A Fidesz a hőséggel csak el akarja terelni a figyelmet sokkal veszélyesebb természeti jelenségekről. Két megyében nem lehet utcára lépni, akkora a vajna, az ország nagy része térdig gázol a mészárosban, keleten pecinavédő krémmel kenik magukat az emberek.
Ezt a különleges meteorológiai előrejelzést adta ki Nimmerfroh Ferenc (Szabad Pécs).
Figyelmeztetést adott ki ma az Országos Média Szolgálat (OMSZ) 2027-ig. E szerint a vidéki médiában bekövetkezett változások olyan természeti jelenségeket okozhatnak az ország egész területén, amelyekre fel kell hívni a lakosság figyelmét. Az OMSZ fokozott óvatosságra inti a vidéki média fogyasztóit, akiket Győr-Soprontól Szabolcs-Szatmárig veszélyeztet az erős, talaj menti mészárosképződés, az extrém vajnásodás, és a sok és heves pecina.
Erdélyi nemfideszesek ne rondítsatok bele az összképbe; lehet, hogy Martin Schulz is agymosott lett; a belső ellenőrzés miatt akár tíz órás is lehet a buszok várakozása a szerb-magyar határon?
„Bár a magyarországi választásokig még több mint 8 hónap van hátra, Tamás Sándor már egy pártnak kampányol. Ezzel pedig pont a választások lényegét, magát a választást minősíti le szavazássá” – írja Balázsi-Pál Előd Transindex.ro kolozsvári portálon:
Regisztrációs kampányt indított az RMDSZ a magyarországi választásokra. A központi üzenet végtelenül egyszerű: aki élni szeretne szavazati jogával, regisztráljon. Aki meg nem magyar állampolgár, az kérje az állampolgárságot, hogy aztán tudjon regisztrálni, majd szavazni.
Elöljáróban elmondom: nem vagyok magyar állampolgár, és valószínűleg nem is leszek az. De ha az lennék sem szeretnék élni a szavazati jogommal, mert úgy gondolom, azoknak kell dönteniük, hogy ki vezesse országukat, akik ott élnek, ott adóznak, és akiknek a sorsát leginkább befolyásolják a kormány és az országgyűlés döntései. Ezzel együtt elfogadhatónak tartom azt a retorikát, hogy ha már az állampolgársággal jár szavazati jog, élni lehet vele. Vagyis a regisztrációs kampánnyal alapjáraton nincs bajom, a saját személyes opcióimtól függetlenül. De azzal már nagyon komoly problémám van, ahogy a háromszéki RMDSZ és Tamás Sándor ezt a regisztrációs kampányt kezeli. Tamás Sándor ugyanis ezt a bekezdést tette közzé Facebookján, és a háromszéki RMDSZ-szervezet közleményében is szerepel ugyanez a passzus.
„Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozza járulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését.” (…)
Sorra veszem, milyen problémáim vannak az adott szöveggel. Bár a magyarországi választásokig még több mint 8 hónap van hátra, Tamás Sándor már egy pártnak kampányol. Ezzel pedig pont a választások lényegét, magát a választást minősíti le szavazássá. Miközben elég nyilvánvaló, hogy a magyarországi választásokon szavazó erdélyiek között racionális és érzelmi okokból kifolyólag is felülreprezentáltak a Fidesz-szimpatizánsok (a Fidesz-kormánynak köszönhetően lett magyar állampolgárság és szavazati jog, ezekkel a lehetőségekkel pedig nyilván elsősorban azok éltek, akik szimpatizálnak a párttal és annak nézeteivel), Tamás Sándor azt üzeni: azok regisztráljanak, akik a Fideszre fognak szavazni! Ez az üzenet tulajdonképpen kirekeszti azokat, akik ugyan élnének a szavazati jogukkal, de történetesen más opciójuk lenne, mint a Fidesz. Azt üzeni nekik: ne is regisztráljatok, minek az, hát úgyis egyértelmű, hogy a Fidesz visz mindent Erdélyben, ne rondítsatok bele az összképbe!
Bíró Béla az „agymosottakról” a Maszolon:
Manapság a szemben álló felek kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy agymosás áldozatai. Orbán hívei agymosottak, mert pusztán az M1-et és az Echo-tévét hallgatják és a 888-at meg a Magyar Időket olvassák. Az ellentábor azért agymosott, mert ők pusztán az ATV-t, a Hír Tévét nézik, és a 444-et meg a HVG-t olvassák.
Persze mindkét tábor azok ellen érez igazán szent felháborodást, akik mindkettejük „érveit” meghallgatják, hogy aztán a saját fejükkel gondolkodhassanak. Az agymosás vádjának legbenső lényege ugyanis az, hogy a másik nem hajlandó az én fejemmel gondolkodni, az én érveimet kritikátlanul elfogadni. Erre a malőrre pedig egyetlen racionális magyarázat kínálkozik: kimosták az agyát. És viszont. (…)
Az egyik ilyen vitában, melybe magam is belecsöppentem, valaki azzal érvelt, hogy Angela Merkel nem csak abban bűnös, hogy az emberi jogokra hivatkozva megsértette az Európai Unió határok védelmére vonatkozó jogi normáit, hanem főként abban, hogy a Willkommenskultur (azaz egyfajta az „Isten hozott” üdvözlő formulájáról elkeresztelt kulturális attitűd) jegyében arra sarkallta emberi lények millióit, hogy életüket kockáztassák a Földközi-tengeren való átkelésben, hogy a legnyomorúságosabb balkáni államokon átgyalogolva vergődjenek el az őket meghatott szeretettel fogadó emberbaráti német államba, ahol majd a hatóságok kiválogatják közülük azokat, akiket valóban menekülteknek tekinthetnek, illetve akik a gazdaság szempontjából használhatóknak minősülhetnek. (…)
Ki lett volna az, aki ilyen körülmények között kemény pénzekért és életét kockáztatva (mellesleg nagyságrendekkel több migráns fúlt bele a Földközi-tengerbe, mint ahány áldozata a terrorizmusnak volt) gumicsónakon vág neki a tengereknek, hogy aztán gyalogosan vergődjön el Észak-Európáig, ahonnan talán ki is fogják utasítani?
Efféle kérdéseket nyilván csak agymosottak tesznek fel. Az egyik tábor szerint azért, mert „vitapartnerük” az emberiesség alapvető követelményét utasítja el, másik szerint azért, mert a migránsok a keresztény Európát szeretnék lerombolni.
A mosatlan agyú – a nyakába zúdított érvek súlya alatt – végül kénytelen volt elhallgatni. Szemmel láthatóan az viselte meg leginkább, hogy migránsellenességgel vádolják, pedig ő éppen a migránsok védelmében vonta kétségbe Angela Merkel politikájának helyességét. (…)
A vitát részemről Martin Schulz zárta le. Németországban folyik a választási kampány, Angela Merkel kihívója az a Martin Schulz, aki – még az Európai Parlament elnökeként – azok közé tartozott, akik a leghevesebben támogatták a Willkommenskulturt és támadták azokat az országokat (sorry mindenekelőtt Magyarországot), melyek az illegális bevándorlást elutasították.
Ma ugyanez az emberbarát Martin Schulz azzal vádolja a nem kevésbé emberbarát Angela Merkelt, hogy ő a felelős a válságért, hogy ő szabadította rá Európára a „menekülteket”.
Szó szerint: „Jó szándékkal, de sajnos az európai partnerekkel való egyeztetés nélkül nyitotta meg a határokat a menekültek előtt.” (Annak a ténynek, hogy még a kezdet kezdetén – ezt persze közismert agymosottságom mondathatja velem – Orbán Viktor is hasonló érvekkel hozakodott elő, a mosatlan agyakban nyilván nincs helye.) Rá kellett jönnöm, hogy ha csak Schulz agyát (ezúttal a szó szoros értelmében) nem az M1 vagy az Echo Tévé mosta ki – ez utóbbi, ugyebár, szerfelett valószínűtlen –, nincs is miről beszélni. Mindenki azt fújja, amit pillanatnyi érdekei éppen diktálnak.
A Szabad Magyar Szó arról ír, hogy a szerb-magyar határon a magyar határőrök akár tíz órán át is visszatartják a buszokat.
Azok a személyszállítók, akik autóbusszal utaztatják a külföldön dolgozó munkásokat Szerbiába, tiltakoznak amiatt, hogy a magyar határőrök több órán át feltartóztatják a járműveket a határon, tudatja a Tanjug.
„Mielőbb véget kell vetni az utasok, a szerb állampolgárok zaklatásának a magyar határon” – hívta fel a figyelmet Zdravko Mitrović, egy franfurti szermélyszállító, aki több menetrend szerinti járatot üzemeltet Németország, illetve Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina felé. „Az utóbbi hónapban elviselhetetlenné vált a várakozás a Röszke-Horgos határátkelőn” – jelentette ki a fuvaros a frankfurti Vestinek nyilatkozva.
„Sem a fuvarozóknak, sem az utasainknak nincs semmi kifogásuk az ellenőrzéssel szemben, hiszen természetes a kontroll szükségessége, de nem történhet meg, hogy leparkoljuk a buszt a határon és több mint két órán át várunk, hogy egyáltalán feltűnjön valaki a magyar határőrség vagy vámszervek részéről. Gyakran megesik, hogy emiatt mi is és az utasok is öt-hat órát eltöltünk a határon, ami valóban elítélendő” – állítja Mitrović.
A frankfurti lap nem hivatalos, de megbízható forrásokra hivatkozva azt állítja: a határátkelőn uralkodó áldatlan állapotok oka az a razzia, amelyet a magyar illetékesek két hónapja folytattak le saját vámosaikkal szemben.
Akkor 44 vámos és határrendész munkaviszonyát függesztették fel, mert kiderült, hogy illegális tevékenységben vettek részt és kenőpénzt fogadtak el, ezekhez a cselekményekhez pedig több szerbiai állampolgárnak is volt köze.
89 éves korában meghalt Jeanne Moreau francia színésznő, írja az MTI, a Closer című francia magazinra hivatkozva. Moreau-t hétfőn hajnalban találták meg holtan párizsi lakásában.
A legnagyobb francia filmszínésznők közé sorolt Moreau halálhírét a kerületi polgármester is megerősítette az AFP hírügynökségnek.
Karrierje során dolgozott többek között Orson Wellesszel, Michelangelo Antonionival (Az éjszaka), és Luis Bunuellel (Egy szobalány naplója), és talán leghíresebb szerepében Francois Truffaut-val (Jules és Jim). Az áttörést az 1958-ban készült Szeretők című film hozta el neki, amit Louis Malle rendezett.
Legnagyobb sikereit a Moderato cantabile és Viva Maria! című filmjeivel aratta az 1960-as években. Előbbiért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb női alakítás díját.
1975-ben Fény címmel készített filmet négy színésznőről, az egyik főszerepet ő alakította, 1980-ban forgatta az önéletrajzi ihletésű A kamaszlányt és rendezett operát is. Élete során számos íróval kötött barátságot, s maga is megírta önéletrajzát.
A szakmájában és a magánéletben is szigorú és következetes Moreau az egyetlen színésznő, aki kétszer (1975-ben és 1995-ben) is elnökölt a cannes-i filmfesztiválon, 1986-tól 1988-ig a Francia Filmművészeti Akadémia elnöke volt. 1991-ben a Becsületrend tisztjévé avatták, 1995-ben megkapta a César-díjat, a francia filmművészet legrangosabb kitüntetését, 1997-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2001-ben a Francia Művészeti Akadémia első női tagjává választották, írja az MTI.
Háromszor ment férjhez és háromszor vált el, egy gyermeke született. Még a 70-hez közel is az egyik rangos filmes magazin a száz legszexisebb filmsztár közé választotta, Párizsban mozi viseli nevét.
Egy héttel a hagyományos tusnádfürdői dzsembori után a határon túli magyar médiában még mindig téma, elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnök előadása.
Szűcs László az erport.hu (a megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztőinek oldala) például így sommáza az ott elhangzottakat:
„Bő hete már, hogy elhangzott a várva várt, a hegyek által is visszhangzott, s a környék medvéit is mélyen megindító beszéd. S milyen szerencse, hogy július 22-ről csak az Orbánt kifütyülő nő bántalmazása marad meg a kollektív emlékezetben, esetleg a miniszterelnök halványzöld ingje és helyre kalapja. Ugyanis ebben az évben a tusnádfürdői Szombat Délelőtt nem adott a nemzetnek méretes, rágni való csontot, nem épül be a köztudatba olyan új szó, mint az illiberális, s nem nyit új fejezetet az egyetemes politikatörténet lapjain, mert az üzenet kimerült a szokványos sorosozással elegy nem kevés öntömjénezésben.
Ami újból szembeötlő volt, hogy a szónok nem is azokhoz szólt, akikhez jött.
Mert jelenlegi életük nem érdekli. Csak a szavazatuk kell, vagy ha dolgos kezűek és ivarérettek, akkor ők maguk.”
Végel László, vajdasági író évek óta megjelenő közéleti naplójában írja:
„Orbán Viktor beszél a Tusványosi Nyári Egyetemen. Meg kell erősíteni a magyar haderőt. Magyarország a szögesdróttal megvédte Európát, s ezért bosszúhadjárat indult ellene. Kitér a globalisták és a patrióták közötti konfliktusra is. Legyen Magyarország a magyaroké, Németország a németeké, Lengyelország a lengyeleké, mondja, de nem folytatja. Mások folytatni fogják, minden nemzetállamnak van ezzel kapcsolatos mondandója. Legyen Szerbia a szerbeké, Szlovákia a szlovákoké, Románia a románoké…
Végül is, minden politikai elit a saját szája íze szerint értelmezi a patriotizmust.
Nem légből kapott gondolatokról van szó, a kelet-közép-európai államok vezetői attól tartanak, hogy Brüsszel meg akarja csonkítani a hatalmukat. Ezek évek óta terjednek a térségben, a programalkotó Orbán Viktor gondosan pontokba szedte őket, amelyeket a helyi kisebbségi politikusok – Orbán Viktor mondathangsúlyait imitálva – majd naponta ismételgetnek. Persze, nagy lesz a különbség az eredeti és az utánzat között.”
A Magyarország magyaroké jelszó Horváth-Kovács Szilárdnak (Transindex) sem nyerte el a tetszését:
Mikor Orbán ilyeneket mond, nem veszi figyelembe, hogy mindenféle „erős hazafias nemzetállam” nem csak Magyarországon szimpatikus gondolat: hanem Románia számára is. És amikor valaki ezt hirdeti Romániában, akkor ezzel az eszmével a mi létünket teszi kockára. Hiszen maga Orbán mondta, hogy jelenleg Európában a vezérkérdés az, hogy „az európaiaké marad-e Európa?”, amely számára azt jelenti, hogy „a magyaroké marad-e Magyarország?”… s mi muszáj tovább gondolkozzunk, s kérdezzünk: ez román szempontból azt jelenti, hogy a „románoké marad Románia? vagy az Erdélyieké marad Erdély? És itt lapul a magyar miniszterelnök által hirdetett eszme mély problémája.
Kisebbségiként nem kívánhatom, hogy a románoké legyen Románia.
Legyen egységes állam, legyen erős állam, de ne etnikai alapokon. Orbán azt mondja, hogy egy idegen kultúra sikeres integrációját sem ismerjük, és hozzátette azt is: „Egymással ellentétes célokat képviselő emberek, ha egy rendszerbe, országba kerülnek, abból nem integráció lesz, hanem káosz.” „Egymással ellentétes eszmék és értékek egyszerre, egy időben nem érvényesíthetőek, ugyanis kizárják egymást”. A „hazafias kormányzat” kultúrája, értéke, eszméje ellentétes a kisebbségi kultúrával, annak értékeivel, annak eszméjével. S még valami többel, sokkal fontosabbal, mint a politika: a létével. Orbán eszméje a mi létünkkel ellenkezik.
Amikor a húsz évvel ezelőtti mozivásznon a farok csóválta a kutyát (Dustin Hoffmannal és Robert De Niróval a főszerepben), korántsem ért véget az a jelenség, hogy az élet imitálja Hollywoodot.
A Kártyavár c. amerikai filmsorozat idei, ötödik idényével azonban – amelynek indítását pár hónappal elhalasztották Donald Trump győzelme miatt, mert az eredeti forgatókönyv Hillary Clintont várta elnöknek és tervezte főgonoszként leleplezni – elérkeztünk arra a pontra, amelyen a valóság meg a fikció már-már kibogozhatatlanná válik. Szivárogtatás tekintetében azonban ismét az élet kullog a forgatókönyvek után.
Ami nem csoda, hiszen
az Egyesült Államok politikai csúcsán ma egy olyan ember ül, aki a televíziós önpromóció és a valóságshow nagymestere.
De miről is van szó?
A tavalyi előválasztási kampány legelején, még 2016 februárjában Jeff Sessions alabamai szenátor volt az első, aki az amerikai „felsőházból” megtámogatta Donald Trumpot, pedig az utóbbi akkor még egyáltalán nem számított esélyesnek. Az USA egyik legelmaradottabb és legszegregáltabb államát húsz éve képviselő Sessions a szélsőjobboldali fundamentalista Teadélután mozgalom egyik üdvöskéje volt, akiről még fiatal államügyész korában elterjedt, hogy szívesen üldözi a fekete választójogi aktivistákat, ám nem emel vádat olyan gyilkosság ügyében, amelyet a Ku Klux Klán követett el. Trumppal viszont már szenátorként ismerkedett meg, amikor meghívta az ingatlanmágnást, hogy tanúskodjon az ENSZ ellen a New York-i székház tatarozásának költségei miatt. A választási hadjáratban aztán Sessions a republikánus jelölt egyik legelkötelezettebb szószólója lett.
Senki nem csodálkozott hát – viszont 1400 jogászprofesszor nyilvános levélben tiltakozott –, amikor Trump éppen Sessionst jelölte igazságügyminiszternek. A szenátusi meghallgatás során felmerültek ugyan ellene a régi vádak (többek között a néhai Edward Kennedy szenátor figyelmeztetése, ill. Martin Luther King özvegyének a levele), ám a többségi republikánus vezetők keresztülmanőverezték jelölését a bírálatok labirintusán át a jóváhagyásig.
Sessions azonban elkövetett egy nagy hibát:
hazudott, amikor azt állította kollégáinak, hogy a kampány során soha nem találkozott az orosz kormány képviselőivel.
Márpedig a kongresszusnak hazudni szövetségi bűnténynek számít. Hat héttel később kiderült, hogy a szenátor többször is találkozott Szergej Kiszlyák washingtoni orosz nagykövettel. Ekkor – már igazságügyminiszterként – Sessions kivonta magát az oroszokkal való összejátszás vizsgálatának hivatali befolyásolása alól. Így történhetett meg, hogy a helyettese, Rod Rosenstein nevezte ki Robert Mueller volt FBI-igazgatót a vizsgálat élére különleges ügyészi minőségben.
Ez viszont nem akadályozta meg a minisztert abban, hogy májusban javaslatot tegyen Trumpnak a vizsgálatvezető FBI-igazgató, James Comey leváltására. Egy júniusi meghallgatáson ugyan újra tagadta a Kiszlyákkal való kapcsolatát, ám egy videófelvétel kiszivárgása nyomán úgy módosította nyilatkozatát, hogy „nem emlékszik” a találkozóra, hiszen szenátorként több, mint száz nagykövettel volt dolga.
Egy múlt vasárnapi interjú során azonban Donald Trump teljesen váratlanul kibökte, hogy „haragszik Sessionsre”, amiért az kivonta magát az összejátszás-nyomozás irányítása alól. Az elnök egészen odáig ment egyik leghűségesebb támogatója lejáratásában, hogy „ha tudta volna, hogy Sessions kivonja magát, akkor nem is jelölte volna igazságügyminiszternek”.
A Sessionst érő meglepetések eddigi legnagyobb csattanója csütörtök este következett be, amikoris a Washington Post közölte, hogy az amerikai kémelhárítás az orosz nagykövet Moszkvával folytatott beszélgetéseit lehallgatva megtudta, hogy Sessions igenis tárgyalt Kiszlyákkal a Trump-kampány stratégiai kérdéseiről.
Azonnal felmerült a kérdés, hogyan (nem) illik ez az addig kiszivárgott részletek sorába, hiszen Sessions mint bénakacsa-miniszter nagyon is megfelel a Trump-ellenes vizsgálatban érdekelt erőknek. Nem kellett sokáig várni, hogy a legendás Cui bono? (Kinek az érdekében?) kérdésre megszülessen a logikus válasz.
Ez a kiszivárogtatás csakis Trumptól eredhet, hiszen kizárólag neki áll érdekében, hogy Sessions eltakarodjon az igazságügyminisztérium éléről. Hogy miért? Hát mert Sessions a jelenlegi konstellációban nem válthatja le Muellert, az elnök maga viszont nem meri ezt megtenni, mert már alaposan megsütötte magát Comey menesztésével.
Márpedig, ha új minisztert lehetne megtenni az FBI feletti ellenőrzést gyakorló minisztérium élére, akkor azt lehetne utasítani Mueller kirúgására – amivel megszűnne, de legalábbis megnehezülne a további nyomozás az oroszokkal való összejátszás ügyében.
Trump ugyanis attól lett ennyire ideges, hogy a rendkívüli ügyész már az ő adóbevallásai után is érdeklődik.
Mint emlékezetes, hosszú évtizedek után Trump volt az első elnökjelölt, aki nem volt hajlandó közzétenni adópapírjait, amiből sokan már tavaly is arra következtettek, hogy azok súlyos terheket rejtenek – és esetleg az orosz milliárdosoktól való függőségét is bizonyíthatják.
Trump minden korábbinál nagyobb bajban van – ezért vált hirtelen az érdekévé, hogy ráfordítsa a gyanú vibráló sugarát saját híve, támogatója és kampányszószólója majd igazságügyminisztere hazugságaira.
Már az is faramuci volt, ahogyan Anthony Scaramucci New York-i pénzügyi mágnás bevágódott a Fehér Ház sajtószobájába mint leendő (azóta sem formailag kinevezett) kommunikációs igazgató, és közzétette, hogy nem a kabinetfőnöknek fog jelenteni, hanem közvetlenül az elnöknek.
Az amerikai elnök szerteágazó tevékenységét ugyanis hagyományosan a kabinetfőnök fogja össze és irányítja – márpedig erre különösen szükség van egy olyan elnök alatt, akinek halvány gőze sincs arról, hogyan működik a politikai és kormánygépezet.
A saját magát „Csórónak” becéző (angolul, a neve végződése alapján: mooch – lopakodva lop, csór), durva beszédű leendő főkommunikátor szerda éjjel felhívta a New Yorker magazin egyik újságíróját és az amerikai kormánytörténet legbizarrabb mondatait zúdította rá, aki azokat péntekre virradóra közzé is tette:
„Reince [Priebus, a másnap menesztett kabinetfőnök] egy ki****ott paranoid szkizofrén, egy »paranomániákus«.”
Scaramucci azzal magyarázta ezt a kirohanást, hogy Priebus állítólag kiszivárogtatta az ő vagyonnyilatkozatát,
ami Scaramucci szerint bűntény, és ezért ő az FBI-hoz fordul. Az újságíró (Ryan Lizza) kérdésére, hogy most csakugyan komolyan beszél-e, „Szkaramu-Csóró” hozzátette:
„A mocsár nem fogja megdönteni [Trumpot]… Én nem vagyok Steve Bannon [az elnök fehér szuprematista és önbevallottan leninista főstratégája], én nem próbálom a saját f****mat sz***gatni. Nem próbálok saját brandet építeni az elnök ki****ott ereje alapján. Azért vagyok itt, hogy az országot szolgáljam.”
Lehet, hogy mindezt komolyan gondolta a „Csóró”, ám azt elmulasztotta megtanulni, hogy ha valaki nem kéri az újságírótól, hogy hivatkozatlanul nyilatkozhasson, akkor minden nyilvánossá válhat, amit mond. Ez még mindig a (Trumpék által oly sűrűn átkozgatott) fősodrú média egyik aranyszabálya.
A famózus telefonbeszélgetés azzal fejeződött be, hogy Scaramucci dúlva-fúlva azt mondta – még mindig Reince Priebusról:
„No hadd menjek, mert el kell kezdenem némi sz*rt csivitelni erről az őrült alakról.”
Alig pár perccel később a Twitteren megjelent Scaramucci szentenciája:
„Mivel kiszivárgott a vagyonnyilatkozatom, ami bűntény, szólok az @FBI-nak meg az @igazságügyminisztériumnak #mocsár @Reince45.”
Két óra múlva ugyan visszavonta ezt az esztelenséget (a benyújtott vagyonnyilatkozat nyilvános okmánynak számít, nem úgy, mint az adóbevallás), de addigra már mindenki tudott róla. Pénteken pedig maga Trump csivitelte közzé, hogy Priebust menesztette (hat hónap alatt ez a hatodik kirúgott vezető) és John Kelly nyugalmazott tengerészgyalogos-tábornokot, eddigi belbiztonsági minisztert teszi meg kabinetfőnökévé – de a „Csóró” továbbra is az elnöknek jelent majd.
Így aztán Trump személyesen is beismerte, hogy kabinetjében teljes a káosz
– amit a sajtó már január óta tudott, sőt Priebus menesztését is rég megjósolta. A most kirúgott kabinetfőnök korábban a Republikánus Párt főtitkára volt, és a választási kampány során csak jó későn állt Trump mellé (akárcsak Scaramucci maga), de akkor teljes mellszélességgel. Még lemondása után is kirúgójának adott igazat.
Most, hogy a jobboldal által oly fanatikusan erőltetett egészségbiztosítási jogokat eltörölni próbáló reform egyelőre megbukott, a politikailag dilettáns elnök úgy érezheti, nincs már szüksége még a konzervatív politikusokra sem. Trump ma már csak két kategóriában bízik meg: saját családtagjaiban, illetve legközelebbi üzleti partnereiben (ez a két kör szorosan összefűződött), valamint az őt kiszolgáló tábornokokban. Az előbbi csoport nyilvánvalóan azért felel meg, mert eleget tudnak a manipulációkról ahhoz, hogy ne árulják el egymást. A második típus viszont megszokta, hogy parancsokat kap és hajt végre anélkül, hogy véleménye lenne, vagy azt hagyná eluralkodni a munkája felett.
Így aztán újabb tábornok és újabb spekuláns milliomos került az elnök közvetlen közelébe – akiről az istenadta nép (kisebbsége) elhitte, hogy az ő javát szolgálja majd. A szókimondó csórók viszont remélhetőleg felnyitnak majd egy-két szemet.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
