Áder János, bújj elő!

Aggódom a köztársaság elnökéért. Eltűnt, mintha nem is lenne. Jó volna hinni, hogy nincs baja, és épségben előkerül. Nem történt vele semmi rossz, csak épp elege lett mindenből, és elvonult horgászni, kiszellőztetni a fejét.

Onnan gondolom, hogy nincs sehol, mert nem szólal meg már mióta. Igaz, máskor is csak ritkán szólt, amikor néha mégis, rendre a környezet védelmének fontosságáról, a vizek tisztaságáról beszélt. (A városligeti fák kivágásáról egyszer sem mondott semmit.)

Jó tudom, egy köztársasági elnök nem a mi hétköznapi, földszintes filozófiáink szintjén kell megnyilvánulnia – ő nagy, az átlagember számára beláthatatlan horizontokban gondolkodik.

Amúgy tényleg nem mindegy, hogy mi marad majd a gyerekeinknek, az unokáinknak. Vagy mi marad nekünk, ameddig még itt vagyunk.

De vannak más fontos dolgok is. Ezt is illene tudni egy köztársasági elnöknek.

Mert egy Áder János nevű közembernek jogában áll magasról tenni arra, ami  fontos, erkölcsös, vagy hasznos Magyarország számára. Ha ez az Áder János magánember lenne, most nem keresnénk, hogy hol van. Van, ahol van, magánügy.

De ez az Áder János, akiről most beszélünk, Magyarország államfője. És, ebben a minőségében, muszáj volna mondani valamit.

Például, az egész országot behálózó korrupcióról. Amit a nép egyszerű nyelvén lopásnak neveznek. És, államfőként, szólhatna a gyűlöletről is. A milliárdokat felemésztő uszításról, amit közpénzből finanszíroznak.

Beszélnie kellene a hazugságokról. A megmásított múltról, az elhazudott jelenről, az ellopott jövőről. Vagy, teszem azt, arról, hogy padlón az egészségügy, romokban az oktatás.

Az ország lelke nagyon régen volt ennyire rossz állapotban, mint mostanság.

Kellene egy köztársasági elnök, aki nemcsak a Földről és a vizek tisztaságáról tud beszélni, de arról is, hogy mi történt velünk, magyarokkal. Mitől lettünk olyanok, amilyenek néhány évvel ezelőtt nem szerettünk volna lenni.

Áder János! Államfő! Bárhol is vagy, bújj elő!