A nagy córesz, de ígérni semmibe sem kerül

0
316
Facebook

Orbán Viktor egészen fantasztikus. Az ország gazdasága romokban, az EU-s pénzek nem jönnek, Kína meg Oroszország úgy használ ki bennünket saját céljai érdekében, hogy jobban se kell, a pereit már csak a Kúrián tudja végsőfokon megnyerni (nem csoda, ott a Patyi az elnökhelyettes – elnököt csinálni belőle, az már túlzás lett volna), a megbízhatónak hitt emberei sorra hibáznak, ki hatalmasat, ki csak nagyot, nincs pénz semmire (az oktatás és az egészségügy után nemsokára a közlekedés is rendőri felügyelet alá kerül, hogy még működjön valahogy), már csak azért utazik ki Brüsszelbe, hogy mindenki személyesen lássa, ki is az a mitugrász kerékkötő, akit mindenkinek utálni kell. Gyorsan kell megnézniük, mert néha kiküldik a folyosóra.

Ezt persze csak mi gondoljuk így. Ő másképp van vele. Hiszen győzött! Mindenütt! Ott ugrál a maga felfújta gumivárban, és diadalmasan vigyorog, mert nagyon biztos benne, ő a sallerokat osztja, és nem kapja. János vitéz, Godzilla, meg Szent Péter együtt is smafu hozzá képest, ha ide mernék tolni a képüket, kokiktól duzzadt fejjel kotródnának haza anyukához, kisírni a vállán magukat. Ezer szerencse mindegyiknek, hogy errefelé ilyen trió ritkán lébecol. Itt van nekünk a miniszterelnök úr. Elég az. Néha még sok is.

Ebből a permanens győzelmi mámorból születik egy csomó ökörség. A 3 – 6 százalékos növekedés, az egymillió forintos átlagbér, meg az ezer eurós minimálbér álomképe, amelyek megmaradtak benne, mert egyszer ezt mondta neki egy rosszul tájékozott haverja a brancsból, és ő elhitte mindegyiket. Lévén szintén dilettáns, gátlás nélkül ragozza őket szüntelen. Ez persze nagyon is érthető, mert kies hazánkban immár jó ideje a valóság is álomkép. Igaz, a döntő többségnek inkább rémálomkép, de Orbán számára ez lényegtelen. A Birtokon meg a Klastromban nem érzékelhető, csak pár kilométerrel arrébb a sok-sok kis Kádár kockában lakóknak, mivel pedig tőle mindegyik messze van, könnyed hanghordozással ígéri meg, hogy jövőre majd jó lesz nekünk. Sőt, nagyon jó! De még mennyire! 2023-ban idénre ígérte. Nem is emlékszik már arra senki. A mostanira se fog. Ez a majd jóvá levés egy sok-sok éven át tartó, hosszú folyamat, hajh de megtanultuk már ezt negyvenöttől nyolcvankilencig. Lásd Cs. Éva, „Mindig csak a holnap, aztán holnap is a holnap…”.  Mintha Kádár apánkat hallanám.

Érdekes gondolat tőle ez a Nyugat alkonya. Ott már nincs Coca Cola mámorban fetrengés sem, a szex is eltűnt az életükből, individuál-globalista transzvesztiták, melegek és egyéb LBTQ-k imbolyognak csöbörből vödörbe, a versenyképességük meg „felszívódott”, és csak azért nem mi, magyarok építjük meg a Turul légitaxi gyárat Stuttgart mellett, mert Mészáros úr jobb szeret külföldi focicsapatokat támogatni, mint céget gründolni messzi idegenben. Nála aztán nix dájcs! Maximum gdje je moja jahta? Mennyivel jobb itthon a kínai vasút akolmelege…

A speciális nézésű történész asszony persze nem véletlenül dobta be a Nyugaton kihaló szexet (hja, aki a Biblia mellett a Koránt is ismeri!). – Ezt akarjátok ti is? – kérdezi, és ez bizony nagyon nagy érv a döglődő Nyugat ellen, tekintve, hogy pénzben ugyan kissé lemaradtunk, de itt van nekünk vígasznak a pia, a cigi meg a nő. Odaát Mária szerint a nők túlságosan is öntudatra ébredtek, karrierépítéssel foglalkoznak, és ahelyett, hogy alázatosan elfogadnák szegény ácsingózók közeledését, hajlamosak őket úgy kirúgni az ágyukból, hogy hatot bucskáznak a szőnyegen! Így aztán nincs szex hónapszám meg évszám, ha ugyan nem több idő telik el. – Ez kell nektek, ostobák? – kérdezi és joggal szókimondó Mária. – Nem! Nem! Soha! – kiáltja az igaz magyar, és simán leszavaz Orbánra. Viszi az asszonyt is, az megy vele engedelmesen. Ahogy a miniszterelnök úr mondta, a tulipán a nő, a megfordított szív a férfi. Ilyen a házasság: az anya nő, az apa pedig férfi. Egy egészséges magyar világ.

A Nyugat hanyatlására persze találhatunk érveket. Itt van mindjárt, hogy 2010. és 2023. között az EU egy főre jutó GDP növekedése 19,2 % volt, Magyarországé ugyanakkor 38,2 %, azaz majdnem a duplája! Fantasztikus – lenne, de nem az. A különbség a két konkrét, dollárban kifejezett adat közt 2010-ben 5000 dollár volt, a mai különbség meg ugyanúgy 5000 dollár.

2010-ben a magyar, egy főre jutó GDP a nyugatinak a 49 %-a volt, ma, 13 év után 57 %. Ilyen tempóban kb. 70 év elmúltán hozzuk majd be őket, és akkor még figyelembe sem vettem, hogy minél fejlettebb egy ország, annál nehezebb nagy növekedést elérni. Egyébként a 49 >> 57 % növekedés annak köszönhető, hogy több gyárat hoztak ide onnan (olcsó munkaerő), mint amennyi technológiai fejlesztést, innovációt meg újdonságot (drága munkaerő) állítottak elő otthon. Ezért építi Orbán a tudás alapú helyett a munkaalapú társadalmat, mert akkor sok olcsó munkáskéz lesz, és ha bárki idehoz egy gyárat, nem csalódik bennünk. Magunk új terméket nem találunk ki, gyártástechnológiát nem fejlesztünk hozzá, gyárat meg aztán végképp nem építünk, az ugyanis nem a nemzetes urak dolga. Még csak az kéne!

Itt van aztán a kínai-amerikai példa a „keleti felemelkedésre”. A kínaiak az egy főre jutó GDP-jüket a 13 év alatt 118 %-kal növelték (5500 >> 12 000 USD), az amerikaiak meg csak 22,6 %.kal (53 000 >> 65 000 USD), az előnyük Kínával szemben mégis nőtt, mintegy 5500 dollárral. Azért Kínától ez a növekedés is szép, ma már csak úgy 4000 dollárral van lemaradva. Tőlünk. Az amerikaiaktól 53 000 dollárral.

A fentek alapján az a keleti fellendülés még odébb van. A nyugat-európai hanyatlást illetően, az a háború következménye, ugyanis az olcsó energiának annyi lett, ráadásul Ukrajnát támogatni kell, mert az a hülye Nyugat azt hiszi, úgy jár, mint Hitlerrel Chamberlain, aki átengedte a német diktátornak a szudétanémet területeket a béke reményében (müncheni egyezmény). Churchill viszont azt mondta a brit miniszterelnöknek a Parlamentben: „Uram, ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, ezért megkapja a háborút.” Mint tudjuk, Churchill-nek lett igaza, mégpedig nagyon igaza, ezért a Nyugat inkább a háborúpárti Churchill szerepét választotta, Chamberlainét meghagyja Orbánnak. A Nyugat szerint lehet, hogy Oroszország győz, de attól még nem lesz béke. Pláne, hogy Ukrajna bekebelezése esetében Oroszország sokkal közelebb kerül a NATO-hoz, mint a há… illetve a különleges katonai hadműveletek elindítása előtt, azaz még inkább fenyegetve lesz szegény. Közös orosz-lengyel határ? Brrr! Azt a népben, nemzetben gondolkodó, patrióta oroszok nyilván nem tűrhetik! Irány a La Manche csatorna! Putyinnal tűzön-vízen át! Szijjártó Péter, magyar külügyminiszter Moszkvába utazott, hogy biztosítsa Lavrov miniszter urat a maximális támogatásunkról, egyben bejelentse az új szerződést, amelynek mottója: „Gáz van, de lesz is”.

Persze gyötörnek bennünket, van mindenféle bajunk, de Magyarország 2010-ben elindult egy úton, amikor a nagy córeszben, ha szabad így fogalmaznunk, átvettük a kormányzást… mindenkivel kereskedni kell, mindenkivel versenyezni kell, mindenkivel együtt kell működnünk, hogy a világban keletkező gazdasági haszonból jusson Magyarországnak is”.

  • Igaz, gyötörnek minket. Mármint Brüsszel. Persze hogy. Nem szeretik, se a pávatáncot, se a vétót, se az őket ismételten, sőt sokadszor átverni próbálást. Érdekes lett volna, ha mi, mikor megkaptuk a 27 pontos kifogáslistát, teljesítjük ezeket, és nyugi van, és pénz, és béke. De Orbán Brüsszelt illetően igencsak háborúpárti, tehát juszt se teljesíti! Ez van I.
  • A mindenféle bajjal totálisan egyetértek. Naponta derül ki valami. Recseg-ropog a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, nő a hitel, és igencsak csökken a becsület. Ez van II.
  • Úgy hallottam, a világválság Gyurcsány meg Bajnai nyakába zúdult (Gyurcsány azért mondott le, mert a megszorításokat tőle a nép nem fogadta volna el). Orbán kapott egy rendben lévő országot, a megszorítások már Bajnai által bevezetve (akárcsak 1998-ban, mikor Bokros a munkát már elvégezte), ő csak beült a készbe, ahogy szokott. 2010-ben az adósság 80 % volt, viszont akadt a fiókban egy MANYUP-nyi összeg, azaz 2700 milliárd. Ez a GDP 10 %-a, azaz a tényleges nettó adósság csak 70 %-ra tehető. Ma ugyanez: 75 %. Úgy beszélik, a 75 a 70-nél nagyobb. Adósbesorolásunk az S&P-nál akkor (BBB-). Ma is ugyanaz. Hol is volt ott a córesz, tessen mondani? És hová jutottunk mostanára?
  • Elindultak egy úton fideszék? Sajnos így igaz. Nem jöttek rá, hogy lefelé vezet.
  • Ki is tiltotta ezt a semleges kereskedelmi álláspontot eddig, tessen mondani? Egyedül az oroszokkal lehetett volna gond, de felmentést kaptunk az EU-tól a szankciók alól. Az olajra is, a gázra is. Miért beszél hülyeségeket?

Nem írok többet. Így is szomorú vagyok. És ez az ember a miniszterelnökünk, immár 14 éve.

Kétharmaddal, ha el tetszettek volna felejteni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .