A holokauszt legfőbb szervezőjét, Adolf Eichmannt a Moszad Argentínában rabolta el, és Jeruzsálemben állították bíróság elé. Izrael Kulcsár István Magyarországról alijázott pszichiáter professzorra bízta a tömeggyilkos náci lélektani elemzését.
Kulcsár professzor Magyarországon, ahol a cionista mozgalom egyik vezetője volt, könyvet publikált Zsidó gyónás címen, melyben az antiszemitizmus okait vizsgálta. 1950-ben vándorolt ki Izraelbe, ahol komoly karriert futott be: világhírűvé akkor vált, amikor Eichmannról írt szakvéleményét a New York Times is közölte.
“Ez az ember bűnöző, akiben kielégíthetetlen az ölés vágya”
Így jellemezte Eichmannt Szondi Lipót, a sors analízis világhírű feltalálója, akit Kulcsár István professzor még Budapestről ismerhetett, és aki a Kasztner vonaton jutott ki Svájcba, így menekült meg a holokauszt elől. Kulcsár professzor név nélkül küldte ki Szondi Lipótnak a sors analízist, melyet Adolf Eichmannról készített. A válasz:
”Kedves kolléga úr! Én elvből nem szoktam vakteszteket értékelni, de attól, ahogy erre csak rápillantottam, megijedtem. Vigyázzanak ezzel az emberrel, mert potenciális tömeggyilkos!”
Szerencsére akkor már Eichmann egy jeruzsálemi börtönben ült, és hamarosan bíróság elé került. Halálra ítélték és kivégezték több mint ötmillió zsidó meggyilkolásáért. Szondi Lipót, aki később könyvet publikált Kulcsár Istvánnal és annak szintén pszichiáter feleségével Eichmannról, azt írta, hogy
“több mint 6000 sors analízis között egyetlenegyet sem találtam olyat mint amilyen Eichmanné, amely annyi Káin szindrómát mutatott volna.”
Eichmannból teljesen hiányzott az empátia, tökéletesen azonosította magát a Reich – a birodalom érdekeivel.
A gonosz banalitása
Ezzel a címmel publikált könyvet az Eichmann perről Hannah Arendt német zsidó filozófus, aki Heidegger tanítványa volt. Heidegger rövid ideig a náci párt tagja is volt, és naplójában sok antiszemita feljegyzést találtak. Hannah Arendt végigülte az Eichmann pert, melyről a New Yorker magazint tudósította, és filozófiai szemszögből vizsgálta meg Eichmann tömeggyilkos tevékenységét, mellyel kapcsolatban a holokauszt szervezője semmiféle lelkiismeretfurdalást sem tanúsított a bíróság előtt, szimplán annyit válaszolt:
”a munkámat végeztem, a Birodalmat szolgáltam.” Eichmann azzal indokolta tevékenységét, hogy
“parancsot teljesítettem, a Törvényt követtem.”
Arendt megállapította: “Eichmann nem volt képes önálló gondolkodásra. Csak frázisok buktak ki belőle amikor kérdezték a bíróságon Jeruzsálemben.”
Eichmann egy nagy gépezet kis csavarjának tekintette magát, aki azt közölte a bírósággal:
”rajtam nem múlt semmi, nem tudtam volna semmit sem változtatni a dolgok menetén.”
Hannah Arendt az Eichmann per tanulságait is levonva dolgozta ki elméletét a totalitariánus társadalmakról párhuzamot vonva a náci Németország és a sztálini Szovjetunió között. Az egyén ezekben a rendszerekben tökéletesen alá van vetve az állami akaratnak. Sztálin tisztában lehetett ezzel, mert Teheránban így mutatta be Lavrentyij Pavlovics Beriját, az állambiztonság fejét, Roosevelt amerikai elnöknek, hogy “nás Gimler”, vagyis a mi Himmlerünk. Eichmann elöljárója Heinrich Himmler volt, az SS vezetője és a birodalmi biztonsági főhivatal – RSHA – főnöke.
