Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Celebek és gyerekek

Ha a celebnek gyereke születik, annak mindenki örül. A legjobban ő maga örül, meg persze a párja, mert az majdnem mindig jó, ha valakinek gyereke születik. De örülnek a barátaik és a rokonaik is, és örülnek a műsorkészítők is, mert a celebet a gyerekével együtt be lehet hívni a tévébe. Műsor lesz a celebből és a gyerekéből, kis színes a sok szürkeség után, legalább egy kis mosolyt varázsolnak az arcunkra.

A celebek gyerekei többnyire nagyon édik. Majdnem annyira cukifalatok és szeretni valók, mint a szüleik – ha megnőnek, ide a rozsdás bökőt, ők is celebek lesznek. Egyes celebek meggazdagodásból kifolyólag pénzért árulják a gyerekeik sztoriját a bulvárlapoknak, és a tévéknek, de szerencsére nem ez a jellemző: a celebek többsége, ingyen, mindössze némi megjelenési marketingért cserébe hajlandó a gyerekével együtt a nyilvánosság előtt mutatkozni.

A celeb-szülő látszólag olyan, mint bármelyik más egyszerű, hétköznapi szülő. Ezt az is bizonyítja, hogy a celeb-szülő már a beszélgetés elején elmondja, hogy mennyire szereti a gyerekét, sőt, az sem ritka, hogy a celebnek a gyereke a legfontosabb az életben. Megtudjuk azt is, hogy amióta a gyerek megvan, minden megváltozott a celeb körül, csak a gyerekért él, és minden miatta történik.

Ezen kívül persze van még a karrier, ami szintén nagyon fontos a celeb életében, hiszen megfelelő hátteret kell biztosítania a gyerek számára, ráadásul ettől kezdve most már nemcsak magáért felel, hanem a gyerekért is. De ha egy perc szabadideje van, azt mind a gyerekkel tölti. Kár, hogy úgyszólván egy perc szabadideje sincs neki, ha nem lennének ott a szülők, akik a celeb gyerekének a nagyszülei – az ő segítségük nélkül még az is előfordulhatna, hogy bébiszittert kellene fogadni.

A celeb, ugyanúgy, mint az egyszerű, hétköznapi ember, nagyon tud aggódni a gyerekéért. Ha beteg a gyereke, akkor azért van az aggódás, hogy mihamarabb meggyógyuljon, ha meg nem beteg, akkor azért, nehogy megbetegedjen.

A celeb gyereke – akárcsak a többi ember csemetéje – általában óvodába jár, vagy iskolába. Ha a celeb gyereke még nagyon kicsi, akkor tudjuk, hogy a celeb is kiveszi a részét a gondozásából: önnön kezével teszi tisztába, fürdeti, eteti, ha pedig éjjel felsír, felkel hozzá. (De legalábbis szól a párjának, hogy sír a gyerek, csináljon már valamit, neki ugye, mint köztudott, pihenésre van szüksége).

Ha a celeb megszédül és elhagyja a családját, akkor sincs nagy baj: ebben az esetben is be lehet hívni a tévébe. Igaz, a celeb ilyenkor általában egyedül érkezik, de látszik rajta, hogy nagyon szenved, mert hiányoznak neki a gyerekei, s ha rajta állna, mindig csak velük lenne.

(Nem rajta áll).

A tolmácsokat kirúgják, ugye?

„Tíz tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak”. Eddig a hír, amelyet a Magyar Idők tett közkinccsé.

És akkor azok számára, akikben még maradt némi józanság, mert nem fertőzte meg őket az össznépi téboly ebben a megzakkant országban, megpróbáljuk értelmezni ezt a mondatot, és az abban rejlő információt.

Hogy egy tolmácsnak milyen helyzete lehet, amellyel vissza tud élni, azt Németh Szilárd, vagy, teszem azt, Kósa Lajos nyilván álmából felverve is készséggel sorolja, ám normális ésszel nehéz elképzelni. A tolmács mögött ugyanis nem áll hatalmas, pénzzel bőven kitömött államapparátus, sem egyenruhásokból álló szervezet, ráadásul a Magyar Időkhöz hasonló, uszításra és gyűlöletkeltésre mindig kapható lakájsajtóra sem számíthat.

Egy tolmács mögött csak a tudása áll. Az, hogy ismer egy, vagy több nyelvet, köztük azt, amelyre a kihallgatás során szükség van. Ha ezt a nyelvet nem, vagy rosszul ismeri, vagyis, nem képes tisztességesen tolmácsolni, akkor az illető nem tolmács.

A tíz embert, amint az a Magyar Idők tudósításából kitűnik, nem azért küldték el mert nem jól fordították a kihallgatottak szavait. Hanem azért, mert ezek az emberek azt tették, amit adott esetben tenniük kellett. Segítettek a rászorulóknak Ez ma, Mária országában, bűnnek számít.

Az eljárás alá vont embernek ugyanis segítségre van szüksége. Az eljárás alá vont embernek ugyanis esetünkben szülőhazájától távol, egy idegen ország hatóságai előtt kell válaszolnia a kérdésekre, s a Magyarország által is aláírt egyezmények alapján jogában áll, hogy mindezt anyanyelvén tegye.

Van olyan, hogy egy tolmács valóban rosszul végzi a munkáját. Például a röszkei zavargások idején, a sajtóban Ahmed H-nak nevezett, első fokon terrorizmusért tíz évre ítélt szíriai férfi esetében, akinek a szavait, mint utóbb kiderült, rosszul tolmácsolták.

Ha mondjuk, azt kérdezik egy embertől, hogy miért jött el a hazájából, miért hagyott maga mögött mindent, ami addig fontos volt neki, rokont, barátot, munkát, ismerős helyeket, s az illető erre azt mondja, hogy azért, mert lebombázták a házát, akkor ezt nem úgy kell magyarra fordítani, hogy Soros György küldött, hogy bombákat robbantsak Európában.

Hogy a kirúgott tolmácsok miként éltek vissza a helyzetükkel, azt a Magyar Idők sajnálatos módon nem részletezi. Pedig biztosan van néhány szaftos történet a tarsolyukban, amelyek révén bepillantást nyerhetnénk a migránsokat segítő tolmácsok rettenetes mindennapjaiba.

Akadhatnak közöttük olyanok is, akik, László Petra operatőrrel ellentétben, még egyetlen menekülő embert gáncsoltak el, sőt, hallani olyan tolmácsról is, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy rámosolygott valakire, ahelyett, hogy gyomron vágta volna.

És, lehet hogy csak szóbeszéd, de hallottam olyan tolmácsról is, aki megsimogatta egy menekült kisgyerek fejét, egy másik pedig szerzett egy pohár vizet egy nőnek, aki azt mondta, hogy szomjas.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek nyilván nemcsak engem, de vélhetően másokat is elgondolkoztattak. Ezek a tolmácsok, ne szépítsük a dolgot, mindenre képesek. Persze, ezen nincs mit csodálkozni, ha kissé megkaparjuk, kiderülne, hogy maga Soros képezte ki őket az átnevelő táboraiban, ő vette rá őket, hogy helyzetükkel visszaélve évente egymillió migránst szállítsanak Európába.

Szerencsére a magyar államot nem fenyegeti az a veszély, hogy kirúgja a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal. A magyar állam ugyanis nem él vissza a helyzetével, mert nem segíti a menekülteket.

A miniszterelnök titkos nyaralásai

A legtöbb embert érdekli, hogy a hírességek hol töltik a nyári szabadságukat, hogyan és merre kapcsolódnak ki a mindennapok forgatagából. Ez alól a politikusok sem kivételek, a bulvárlapok rendszeresen be is számolnak arról, hogy „nemzetünk nagyjai,” azaz, az ismertebb politikusok hol pihenik ki az egész évi munka fáradalmait.

Orbán Viktor miniszterelnök jelenleg háromhetes szabadságát tölti, augusztus 20-a után tér vissza a munka világába. Hogy hol van, merre jár, azt Havasi Bertalan szóvivő nem árulta el a sajtónak. Ez nem volt mindig így,

a korábbi években többször is előfordult, hogy maga a miniszterelnök számolt be arról, hogyan és hol töltötte szabadságát.

Közzétette: Orbán Viktor – 2010. május 22.

2012-ben horvátországi nyaralásról tett föl képeket a Facebookra, de volt olyan év is, amikor a magyar sajtómunkások hiába igyekeztek kideríteni, hogy merre jár.

Magyar, dalmát,Két jó barát.

Közzétette: Orbán Viktor – 2015. július 21.

2009-ben annyit lehetett megtudni, hogy

feleségével, Lévai Anikóval, Mexikóban nyaralt a miniszterelnök,

elmondása szerint egy barátjuknál töltöttek néhány napot. Orbán a nyaralásról a sajtó megkeresésére csak annyit mondott, hogy egy barátjuknál voltak, így tudták kifizetni az egyébként igen drága mulatságnak számító kirándulást.

Az ügy érdekessége, amely egyébként a sajtóban is találgatásokra adott okot, hogy a Hunvald-ügy egyetlen fideszes vádlottja, Czibula Csaba, aki még mielőtt őrizetbe vehették volna, megszökött, a hírek szerint Mexikóban bujkált. Czibula ellen 2009 novemberében bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Fővárosi Bíróság.

2012-ben, már kormányfőként, két hétig volt szabadságon Orbán, de akkor sem közölték hivatalosan, hogy hol pihen.

Nyaralása előtt az akkor még a kormánnyal és a Fidesszel nagyon baráti viszont ápoló Hír TV-nek azt mondta, hogy a legszívesebben farmernadrágban kormányozna, mert „több energiát emésztett fel ez a két év, mint amire gondoltam.

Mostanra az akkumulátoraim lemerültek.”

A megelőző évben a hivatalos közlés szerint Bulgáriában pihent. Igaz, elindulni, megérkezni nem látta senki, voltak is találgatások, hogy hol lehetett valójában. Már csak azért is, mert a külföldön nyaraló miniszterelnökökkel szinte mindig összefutott néhány szintén ott időző magyar, akik rendszerint közös fotót is készítenek a politikusokkal. Ezúttal azonban nem készült ilyen, és a miniszterelnöknek mindössze egy „sajtpapírra” futotta bulgáriai anzikszként – onnan üzente meg, hogy Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek.

Orbán a felcsúti házánál 2011-ben
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Árulkodó ugyanakkor, hogy amikor ugyanazon év őszén a feleségével a Vatikánba utazott,

Lévai Anikó azt mondta az újságíróknak: idén nem voltunk nyaralni, ezért örül, hogy végre egy kicsit kimozdulhatnak.

Hogy ebben az évben hol készül Orbán az őszi szezon várhatóan heves politikai csatározásaira, nem tudja senki. Még az sem kizárt, hogy Ausztriában, a Fertő-tó ausztriai részén fekvő Rust városában – ezt a valóban meseszép kisvárost nagyon kedveli a miniszterelnök – tölti föl lemerült akkumulátorait.

Ki szavatol az 1-es villamoson utazók biztonságáért?

Szerdán este sokkolta a Facebook közönségét egy fiatal nő elkeseredett felhívása. Az 1-es villamoson utazott a kutyájával, amikor egy banda tagjai lerúgták a kutyát a villamosról, őt lefogták, és megakadályozták, hogy utánamenjen.

Mire a következő megállónál leszállt és visszarohant a megállóba, a kutyának nyoma veszett. Pénteken korán reggel azután valaki telefonált, hogy megtalálták a kutyát, aki azóta gazdájánál van.

"Felajánlok 1 Millió forint összeget annak, aki olyan érdemi információval szolgál és elvezet a kutyához,annak is jár a…

Közzétette: Fervágner Dóri – 2017. augusztus 9.

Az ügy látszólag szerencsés véget ért, de

örömre és elégedettségre azért nincs okunk.

Egyfelől azért, mert ez a mostani eset csak csepp a tengerben. Az 1-es villamoson utazók úgy érzik magukat, mintha nem is egy közlekedési eszközön, hanem alvilági bandák által uralt veszélyes terepen utaznának.

Néhány hete egy fiatal lányt vertek meg az 1-es villamos megállójában, de az utasok vegzálása úgyszólván mindennapos dolognak számít.

Persze, az 1-es villamos nem minden szakasza veszélyes, van olyan rész, ahol egészen normálisan lehet utazni, de a Népliget és különösen a Hős utca környéke utazásra, vagy épp emberi létezésre nem ajánlott.

A Párbeszéd épp ma közölte, hogy intézkedést sürgetnek az ilyen és hasonló esetek megakadályozása érdekében. Barabás Richárd a Párbeszéd politikusa no-go zónának nevezte az 1-rs villamost. (No-go zónának azokat az elsősorban a nyugati nagyvárosokban megtalálható részeket nevezik, ahol különösen rossz a közbiztonság, és ahová a turistáknak, de még a nem ott lakó helybelieknek sem ajánlják a látogatást. Állítólag a rendőrök is nagy ívben kerülik ezeket a helyeket, bár ez utóbbit az illetékesek rendre tagadják.)

Felvetődik a kérdés, hogy ki szavatolja a BKV járatain utazók biztonságát. A jegy és a bérlet árában benne van egyfajta biztosítás, ám tudomásunk szerint ez csak balesetre érvényes.

Kérdezhetnénk persze, hogy miért nem sietett senki a lány és kutyája segítségére, de ez az ügynek egy másik, mondjuk így nem hivatalos, hanem emberi vonatkozása. A kutyán egyébként szájkosár és póráz volt, így esélye sem volt arra, hogy megvédje magát a garázdákkal szemben, vagy elmeneküljön előlük.

Amint azt Barabás Richárd a Klubrádióban elmondta: jó dolog, hogy szigorúan őrzik a déli határszakaszt, de a csökkenő migrációs hullám már nem indokolja, hogy mindez más területek, így a Budapesten élő és utazó emberek rovására történjen.

Ha a szart felteszik a polcra…

Gondolhattuk volna, hogy ez ilyen egyszerű! Nagy magyar írónak lenni csupán elhatározás kérdése. Elég hozzá, hogy valaki úgy döntsön, hogy Bayer Zsolt egy nagy magyar író, ezért a Nemzeti Könyvtár részévé teszi, megannyi valódi író társaságában.

Ilyen egyszerű ez: csak akarni kell. Vagy, merni nagyot álmodni.

Már Örkény is megírta – jé, ő is magyar író – hogy a legmerészebb álmaink is megvalósíthatók.

Nem kell hozzá, tudás, tehetség, teljesítmény.

Elég egy papír meg egy toll, hogy valakinek odaírják a neve elé, hogy doktor.

A neve után, hogy államfő.

Vagy azt, hogy író.

Vannak korok, amikor elég hozzá, ha az ember egy kicsit náci. Vagy nagyon aljas, trágár, gerinctelen és undorító.

Vagy egyszerűen csak nagyon fideszes.

Íróvá válni a legkönnyebb, elég, ha egy megfelelő hatáskörrel rendelkező pajtás kinevezi írónak az embert.

Esterházy Pétert nem kellett kinevezni, Jókai, Mikszáth, Móricz, Móra is írók voltak.

Fent nevezettek annak ellenére írók, – nagy írók ráadásul – hogy Kerényi is annak tartja őket. Annak ellenére írók, hogy Kerényi Bayert is írónak tartja.

Túléljük majd ezt is. Legföljebb nem rendeljük meg a sorozatot. Amit persze amúgy sem rendeltünk volna meg, de most, ha lehet ezt fokozni, még annyira sem.

Ha utánunk dobják, elhajolunk előle.

Kerényi a Demokratában odanyilatkozta, hogy most majd biztosan sokan felháborodnak. A hatalom azt akarja, hogy felháborodjunk. Idegesek legyünk, frusztráltak, rosszkedvűek. Menjen el a kedvünk mindentől, törődjünk bele mindenbe, már győzni se akarjunk.

Az sem kizárt, hogy dölyf áll e mögött. Hatalmi arrogancia. Az urak megmutatják, hogy velünk ezt is meg lehet csinálni. Ha úri kedvük úgy tartja, szobrot emelnek Bayernek, utcát neveznek el róla, érettségi tétellé nevezik ki irodalomból.

Ma még megtehetik. De tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, a rosszak hatalma is véget ér egyszer.

Addig, tanulság helyett, álljon itt egy dakota eredetiből fordított szlovák közmondás: ha a szart felteszik a polcra, lekvárnak gondolja magát.

Eugal orosz gázt visz Csehországba és Lengyelországba

Eugal a terv neve, mely azt célozza, hogy 485 kilométeres vezetéket építsenek Németország balti tengerpartjától Csehország és Lengyelország felé.

Tatjana Bernert a Gascade szóvivője a Bloomberg hírügynökségnek elmondta: euró milliárdokba kerülhet a beruházás, de szeretnék a költségeket 10 milliárd euró alatt tartani. Az Eugal tervhez társakat illetve befektetőket keres a Gascade, melynek központja Kasselben van. A vezeték évente 51 milliárd köbméter orosz gázt lesz képes szállítani Csehországba és Lengyelországba. Hogyan?

Úgy, hogy az Északi áramlat II vezeték évente 55 milliárd köbmétert hoz Oroszországból a Balti tenger alatt. Sem a Gazprom sem a BASF, amely az Északi áramlat II vezetéket szeretné 2019-re elkészíteni, nem reagált akkor amikor a Bloomberg hírügynökség megkérdezte őket. Nem véletlenül.

Az Egyesült Államok ugyanis nemrég olyan szankciókat jelentett be Oroszország ellen, melyek az Északi áramlat gázvezetéket is érintik.

Németország Brüsszelhez fordult az ügyben. Jean-Claude Juncker a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozva elmondta: jobban szeretné, ha Amerika mielőtt szankciókat hozna, akkor előtte beszélne meg azokat az érintettekkel, jelen esetben az EU-val. Hozzátette: az EU kész a harcra is az ügyben.

Amerika is: Trump ugyanis amikor Varsóban járt, akkor amerikai cseppfolyós földgázt ígért Lengyelországnak és a többi közép-kelet-európai államnak, melynek gázellátása évtizedek óta Oroszországtól függ. A lengyelek lelkesen reagáltak.

A többiek inkább visszafogottabbak voltak.

Elvben persze a fogyasztóknak kedvezne egy árháború az amerikai és az orosz földgáz között. Ez újabb rezsi csökkentéseket tenne lehetővé. Az amerikai szankciók miatt viszont az egésznek politikai jelentősége is van:lehet, hogy az USA elvárja lojális NATO szövetségeseitől, hogy amerikai földgázt vásároljanak?!…

Talán mégsem a hülyék vannak többségben

Látom a visszapillantóban, hogy a mögöttem jövőnek valami baja van. Messze van még tőlem, de már villog kegyetlenül. És nyomja a dudát, mintha csak ma kapta volna ajándékba. Pedig nem megyek lassan, ráadásul a jobboldali sávban haladok, elmehetne mellettem, ha akar. De nem akar, inkább villog és dudál. Valami baj lehet vele, gondolom magamban, és megpróbálom elképzelni, mi történhetett. Megcsalja az asszony? Gondjai vannak a munkahelyén? Nem tudta tegnap felszedni azt a hosszú combú vörös leányzót a strandon? Vagy felszedte, de a dolog nem úgy sült el, ahogyan szerette volna?

Soha sem fogom megtudni. Csak azt látom, hogy miközben közelít, vérvörös arccal nyomja a gázt. Integet és mutogat.

Tudom, nem nekem szól a mutatvány, ha megelőz, következő áldozatával ugyanezt teszi. Baja lehet a világgal, és így adja ki magából a feszültséget.

Az emberek, nyugtatom magam, jók. Százból kilencvenöt normális. Kár, hogy a memóriánk nem vevő erre a felismerésre: nem a normális embertársak maradnak meg az emlékezetünkben.

Ha túléljük az ismeretlen autós „kolléga” ámokfutását, másnap a munkahelyünkön nem arról mesélünk a többieknek, hogy láttunk egy vajszínű Volvót, amelyik teljesen normálisan közlekedett. És képzeljétek, mondjuk a tágra meredt szemekkel hallgató kollégáknak, rögtön utána egy sötét színű Ford érkezett, ha hiszitek, ha nem, azzal sem volt semmi baj.

Olyan ez, mint az áruház, ahol több pénztár is működik. A legtöbbnél normálisan megy a munka, mindössze egyetlen olyan pénztár van, ahol az ott dolgozó valamiért morcos. Barátságtalan, látszik, a háta közepére kívánja a vevőket. Nincs üldözési mániám, tudom, nem nekem szól a rosszkedve. Utálja ő az egész világot.

Pedig ugyanannyi lehet a fizetése, mint azé a kolléganőé, aki kettővel mellette hallgatja a vonalkódok csipogását. És van egy hivatal, ahol már tudom, melyik ablakhoz nem szabad menni. Mert a mögötte ülő hölgy szándékosan lassú, körülményes. Az a típus, aki nem azt nézi, mi az, amit lehet, hanem azt, hogy mit nem.

Pedig rosszkedvűen és rosszul dolgozni legalább annyira fárasztó, mint ugyanazt jól csinálni. Aki már próbálta, tudja, hogy nem nagyobb macera jól átsütni a húst, és tisztességesen centirozni a kereket. Vagy, teszem azt, normálisan befejezni egy elkezdett mondatot.

Villogó, dudáló sofőrök, rosszkedvű eladók és pikírt hivatalnokok próbálkoznak nap, mint nap, hogy elvegyék a kedvünket az élettől. De én javíthatatlanul optimista vagyok, és reménykedem mindhalálig – talán nem a hülyék vannak többségben.

A Szabad Néppel üzent Pintérnek a Párt

A magyar futball eseményeit nyomon követő szurkolók számára nem szokatlan az a jelenség, hogy néhány fordulóval a bajnokság megkezdése után alacsonyan szállnak az edzők, vagyis, sorra menesztik az eredménytelen csapatok szakvezetőit.

Az eljárás amúgy magyarázható: a klubvezetők eredményt szeretnének, győzelmeket szállítani a szurkolóknak és nem utolsósorban a szponzoroknak. Játékos sok van, őket macerás lenne elküldeni, edzőből viszont csak egy, ezért az esetek többségében neki kell elvinnie a balhét.

Az OTP Bank Ligából négy forduló telt el, és

a zuhanyhíradó hírei szerint három kispad máris inog.

Ifj. Mészöly Kálmánnak a Haladásnál, míg Csertői Aurélnak a Paksnál nem áll jól a szénája. És megmozdult a szék Pintér Attila alatt is.

A korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Pintér csapata a TAO pénzekkel bőségesen megkínált Puskás Akadémia négy forduló után az utolsó helyen áll a bajnokságban, és a szomorú képet csak csöppet árnyalja, hogy a felcsútiak a sorsolás szeszélye folytán eddig az előző bajnokság legerősebb csapataival mérkőztek.

Mindez persze nem vigasztalja a Puskás Akadémia szurkolóit. Akik ugyan nincsenek túl sokan, de ebben az esetben nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Márpedig itt a vezérszurkolót Orbán Viktornak hívják, ő találta ki annak idején ezt a csapatot, és ő volt az, aki felcsúti háza szomszédságában csodastadiont is építtetett a nem egészen kétezer lakosú falu aranylábú fiainak.

Hogy Pintér szénája nem áll jól, azt elsősorban onnan lehet tudni, hogy az Origo, amely legújabban a kormány szócsöveként van jelen a magyarországi sajtópalettán, nagy cikkben húzta le Pintérről a vizes lepedőt.

Hozzáértők szerint ez egyfajta selyemzsinór, azaz elbocsátó szép üzenet Pintér számára.

Az eljárás egyébként hasonlít ahhoz, amit a múlt század ötvenes éveiben a Szabad Nép művelt.

Akkor a kommunista párt lapjában üzenték meg, ha valamelyik párt-, vagy állami vezetőnek kitelt az ideje. Akiről a Szabad Nép rosszat írt, vagy nem írt semmit, és kihagyta egy fontos felsorolásból, az innen tudta meg, hogy kitelt az ideje, kezdhet csomagolni, mert – jó esetben – érdemei elismerése mellett, vagy megrendült egészségi állapotára tekintettel, más fontos beosztásba helyezik.

Ezek az idők látszanak most visszatérni Magyarországra. Hogy Pintér Attilával mi lesz, az még a jövő zenéje. Ha a hétvégén nyer a csapat, még az is megeshet, hogy maradhat egy ideig.

Egy megváltozott Fidesszel tényleg lehetne kormányozni

Azt mondja Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Zugló polgármestere, hogy egy választási vereség utáni nagypofonból felálló, megváltozott Fidesszel lehet közösen kormányozni.

Egyetértek a zuglói polgármesterrel, mert én is úgy látom, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy megmutassa: megjavult, és már nem az a rosszfiú, vagy rosszlány, aki egykor volt.

Most már csak azt kellene tisztázni, hogy mit kell érteni egy megváltozott Fideszen.

Szerintem alapvetés, hogy ebben a választási vereség utáni nagypofonból felálló, megváltozott Fideszben Orbán Viktornak nem lehet helye. De nemcsak neki, Kövér Lászlónak, Rogánnak, és a többieknek sem – a lista vég nélkül sorolható.

Nem lehet ennek a megváltozott Fidesznek a tagja olyan ember, aki üzletelt Orbánnal, köpködött vele szotyolát a felcsúti stadion VIP-páholyában, tapsolt, vagy akár csak egyszer is távolról integetett neki.

Nem lehet e megváltozott Fidesznek tagja az a személy, aki lopott, vagy csak lopni készült, és csak azért nem lopott, mert még időben észrevették, és rácsaptak a kezére

Nem lehet kérdés, hogy e megváltozott, nagypofonból felálló Fideszt kizárólag azok nélkül lehet elképzelni, akik az elmúlt években az elesettek, a menekültek, vagy más kitaszítottak ellen uszítottak, vagy, akik feleségüket, férjüket, fiukat, lányukat, valamint minden rendű és rangú rokonaikat, csókosaikat, barátaikat, üzletfeleiket helyezték zsíros beosztásba.

Természetesen e megváltozott Fidesznek nem lehetnek tagjai azok sem, akik segédkeztek a jogállam módszeres és szisztematikus lebontásában, akár úgy is, hogy csendben tűrték, amint Orbán és fent nevezett társai ezt a gazságot elkövették a sokat hivatkozott magyar emberek ellen.

Nem lehetnének a megváltozott Fidesz tagjai azok sem, akik részesei voltak a múlt megmásításának, tönkretették az oktatást, szétverték az egészségügyet, eltűrték és bátorították a korrupciót, valamint részt vállaltak abban, hogy magyarnak lenni a világban ma már nem dicsőség, vagyis, tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy lesajnált páriái lettünk a világnak.

Ha mindez megvan, és kiszűrtük azokat, akik nem méltók arra, hogy tagjai legyenek egy választási vereség utáni nagypofonból felálló, megváltozott Fidesznek, már csak egyetlen megoldásra váró feladat marad: meg kell változtatni a Fidesz nevét, és elfelejteni örökre.

Bródy és Mandoki a Budapest Parkban

Kapott Bródy János rendesen, hideget és meleget, amiért augusztus 8-án a Budapest Parkban Leslie Mandoki vendégeként – Charlie mellett – ő is fellép.

Való igaz, Leslie Mandoki, eredeti nevén Mándoki László, Orbán Viktor köreihez tartozik.

Előszeretettel mutatkozik és fotóztatja magát a miniszterelnök társaságában,

két évvel ezelőtt pedig az ATV-n adott botrányos interjút, ahol rögtön az elején igen erős felütéssel indított.

„40 évvel ezelőtt a kínzás, a lehallgatás, a határon való agyonlövés természetes dolog volt.”

Ezt mondta Mandoki, és aki élt már akkor, és még mára sem hülyült el teljesen, az tudja, hogy ez nem igaz. Mandokinak azonban jogában áll úgy emlékezni, ahogyan akar, betudjuk ezt annak, hogy így akarja megszolgálni az Orbán-kormánytól kapott több mint egymilliárd forintot.

A történet másik főszereplőjét, Bródy Jánost nem kell bemutatni. Generációk nőttek fel a dalain, mintegy félezer szöveget írt, köztük azt, amely nemzedékek himnuszává vált.

Bródy János ikon Magyarországon.

Nem Orbán Viktor ellensége, hanem a szabadság, a függetlenség megtestesítője.

Ha nem magyarul írná a dalait, akkor legutóbb – elsőként a zenészek közül – nem Bob Dylan kapott volna irodalmi Nobel-díjat.

Mándoki és Bródy, gondolhatnánk, tűz és víz. Ők ketten egy színpadon, ugye, ez csak egy rossz vicc?

Amúgy, volt már ehhez hasonló. Legutóbb egy évvel ezelőtt az verte ki sokaknál a biztosítékot, hogy a Quimby fellépett Tusványoson. Tusványosról mindenki tudja, hogy Orbán és társainak kedvenc toborzó terepe, ott szokta a miniszterelnök elmondani azokat a gondolatait, amelyekkel idehaza csak később mer előhozakodni.

Zárójel: nekünk, magyarországi magyaroknak Tusványos Orbánt jelenti és azokat az Erdélyben élő honfitársainkat, akik, amikor majd eljön az ideje, a Fideszre fognak szavazni.

Tusványosnak azonban ez csupán egyetlen és csak kicsiny szelete.

A politika természetesen jelen van, de az ottani közönséget ez szinte egyáltalán nem érdekli.

A Magyarországról Tusványosra tévedt politikusokat többnyire néhány tucat ember hallgatja és Orbán előadásain is csak ezren szoktak megjelenni. Szemben a zenei programokkal, ahol az ismert magyar zenészek produkcióját tízezrek nézik, hallgatják. Politikáról nincs szó, ám Tusványost Magyarországon mégis Orbánnal és a Fidesszel azonosítják. Zárójel bezárva.

„Mi csak zenélni mentünk”,

magyarázkodott utóbb a Quimby, és hiába hogy tényleg csak zenélni mentek, sokaknak rossz érzésük támadt a fellépés után.

Most kétségbeesetten találgatják a szimpatizánsok, mi vehette rá Bródyt a Mandokival közös fellépésre. Az kizárt, hogy gesztust gyakorolna Orbánék felé, vagy, amint azt többen gondolják, „hidat próbál építeni” a két tábor között.

És az sem valószínű, hogy van az a pénz, amiért korpás lett a haja.

Bródy – vélhetően és megérdemelten – a szövegeiből adódó jogdíjak révén az egyik legjobban kereső magyar zenész, ha valakinek, neki biztosan nincs szüksége Orbán pénzére. És, ami még ennél is fontosabb: bölcsebb és tisztességesebb annál, minthogy ledöntse a saját szobrát, eladja a lelkét, elrondítsa a felépített életművét néhány odavetett állami forintért.

A legvalószínűbb az, hogy Bródyt és Mándokit régi zenészbarátság fűzi össze. Még abból az időkből, amikor Leslie még László volt, és nem mondott olyan kapitális baromságokat, hogy a hetvenes években a kínzás, a lehallgatás, a határon való lelövés természetes dolog volt.

Kedden este, a koncert után akár okosabbak is lehetünk. Mert bár boldogult ifjúkorunkra emlékezve bármikor szívesen meghallgatjuk ezredszer is, hogy Sárika egy kicsikét butácska, és azt is, hogy Elmegy a Kugli egy este berúgni, mert ő az a Kugli, ki nincs fából. De sokunknak megnyugtatóbb lenne, ha Bródy arról énekelne, amiről az utóbbi időkben mindig: hogy Lesz még magyar köztársaság, vagy arról, hogy Ezek ugyanazok.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK