Álhírnek nevezte a KDNP matricázását a KDNP EP-képviselője

0
1645
Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője matricát ragaszt az Amnesty International budapesti irodájának helyet adó épület ajtajára június 12-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

„Bevándorlást segítő szervezet” matricákat ragasztott több irodára nemrég a KNDP, köztük olyan házakra, amelyeket sárga csillaggal jelöltek a holokauszt idején. Amikor Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő erről levelet küldött az Európai Parlament képviselőinek, válaszul Holvényi György KDNP-s képviselő álhírről írt. Ujhelyi a Független Hírügynökségnek émelyítőnek nevezte a dolgot.

Néhány nappal ezelőtt Hollik István KDNP-s képviselő az Amnesty International, Tisóczki Flóra, az ifjú kereszténydemokraták egyik vezetője pedig a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesült irodájára ragasztott „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát.

Ez utóbbi matrica egy olyan házra került, amely csillagos házként is ismert – ezek voltak azok, amelyekben a holokauszt idején a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és

magukat a házakat is hasonlóképp jelölték.

Éppen ezért, egy tatabányai férfi, akinek a családja érintett volt a holokausztban, levelet írt Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének, aki lefordította azt angolra, majd elküldte az összes EP-képviselőnek.

Ahogy Ujhelyi a Független Hírügynökségnek elmondta: nem ő verte nagy dobra a történetet, hiszen már előtte is írt róla a nemzetközi sajtó.

- Hirdetés -

Holvényi György KDNP-s EP-képviselő viszont, a 24.hu szerint szintén mindenkinek elküldve, válaszolt a levélre. Méghozzá azt írta:

óvatosan kell fogadni Ujhelyi álhíreit,

mert gyakran állít valótlanságokat, ami szerinte a politikai kudarc és az ebből fakadó frusztráció megnyilvánulása.

Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke is matricázott.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Vagyis Holvényi gyakorlatilag

álhírnek nevezte azt, amiről pártja több sajtótájékoztatót is tartott.

Amikor Ujhelyi Istvánt megkérdeztük, mit gondol erről, ad-e bármilyen választ, azt mondta: „először megpróbálom a gyomromat lenyugtatni”. A képviselő émelyítőnek nevezte Holvényi válaszát, amire válaszul egyébként, ahogy elmondta, ő tucatnyi levelet kapott más EP-képviselőktől, akik szintén „kiakadtak” rajta.

Ujhelyi szerint Holvényinek valójában nem is vele van vitája, hanem a tatabányai választóval, akitől ő az eredeti levelet kapta, amelyet aztán lefordított. Szerinte egyébként Holvényi és a kormánypártok „magukat járatták le”, ahogy fogalmazott:

„Nem értem, hogy lehet ekkora öngólt rúgni.”

De, mint mondta, más lépést már nem tervez, ennek ugyanis nincsenek parlamenti keretei.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .