A jó kormányzás tapintatos titkai

0
777

Féltve őrzött titkai mindenkinek lehetnek, ezért a kívülálló kutakodása egy jól nevelt társadalomban illetlennek minősül. És azt is tudjuk, hogy nemcsak az egyéneknek, hanem egy kormányzatnak is lehetnek titkai, amelyeket főként a nemzetbiztonsági szempontok szoktak indokolni.

De azt végképp nem értem, hogy egy repülőgép utas-listájának nyilvánosságra hozatala milyen nemzetbiztonsági érdeket sérthet, tekintve, hogy az utasok között egy gyermek is helyet kapott, akinek titoktartása több, mint kétséges. Ismerve a gyerekszáj mindent kimondó őszinteségét erősen vitatható, hogy a titok továbbra is titok marad. De ha valami nem értünk, azt mindenképp be kell látnunk, hogy a halandó állampolgárnak nem is kell mindent értenie.

A fóti Gyermekváros jövője viszont még a kormányzattal szemben tapintatos és kellően mértékletes érdeklődésű állampolgárt is foglalkoztatja. De ez is titkos, s mivel ennek aligha lehet nemzetbiztonsági oka, ezért feltételezhetően az üzleti titok kategóriájába tartozhat. Az viszont elég nagy baj – mondhatnám: skandalum -, ha a Fóton élő gyermekek sorsa üzleti megfontolások szerint alakul. Ilyen jellegű transzakciónak csak a kárvallottjai lehetnek. Ámde ebben sem lehetünk biztosak, meg kell elégednünk azzal a jámbor bölcsességgel, hogy a jövő nem ismert eseményeket tartogat a mi számunkra is, miért lenne ez másként a Gyermekváros lakóinak jövőjét illetően. Bizalommal rá kell hagyatkoznunk a közismerten keresztény-nemzeti elkötelezettségű kormányzatunkra, amely akkor is, ott is gondoskodik rólunk, amikor és ahol mi nem vagyunk kellően informáltak, s így aztán igazi meglepetésként érhet a hatalom jótéteménye.

Ezért nem tudhatjuk – és ennek okát még én is értem! -, hogy hová rejtették előlünk az utóbbi két-három évben hozzánk érkező, mintegy hatvan-hetvenezer migránst. És ennek összefüggésében az is értető, hogy a magyar származású venezuelaiak érkezéséről is csak az ellenzék felelőtlen kutakodása nyomán tudhatunk. Mert minek fölöslegesen izgatni a magyar állampolgárt, aki egy szabadságharc hősének képzeli magát, sőt, a CÖF keresztes lovagjának, aki nemcsak a hazáját védelmezi, hanem a kereszténységet is a titkokhoz hívatlanul odatolakodó ellenzékkel és az országba betolakodni szándékozó idegenekkel szemben?

Az is természetes, hogy a titkok avatott ismerőjének, a kormányzatnak van lehetősége megmondani, hogy ki a magyar, ki a magyar származású, ki a kedvelt és ki az elutasítandó, a veszélyes migráns. (Az mindenképp veszélyes, aki nem tud letelepedési kötvényt venni!) És persze azt is az állampolgár és a kormány kölcsönös tapintata alapján kell értelmeznünk, hogy a közkedvelt szövetségesek közül ki lett áruló. Ezért kerül azonos platformra – egyéni tetszésüktől és merőben különböző szerepvállalásuktól függetlenül – Simicska, Pálinkás és Navracsics, hogy csak a legismertebbeket említsük.

S ha valaki valamit még mindig nem ért, annak majd a kormányzati propaganda korifeusai meg fogják magyarázni! Hiszen ezek a kétségtelenül széles látókörű emberek még azt is szemrebbenés nélkül be tudják bizonyítani, hogyha egy szervezetbe tartozunk és ez a szervezet felfüggeszti a tagsági jogainkat, az győzelem. Miért? Mert lehetett volna rosszabb is. Innen nézve a pofon már nem is pofon, hanem simogatás, sőt, ha jobban meggondoljuk, inkább biztató vállon veregetés. Mit lehet ezen nem érteni? Ha valaki mégsem, az magára vessen!

Másrészt: ki gondolhatja komolyan, hogy az állampolgárnak mindent meg kell tudnia és mindent meg kell értenie? Ha ilyen illúziókba ringatnánk magunkat, ideje kijózanodni. El kell olvasni az „Igenis, miniszter úr” című könyvet (Egy kabinetminiszter naplója), amely a tévelygőket útbaigazítja. Kiváltképp azokat az anyagi természetű visszaélések felkutatására szakosodott ellenzéki képviselőket, akik a korrupció eltitkolásával vádolják a kormányzatot. Idézzük:

„ – Azt akarja ezzel mondani – kérdeztem -, hogy a kormány politikája az, hogy hunyjunk szemet a korrupció fölött? – Szó sincs róla, miniszter úr! Még elgondolni is szörnyűség. Ez soha nem lehetne a kormány politikája! Legfeljebb a kormány gyakorlata.”

Az említett könyvben ennél egyetemesebb útmutatását is érdemes idézni:

„Bernard megkérdezte, mi a bajunk a nyílt kormányzással. Nem hittem a fülemnek. Arnold azt hitte, viccel… Arnold rendkívül világosan fejtette ki, hogy a nyílt kormányzás, fogalmi ellentmondás. Vagy nyitottak vagyunk – vagy kormányzunk. Bernard szerint egy demokratikus ország állampolgárainak joguk van tudni a dolgokról. Elmagyaráztuk neki, hogy valójában ahhoz van joguk, hogy ne tudjanak róluk. A tudás nem más, mint cinkosság és bűnrészesség. A tudatlanság bizonyos fokig méltóságot ad. (…) Arnold igen helyesen hozzáfűzte, hogy ha az emberek nem tudják, mit csinálsz, akkor azt sem tudják, mit csinálsz rosszul.”

Ebből az idézetből az is kiviláglik, amit a politikai elemzők sem értenek, hogy a kormányzatnak miért is van a tudatlanság méltóságát büszkén viselő, széles körű, rendíthetetlen hűségű és nyugodt lelkiismeretű szavazóbázisa…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .