az álláspontjával, akkor már nehéz tévedésről beszélni, akkor már inkább kitervelt eljárásról lehet csak beszélni”.
Tátrai Miklós is beszélt arról, hogy közvetetten ő is kapott ajánlatot arra, hogy valljon Gyurcsány ellen, de mivel ez hazugság lett volna, nem tette meg.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
