Don Bacon republikánus képviselő éles kritikája Donald Trump Grönland megszerzésére irányuló törekvéseivel szemben jól mutatja, milyen mély törésvonalak húzódnak a Republikánus Párton belül az elnök külpolitikai elképzeléseit illetően.
Bacon „teljes ostobaságnak” nevezte a sziget átvételének ötletét, és nem zárta ki, hogy egy ilyen lépés kétpárti impeachment-eljárást indíthatna el – ami ritka, de annál jelentősebb figyelmeztetés egy hivatalban lévő elnök számára.
A vita középpontjában Grönland stratégiai jelentősége áll. A Dán Királyság autonóm területe a NATO egyik legfontosabb északi támaszpontja, amely kulcsszerepet játszik az Északi-sarkvidék feletti ellenőrzésben. A térségben zajló geopolitikai verseny – Oroszország katonai jelenlétének növekedése és Kína gazdasági terjeszkedése – miatt az Egyesült Államok számára valóban kiemelt fontosságú. Trump érvelése szerint a sziget amerikai ellenőrzése „megerősítené a NATO-t”, és elrettentené a rivális nagyhatalmakat.
Csakhogy a NATO működése éppen az ellenkező logikára épül:
a szövetségesek közötti bizalomra és a területi integritás tiszteletben tartására.
Dánia megtámadása vagy bármilyen erőszakos lépés Grönland ellen a szövetség alapjait rengetné meg. Nem véletlen, hogy európai országok – Franciaország, Németország, Norvégia, Svédország és az Egyesült Királyság – gyorsan jelezték támogatásukat Koppenhága felé, sőt katonai jelenlétet is kilátásba helyeztek.
Bacon figyelmeztetése tehát nem pusztán politikai üzenet Trump felé, hanem annak felismerése, hogy egy ilyen akció az Egyesült Államok globális pozícióját is aláásná. A republikánus képviselő szavai arra utalnak, hogy a párton belül is egyre többen tartanak attól: az elnök külpolitikai kísérletei kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Trump a venezuelai művelet sikerét követően ismét magabiztosan beszél az amerikai katonai erő alkalmazásáról.
Grönland esetében azonban nem egy elszigetelt rezsimről, hanem egy NATO-szövetséges területéről van szó. Ez alapvetően más kategória, és a nemzetközi jog, valamint a szövetségi kötelezettségek miatt sokkal szűkebb mozgásteret enged.
A grönlandi lakosság álláspontja is egyértelmű: egy tavalyi felmérés szerint mindössze 6% támogatná, hogy a sziget más ország fennhatósága alá kerüljön. Ez azt jelenti, hogy bármilyen amerikai törekvés nemcsak geopolitikai, hanem demokratikus legitimációs akadályokba is ütközne.
Összességében Bacon kritikája egy szélesebb problémára világít rá:
az amerikai külpolitika jövője és a NATO-hoz fűződő viszony kérdése ma már nem csak pártok közötti, hanem párton belüli konfliktus is.
Grönland ügye ennek a feszültségnek egy látványos, de korántsem elszigetelt példája.
