Feltárják a nácik által meggyilkoltak tömegsírját

0
1485
wikipedia

Több mint ezer embert lőttek agyon és égettek el Chojnice mellett Észak-Lengyelországban nem sokkal azután, hogy Hitler hadserege lerohanta az országot.

Az SS megsemmisítő osztagokat alakított, melyek hagyományos módszerekkel gyilkoltak Lengyelországban, ahol a világ legnagyobb zsidó közössége élt. Belőlük nem maradt meg jóformán senki sem…

Az SS nem kizárólag ellenük indított gyilkos támadást hanem rajtuk kívül halálra ítélték a pszichiátriai intézetek lakóit, sőt halálra  ítélték a lengyel értelmiséget is.

Észak Lengyelországban Chojnice mellett bukkantak egy tömegsírra a kutatók. Az áldozatok közül több mint kétszázan egy elmegyógyintézet ápoltjai voltak. Rajtuk kívül lengyel értelmiségieket és papokat lőttek bele a tömegsírba a kivégző osztagok.

„Nincs szükség lengyel értelmiségre”

Ezt jelentette ki Hitler, aki elrendelte, hogy zárják be a lengyel egyetemeket. Azokat a lengyel értelmiségieket, akik tiltakoztak ez ellen, halál listára tették. Ha nem tudtak elrejtőzni, akkor végeztek velük az SS Sonder kommandók.

- Hirdetés -

A Halál völgye

Így hívták a környéken a helyet, ahol több mint ezer embert lőttek agyon az SS kivégző osztagok. A holttesteket elégették. Igyekeztek eltüntetni a nyomokat. A lengyel tudományos akadémia régészeti intézete ezért csak most tárhatja fel a tömegsírt.

Amikor a nácik visszavonultak, akkor olyan parancsot kaptak, hogy öljék meg a lágerekben fogvatartott embereket. Emiatt sokan menekülni próbáltak a foglyok közül. 1945 januárjában közülük is sokat megöltek a Halál völgyében Lengyelország északi részén.

Lengyelországi németek

Szomorú részlete a történelemnek, hogy az SS legvéresebb kezű gyilkosai a helyi németek közül kerültek ki. Ők jól ismerték a környéket és az embereket. Emiatt nagyon nehéz volt elrejtőzni előlük. 1939 szeptemberében a legszörnyűbb gyilkosságokat Heinrich Mocek SS Standartenführer irányításával hajtották végre. Ez a halálbrigád helyi németekből állt, akik meg akarták tisztítani ezt a területet a lengyelektől és a zsidóktól Lengyelország északi részén.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .