A román szélsőjobb a Parlament előtt akarja ünnepelni a román hadsereg 1919-es bevonulását Budapestre

0
866
Facebook

1919 augusztus harmadikán vonultak be a román király csapatai Budapestre megelőzve ezzel Vitéz nagybányai Horthy Miklós ellenforradalmi alakulatát.

A Tanácsköztársaság szervezte az ellenállást Nagy Magyarország felosztása ellen, melyre Trianonban készülődtek az első világháborúban győztes nagyhatalmak. A Vörös Hadsereg Kassát is elfoglalta, de az antant mozgósította a román királyi hadsereget, mely annál lelkesebben vett részt a hadműveletben, mert ígéretet kapott Erdély elfoglalására már 1916-ban amikor Románia hátba támadta a központi hatalmakat.

Most egy szélsőjobboldali román szervezet kíván megemlékezni augusztus harmadikán a román bevonulásról Budapestre. A szervezet neve: Asociatia Calea Neamului – Nemzet Útja Egyesület.

A Mi Hazánk tiltakozik

Novák Előd, a szélsőjobboldali párt parlamenti képviselője a Facebookon érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy vajon betiltja-e ezt az eseményt?

“Miután Orbán Viktor a soviniszta George Simiont támogatta az elnökválasztáson Romániában, felbuzdultak a magyarellenes erők, és már a magyar Parlament elé szerveznek gyűlést a hazánkat kirabló román hadsereg 1919 augusztus 3.-i budapesti bevonulását ünnepelve.”

Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke nemrég jelentette be, hogy:

- Hirdetés -

“Magyarország felszabadulását kívánjuk megünnepelni Budapesten a bolsevista Kun Béla uralma alól. Tekintettel a budapesti kormány folyamatos nyilatkozataira a mai marxista és neomarxista politika ellen, érdeklődéssel várjuk a magyar hatóságok reakcióját a Nemzet Útja Egyesület tervezett budapesti programjára.”

Orbán “nem érti” a heves reakciót Simion támogatására

Eredetileg nem szerepelt a tihanyi beszédben George Simion támogatása, és arról egyedül Orbán Viktor dönthetett anélkül, hogy konzultált volna Erdély szakértőivel például Németh Zsolttal, a tusnádfürdői találkozók szervezőjével. Orbán politikája az, hogy a környező államok vezetőivel akar megállapodni valamiféle közös irányvonalról Brüsszelben, és ezért beáldozza a magyar kisebbség érdekeit. Erdélyben viszont a magyar kisebbség jól érzékelte a veszélyt, és – Orbán tanácsa ellenére – csaknem száz százalékban a szélsőjobboldal ellen szavazott, az elnöki székbe juttatva Nicusor Dant, aki viszont Brüsszelben Emmanuel Macron emberének számít.

Bár Orbán számára csúfos politikai kudarc volt Simion támogatása, amely kérdésessé teszi idei szereplését Tusnádfürdőn, de a miniszterelnök továbbra is kitart politikája mellett.

Az Európai Parlametben George Simion pártja, az AUR kezdeményezte a bizalmatlansági indítványt Ursula von der Leyen ellen. A brüsszeli bizottság elnökasszonya fölényesen megnyerte a szavazást, de Orbán mégiscsak beleállt az eleve vesztes háborúba. Miért?

Mert itthon bűnbak hiányban szenved, és ezért Ursula von der Leyen, Manfred Weber és Volodimir Zelenszkij van hivatva betölteni Soros György helyét. Míg azonban a zsidó származású, az USA-ban élő milliárdos alkalmas volt a bűnbak szerepre a magyar jobboldal antiszemita hagyományai miatt addig sem Ursula von der Leyen a hétgyermekes kereszténydemokrata családanya, a bajor keresztényszociális Weber sem pedig a zsidó Zelenszkij, aki sikeresen képviseli az ukrán ellenállást a több mint három éve tartó háborúban, nem igazán alkalmas a gyűlöletkeltésre. Viszont előtérbe állíthat két kínos problémát Orbán számára: a 2026-os választás népszavazássá válhat az Európai Unióról illetve mind többen vádolhatják meg a magyar miniszterelnököt, hogy “Putyin ügynöke!” Először hivatalosan ezt Donald Tusk lengyel miniszterelnök fogalmazta meg, és Orbán politikája azóta sem cáfolja ezt.

Magyar Péter egyenesen azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy “orosz-kínai protektorátussá” akarja változtatni Magyarországot.

Ezt a politikát nehéz lesz eladni a választóknak a szuverenista frázisokat hangoztató Orbán Viktornak, akivel kapcsolatban a Kétfarkú Kutyapárt elnöke fogalmazott meg lesújtó diagnózist:

“hatalomféltés miatt a miniszterelnök immár nem teljesen ura az elméjének!”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .