Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Politikai (H)arcképcsarnok – VIII. Szijjártó Péter, Orbán harci kakasa

Az idén negyven esztendős Szijjártó Péter már fiatalon hatalmas politikai karriert futott be. Mindemellett – elmondása szerint szülői segédlettel – anyagi bázisa is biztosítottnak látszik. Ráadásul azzal is dicsekedhet, hogy 2010 óta ő az első magyar politikus, akit fogadott egy, a hivatali hierarchiában hozzá hasonló beosztásban lévő amerikai kollégája. S bár külügyminiszterként számos alkalommal bírálja Soros György tevékenységét, gimnazistaként még egy újságcikkben arról beszélt, hogy mennyire bízik a magyar származású amerikai milliárdosban.

Repülőjegyet és zsebpénzt kapott Sorostól

„Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok” – nyilatkozta Szijjártó Péter gimnazistaként. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium harmadikos tanulója 1995-ben egyike volt az ezerötszáz jelentkezőnek, akik közül a tucatnyi szerencsést kiválasztották, hogy fél évet az Egyesült Államokban tölthessenek. Mint elmondta, a repülőjegy, a biztosítás és az ösztöndíj mellé még heti hetvenöt dollár zsebpénzt is kapott.

A kiválasztott gimnazistáról szóló győri újságcikkben a későbbi külügyminiszter még csak az első élményeiről számolt be. Beszélt a nagy távolságokról, arról, hogy az amerikai gimnazistáknak milyen fontos a sport. Egy későbbi lapszámban további ohiói kalandjairól is beszámolt. Migránsokról, Soros-tervről és a Stop Sorosról akkor még természetesen nem esett szó.

Találkozott boldog cigányokkal is

2011. március első napjaiban Gyöngyöspatán egy helyi konfliktus miatt egy hétig polgárőrnek nevezett gárdisták járőröztek, a Jobbik nagygyűlést tartott a falu főterén, mintegy 2000 ember pedig végigmasírozott a cigánysoron. Szijjártó, aki akkor – hivatalos elvezéssel – a miniszterelnök személyes szóvivője volt, „húsvéti kirándulásnak” nevezte, hogy a gyöngyöspatai romák – asszonyok és gyerekek, a férfiakat és a nagyobb fiúkat hátrahagyva – egy szolnoki turisztikai központba és Budapestre, a csillebérci úttörőtáborba menekültek.

Ehhez a cinizmushoz a magát nemzeti hírcentrumként definiáló MTI is csatlakozott, akik a faluból való elmenekülés délutánján még riadt, vagy éppen egykedvű romákról közöltek fotókat. Idővel aztán észbe kaptak a hírcentrumosok, mert estére már másfajta fényképeket készítettek az MTI riporterei: vidáman futballozó, szamarat etető felhőtlenül boldog cigánygyerekeket láthattunk a képeken – Szijjártóék találkoztak boldog cigányokkal is.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor az amúgy jó iskolákat végzett, tanult Szijjártó Péter – bocsánat, nincs rá jobb magyar kifejezés – hülyének tetette magát. 2011-ben és 2012-ben az akkor még létező Milla több tüntetést is rendezett a Szabad Sajtó útján, és ezeken a megmozdulásokon tízezrek énekelték a slágerré vált dalt: Nem tetszik a rendszer. Amikor az újságírók szembesítették ezzel az akkor még mindig a miniszterelnök szóvivőjeként dolgozó Szijjártót, ő megpróbált viccesnek mutatkozni, és azt válaszolta: hogy nekik sem tetszik, azért akarják megváltoztatni.

2011. április 10-én Szijjártó még mindig a történéseket látszólag nem értő vonalat vitte: azt mondta, hogy a kormány örül a szakszervezeti tüntetésnek, mert ez is azt bizonyítja, hogy a szakszervezetek nem értenek egyet az európai kormányok megszorításaival. Akkoriban ez volt Szijjártó stílusa. Úgy tett, mintha azt hinné, hogy a szakszervezetek azért visznek az utcára több tízezer embert, mert egyetértenek a kormány politikájával. Hogy egy retardált napközis szintjén van az ország, és azért jöttek Magyarországra huszonegy ország munkavállalói, azért vállalták a magyar dolgozók a munkahelyükön várható atrocitásokat, mert támogatják az kormány politikáját. Hogy tetszik nekik a megszüntetett korkedvezményes nyugdíj, örülnek, amiért kevesebb pénzt találnak a borítékban.

Néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Szijjártó Péter változtasson a kommunikációján. 2016 áprilisában már egy kevesek által érthető, hosszú körmondatban válaszolt, amikor egy újságíró az tudósítása MTI szerint a következő kérdést tette fel a miniszterelnök személyes szóvivőjének: mit tesz a kormány az orvosok elvándorlásának megakadályozása érdekében?

A következőkben szó szerint idézzük Szijjártó Péter konkrétumokban bővelkedő, és szakmai szempontból is szignifikáns válaszát: „az ország átszervezésén belül az egészségügyi rendszer átszervezésére is haladéktalanul szükség van, hiszen jól látszik, számos ponton változtatni kell azért, hogy az egészségügy hosszú távon és magas színvonalon működőképes legyen. Az egészségügyi államtitkárság már folytatja a konzultációkat, és a kabinet elé viszi azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek kormány- vagy parlamenti szintű döntéshozatalt igényelnek annak érdekében, hogy a magyar orvosokat Magyarországon tudják tartani”.

A külügyér

2016. szeptemberében Szijjártó Péter letette a miniszteri esküt és ezzel 36 éves korára elérte eddigi előmenetelének csúcsát: külügyminiszter lett.

Ekkoriban kezdte a sajtót érdekelni a politikus vagyoni helyzete. Mely vagyoni helyzet meglehetősen számottevőnek mondható. Amint az több újságban is megjelent, feleségével egy házat vásároltak Dunakeszin. 400 négyzetméteres lett a ház és 167 millió forintba került. Eredetileg nem ennyiért kínálták, de – mint Szijjártó nyilatkozta -, hosszasan alkudozott, így lett a vége 167 millió.

A sajtómunkásokat persze az is érdekelte, miből futotta ilyen drága házra a külügyminiszternek. Kiderítették, hogy Szijjártó a házvásárlást megelőző évben tíz millió forintot keresett, és mindeközben 15 millió forintot takarított meg.

Szijjártó mindezt azzal magyarázta, hogy szülői segítséggel vették meg a dunakeszi ingatlant – a derék felmenők mindkét részről sok millió forintot ajándékoztak a fiataloknak, néhány másik milliót meg kölcsönbe adtak nekik,

Érdekes módon a történet nem keltette fel sem az adóhatóság, sem az ügyészség érdeklődését, de azért mégsem tanulság nélkül való: a legfontosabb, hogy lehetőleg már születésünk előtt válogassuk meg jól a szüleinket. Akinek szegény, teszetosza szülei vannak, az megnézheti magát, ezért ha tehetjük, próbáljunk meg egy önzetlen, igen vagyonos családba csöppenni.

2016-ban már javában zajlott a migránsválság, s bár a 2015-ben hazánkon átvonuló embereknek nyoma sem maradt Magyarországon, a magyarországi kommunikáció ha lehet, még a korábbinál is magasabb fokozatra kapcsolt. Szijjártó Péter sem akart ebből kimaradni, az Indexnek például elmesélte, hogy mennyire sajnálja a brüsszelieket. Mindezt egy személyes példával támasztotta alá: egy alkalommal futni indult a belga fővárosban, de eltévedt, és két utcával arrébb kötött ki, mint ahol kellett volna. Ezt követően, mint mondta, már az életéért kellett futnia. Olyan gyorsan futott, hogy korábban el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire képes.

A körülményekről többet nem árult el a külügyminiszter, de a szövegkörnyezetből felsejlik, hogy mi történhetett. Szijjártó külügyminisztert migránsok kergették meg. Konkrétumokat nem tudunk, de erősen gyanítható, hogy ki akarták rabolni.

Monnyon le, gyüjjön ide!

S miközben a magyar diplomácia nagy erőkkel igyekszik szövetségeseket keresni Európában és a nagyvilágban, ezen tevékenysége során gyakran ütközik falakba. Diplomatikusa fogalmaztunk, a köznyelvben ezt úgy mondanák, hogy egy csomó helyen nem kedvelnek bennünket. Szijjártó Péter külügyminiszter regnálása során vagy tucatnyi nagykövetet rendelt már be a hivatalába, nemrégiben az ENSZ nevű világszervezetet osztotta ki.

2015 szeptemberében Werner Faymann szövetségi kancellár bírálta a magyar miniszterelnököt. Az osztrák politikus azt kifogásolta, hogy míg Ausztria legalább megpróbálja szűrni és regisztrálni az országba belépő migránsokat, addig a magyar kollégája egyszerűen hagyja őket százasával tovább haladni.

„Az ember azt várná egy szomszédos ország vezetőjétől, hogy a tények ismeretében nyilatkozzon, és ne valótlanságokat állítson” – mondta Szijjártó Péter Faymann szavaira reagálva.

A történtek miatt még aznap délutánra berendelték a minisztériumba a budapesti osztrák nagykövetet. Tavaly szeptemberben Szijjártó Péter Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövetét kérette a Külügyminisztériumba, mert személyesen is tájékoztatni kívánta, hogy „szégyennek és gyalázatnak” tartja az ukrán oktatási törvény módosítását.

2017 szeptemberében a görögök húzták ki a gyufát Szijjártónál, Görögország budapesti nagykövetét a görög belügyminiszternek egy svéd lapnak adott interjújával kapcsolatban rendelték be a magyar külügyminisztériumba.

Szijjártó ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „a görög belügyminiszter a csillagokat is lehazudta az égről, amikor arról beszélt, hogy Görögország megvédi a határait.”

2018 januárjában a külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak nyilvánította Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

Idén január végén Szijjártó a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: „A tartalmi kérdéseken túl komoly legitimációs problémákat is felvet António Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozata”, aki, és Szijjártó ezt nehezményezte, „lehetőségnek nevezi a migrációt, amely erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat.”

2018 februárjában Szijjártó Péter azonnali lemondásra szólította fel az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén elmondott beszédében.

Mindehhez képest csak hab a tortán, hogy április 9-én, a magyarországi választást követő napon Szijjártó Péter közölte: „Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért érdektelen, hogy mit mond”.

Ezzel arra reagált, hogy Jean Asselborn a Die Welt című német napilap egy cikkében úgy nyilatkozott: az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyarányú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó „kóros elváltozást”. A luxemburgi külügyminiszter szerint a magyar választások után „Németországnak és Franciaországnak, illetve minden, nem közönyös tagországnak az európai egyezmények alapján gyorsan és határozottan semlegesítenie kell ezt az értéktumort”.

Amint a fenti történetekből is kitetszik, Szijjártó Péter jelenleg inkább tűnik harcias kiskakasnak, mint rutinos, a diplomácia fegyverzetével felvértezett politikusnak. De még nincs veszve semmi: fiatal és tanulékony, minden esélye megvan arra, hogy rendesen megtanulja a szakmát. Ha meg mégsem, akkor majd a valóság hajlik hozzá.

A sorozat eddig megjelent cikkei itt olvashatók.

Böfögni valódi hírek nélkül is lehet

Belenéztem a közmédia híradójába. Ne kérdezzétek, hogy miért, ne mondjátok, hogy magamnak kerestem a bajt. Szakmai ártalom, néha ezt is kell. Nem túl gyakran, mert az egészség mindennél fontosabb, de azért időnként előfordul. Már nem bosszankodom, nem is röhögök ezeken a műsorokon, úgy nézem őket, mintha egy múzeumban soha nem volt, vagy régen kihalt állatokat látnék.

Borzonganék, ha lenne hozzá kedvem, hánynék, ha nem volna erős a gyomrom.

A rendszerváltozás után azt hittem, szerintem sokakkal együtt, hogy már soha nem lesz ilyen. Hogy a pártállammal együtt ez a fajta híradó is kihalt De nem: van, ráadásul a mi pénzünkön. Mi dobtuk rá össze a lóvét, hogy legyen miből hazudni a mi képünkbe.

Ez nem tájékoztatás, hanem propaganda. Azt a pártállami propagandát, amit most híradóként adnak a pártállami médiában, amúgy nem túl bonyolult összerakni. Gyomor persze kell hozzá, de ember nem nagyon, újságíró meg még annyira sem. Utóbbi amúgy is idejétmúlt fogalom – vannak még elszórtan apróbb szigetek, ahol előfordul, de valójában kihalófélben lévő, veszélyeztetett faj.

Nincs is rá szükség. Mindössze egy központ kell, ahol reggelenként az eligazításon megmondják, hogy aznap miről mit kell gondolnunk. A megfogalmazásra, képi megjelenítésre sem kell odafigyelni, mert a pártállami híradót már úgyis csak azok tudják végignézni, akiknek már mindegy, hogy mit látnak, hallanak. Akiknek lényegtelen, hogy mit mondanak, és mit mutatnak nekik – a sörüket és a csipszüket úgy is el tudják fogyasztani.

Böfögni is tudnak a képernyő előtt, valódi hír sem kell hozzá.

Elég néhány hívószó, például Brüsszel, Soros, migráns. Ezeket bele kell tenni egy szógenerátorba, majd ami kijön, azt az ügyeletes robot felolvassa. Időnként be lehet hívni egy politikusnak, vagy szakembernek kinevezett robotot, és úgy tenni, mintha kérdeznének tőle valamit.

De ez se fontos. Semmi sem fontos, kivéve az, hogy folyamatosan hazudjanak. Az sem baj, ha nem hihető a hazugság – ha sokszor mondják, mindig lesznek olyanok, akik elhiszik.

A Magyar Idők esete Ókovács Szilveszterrel és a Billy Elliot-tal

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt szokatlanul éles pengeváltás zajlott a napokban a kormányhoz közeli Magyar Idők hasábjain. Azért is volt különös ez a vita, mert látszólag a Sir Elton John által írott és az Erkel Színházban bemutatott Billy Elliot című musicalről szólt, ám a csak kicsit is figyelmes olvasó számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a darab csak ürügy, és a vitázó felek egészen másról beszélnek.

A történet röviden: a Magyar Idők közírója (ők nevezik így N. Horváth Zsófiát) az ötvenes éveket idéző stílusban és hangvételben támadja a darabot. A fő baja vele, hogy mint írja, homoszexualitásra neveli a gyerekeket, és ez szembemegy az állam céljával. (sic!)

Bármi is legyen az állam célja, tegyük hozzá. Merthogy egy államnak sokféle célja lehet – például az, hogy a polgárainak minél jobb életet biztosítson – de a nemi identitásba demokratikus viszonyok között nem szokása beleszólni. (Nem is tud, tegyük hozzá…) Ám a Magyar Idők cikkíróját ez nem érdekli, mert szerinte a kultúrában még nem történt meg a rendszerváltás, ugyanis, ha megtörtént volna, akkor ilyen darabokat nem mutathatnának be az Erkel Színházban.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója védelmébe vette a Billy Elliot című darabot, és válaszcikkében leírta, hogy szó sincs arról, hogy homoszexualitásra buzdítanák a nézőket, köztük a gyerekeket. Neki is négy gyereke van, mely személyes megfogalmazással vélhetően arra utalt, hogy mennyire távol áll tőle a „buziság” mint olyan.

Majd példákat hozott az operairodalom történetéből, olyan darabokat és szerepeket, ahol nők férfinak öltöznek, vagy épp fordítva.

Ókovács Szilveszter látszólag tehát szembemegy a Magyar Idők által megidézett kormányzati világképpel, valójában azonban nem lázad, hanem magyarázkodik. Megmagyarázza, hogy ő és a színház nem úgy gondolta, ahogyan azt a Magyar Idők (újságírója) feltételezi, nem az volt a szándékuk a darabbal, hogy a melegséget propagálják. Ami egyfelől igaz, merthogy nyilván nem ez volt a szándék, másfelől viszont nem magyarázkodni kellene, hanem helyére tenni a dolgokat.

Például elmagyarázni N. Horváth Zsófiának, hogy a nemi identitás nem elhatározás, de még csak nem is nevelés kérdése. Utóbbival – már amennyiben nevelésnek lehet nevezni – ideig-óráig ugyan el lehet fedni bármiféle nemi irányultságot, ám a lényeg ettől nem változik.

A Magyar idők cikkébe, ha csak egy félmondat erejéig is, de sikerült belekeverni a „migránsokat”, miszerint azért is káros a „buziságra” nevelés, mert hazánkat idegen invázió fenyegeti. Jó lett volna, ha Ókovács Szilveszter erre a kitételre is válaszol. Hogy nem kellene ostobaságokat írni, és megfelelési kényszertől hajtva minden bajunk, gondunk okozójaként a nálunk még nyomokban sem fellelhető migránsokat feltüntetni.

Ez a vita nem az Erkel színházról, és még kevésbé a világon és Magyarországon nagy sikerrel játszott Billy Elliotról szól, hanem arról, hogy a Magyar Idők megregulázná a művészeket, meghatározná, hogy mit szabad nekik, és mi az, amit nem. Ókovács Szilveszter nem az írás sanda szándékával vitatkozik, hanem a „buzizás” vádjával szemben védi magát és a színházát. Ily módon látszólag bátor védekezése épp a lényeget fedi el: azt, hogy az államnak nemcsak az emberek hálószobájában, de a színházi próbákon sincs keresnivalója.

Kötcsei piknik – kit érdekel?

Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Fidesz a kötcsei Pikniket. 2004-ben volt az első találkozó, ebből kiszámítható, hogy volt olyan év, amikor kétszer is összejöttek a nemzet nagyjai. Így lesz idén is, a tervek szerint szeptemberben újra megjelennek a Somogy megyei faluban, hogy megbeszéljék az ország dolgait.

Láthattuk a híradóban, amit sorra érkeznek a Fideszhez-közeli notabilitások. Politikusok elsősorban, volt és jelenlegi vezetők, de jöttek színészek, valamint más hírességek és persze a sajtó is jelentős tételben képviselteti magát.

Annak ellenére, hogy sok sikerélményre itt nem számíthatnak. Megtűrt páriák ők itt, különösen akkor, ha nem a kormányhoz közeli médiabirodalmat erősítik.

A nem kormánypárti sajtómunkások rendre elutasító válaszokat kapnak a kérdezettektől. Volt, akitől még azt sem, mert akadt olyan politikus, aki egyszerűen átnézett rajtuk. Tárgynak tekintette az őt kérdezőket, akiket legföljebb kikerülni kell, mert – egyelőre – eltaposni mégsem illő őket.

Tisztelet a kivételnek – mert azért olyan is volt, aki válaszolt – a legtöbben olyan lekezelően viselkedtek, hogy akár bunkóságnak is mondhatnánk. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott például azt mondta az őt kérdezni kívánó sajtómunkásnak, hogy majd akkor válaszol, ha felnőnek hozzá szellemileg és erkölcsileg. Jeszenszky Zsolt lemezlovas pedig kijelentette: csak akkor válaszol, ha az illető újságíró legyőzi út fekvőtámaszban. (Az meg, szerencsétlen, kiállt vele versengeni, alulmaradt, Jeszenszky pedig nem válaszolt.)

Cinikus, pökhendi, arrogáns társaság ez. Az igazi probléma nem is az, hogy ezek milyenek, hanem az, hogy a sajtó tudomásul veszi ezt a lenézést, ezt a pökhendi, arrogáns stílust. Az újságírók sürögnek és forognak, egymást megelőzve próbálnak félmondatnyi információhoz, vagy annak látszó szöveghez hozzájutni.

Ahelyett, hogy hagynák fenébe az egészet. Ha lenne bennük tartás, és tudnák, hogy eredendően miről szól ez a szakma – a tisztességes tájékoztatásról például, – akkor addig nem mennének el a kötcsei piknikre, vagy hasonló helyekre, ameddig ezek a magukat uraknak nevező személyek bocsánatot nem kérnek tőlük. Ez lenne egy szakmailag elfogadható magatartás a sajtó részéről és talán még produktívabb is annál, mint ami most van. Mert ameddig Kerényi Kinyílott a Pitypang Megírom Imre megengedheti magának ezt a stílust, addig mindig lesznek olyan társai, akik még nála is otrombábban fognak viselkedni.

Kell ez nekünk, magyar polgároknak? Mi közünk van ehhez? Ott kell hagyni őket a francba, vagy már eleve oda se menni hozzájuk. Egyék meg a Németh Szilárd által főzött pincepörköltet, oszt jónapot!

Kósa tanár úr

Az idei pedagógusnap alkalmából Kósa Lajos a Nemzedékek jövőjéért díjat kapta a Debreceni Tankerülettől. Mondhatnánk, az adományozók túltolták a biciklit, és a díjjal nem csupán a volt miniszter, de úgy általában a regnáló hatalom kedvében kívántak járni. Már csak azért is, mert Kósa tanár úr pedagógiai munkássága eddig kevéssé volt számottevőnek mondható.

Talán még a matematika volt az a tárgy, ahol valamennyire maradandót alkotott. Főleg a százalékszámítás területén. Tőle tudjuk, hogy 20 százalék kétszer annyi, mint 10 százalék. Amikor még polgármester volt Debrecenben, előbb Mr. 10 százaléknak, később Mr. 20 százaléknak nevezték.

Kósa tanár úr azt is tudja, hogy mennyi 1300 milliárd forint. Tényleg, azzal most mi van? Miközben Kósa tanár úr idehaza kitüntetett pedagógus lett, a csengeri háztartásbeli hölgy, aki állítólag ennyi pénzt örökölt, és annak elköltését Kósa tanár úr szakértelmére kívánta bízni, jelenleg kiadatási őrizetben van Svájcban.

Azt vajon melyik tantárgy keretében okítják, hogy miként kell lenyúlni 1300 milliárd forint megfelelő hányadát? Mindezt úgy, hogy egy fél sertéstelep mellett még 800 millió forint is jusson a mamának, vagy hasonló nagyságrend a feleségnek.

Mit kapott Kósa tanár úrtól Magyarország? Milyen tudást adott át nekünk? Túl azon, hogy a fémhulladékok áfáját olyan meggyőzően magyarázta, hogy ha akartuk, se tudtuk volna visszatartani a röhögésünket.

Jó, kínunkban viccelődünk, mert nem tudjuk hova tenni ezt a mostani kitüntetést. Pedig, tudnunk kellene, hogy Kósa tanár úrnak vannak a fentieknél komolyabb kötődései az iskolához és a pedagógiához. Nem egészen öt évvel ezelőtt, 2013. szeptember 2-án például a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanévnyitóján arról értekezett, hogy  „a tanárokon, a minőségellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de a legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész.”

Vagyis, nem kell a dolgokat túlbonyolítani, PISA-tesztekkel, és mindenféle kompetenciamérésekkel. Ütni kell a gyereket, és akkor jól teljesít.

Akinek még ennyi okos útmutatás is kevés, annak eláruljuk, hogy ugyanezen a tanévnyitón Kósa tanár úr a diákok állóképességét is megdicsérte, „És még senki sem ájult el. Tehát a sportosságuk is dicséretet érdemel” – mondta. Majd elmesélte, hogy ők a gimnáziumban minden tanévnyitón fogadásokat kötöttek arra, hogy hány diák fog elájulni. A nyerő szám többnyire a négyes volt: általában ennyien nem bírták ki állva a végéig.

Ilyen laza fiú volt valamikor Kósa tanár úr. Ha más nem, ez is bizonyítja, hogy mennyire jó kezekbe került ez a mostani díj.

Biztosak lehetünk abban, hogy ez a már eddig is igen sok funkciót betöltő honfitársunk nem fog szégyent hozni a hazára, és meg fog felelni a vele szemben támasztott nem túl magas elvárásoknak.

Kósa tanár úr egész népét fogja.

Nem középiskolás fokon.

Fáj Trianon? Akkor te magyar vagy!

Az a magyar, akinek fáj Trianon. Ezt mondta Galambos István történész, a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület elnöke szombaton az M1 televízióban.

Árnyalnám a történész úr megfogalmazását: az is magyar, akinek fáj Trianon.
Meg az is, akinek valami más fáj. Például a Don-kanyarban odaveszett magyar katonák. Az Auschwitzban elpusztított magyar zsidók.

A történész úr véleményéről eszembe jut az a troll, aki néhány héttel ezelőtt azt kérdezte tőlem egy írásom kapcsán, hogy miért gyűlölöm a magyarokat?

Nem szoktam trolloknak válaszolni, beszélgessenek egymással, ha nincs jobb dolguk, de ezúttal kivételt tettem. Íme, a válasz.

Azt kérdezi tőlem tisztelt Troll úr, hogy miért gyűlölöm a magyarokat. Pontosabban, sunyi módon úgy kérdezi, hogy miért gyűlöljük mi a magyarokat. Vagyis, Troll úr nem feltételezi rólam, hogy én egyedül is képes vagyok gyűlölni valakit, magyart, vagy nem magyart, és azt gondolja, hogy ehhez, vagyis a magyarok gyűlöletéhez, többen kellünk.

Troll úr szerint létezik egy társaság, akiket ő nemes egyszerűséggel Soros-bérenceknek nevez, s akik, magyargyűlölés céljából, rendszeres időközönként összejönnek. Ilyenkor mindenki hoz magával valamit – süteményt, üdítőt, vagy éppen egy üveg bort, és az előre elhatározott tematika mentén közösen gyűlölik a magyarokat.

Így képzelheti Troll úr azoknak a mindennapjait, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő. Talán még az is belefér a fantáziájába, hogyha valaki nem tud elmenni az éppen esedékes magyargyűlölő összejövetelre, kimenti magát: bocs srácok, ma nem jövök, túlórázom a hivatalban, a gyereknek van a születésnapja, gyűlöljétek ma nélkülem a magyarokat, csók a család, a jövő héten találkozunk, tartsatok ki.

Rossz hírem van az Ön számára Troll úr: nem gyűlölöm a magyarokat. Soha ilyet le nem írtam, nem gondoltam.

Az persze igaz, hogy nem minden magyart kedvelek. Ön sem szeret minden magyart – gondolom, engem sem kedvel különösebben. Sőt, azokat sem, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a világról. Ettől azonban még nem gondolom Önről és troll-társairól, hogy gyűlölné a magyarokat.

Ha érdekli a véleményem a magyarokról: szerintem mi is olyanok vagyunk, mint bármelyik más nemzete a világnak. Vannak közöttünk kedvesek és gonoszak, okosak és buták, kreatívak és tehetségtelenek, tisztességesek és gazemberek.

Ön nyilván azért gondolja, hogy gyűlölöm a magyarokat, mert nem lelkesedem az Ön vezérének egész Európa és a világ nagyobbik fele ellen vívott szabadságharcáért. Ön, Troll úr, abból indul ki, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a magyarokat támadják, miközben csupán az Ön szeretett vezéréről van lesújtó véleményük.

Azok is magyarok Troll úr, akiknek nem Trianon fáj a legjobban, hanem az éhező gyerekek, a kilakoltatott családok, a szomorú, reményét vesztett, leszakadó Magyarország.

Mivel lopta be magát Gulyás Gergely Balog Zoltán szívébe?

Most, hogy Gulyás Gergely kiemelten fontos és rendkívül felelősségteljes pozícióba emelkedett, több kormányhű sajtóorgánum szóba hozta Balog Zoltán tavaly keletkezett panegyricusát Gulyás Gergelyről. Az akkori EMMI-miniszter emelkedett hangvételű, veretes szavakkal konferálta föl Gulyás Gergelyt, prófétai látomásban vizionálva a káprázatos politikai karrier előtt álló Gulyás személyiségét: „Akkor lopta be magát a szívembe – így Balog Zoltán –, amikor egy baráti társasággal borozgattunk és nótáztunk, református nótákat énekeltünk sorra. Gergő minden éneket pontosan ismert, és nemcsak az első, hanem a második, a harmadik, a negyedik strófa szövegét is. Engem is leénekelt a porondról, noha nekem ez a „szakmám” – így emlékszik vissza Balog Zoltán a találkozásukra, amikor komolyabban felfigyelt rá.

Az EMMI-t vezető miniszter – aki református lelkész is -, számára akkor derült ki, hogy „Gergő nem pusztán egy trendi fiatalember”, hanem a kulturális, hitbéli beállítottsága is predesztinálja későbbi pozícióira, tisztségeire, feladataira.

Hát így! No, mármost én rögtön elképzeltem a „trendi” fiatalembert”, meg Balogot és az egész kompániát, amint borozgatnak, nótázgatnak, előttük az Egri leányka, a Durbints sógor, a Juhfark vagy az Otello (na jó, az azért mégsem, migráncs-zamata van annak!), doszt iszogatnak, s közben danolásszák a szakrális rendeltetésű gyülekezeti énekeket, zsoltárokat, dicséreteket. Szinte hallom előzubogni Balog vagy Gulyás szájából például azt, hogy „Bűneimet töröld el. Bűnünket megbocsátod”; vagy azt, hogy „Ne csak hasznomat keressem”; vagy azt, hogy „Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok!”; vagy azt, hogy „Amint vagyok, sok bűn alatt”; vagy azt, hogy „Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény”, vagy azt, hogy „Bűnöm sírjában szinte megholtam”; vagy azt, hogy „A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon”; vagy azt, hogy „A bűn szolgája gyáva rab”; vagy azt, hogy „Ha bűnünk szerint kezdünk mi fizetni”; vagy azt, hogy „Ne légyen bennünk ördögnek országa, Ne bírjon minket a bűnnek soksága” és így tovább.

Mindenesetre Balog ex-miniszter, református lelkész pontosan rávilágított arra, mitől lesz 2018-ban Magyarországon valaki remek politikus, jó miniszter: borozgatás közben református dalokat énekel, ismeri azok második, harmadik, mi több, a negyedik strófáját is, s hitbéli beállítottsága predesztinálja őt minden későbbi pozícióra, tisztségre, feladatra.

A keresztyéni Fidesz-giccses mézeskalács szív cukormáza lecuppant a rögös anyaföldre, s megtermékenyítette azt, hogy megannyi konyhai falvédő felirat bújjon elő onnan.

Tekintettel arra, hogy már jó ideje szeretnék valamilyen miniszteri pozíciót betölteni a mostani kormányban, jelezni kívánom, hogy meglehetősen sok zsidó dalt ismerek, azoknak több strófáját is tudom (Hevenu Shalom Alechem, Hava Nagila, Lecha Dodi és így tovább), s miután még a Hatikvát is bármikor eléneklem, ugye számíthatok akár a miniszterelnöki posztra is?

Szerző: Gábor György, Facebook.

Egy 7, 1 hét, egy hét – Ott, ahol a párt szakad

  • Dúró Dóra hiába közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

  • Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

  • A hét legfontosabb belpolitikai eseményére nem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor.

Ez a hét megint nem az ellenzéké volt. A Jobbik kizárta a párt parlamenti frakciójából Dúró Dórát, és felszólította, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Dúró, lapzártánkig legalábbis, erre nem volt hajlandó, így az ügynek nyilván még lesz folytatása.

Dúró Dórát több jobbikos vezető is pártjuk egyik legnépszerűbb politikusának tartja,

és emiatt sajnálják is, hogy nem dönthettek másképp. A Jobbikból évekkel korábban már eltávolított Novák Előd feleségének egyetlen bűne – legalábbis a Jobbik szempontjából – az volt, hogy a Jobbik-frakció egyetlen tagjaként az elnökválasztáson alulmaradt és emiatt új platform létrehozásán ügyködő  Toroczkai Lászlóval tartott volna.

A Jobbik elnöksége azonban nem díjazta Toroczkai platformalapítási törekvéseit, közölték, hogy ez ellentétes az alapszabállyal, és fegyelmi eljárás indul vele szemben. Amikor ezt követően Dúró Dóra közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

Az LMP házatáján sincs ok az unalomra. Róna Péter bejelentette, hogy szakít a párttal A közgazdászprofesszor az LMP politikai mindennapjaiban az utóbbin évben már nemigen vett rész, távozása tehát inkább szimbolikus jelentőségű  – annak viszont igencsak erős. Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

Szél Bernadett, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Érdekesség egyébként, hogy

sorra kapják a fegyelmiket azok az egykori LMP-s képviselőjelöltek, akik a választási kampány során visszaléptek más ellenzéki pártok jelöltjei javára.

Ez a persze csak azok számára meglepő, akik komolyan vették, hogy lehet más a politika, azaz, az LMP által (is) támogatott összefogás.

A Momentum sem úszta meg távozás nélkül. Bár a párt jelenleg távolról sem annyira jelentős, mint az előbb említett két másik – azok sem túlságosan izmosak, és a jövőbeni kilátásaik sem túl bíztatók– de vélhetően Fekete-Győr András pártjából is távoznia kell egy embernek. Galgóczi Péterről van szó, akinek a fegyelmi eljárás lefolytatása után azért kell majd mennie, mert a választási kampányban Pest megye 11. számú választókerületében visszalépett az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Kücsön Sándor javára.

A visszalépéssel akkor nem volt baja a Momentumnak, mint március végén kelt közleményükben írták, „A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése mellett. A Momentum vezetősége ismét leszögezte: mindent megteszünk a kormányváltásért, és addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan.”

Ez volt március végén, de most már június eleje van, és Galgóczi ellen eljárás zajlik a párton belül – ha az ügyét vizsgáló grémium úgy dönt, ki is zárhatják a Momentumból.

A hét legfontosabb belpolitikai eseményére mégsem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor – Szijjártó Péter ott találkozott ugyanis amerikai kollégájával, Mike Pompeoval.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Washingtonban, (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A találkozás magyar szempontból nagy diplomáciai sikernek számít, hiszen

2010 óta ilyen szinten nem fogadtak magyar politikust az Egyesült Államokban, nem is szólva egy esetleges Orbán-Trump találkozóról.

Pedig ez utóbbi lenne Orbán Viktor álma, hiszen ezzel olyan politikusnak tűnhetne, akivel Trump elnök és úgy általában az amerikai politika is számol.

És bár a mostani külügyminiszter találkozó bíztató jelnek mondható, elbizakodottságra nincs ok. A két ország ugyan hagyományosan jó viszonyt ápol egymással – ezt egyik fél sem szokta kifelejteni a közleményeiből –s Magyarországot megbízható NATO szövetségesnek tartják, ám sok megoldatlan probléma van, amelyek nehezítik Orbán számára, hogy az épp regnáló amerikai elnökkel találkozhasson. Most épp a Stop Soros törvénycsomag és a CEU körüli méltatlan huzavona az ütközőpont, nem mellesleg pedig a mindkettővel összefüggő emberi jogok helyzete Magyarországon, különös tekintettel a civil szervezetek kormányszintű vegzálására, valamint a sajtószabadság kérdésére. E két utóbbira az amerikaiak hagyományosan és különösen kényesek.

Pompeo és Szijjártó találkozója után nem volt közös sajtótájékoztató, közlemény azonban igen. A magyar fél beszámolójából kimaradt, hogy az amerikaiak nyomatékosan figyelmeztették Szijjártón keresztül a magyar kormányt a Putyinnal való barátkozás veszélyeire, és arra, hogy mennyire aggódnak a civil társadalom elleni támadások miatt. E két utóbbi gondolat nem szerepelt a magyar változatban – tálán a kormány, és hű fegyverhordozója, a  Magyar Távirati Iroda, nem akarta ilyen szomorú megfogalmazásokkal beárnyékolni a magyar emberek egyre derűsebbnek mutatott mindennapjait.

Ettől eltekintve még minden lehet, ha Trump elnök hajlandó találkozni az észak-koreai vezetővel – és most megint úgy néz ki, hogy június 12-én összefutnak Szingapúrban – akár még az is előfordulhat, ami ma nem látszik nagyon valószínűnek, hogy egy nap Orbán Viktor is meghívást kap a Fehér Házba.

Ma 32 éve kaptunk ki 6-0-ra az oroszoktól

Ma véget ér a hazai futball bajnokság. Az elsőség már a múlt héten eldőlt, a végjáték mégis izgalmasnak ígérkezik – már amennyiben izgalmat jelent a számunkra, hogy mely csapatok esnek ki az első osztályból, és melyek maradhatnak jövőre is a legjobbak között.

Jobb híján így kell mondanunk: legjobbak.

Nem egészen két hét múlva, június 14-én kezdődik az oroszországi labdarúgó világbajnokság – persze megint a magyar válogatott nélkül. Nemzeti tizenegyünk utoljára 32 évvel ezelőtt, 1986-ban szerepelt világbajnokságon. Abban sem volt sok köszönet, de akkor legalább ott voltunk. (Mezey György volt a szövetségi kapitány, Egervári Sándor a segítője.)

Napra pontosan 32 évvel ezelőtt, 1986. június másodikán játszotta a magyar labdarúgó válogatott az emlékezetes 0-6-os mérkőzést a szovjetek ellen a mexikói világbajnokságon, Irapuatóban. Ez volt a híres „tésztás” meccs. Igaz, azóta többször is megírták, hogy szó sem volt tésztáról, csak az egyik játékos mondta ezt a meccs után, hátha békén hagyják az érdeklődő sajtómunkások.

A meccset Szegeden néztem a televízióban, akkor alig három hónapos fiam, és a feleségem társaságában. Amikor a bíró a sípjába fújt, elindultam a konyhába sörért, de még ki sem értem, a feleségem már szólt: Gól!

Persze, nem mi rúgtuk. Visszarohantam, megnéztem az ismétlést, majd újra a hűtőszekrény fel vettem az irányt. Ám ezúttal sem tudtam hozzájutni a sörhöz, mert bent a szobában ismét megszólalt a feleségem hangja: Gól!
Ezt sem mi rúgtuk.

Ekkor feladtam a próbálkozást, megkértem a feleségem, úgyis látott már két gólt, hozza be ő a sört. Így is lett. A hátralévő időben kaptunk még négy gólt, a megivott sörök számára nem emlékszem.

A 0-6 rejtélye azóta sem oldódott meg, és most már valószínűleg soha sem derül ki, hogy miért kapott az akkoriban – a mostanihoz képest – jónak számító magyar válogatott hat gólt a szovjetektől.

Most megint vb jön, a szovjetek – ezúttal Oroszország néven – már a csak a rendezés jogán is ott lesznek. És ott lesznek a belgák is – ez számunkra azért érdekes, mert valahol egy kicsit mi is belgák vagyunk. Igaz, a valódi belgáktól – tudásban, teljesítményben – messze vagyunk, de belga a szövetségi kapitányunk, aki ugyan eddigi két meccsén két zakót jegyzett, de a jövő, legalábbis George Leekens szerint, fényesnek tűnik.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis másfél hónappal a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner mindehhez még hozzátette: “Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Magyarország amúgy az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-ranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Semmi sem végtelen, csak az idő

Nincs már kedve szólni az embernek. Szóltunk már eleget. Ki-ki tehetsége és képességei szerint mondta a magáét, ám semmi sem változott: minden olyan, mint amilyen volt, csak valamivel még annál is rosszabb.

Apátia van, amerre a szem ellát, mélységes közöny, mindenki beletörődött mindenbe. Csak a ma létezik, a holnap mesze van.

Ott folytatják, ahol abba sem hagyták: fegyelem helyett figyelem. Hamarosan bárkit megfigyelhetnek, nem kell már hozzá megalapozott gyanú, elég az is, ha valakiről valami feltételezhető.

Párbeszéd továbbra sem lesz, mert nincs kivel. Akikkel szóba állnak, azok ugyanazt mondják, mint ők, a többiek pedig nem érdekesek.

A hatalom mindent megtehet, mert az emberek csak ritkán szólnak. Aki nem dohányzik, azt nem zavarja a dohánymutyi, aki nem beteg (már, vagy még), azt hidegen hagyják a várólisták. Akinek nincs iskolás gyereke, unokája, az vállat von, mert azt hiszi, hogy nincs köze ahhoz, ami az oktatásban történik.

Folytatódik a szabadságharc, tiszteletet követelünk a magyar embereknek. És pénzt persze, dögivel, de ezt már nem írjuk rá a plakátra. Magyarországon szinte minden uniós pénzekből épült. Buszpályaudvar, autóút, metró, villamos – sorolhatnánk. Ha még mindig nem lenne világos: az Unió a tehetősebb tagországok befizetéseiből finanszírozza a „felzárkózókat”. A német, a francia, az angliai, a svéd adófizetők pénzének egy részét adják ide nekünk, magyaroknak. Mi meg nem azzal viszonozzuk a támogatást, hogy hatékonyan és átláthatóan használjuk a pénzüket, hanem azzal, hogy több tiszteletet követelünk.

Ma a gyűlölet a pálya. Belekötni a fejkendős egyiptomi színésznőkbe Budapesten, rendőrt hívni a hazánkban tanuló szaúdi rendőrökre Cegléden és a Srí Lankáról érkezett önkéntes segítőkre Perbálon, riasztani a polgármestert a halottak napján a temetőbe látogató – amúgy magyar – emberek miatt Kömlőn.

Egyszer majd elmúlik ez is. Semmi sem végtelen, csak az idő.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK