Valami miatt a La Mancha lovagja, ez a Don Quijote-ból írt musical, mindig hat. A nyáron a kisvárdai fesztiválon láttam, az egri Gárdonyi Géza Színház prezentálásában, akkor is sok néző felállva tapsolt az előadás után, ahogy most a Tháliában is, a Miskolci Nemzeti Színház produkcióját követően, a Vidéki Színházak Fesztiválján. Jó, persze, nyilvánvaló, hogy Cervantes hőse örök, naná, hogy belopta magát a szívünkbe ez az álmodozó, bizonyos tekintetben farkasvakságban szenvedő lovag, aki helyettünk is nekiindul a világ elviselhetetlen igazságtalanságai ellen. Bátran harcol, bár nincsenek meg hozzá az eszközei, maga is roskatag már, de még megy előre rendületlenül, és hiszi, hogy hittel, nekiveselkedéssel, szívvel, jobbítani, gyógyítani lehet. Mindehhez még hozzájön Dale Wasserman klasszikussá nemesedett zenéje a már szintén klasszikussá lett musical verzióban. Még messze nem a gondos, hozzáértő hatásvadászattal komponált tömegárú. Képes fellelkesíteni nem csupán a publikumot, hanem a színészeket is. Vannak vérforraló, energikus dalai, jól megjegyezhető, slágerré lett számokkal. A tömeg sem csak statisztál benne, hanem ebben a variációban a börtön rabjaiként intenzív beleéléssel követi a történetet, valóságos szabadságharcként felfogva az eseményeket.
Azt hiszem, itt a titok. Ebben a históriában nem csupán az elnyomás elleni harc van benne, hanem a magánélet szabadságáért vívott is, hogy lehessen egyedi utakat járni, szerelmetesen lángolni, és ettől akár a csúnyát is rajongásig szépnek, sőt gyönyörűnek látni.
A miskolci produkció rendezője, Keszég László tulajdonképpen nem talált ki semmi extrát, izgalmasan különöset, lényegében elég hagyományosan rendezte meg a darabot. És értően bánt a mostanra imponálóan összeérett, tehetségesen ügybuzgó társulattal, amelynek tagjai lendületet, akaratot, elszántságot, az átlagosnál jóval nagyobb energiát visznek a produkcióba. Tánc közben, Gergye Krisztián hevülettel teli koreográfiájának segítségével, tudnak egyszerre lépni, ha kell, ugyanakkor remek figurák, jó fazonok.
Árvai György hatalmas fémmonstrumot tervezett díszletként, ami mintha olyan kerítésekből állna, amelyek reménytelenül bezárják a szereplőket, ezért csak a fantáziájuk segítségével lehetnek szabadok, szárnyalhatnak. De ki tudja, tán a lovagtól kapott hit segítségével egyszer kitörhetnek innen?
Harsányi Attila Don Quijote, az elszántság megtestesítője, Lajos András a bumfordian hű szolgája, Sancho. Varga Andrea Dulcinea szerepében nem a szokásos szépség, akit elcsúfítanak kicsit, hogy kocsmárosnőnek nézzen ki, hanem molett, tenyeres-talpas, hihetően lepcses szájú, akiből tényleg a lovag hozza elő a nemes tulajdonságokat. És még erőteljesen is énekel. Cser Ádám karmesterként megadja az előadás pörgős tempóját.
Néhányan tán többet, különlegesebbet vártak, meglógnak a szünetben. A többség a produkció végén lelkesen ünnepel.
