Kezdőlap Címkék Tömeggyilkos

Címke: tömeggyilkos

A tömeggyilkos elnök – Déli kávé Szele Tamással

Feketén kérem ma a kávét, nincs jó kedvem: megtudtam, hogy több ezer ember halt meg annak idején minden különösebb ok nélkül, csak azért, hogy egy alkalmatlan ember politikai hatalomhoz jusson. Ne tessék most kardot rántani: nem Magyarországról beszélek, hanem Romániáról. Hát kiderült, aminek ki kellett derülnie és most már bíróság elé is áll a volt elnök, Ion Iliescu.

Bizony, akármekkora úr volt, annak már vége van: most már felelnie kell a tetteiért. Elkészült a vádirat, amely alapján bíróság elé állítják Ion Iliescu volt államfőt és két bűntársát az 1989-es rendszerváltás perében – jelentette be hétfő délelőtt Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze. Sőt, a nyomozati anyagot a katonai ügyészi részleg át is küldte a bírói testület elé, itt már mindenképpen per lesz, felelősségre vonás lesz. Akkor is, ha egy héttel ezelőtt az elsőrendű vádlott, Ion Iliescu szívpanaszokkal kórházba került – ha nekem kéne tömeggyilkosságokért felelnem, nekem is volnának szívpanaszaim.

Hogy került elő ez az ügy pont most?

Úgy hogy 2016-ben a román katonai ügyészség leporolta az 1989-es forradalom aktáit, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak. És most jutottak el a bírósági szakaszba.

Akkor először is lássuk, mi a vád?

„Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 22-i menekülési kísérlete után. Megállapították, hogy a kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és legitimálása érdekében 1142 ember halálával, illetve 3138 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett, amely bűn elévülhetetlen.

A vádhatóság szerint 1989. december 22-e és 30-a között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában. Iliescut és Gelu Voican Voiculescut, a CFSN kormányfőhelyettesét – a televízió adásában és közleményeiken keresztül terjesztett – szándékos félretájékoztatással és rémhírkeltéssel, a Ceaușescu házaspár kivégzéséhez vezető diverzió megszervezésével gyanúsítja az ügyészség. Bűnvádi eljárás indult Iosif Rus, a légierő volt parancsnoka és Emil (Cico) Dumirescu, a CFSN tagja ellen is. Előbbit az otopeni-i repülőtéren egymás ellen vezényelt katonák által rendezett, 48 ember halálát okozó vérfürdő kiprovokálásával, utóbbit a televízió székházánál végrehajtott katonai diverzió megszervezésével gyanúsítják.” (Maszol)

Hát, ha még tetszenek emlékezni – meglehet, már keveseknek jut eszébe, pedig akkor mindenki lélegzetét visszafojtva figyelte a híreket, melyek nagyon gyakran egymásnak is ellentmondtak – az 1989-es forradalom tulajdonképpen a temesvári tiltakozással kezdődött. Ott bevetették a hadsereget a civil tüntetők ellen. Gyakorlatilag csatérré vált a város, a kórház harctéri sérülések százait kellett ellássa. Az akkori rádióhírek rengeteg halottról, sőt, mérgezett ivóvízről szóltak, mármint a temesvári rádió hírei. Még előző nap is beszédet mondott Ceausescu, az igaz, nem aratott osztatlan elismerést, sőt, bizony már a jó bukarestiek is szépeket kiabáltak neki, de hát mit tehetett az a sok civil ember, akiket páncélosok támadtak? – és egyszer csak, mintegy varázsütésre, mikor minden remény veszni látszott, átállt a hadsereg.

Győzelem

A bukaresti televízióban megjelent Mircea Dinescu költő pulóverben és bejelentette:

„Armata în Bucureşti e cu noi! Dictatorul a fugit! Eroicul popor român, victorios! Am învins! Am învins!”

Ami magyarul annyit tesz:

„Bukarestben a hadsereg velünk van! A diktátor elmenekült! A hős román nép győzött! Győztünk! Győztünk!”

Dehogy győztek. Az logikus lett volna. Hátra volt még a feketeleves:

Ceausescu kivégzése után azonnal kitörtek a harcok, mégpedig valamiféle – terroristákkal. Senki sem tudta, kik ők, honnét jöttek, csak valahogy mindenhol látták őket, lőtték a tömeget, a civileket, a katonákat, rejtelmes helikoptereken támadtak… foglyul egy sem esett, csak a holttestüket mutogatták időnként. Hát most a vádirat szépen tisztába teszi ezt a rejtelmet is.

„A vizsgálat megállapította, hogy a teljes katonai és politikai hatalmat közvetlenül a Ion Iliescuból, Silviu Brucanból, Victor Atanasie Stănculescu és Nicolae Militaru tábornokokból és Gelu Voican Voiculescuból álló Nemzeti Megmentési Front Tanácsa gyakorolta. Az ügyészség állítja: a bizonyítékok azt mutatják, hogy a védelmi és belügyi egységeket 1989. december 22-én 16 órától a CFSN-nek rendelték alá. A CFSN fontos politikai és katonai döntéseket hozott, amely egy előre megszervezett csoport politikai hatalomátvételét és legitimálását készítette elő. E cél elérésének érdekében december 22-ének estéjétől, a CFSN-nek alárendelt Legfelsőbb Katonai Tanács koordinálásával, diverzióval és rémhírkeltéssel, széleskörű megtévesztési akciót indítottak. (…) A négy vádlott közvetlenül is részt vett a diverzió- és rémhírkeltésben – állítja a vádhatóság. – A vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy a kialakított terrorista veszély általános pszichózisában egymásnak ellentmondó katonai parancsokat adtak ki, az egységek kaotikusan, egymás ellen tüzeltek, 1989. december 22. és 30. között.”

Akkor kérem, megvan, mi történt: a román hadsereg önmagával harcolt

Nem voltak semmiféle terroristák. Diverzió, dezinformáció útján a hadsereg különböző alakulatait vezényelték egymás ellen, a titokzatos helikopterek egyszerűen a román légierő 61-es boteni-i ezredének gépei voltak, amiken Iosif Rus utasítására lemázolták a felségjelet és bukaresti helyszínek fölé küldték őket, hogy fokozzák a zűrzavart. A hadsereg természetesen gondolkodás nélkül lőtt az ismeretlen deszantegységekre… Az otopeni-i repülőtérre kivezényeltek egy nemzetbiztonsági egységet, amely sikeresen tűzharcba keveredett a repteret védő katonákkal, mindkét oldalon súlyos veszteségek estek. Negyvennyolcan vesztették életüket csak ebben az egy ütközetben és nyolcan civilek voltak.

Mire volt ez jó?

Első sorban arra, hogy a hadsereg vegye át a hatalmat. Be kell látni: ahol ilyen gondok vannak, ott kell a fegyveres erő. Aztán mivel érdekes módon fénysebességgel sikerült Ceausescut kivégezni, Elenával együtt, jogszerű vizsgálat és kihallgatások nélkül, eltűnt rengeteg irat, ahol nem akartak eltűnni azok az iratok, ott leégtek az irattárak, biztos, ami biztos. Persze az első eufória után kilógott a lóláb, a nép is kezdte érezni, hogy tőle épp, csak a forradalmát lopták el, amiért sokan meg is haltak: ez vezetett a „golaniada” néven ismert mozgalomhoz a Nemzeti Megmentési Front alaposan beexponált hatalomátvétele után.

A „golan” szó románul „huligánt” jelent. Hát, a golanok mindenek voltak, csak huligánok nem: többnyire művelt, városi egyetemisták, értelmiségiek, akik elsőként vették észre, hogy itt nem forradalom zajlott le, hanem katonai puccs. Békés tüntetésbe kezdtek a bukaresti Egyetem téren emiatt, amit 1990. júniusában vérbe fojtottak a Zsil-völgy fanatikus bányászai, Miron Cozma vezetésével. Vertek azok mindenkit, aki akár csak szemüveges is volt, értelmiséginek nézett ki.

És utána sokáig megint nagyon hideg és sötét volt

Az álhírek és a pánikkeltés vezettek közvetve Marosvásárhely fekete márciusához is: nem kellett, nagyon nem kellett volna.

Igen, ezek az atrocitások is Iliescuék hatalmának kiépítését szolgálták: meglehet, mivel sosem volt még példa rá korábban, hogy Marosvásárhelyen „hivatalos” szervezés nélkül nem robbantak volna ki a nemzetiségi zavargások.

És most a dicsőséges nagyurak bíróság elé állnak

Sokáig úgy tűnt, erre nem kerül sor, de minden véget ér egyszer.

Azt nem állítanám, hogy meg fogjuk tudni valaha is a teljes igazságot, de már ez is eredmény. Ha minden kiderülne, tán még a végén nem acsarognának egymásra mindenféle ideológia vagy nacionalizmus miatt az emberek, hanem megférnének egymással békességben.

De ne legyünk idealisták, ilyen úgysem lesz.

Még a végén jó lenne az élet.

A tanulság annyi, hogy lám: nevezzük álhírnek vagy diverziónak, Iliescu és bűntársai hamis információk televíziós és rádiós terjesztése útján ragadták magukhoz a hatalmat, ez úton tartották is meg, és ezért ölettek meg sok embert.

Vigyázzanak az álhírekkel.

Meg a hataloméhes politikusokkal.

Orbán tényleg tömeggyilkos, de ez senkit nem érdekel

Már három éve, hogy írtam egy cikket Orbán, a tömeggyilkos címmel arról, hogy az Eurostat jelentése szerint Magyarországon évente több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott időben megfelelő orvosi ellátást. Ez a halálozások 41,5 százaléka! A cikknek – természetesen? – nem lett semmi hatása, azon kívül, hogy az írás már nem érhető el.

Pedig – persze nem ilyen nyíltan, csak áttételesen – azóta maga a kormány is elismerte ezt. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával minisztériumi munkacsoportok által pár éve készített felmérés szerint is Magyarországon évente tízezrek (!) halnak meg, mert nem kapnak időben megfelelő orvosi ellátást. Nemrég meg még Kásler miniszter is előállt egy egészségügyi reform javaslatával, ami aztán már azelőtt elbukott, hogy egyáltalán a kormány elé került volna.

Az egészségügy tönkretétele rengeteg halálos áldozatot követel, de ez egyelőre alig hat a politikára.

A katasztrofális statisztika, a rengeteg idő előtti halál persze nem mind a mostani kormány bűne, törvényszerű, hogy az egészségügyben is előfordulnak hibák.

Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az egészségügyből pénzt kivonó, szervezeti zűrzavart generáló, az orvosok és ápolók kivándorlását kikényszerítő Orbán-maffia jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy sokan idő előtt meghaljanak. Nem lehet ezért számszerűsíteni, hogy az indokolatlan halálokból mennyi is írható az Orbán-kormány számlájára, de az biztos, hogy több ezres nagyságrendről van szó.

Több ezer ember halálát okozni súlyos bűncselekmény

Akkor is, ha nem lelövik őket, hanem szándékosan, tudatosan megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást – írtam akkor.

Mindennek persze nem lett nagy visszhangja, én is arra számítottam, hogy ha az ellenzék rászáll a témára (amit persze elmulasztott…), a Centrális erőtér szokása szerint lesöpri az érveket, elvégre az Eurostat valami brüsszeli intézmény, bizonyára Soros ügynöke…

Ehhez képest állami intézmények, köztük az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítették, hogy az egészségügy szétesése miatt nőtt Magyarország lemaradása az európai átlaghoz képest a legfontosabb halálokok terén. Például a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkezett halálozásban Magyarország áll a legeslegutolsó helyen az egész Európai Unióban.

Az akkor nyilvánosságra hozott kormányzati adatok bizonyos értelemben még az Eurostat adatainál is aggasztóbbak, szerintük egyetlen év alatt (a vizsgált 2014-ben) 32 ezer megmenthető ember hunyt el.

Brutálisak a társadalmi különbségek

Még azt is bevallották, hogy a halálozásban és a várható élettartamban is brutálisak a társadalmi különbségek. A férfiaknál csaknem 7, a nőknél több mint a 8 év a különbség a legjobb kilátásokat nyújtó közép-magyarországi és a legrosszabbat biztosító észak-magyarországi régió között.

Egy alapfokú végzettségű férfi átlagosan 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa. Nagyon nagy területi különbségek vannak a várólisták tekintetében is.

A lényeg azonban az, hogy a politika tudatosan, talán szándékosan hagy meghalni több ezer embert, aki különben megmenthető lenne, és inkább stadionokra és kisvasútra költi a közpénzt. Arról se feledkezzünk meg, hogy a fideszes bűnszervezet megszüntette a társadalombiztosítást Magyarországon (a 2011-es alaptörvényben már nem szerepel az állam feladataként a társadalombiztosítás fenntartása, intézményeit fokozatosan meg is szüntették), ami azt jelenti, hogy az évekig fizetett járulékokért már semmi sem jár, az már csak adó, azt pedig a kormány arra költi, amire akarja. Oszt jó napot!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!