Arthur sokat nőtt azalatt a három nap alatt is, amig mi odavoltunk a szigeteken kirándulni. Épp tüskéket cserél, priceless élmény belelépni a pihe-puha szőnyegen egy-egy elveszített sün tüskébe, de mostanság ez elkerülhetetlennek tűnik. Ma reggel megpróbáltam mozgásra bírni a sün gyermeket, de dupla ellenállásba ütköztem, Arthur sem értékelte az ötletem, és a férjem sem, úgyhogy Arthur mozgás gyanánt evett, aztán visszavonult a rózsaszín plédes lakosztályába aludni. Közben engem megszállt a főzés, sütés ihlete, remek tésztát főztem a férjemnek mielőtt elment a dolgára, és egy, még annál is remekebb, habos, baracktortát készítettem ajándékba egy kedves ismerősünknek. Ezzel azért el is ment a nap jó része, majd edzettem, miközben néztem a fenti óriás tévét, úgy hamarabb megy az a másfél óra az evezőgépen. Utána feléledt a szél, most nagyon erős, itt a 28. emeleten nem igazán szél hangja van, sokkal inkább, mintha fűrészgépet használna valaki a közelben, és a fürdőszobák szellőzőit is lökdösi a légnyomás. Arthurnak ez nem szimpatikus, ezért most nem a két paplanom között tartózkodik, hanem mindkettő alatt, közel a lábamhoz, amit időnként végig karcol a tüskéivel, vagy megszaglász a hideg, és nedves orrával, hogy biztosan tudja, az a dolog is hozzám tartozik, és így nincs mitől félni. Mikor ideköltöztünk, vásároltunk egy érdekes szobanövényt. Magas, sok hajtása és nagy levelei vannak, a leírás szerint mérgező, viszont nagyon szép, olykor virágzik is. Nos, ez annyira szeret itt nálunk, hogy belakta a nappali egyik sarkát, de úgy, hogy alig lehet tőle odaférni a rolóhoz, a többi növényhez végképp lehetetlen, amúgy eldzsungelesedtünk. Közben viharos sebességgel érik a második papaya, és egyre több virágot hoz a fehér színű ciklámen is, ami azóta van nálunk, mióta ideköltöztem Koreába. Akkor, amikor kaptam, tele volt virággal, azt hittem, hogy szezonális növény lesz, de végül megmaradt, és azóta szinte folyamatosan hoz egy, egy virágot, de ennyit egyszerre csak akkor láttam rajta, amikor a kertészetből hozzám került, pedig messze még a tél.
Pár napig nem néztem híradót, kikapcsolódtam.
Most viszont várjuk a hírt, hogy vajon a pápa elfogadja e Kim Dzsong Un meghívását Észak-Koreába, amit épp most tolmácsol neki Mun elnök, aki a Vatikánban van.
Egy hatvanéves déli állampolgár előre hozta a szabad határátkelést, és valahogy elment Északra. Kim udvariasan hazaküldette Pánmundzsamon keresztül, semmi baja nem esett, csak talán kicsit lelkesebb volt a kelleténél.
Tüntetnek a taxisok, mert itt is van olyasmi, mint az Uber, csak nem annak nevezik, tüntetnek a szülők, mert az állami óvodákban anyagi visszaélések történtek, tüntetnek a buszsofőrök, mert azoknak is van valami bajuk, itt általában sokat, és eredményesen tüntetnek az emberek az érdekeik, követeléseik érvényesítése érdekében.
Észak-koreai kulturális fesztivál lesz Délen, nagy, közös, békülős, közben már szedik az aknákat a DMZ-ben, és elkezdték a vasutat összekötni Északon, és Délen, pedig Trump azt mondta, hogy Dél-Korea az ő engedélye nélkül nem tehet semmit, ami a szankciókat érinti. Nos, úgy látszik, mégis tehet, és tesz is, Trump pedig mond, amit szeretne, a karaván halad.
Arthur elnyugodott a bokám környékén, most már nem fél a szél hangjától, békésen alszik.
