Bódis Gábor

Tény viszont az is, hogy Orbán Brüsszelben, illetve a NATO-csúcsokon minden esetben meghátrál, és teljesíti a közös döntéseket, legyen szó Oroszországgal szembeni szankciókról vagy éppenséggel diplomaták kitiltásáról, miként az pár hete bekövetkezett a Szergej Szkripal-ügy kapcsán… Mind a magyar, mind a szerb vezető a maga sajátos módján Putyin ügynöke. A többi között ezt nyilatkozta Ara-Kovács Attila, külpolitikai szakértő a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

A szíriai válság elmélyülésével és az amerikai-brit-francia fegyveres beavatkozással mélypontra kerülhet az amerikai-orosz viszony. Ebből a szemszögből egyre kínosabbá válhat Orbán és Putyin közeli kapcsolata?

Az nyilvánvaló, hogy a Nyugat és Oroszország viszonyának romlása nem fog megállni, hisz ez Putyin személyes érdeke. Részben ez tartja őt otthon a felszínen. Az teljességgel kizárt, hogy közvetlen konfliktus robbanna ki. Nyilvánvalóan ez egyik félnek sem lenne jó. Legkevésbé Oroszországnak, amelynek hagyományos fegyverzete az elmúlt három évtizedben szinte semmit sem fejlődött. Minden ellenkező híresztelés merő putyini propaganda. Arra nyilvánvalóan számítani kell, hogy a proxi háborúk – vagyis nem a közvetlen, hanem a periférián megvívott háborúk – eshetősége megnő. Ilyen most ismét a Közel-Kelet, elsősorban Szíria, miként korábban Vietnam és Afganisztán volt, azt megelőzően pedig Korea. Viszont tény, hogy ilyenkor minden szövetségesi rendszer összezár. Orbán pedig komoly biztonsági kockázat, hisz nem csak az apró Magyarországról van szó, de már kelet-európai követői is lehetnek ennek a politikának. Tény viszont az is, hogy Orbán Brüsszelben, illetve a NATO-csúcsokon minden esetben meghátrál, és teljesíti a közös döntéseket, legyen szó Oroszországgal szembeni szankciókról vagy éppenséggel diplomaták kitiltásáról, miként az pár hete bekövetkezett a Szergej Szkripal-ügy kapcsán. De ennek a kétkulacsos politikának a fenntartása egyre nagyobb áldozatokat fog követelni az Orbán-kormánytól, s egyre nehezebb lesz fenntartani a pozíciókat egy eszkalálódó világpolitikai helyzetben.

Hasonló a helyzet Kínával is, hiszen Amerika éppen kereskedelmi háborút hirdetett Peking ellen, Orbán és Vučić pedig kínai pénzzel építi a Belgrád-Budapest vasútvonalat. Nem lesz ebből baj?

Így van, de szeretném rögtön leszögezni: ebből a különutas politikából még nem következik automatikusan az Orbán-kormány megbüntetése, illetve a Fidesz hatalmának megtörése. Ennek belpolitikai feltételeit kell megteremteni, s itthon kell leváltani a Fideszt. Szerintem nem demagógia vagy mellébeszélés az orbáni politika és a ceauşescui politika közötti párhuzamok felemlegetése. Igaz, a gazdaság úgy-ahogy teljesít Magyarországon, de ennek legfőbb feltétele a nyugat-európai, főként a német gazdasági prosperitás. Ha ezt egy válság – legyen az politikai vagy gazdasági – mérsékli, abba nem a német kormány, hanem a magyar fog nagyon gyorsan belebukni. Orbán jó taktikai érzékkel lavíroz a nagypolitikai adottságokat kihasználva, de az tagadhatatlan, hogy minden nappal csökken a mozgástere. Magyarország soha nem volt ennyire kiszolgáltatva külső feltételeknek, leszámítva a német, majd a szovjet megszállás éveit.

Az Európai Unióban, főleg az Európai Parlament bizottságaiban sorra szavaznak meg olyan állásfoglalások, amelyek a magyarországi jogállami állapotokról mondanak igen elmarasztaló véleményt. Másrészt közismert az EU nehézkes döntéshozatala. Lehet ebből valami?

Ez a lehetőség is illeszkedik a nagy egészbe. Úgy vélem, rövidtávon ebből nem fognak az Orbán rezsimre nézve végzetes következmények születni, komoly nemzetközi válság kell ahhoz, hogy egy rendszer létfeltételei egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzanak. De azt mindenki látja, hogy gyorsulva erodálódik a magyar kormány pozíciója, egyre elszigeteltebb a kormány. Nincsenek szövetségesei, csak alkalmi bűntársai. Egy emberi élet perspektívájából nézve persze ez nagyon lassú változás, de a történelem már csak ilyen: hosszú távon érdemes a lehetőségeket mérlegelni. Viszont e tekintetben nem lehet vitás, az Orbán rezsim komoly deficitet halmozott fel Magyarország és önmaga számára is. Ne legyen senkinek illúziója: ennek árát meg kell majd fizetnünk. Megint csak a 70-80-as évek Romániájára utalnék: érdemes a történelemből tanulni, legalább nekünk, apróbb áldozatoknak, ha Orbánék lopási hajlama képtelenné is teszi őket, hogy felmérjék ezeket a főként rájuk nézve végzetes kockázatokat.

Azt mondják, hogy kulcsfontosságú a német kormány álláspontja ebben az ügyben (is). Berlinből viszont ellentmondásos jelzések érkeznek. A Fidesz újabb kétharmados győzelme elfogadhatóbb partnerré teszi Orbán Viktort Merkelék szemében?

Szerintem nem. Bonyolítja persze a képletet, hisz egy német politikus számára a lezajlott magyar választások mégiscsak valamilyen forrásai a legitimitásnak, de mindaz, ami az elmúlt kampány-hónapokban történt, felértékelte a kételyeket. Elég megnézni a nemzetközi sajtót, az ott megfogalmazott erőteljes kritikákat. Egy nyugati politikus számára egyre reménytelenebb vállalkozás félrenézni, s egyre hálátlanabb feladat mérsékletre inteni Orbánnal szemben. Mostanában egyre többször hangzik el a magyar kormánymédia és az ideológusok részéről, hogy Orbán egyetlen alternatívája a káosz, hogy ha a rezsim összeomlik, akkor itt olyasmi történik, ami az uniónak is fájni fog. Nem először hallok ilyeneket, így aztán tudom, ez a diktatúrák utolsó, hangsúlyozom: legutolsó érve. Ezt mondta Milošević, ezt mondták a 89 előtti szovjet szatellitállamok vezetői, ezt mondta Ceauşescu – valamennyien az utolsó pillanatban. Már más érvük nem maradt. Ekként kell felfogni a mostani magyar kormány-érvelést is: más érvük már nem nincs. És a nyugati politikusok ezt nagyon jól tudják.

Ha beindul a Merkel-Macron kettős reformja az unióban, akkor Magyarország hol találhatja magát?

A körön kívül. Egyre türelmetlenebbül hallgatom az olyan fejtegetéseket, hogy Orbánnak nem érdeke kivezetni Magyarországot az unióból, hisz onnan jön a pénz, az unió gazdasága pedig egy ilyen kis piacot, mint a magyar hosszú távon is életben tud tartani. Véleményem szerint viszont könnyen eljöhet az az idő, amikor Orbánnak mégis megéri majd kivezetni Magyarországot az unióból. Akkor, ha végérvényesen ellentétbe kerül a rezsim megóvása, az összelopott vagyonok megtartása és az uniós – netán a NATO – tagság, akkor a miniszterelnök habozás nélkül meglépi ezt. Könnyen is teheti majd, hisz egyre többen szeretnének minket az unión kívül látni, hogy ne rontsuk ott a levegőt. A Merkel-Macron reformfolyamat, ha beindul, pontosan egy efféle mérföldkő lehet, hisz nagyobb integrációt ígér, s a nemzetállami jogosítványok – egyebek mellett Orbán hatalmának – visszaszorítását.

Merre fejlődhet a V4? A csehek és a szlovákok inkább Ausztriával közösködnének, a lengyelek állnak a legközelebb a magyarokhoz, de az orosz kérdés végletesen megosztja Budapestet és Varsót. Közben Horvátországot is bevonhatják.

A V4 projekt halott, már a legelején sem volt igazán életképes. Ugye, azért hozták létre, hogy segítse ennek a három – később négy – államnak az uniós integrációját. A belépési tárgyalások utolsó fázisában a lengyelek cserbenhagyták a többieket, s külön megegyeztek. Azóta se szeri, se száma a hasonló eseteknek. Amióta pedig Orbán és Kaczyński megpróbálja a nyugat-európai integrációs törekvések fékezni, és kelet-európai autokrata törekvéseik legitimálására felhasználni a V4-et, azóta ráadásul a szerveződés nem csak felesleges, de egyenesen káros is.

A szomszédos országok közül egyedül a szerbekkel van kitűnő kapcsolat („a történelem során a legjobb”). Ebben szerepet játszhat, hogy két autokrata vezetőről van szó?

Igen, ez az egyik fő eredője ennek a „kiváló” kapcsolatnak, ugyanakkor mind Orbán, mind Vučić nem célt lát az unióban, hanem olyan anyagi eszközt, amivel saját politikai-gazdasági hatalmuk kiépítését és helyzetben tartását elérhetik. Ne feledjük ráadásul, hogy mind a magyar, mind a szerb vezető a maga sajátos módján Putyin ügynöke – újabb elem, ami ezt a két bűnözői klientúrát összetartja.

Végül a határon túli magyarokról. A mostani választások során is bebizonyosodott, hogy a valamikori két önálló, autentikus szervezet, az RMDSZ és a VMSZ a Fidesz csicskaszervezetévé züllött. Vagy túl szigorúan fogalmazok?

Nem, egészen pontosan fogalmaz: a két szervezet vezetői nem tesznek más, mint – politikai és gazdasági túlélésük végett – mindenben támogatják a magyar miniszterelnököt, s teszik ezt a leggusztustalanabb módon. Az a kultusz, ami e szervezetekben Orbánt övezi, tökéletes mása a Milošević vagy Ceauşescu nevével fémjelzett „korszakok” személyi kultuszának. Meg kell nézni, mind az erdélyi, mind pedig a vajdasági szervezetet: befolyásukat az adott országban teljességgel elveszítették, ráadásul Orbán, ha kell, a fejük felett készséggel megegyezik Bukaresttel vagy Belgráddal, miközben táplálja a Bukaresttel és Belgráddal szembeni nacionalizmusukat. Tökéletes patthelyzet. Ezek a szervezetek ma már csak Orbánnak tehetnek szívességet, saját közösségükért képtelenek bármit is kijárni vagy politikailag kikényszeríteni az adott ország kormányaitól. Tartok tőle, ma már nem is céljuk ez.