Falusi Tamas
Hagyomány -„Magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”
Kövér közhely kies hazánkban, hogy aki sikerre vágyik, és nincs egy épkézláb gondolata sem, annak gyurcsányozni kell. A gyurcsányozás hagyományos népi játék, azért mondom...
Értelmezés
PISA felméréseken szokott ilyen lenni. A tanuló nekilát átrágni magát a szövegen, vajon mit rejtenek a mondatok, szavak, a sokaknak néha túl zavaros betűhalmaz....
Doktor Rétvári
Most már 2000 milliárd forinttal több az egészségügyi kassza, mint 2010-ben volt. Ebből jut fejlesztésekre és akár béremelésekre is - mondja a belügyminisztériumi államtitkár...
Azonos neműek
A házasság, mint tudjuk, szép dolog. Mesék és romantikus filmek vége mindig ez, mikor az egymást szerető pár tagjai sok-sok viszontagság és rengeteg akadály...
Siralomvölgy
Mint az köztudott, a vallástalanok szerint a vallások nagyrészt azért születtek, hogy segítsenek az embernek elviselni a halál gondolatát. A programozott halál tehát szerintük...
Végjáték (a „Lefelé a lejtőn” folytatása)
Amint az az előző írásokból látható, az ország a 2008-as világválság kezdetéhez eléggé megtépázva érkezett. Leginkább politikailag. A demokrácia ugyan normálisan működött, mert egyik...
Lefelé a lejtőn – („Az ősbűn” folytatása)
Sokan hangoztatják azt a butaságot, hogy miután Medgyessyt Gyurcsány követte, ő „puccsolta meg” szegény D-209-est, holott Medgyessyt, miután gazdaságilag tetemes kárral járt a regnálása,...