„Orbán céljain nem a néppárti reakciók változtattak, hanem az a felismerés, hogy ismét legyőzték. Meghiúsult az a terve, hogy az európai szélsőjobboldal vezére legyen. A posztra ugyanis – Orbánt leelőző esélyekkel – egy másik politikus jelentkezett be, s az maga Salvini.”
A napokban megjelent egy sok tekintetben rendkívül érdekes interjú, a volt szlovák miniszterelnökkel, Mikuláš Dzurindával , melyben a politikus néhány jellemző részletet mesélt el arról a politikai értekezletről, amely március 20-án zajlott le a Brüsszelben, s melyen végül felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát. Dzurinda szerint ezen az értekezleten Orbán Viktor „mint oroszlán harcolt” azért, hogy a Fideszt ne zárják ki az Európai Néppártból (EPP).
Azért érdekes ez a megállapítás, mert gyakorlatilag mindenki arra számított: Orbán készakarva küzd azért, hogy pártját kizárják, s hogy később – immáron az EPP-t tekintve legfőbb ellenfélnek – szétszakítsa a pártcsaládot. Ezt követően pedig a hozzá hasonló szélsőségesekkel – van belőlük elég az EPP-ben – létrehozzon egy szélsőjobboldali alternatívát, mely meg kívánja akadályozni az Európai Unió további integrációját, elsőbbséget kíván adni a nemzetállami szerepkörnek, s a nyugati liberális demokráciák helyett egy illiberális állameszmét kíván követni. Az orosz orientációról most nem is beszélve, de az is szorosan idetartozik.
Sokáig nem volt magyarázat arra, hogy mi volt az, ami Orbánt más belátásra bírta, s inkább az EPP tagságot választotta a pártcsalád elhagyása helyett, miközben legszűkebb környezete, beleértve az őt Brüsszelbe elkísérő Gulyás Gergelyt, Szijjártó Pétert és Rogán Antalt, úgy tudta, hogy március 20-tól a Fidesz már az EPP-n kívüli élet örömeit fogja élvezni, annak totális illiberalizmusával és szélsőségeivel. Nyilvánvalóan ez volt Orbán első európai veresége.
A választ a dilemmára április 8-án kaptuk meg, amikor mindenki meglepetésére Orbán nem vett részt az európai szélsőjobboldali pártok milánói csúcstalálkozóján – annak ellenére, hogy egy héttel korábban, mint az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini bejelentette: Orbán is ott lesz, s előrehaladt tárgyalások folynak arról, hogy Marine le Pen és Jarosław Kaczyński is jelen legyen.
Végül egyikük sem jelent meg, de meglehet, a három politikus távolmaradásának különböző okai voltak. Végül is Le Pen és Kaczyński nem kockáztatott volna túl sokat a megjelenéssel, elvégre pártjuk nem tartozik az EPP-hez. Orbán Viktor azonban annál többet. Az április 8-át megelőző napokban egymást érték a – lényegében sértegetés-szintű – nyilatkozatok, amelyekkel az európai konzervatívok elhatárolódni igyekeztek Orbántól. Manfred Weber az EPP csúcsjelöltje a bizottsági elnöki posztra odáig ment, hogy kijelentette: ha a Fidesz szavazatain múlik az ő megválasztása, akkor köszöni szépen, de nem kér belőle. A milánói csúcsot megelőző egy hét maga volt a látványos vesszőfutás a magyar miniszterelnök számára; valamennyi korábbi terve dugába dőlt, s elkezdtek róla úgy beszélni, mint egy körözött haramiáról.
Ám Orbán céljain nem az EPP-s reakciók változtattak, hanem az a felismerés, hogy ismét legyőzték. Meghiúsult az a terve, hogy az európai szélsőjobboldal vezére legyen. A posztra ugyanis – Orbánt leelőző esélyekkel – egy másik politikus jelentkezett be, s az maga Salvini
-
Az olasz politikus európai státusza egyértelmű, nem úgy, mint Orbáné. Ő eleve a szélsőjobboldalra pozicionálta magát vezető politikusként, hiteles tehát azok körében, akik mindent megtennének az Európai Unió integrációja ellen, míg Orbán kezét továbbra is megköti az EPP-tagság, még ha azt bizonytalan időre fel is függesztették.
-
Salvini nem használódott még el annyira az európai küzdőtéren; elég megnézni a nemzetközi sajtót: veszélyesnek tartják, de nem kiszámíthatatlannak, sőt Orbánnal szemben még árulónak sem.
-
Salvininak legitim érvei vannak, hogy követelje: találjanak európai szintű megoldást a migrációs problémára, Orbán viszont – mindenki által láthatóan – csak az unió bomlasztására használja, sőt tetézi a krízist, ráadásul megtagadva mindennemű partneri szolidaritást.
-
És ami a legfontosabb: Salvini mögött egy 60 milliós Olaszország áll, míg a 10 milliós Magyarország nem igazán tényező ahhoz, hogy Orbánt európai politikai nívóra emelje, még ha a – jobbról és balról egyaránt átkokkal illetett – szélsőjobboldalon is.
Nagy kérdés Orbán számára, hogy miként tovább?
-
Azzal, hogy igyekszik visszatáncolni az Európai Néppártba elszállt az a lehetősége, hogy a néppárt ellenében nyerjen nagyot a május 26-i európai választásokon.
-
Olyan megalázó gyanakvás veszi körül, amelyhez hasonlót az uniós pártközi politikában eddig senki sem tapasztalt.
-
Orbán, ha a legcsekélyebb gyengeséget mutatja, épp EPP-s párttársai fogják kilökni maguk közül, ha nem teszi magát nélkülözhetetlenné egy túlnyert uniós választási eredménnyel.
-
Ha most látványos hátraarcot csinál, miként tudja majd pacifikálni fideszes hátországot és radikálisait, akikkel az elmúlt egy évben sikerült elhitetni, hogy az Európai Néppárt vezetői a legjobb esetben a baloldal „hasznos idiótái”, ráadásul megrögzött liberálisok.
Rendkívül érdekes feladvány és láthatóan megoldhatatlan helyzet ez a magyar miniszterelnök számára, akinek ráadásul csak most kell igazán szembenéznie az uniós pénzekkel kapcsolatos elszámoltatással, s az Egyesült Államok haragjával az orosz érdekek kiszolgálása miatt, melynél a Putyin- és KGB/FSB-hátterű Nemzetközi Beruházási Bank magyarországi megjelenése tűnik az utolsó cseppnek a megtelt pohárban.
Ara-Kovács Attila
