Ha Peking ereje most tetőzik, akkor a következő évek nem a békéről, hanem a kétségbeesett erőpróbáról szólnak majd. És ez bármelyik pillanatban elszabadíthatja a világ legerősebb geopolitikai konfliktusát.
A pekingi csúcstalálkozó tökéletes alkalom arra, hogy a világ belenézzen a 21. század legforróbb törésvonalába: vajon a kínai–amerikai verseny már a fordulópontjánál tart? És ami ennél is fontosabb: ki érzi úgy, hogy kifutott az időből?
Hat évvel ezelőtt minden elemző magabiztosan beszélt a „kínai évszázadról”, vagy legalábbis egy brutális „kínai évtizedről”, amelyben a Népköztársaság ereje eléri a csúcsot, az Egyesült Államok pedig megroppan. A Covid első hónapjaiban úgy tűnt: Kína gyors, fegyelmezett állama győz a szétesett demokráciával szemben. De utólag kiderült, hogy az amerikai káosz hosszú távon hatékonyabbnak bizonyult, mint a kínai zéró-Covid államcsapda, amely megbénította a társadalmat és tönkretette a gazdaságot.
A 2020-as évek: az USA gyengült, de Kína is – csak máshogy
Washington bizonytalankodott, öregedő politikai elitje ideges és kapkodó lett. A világ minden frontján terhelte az amerikai impériumot: Ukrajnától Iránig, Venezuelától a Csendes-óceánig. Kínának így is viszonylagos stabilitás jutott – legalábbis látszólag.
De miközben Amerika botladozott, Kína is elkezdett recsegni.
A szétszakadás az amerikai gazdasággal ugyan megtörtént, de:
– Kína továbbra is ipari óriás,
– a robotika és gépipar terén megelőzte az USA-t,
– drónokban, hajózásban domináns,
– AI-ben nincs óriási hátrányban.
Ám egy dolog olyan válságot indított el, amely a kínai évszázad végét jelenti: a demográfia.
A világ leggyorsabban öregedő nagyhatalma: Kína összeomló népessége
Az egygyermekes politika megszűnt, de a kínai termékenységi ráta nemhogy nőtt volna – összeomlott.
2025-re:
– 1,0 gyermek/nő,
– az ország negyedik egymást követő népességcsökkenése,
– a 18–24 éves kínaiak 32%-a nem akar gyereket (2012-ben ez 5% volt).
Ez olyan mértékű kulturális és demográfiai összeomlás, amilyet nagyhatalom még nem élt át modern körülmények között.
És ez szembemegy minden csúcsra járatott kínai magabiztossággal: milyen jövőt épít az a nemzet, amelynek fiataljai már nem hisznek a jövőben?
Ha Kína nem lesz a világ legnagyobb gazdasága – akkor mikor mozdul?
A tendencia egyre nyilvánvalóbb, mert hogy az USA gazdasága gyorsabban nő Covid óta, míg a Kína stagnál, meglehetősen korlátozott globális kulturális befolyás mellett a társadalom gyorsan öregedő tendenciával párosul.
Egyre valószínűbb: Kína soha nem éri el tartósan az USA-t.
Vagy csak akkor, ha… a robotok átveszik a termelést, és a mesterséges intelligencia kezébe kerül a gazdaság, az állam pedig technológiailag „újranépesíti” az országot.
Más szóval:
Kínának akkor van esélye, ha a technológiai forradalom olyan világot szül, amelyben a társadalom már nem a hagyományos emberi minták szerint működik.
Ha viszont a jövő továbbra is emberszagú marad, akkor a kínai korszak már tetőzik is.
A veszély ott kezdődik, ahol a csúcs elhalványul
A döntő kérdés: mindebből mit lát Hszi Csin-ping?
Ha hisz a kínai évszázad narratívájában, akkor vár. És ez a várakozás maga lehet a béke garanciája: figyeli, hogyan rohad az amerikai politika, és elhiszi, hogy az idő neki dolgozik.
De ha Pekingben úgy látják, hogy az USA visszaerősödik, Kína demográfiája tovább zuhan,
a gazdaság lassul, és a technológiai áttörés még messze, akkor a következtetés drámai:
most kell lépni.
Most – amíg a fej fölött még ott lebeg a lehetséges kínai csúcspont.
Most – amíg Tajvan megszerzése még reális.
Most – amíg a kínai haditengerészet a legerősebb Ázsiában.
Most – amíg Amerika Iránban, Európában, Latin-Amerikában veri szét a készleteit.
És ez teszi a 2020-as éveket a világ legveszélyesebb évtizedévé a hidegháború óta.
A háború veszélye nő – mert a kínai csúcs nem tart örökké
A kérdés tehát nem az, hogy eljön-e a kínai évszázad. A kérdés az, hogy Hszi Csin-ping elhiszi-e, hogy már el is múlt.
Ha igen, akkor a következő döntései a történelem legveszélyesebb matematikáján alapulnak majd: jobb most harcolni, mint később veszíteni.
Ez a gondolat indította el Japánt Pearl Harbor felé. Ez mozdította meg Putyint Ukrajnában.
És ez lüktet most a kínai stratégiai gondolkodás mélyén.
A Kína százada talán rövid lesz. De a következő évei dönthetik el, hogy a világ békében öregszik meg – vagy lángba borul a Csendes-óceán.
