A 21. század egyik legégetőbb kérdése, hogy a demokrácia képes-e féken tartani a globális kapitalizmust, vagy épp ellenkezőleg: a pénzügyi hatalom és a technológiai elitek falják fel a népakaratot. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász és Jayati Ghosh professzor szerint a világ most egy új „Cézári korszak” kapujában áll – ahol a gazdaság uralja le a politikát, és a demokrácia a tőke árnyékában vegetál.
A globális adózás visszavonása – egy korszak szimptómája
2021-ben áttörésnek tűnt, hogy az OECD tagállamai megegyeztek a multinacionális vállalatok 15%-os globális minimumadójában. A cél világos volt: a hatalmas techcégek és nemzetközi konszernek kifizessék a részüket az állami közszolgáltatások fenntartásából.
Most azonban az Egyesült Államok, Donald Trump lobbizásának hatására, lényegében visszavonta az egyezményt. Az amerikai kormány arra hivatkozott, hogy más országoknak nincs joguk megadóztatni az USA-ban bejegyzett cégeket.
Ezzel a döntéssel az amerikai multik versenyelőnybe kerültek, miközben kibújnak a 15%-os adókötelezettség alól.
A tét óriási: Stiglitz szerint évi 240 milliárd dollár vész el a költségvetésekből világszerte – ez az összeg az oktatás, az egészségügy és a szociális hálók fenntartására mehetne.
A „Cézári erő” ébredése – amikor a pénz felülírja a politikát
A Social Europe portálon megjelent elemzésben Stiglitz és Ghosh nemcsak a gazdasági következményekre figyelmeztetnek, hanem arra a politikai mintázatra, amely a döntés mögött kirajzolódik.
A professzorok szerint Trump gazdaságpolitikája a „modern cézárizmus” jegyeit hordozza:
- büntetővámokkal,
- szankciókkal,
- nyersanyag-politikai háborúkkal
teremti újra a gyarmati logikát.
A cél: az amerikai gazdasági fölény fenntartása és a feltörekvő országok – főként Kína – korlátozása.
Stiglitz szerint ez a hatalomgyakorlás a demokrácia rovására történik, hiszen a nemzetállamok politikai döntési szabadsága elvész, amikor a pénzügyi elit diktálja a játékszabályokat.
Van kiút – globális ellenállás a pénzügyi dominancia ellen
Nem minden ország hajlandó elfogadni a tőke uralmát.
- Brazíliában Lula elnök újra bevezette a nagyvállalatokra és a vagyonosokra kivetett progresszív adókat, azóta az ország gazdasága növekedésnek indult.
- Spanyolországban Pedro Sánchez hasonló politikája stabilitást és robusztus növekedést hozott.
- Kolumbia szintén bevezette a „szupergazdag-adót”.
- Franciaországban heves vita folyik a Zucman-adóról, amely 2%-os vagyonadót vetne ki a legtehetősebbekre.
Stiglitz szerint ezek a példák bizonyítják, hogy a demokrácia csak akkor maradhat életben, ha képes érvényesíteni az adóztatás és az igazságosság elvét a globális tőkestruktúrák felett.
A digitális autokrácia előszobájában
Miközben a hagyományos kapitalizmus a politika fölé nő, új hatalmi forma is épül: a technológiai oligarchák világa. Peter Thiel, a Palantir alapítója – aki Donald Trump bizalmasa volt, és Magyarországon is járt – nyíltan beszél egy „digitális autokráciáról”, ahol az állami döntéshozatalt mesterséges intelligencia veszi át. A Palantir adatmegosztó algoritmusai már most kulcsszerepet játszanak amerikai kormányzati döntésekben.
Stiglitz figyelmeztet: ha az MI irányítja a gazdaságot, a választópolgár éppúgy elveszíti a hatalmát, mint amikor a tőke dönt helyette.
A kérdés nem technológiai, hanem politikai: ki ellenőrzi az adatot, és kinek az érdekét szolgálja?
Kína mint tükör – az autoriter kapitalizmus modellje
Kína látványos gazdasági növekedése – az elmúlt húsz évben átlagosan 5% – sok nyugati politikai szereplőt lenyűgözött, köztük a szélsőjobboldal egy részét is. A paradoxon az, hogy a kommunista párt a mesterséges intelligencia révén autoriter módon ellenőrzi a lakosságot, miközben kapitalista logika szerint gyarapodik.
A piramis csúcsán ott ülnek a pártvezetők, akik ugyanolyan milliárdos elitként működnek, mint amerikai társaik. A két rendszer tehát látszólag ellentétes, de valójában ugyanarra épül: a gazdasági hatalom uralmára a politikai hatalom felett.
Demokrácia a válaszúton
Stiglitz és Ghosh nemcsak gazdasági receptet kínálnak, hanem morális választ is.
Szerintük a demokrácia jövője azon múlik, képes-e az állam újra birtokba venni a politikai döntéshozatalt a tőkével szemben. Ehhez nem elég a szabályozás; át kell formálni a gazdasági hatalom legitimitását.
„Ha a demokráciát meg akarjuk védeni a Cézári erőktől, meg kell adóztatni a szupergazdagokat és vissza kell állítani az állam szuverenitását.”
A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy ki fizet kevesebb adót, hanem hogy ki irányítja a jövőt: a választópolgár – vagy a tőke.
