Nem vérbeli: várbeli. A mai kávé mellé valami olyasmin merengünk, amit annak idején – természetesen más kontextusban – a boldogult Márkus László úgy mondott: „De mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba?” Rendben van, nem fotel, hanem miniszterelnökség, és nem hétezerkétszáz, hanem körülbelül huszonegymilliárd. De forint.
És mi benne a puritán?
A puritánok igen vallásos, a pompát elutasító kálvinista emberek voltak, akik szemben álltak Cromwell Olivér idején az anglikán egyházzal is, ők adták Cromwell seregének, a vasbordájúaknak a gerincét, minek következtében nem kevés kellemetlenségben volt részük később. Tény, hogy nem díszítgették agyon sem magukat, sem az épületeiket, de ennél több köze a különben katolikus karmelita kolostornak hozzájuk nincs.
Sőt, a miniszterelnöknek sem.
Mi több, maga a kolostor is csak rövid ideig volt kolostor: a telket 1693-ban adták át a karmelitáknak. 1725-ben rakták le a templomuk alapkövét, amelynek építése 1736-ra fejeződött be, de csupán 1763-ban került sor a felszentelésére. II. József azonban 1784-ben a rendet feloszlatta. 1786-os budai látogatásának alkalmával személyesen intézkedett arról, hogy színházat alakítsanak ki a karmelita templomból az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok tisztviselői karának szórakoztatására. Kempelen Farkas készítette a terveket.
Hogy azelőtt mi volt a helyén?
Nem fogják kitalálni.
Mecset.
A mecset előtt meg Szent János temploma.
Még azelőtt meg semmi.
Vagyis valami mindenképpen, de épületről nem tudunk.
Tulajdonképpen az ember szóvá sem tenné a dolgot, hiszen úgyis hiába beszélünk. Tudjuk, hogy a kolostor felújítása és átalakítása miniszterelnöki hivatallá olyan huszonegy milliárd forintunkba került, ebből a miniszterelnöki iroda 3,925 milliárd, azt is tudjuk, hogy ehhez semmi közünk, elvégre csak a pénzünk van benne, de minket senki sem kérdezett – azonban mégis szemet szór az Origo tegnapi főcíme:
„Kolostorba költözik a miniszterelnök”.
Mondjuk többet volt az színház, jóval többet, mint kolostor, mondhatnánk azt is, hogy öltözőbe vagy színpadra, esetleg rivaldafénybe, de a jeles szerző folytatja.
„Puritán, szó szerint kolostori körülmények között folytatja Orbán Viktor miniszterelnök a munkáját új irodájában az egykori karmelita kolostor épületében 2019 januárjától a budai Várban. Az új kormányzati épület kialakítása során teljes mértékben a 18. századi egyszerű belsőt állították helyre a tervezők, de ezzel együtt teljes mértékben megfelel a 21. századi kormányzás elveinek. (…) Roppant egyszerűség jellemzi a kormányfői szobát. A miniszterelnöki dolgozószoba is a puritanizmus szellemében készült. A kormányfő személyes irodája két egykori szerzetes szobájából lett kialakítva. Orbán Viktor dolgozószobáját puritán, fehér falak, egyszerű, sötét hajópadló, egyszerű kialakítású, letisztult vonalvezetésű fabútorok jellemzik. Az új kormányzati épületben lévő szőnyegek sem kerültek egyetlen forintba sem, mivel a magyar állam azokat nem megvette, hanem az Iparművészeti Múzeum török szőnyeggyűjteményéből kölcsönözte ki.” (Origo)
Hát, kérem, az ellen nekem semmi kifogásom, hogy ha a miniszterelnök egy kicsit visszavesz a fényűzésből, bár korábban még úgy tudtuk, éspedig Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkártól, hogy „Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök közismerten puritán berendezésű, ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki”. Mondjuk lehetnek azok is, a mostani sajtóbejáráson nem lehetett fotózni, mert – mint az illetékesek elmondták – az épületet már most is a NATO-előírások szerint védik, és emiatt tilos nem meglévő képanyagot felhasználni róla. Azonban a Zoom (igen, a minap megszűnt Zoom) még 2018 október 25-én kiderítette, hogy nem másolatokról van szó, hanem az eredeti bútorokról, ami egyfelől tiszta haszon, mert nem kell rájuk költeni, másfelől tiszta pazarlás, mert azoknak múzeumban volna a helyük. Amint a török szőnyegeknek is: a muzeális értékek nem véletlenül nincsenek kitéve mindennapi igénybevételnek, szét is mennének tőle.
Szét is fognak menni.
Szóval ez akkora takarékosság, hogy igen nagy pazarlás.
Nincs még valamilyen történelmi relikviánk, amit odavihetnénk a takarékosság jegyében?
Hej, dehogy nincs, csak nem akarok tippeket adni…
Mármost akkor gondolkodjunk.
Egyfelől azt állítja a kormánysajtó, hogy ennél puritánabb, szimplább munkahely már nincs is, ami ennél kevésbé cicomás, az már csűr vagy kutyaól. Ez nem is lehet akkora mellébeszélés, ugyanis a náluk sokkal megbízhatóbb Urbanista blog is részt vett a sajtóbejáráson, és ők sem emlegetnek barokk vagy rokokó pompát, sőt, márpedig nekik lehet hinni. Igaz, vettek egy csomó Lotz Károly-festményt, de mégsem állhat üresen a fal. Az is nagy kérdés, hogy a muzeális bútorok, szőnyegek meddig fogják bírni a főméltóságú tapodást, súlyt, a terjedelmes ülep mocorgását, de kérem, ez az, amiről megint csak nem beszél senki.
Másfelől azonban ismerjük a költségvetési számokat.
Huszonegy milliárd forint ment el az épületre, ebből durván négymilliárd az irodára.
Ha minden ilyen olcsó és „puritán”, akkor mi már csak egy dolgot kérdezhetünk, Márkus Lászlóval:
„De mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba?”
Vagy pár tízmilliárdba.
A puritánság?
Szele Tamás
