Jogerősen megszűnt Álmosd polgármesterének tisztsége

0
862

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette polgármesteri tisztségéből Köteles Istvánt, Álmosd első emberét a Debreceni Törvényszék. A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság teljes körűen feltárta a tényállást és jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc, kérdéses rendezvény elszámolása miatt.

 

Álmosd képviselőtestülete még 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy Köteles István sorozatos vagyoni hátrányt okozó törvénysértő magatartása, mulasztása miatt a bíróság szüntesse meg polgármesteri tisztségét. A bíróság 2016 júliusában felfüggesztette a polgármestert, majd 2017 júniusában – nem jogerősen – megszüntette tisztségét.

Köteles István 2015 augusztusa és 2016 januárja között másfél millió forint előleget vett fel. 2016 januárjában úgy próbált elszámolni, hogy nyolc rendezvény megtartásáról mutatott be dokumentumokat. A megrendelők és a plakátok azonban utólag készültek el, a rajtuk szereplő időpontokban, helyszíneken és tartalommal Álmosdon nem voltak események. Így nem volt Magyar Köztársaság napja, Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, Nemzeti összetartozás napja, Független Magyarország napja, vagy Aradi vértanúk emléknapja sem. A programokról a képviselőknek, az egyház-, és intézményvezetőknek, illetve a hivatali dolgozóknak sem volt tudomásuk. A bíróság szerint az alperes nem önkormányzati rendezvényeket finanszírozott az önkormányzat pénzéből. Az elszámolásokhoz becsatolt számlákon a beszerzett élelmiszer mennyisége is eltúlzott volt, főleg úgy, hogy a résztvevők számát a polgármester 10 – 50 főben adta meg. Az előleg elszámolásakor az alperes egy televízióról és egy forróvíztárolóról szóló számlát is bemutatott. Ezekről kiderült, hogy mindkettőt otthon használja, ami viszont nem függ össze a polgármesteri munkakör ellátásával.

Magyar Erzsébet tanácselnök indoklásában kiemelte: a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megfelelően értékelte a tanúvallomásokat és az okiratokat, és helytálló jogi következtetést vont le. A tanács elnöke hozzátette: másodfokon is arra jutott a bíróság, hogy

- Hirdetés -

nem létező rendezvényekről akart elszámolni a településvezető.

A programokról senki nem tudott, miközben egy 1600 fős kistelepülésen általában mindenki értesül mindenről. Törvényt sértett az alperes akkor is, amikor 2015 decemberében képviselőtestületi határozat nélkül vett fel nettó 293 ezer forint jutalmat.

Az előlegek és a jutalom felvétele, a meg nem tartott rendezvények és az eszközvásárlások a Debreceni Törvényszék szerint is jelentős kötelezettségszegésnek számítanak, amelyek vagyoni hátrányt okoztak a felperesnek. A tanács elnöke leszögezte:

ha egy településvezető szegi meg a jogszabályokat, az különösen kifogásolható, hiszen éppen neki kellene élen járnia a törvények betartásában.

A törvényszék szerint az alperes súlyos, szándékos, sorozatos, vagyoni kárt okozó magatartása nem egyeztethető össze a polgármesteri tisztséggel.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .