Adó

0
1130
x.com

„Egy ilyen adóváltoztatás esetén a vállalatok menekülnének hazánkból, melynek olyan tömeges munkanélküliség lenne a következménye, melyet csak a rendszerváltás után, illetve a Bokros-csomag idején láttunk.”

– mondja a Sebestyén Géza nevű ember, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője (maga a műhelyfőnök! Személyesen!).

Tekintsünk el most egyelőre a „Tisza féle adóváltoztatástól”, amelynek ürügyén ezt mondta az illető. Maradjunk a Bokros csomagnál, amely a szakértő úr fenti ravasz megfogalmazása szerint előidézte a tömeges munkanélküliséget (a nép nagy százalékban ezt olvassa ki belőle), holott, mint azt nem csak a diplomások, hanem az érettségizettek is tudják, a Bokros csomag pont azt biztosította az országnak (többek között), hogy a rendszerváltással kötelezően együtt járó tömeges munkanélküliség csökkenjen. Csökkent is. A KSH szerint az 1995-ös 10,4 százalékról a 2002-es 5,9 százalékra. Az Orbán féle esztelen minimálbér emelés csak 2003-ban vágta úgy pofán Bokros nagy művét, hogy a munkanélküliség pár év alatt közel 8 százalékra emelkedett vissza. A mondat tehát helyesen:

„…olyan tömeges munkanélküliség lenne a következménye, melyet csak a Bokros-csomag volt képes csökkenteni.”

Ugyanakkor, ha a „helyesen” kifejezés helyett az „ótvar módon hazudozva, de a FIDESZ részére hasznosan” célt tekintjük, akkor a szakértő úr szövege nagyonis illeszkedik a Bokros-Gyurcsány-Magyar-Zelenszkij-von der Leyen féle, ballib szörnyeteg vonalba, amely Magyarország tönkretételéért dolgozik. Ha nem lenne az ezerszer áldott Orbán Viktor, aki heroikus küzdelemben immár 15 éve virágoztatja fel Mária országát, hát… nem is tudom, hová süllyedtünk volna mostanára. Illetve tudom. Csak körül kell nézni.

Magát a témát illetően a fideszes NER lapokban az olvasható, hogy a Tisza „kiderült” adórendszere 7 hónappal a választások előtt máris gránitba van vésve, azon módosítani nem lehetséges, és ha Magyar Péter nyer, azonnal bevezeti. Pontosan úgy, ahogy a FIDESZ hangoztatja. Ők aztán tudják, sőt a rendkívül titkos tervnek már a konkrét számait is ismerik. Szerintük azok is gránitba vannak vésve. Hajjaj, de még mennyire.

- Hirdetés -

Ha a személyi jövedelemadót vesszük példának, ott a FIDESZ szerint 5 milliós éves jövedelemig marad a 15 százalék, onnantól 15 milliós éves jövedelemig 22 százalék, afölött pedig 33 százalék lesz az új adókulcs. Harminchárom százalék! Őrület!

Nem csoda, hogy ezt a feszültséget Orbán Viktor miniszterelnök úr se bírta. Ki is jelentette, hogy

„Még hosszú-hosszú időn keresztül nem lesz Magyarország olyan erős ország, a családok és a középosztály nem lesz olyan erős, hogy lemondhassunk arról, hogy csak alacsony adókat használunk. A magas adó elszegényíti a középosztályt.”

Bátor szöveg. Ha én 15 éven át teljhatalommal uraltam volna egy országot, véletlenül sem mondanék ilyet, mert ha annyira sikertelen az uralkodásom, hogy az általam vezetett „hazának” még sok-sok évig semmi esélye sincs a jobb életre, akkor kussolnék róla piszkosul. Orbán persze nem ilyen, mégsem kérdezi meg tőle senki, „Hát akkor miért nem mondott le már régen a miniszterelnök úr, hogy jobb legyen a magyaroknak? Nem tetszett észrevenni, hogy uraságod vezetésével hová süllyedünk?”

Az alacsony adókat illetően viszont a miniszterelnök úrnak igaza van. A személyi jövedelemadó nálunk ma egységesen 15 százalék, azaz aki minimálbért kap, attól is 15 százalékot vonnak le, meg akinek hat és félmillió bruttója van, mint a kormányfőnek, attól is annyit. Nem csoda, hogy Orbánnak nem tetszene a Tisza féle megoldás, ahol az ő keserves munkával megkeresett pénzecskéjének a nagy része már a 33 százalékos sávba esne, mert akkor az SZJA levonás után a mai 5.558.150 HUF nettó összeg helyett havi 4.547.797 HUF nettó maradna csak neki. Abból meg hogy lehet megélni, tessen mondani? Még ha szerényen is…

A bruttó keresetek magyarországi eloszlását mutató diagram itt található. A diagramon ábrázolt 2022-es helyzethez képest a fizetések máig kb. 40 százalékkal nőttek, az infláció meg azóta kb. 30 százalék, azaz az ábra nem sokat változott. Van egy 10 százalékos enyhe eltolódás jobbra, de jól látható, hogy mennyit is keres nálunk az Orbán által emlegetett középosztály. Ha a középosztályt ettől a diagramtól eltérően, azaz erőteljes jóindulattal úgy határozzuk meg, mint akiknek a bruttó bére havonta 400.000 HUF és 1.000.000 HUF közé esik, akkor a Tisza Párt által tervezett, illetve hát a FIDESZ által sugalmazott számaival 400.000 HUF-nál még nincs az adóban változás, 1.000.000 HUF-nál pedig 5 százalék a nettó bér csökkenése. Ennek alapján mondható, hogy ez a Tisza által bevezetendő plusz adóteher olyan rettenetesen még nem „szegényíti el” a középosztályt. A miniszterelnök úr tehát nem a középosztályt védi, melyet kevéssé érint a változás, hanem a nagypénzűeket, például a sleppjét, akikre a sávos adókulcsnak már erőteljes hatása van. Ez az állandóan maga felé hajló kéz, a kevésbé tehetősekkel való szolidaritás hiánya, valamint a nép naponként többszöri, hazudozással való átverése igencsak jellemző a mai regnálókra.

Érdekesség, hogy a miniszterelnök úr, ha a keveset keresőkkel meg a nyugdíjasokkal nem is, az önkormányzatokkal annál inkább „szolidáris”, és addig emeli az ún. szolidaritási adót, amíg sikerül majd a neki nem tetsző önkormányzatokat anyagilag tönkretennie (pl. Budapest). Itt láthatóan nem a szegény önkormányzatok megsegítése a cél, hanem a politikailag ellenséges önkormányzatok megbuktatása. És ez a törekvés nem is sikertelen.

Ebből következően a szolidaritás fideszéknél nem egy állandóan alkalmazandó, humánus elv, hanem taktikai fegyver, amelyet politikai célból vetnek be, ha úgy látszik célszerűnek, illetve lenullázzák, hogyha nekik az a jobb.

Az alacsony adókra további példaként itt van a társasági adó, melynek 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unió tagállamai közül (EU átlag kb. 21 százalék). Hogy ezzel hogyan harmonizál a miniszterelnök úr azon kijelentése, mely szerint „A Tisza párt el akarja majd engedni a multiknak az adóját, mert Brüsszel ezt fogja követelni. Tőlem is ezt követeli, csak én nem engedem el”, azt most nem taglalnám. Túl hosszú hozzá a magyarázat.

Mint azt a szakértők írják:

„A társasági adónak a kb. 25 százalékosra emelésével kiváltható és megszüntethető lenne az iparűzési adó és az innovációs járulék. A három adónem összevonása élénkítené gazdaságot, javítaná a versenyképességet, egyszerűsítené az adózást, csökkentené az adminisztrációs terheket, csökkentené az adónemek számát és igazságosabbá tenné a közteherviselést.”

Szóval jó lenne majdnem mindenkinek. Tiborczékat kivéve. Nem is lesz belőle semmi, amíg Orbán a főnök.

Ez az elképzelt adókra épülő fideszes lejárató technika a 2022-es választások előttivel gyakorlatilag azonos, mikor a győzelemre is esélyes Márki-Zay egy elejtett mondatából nemzethalált sikerült kreálniuk. Most a legerősebb ellenfél, azaz a Tisza Párt egy, még teljesen bizonytalan adótervezetéből próbálják meg levezetni a szörnyű véget, és lenyeletni a választókkal, hogy ez maga a borzalom. A választókkal, akik nem osztanak meg szoroznak, hanem csak kiválasztják, hogy kinek fognak hinni.

Utóbbiban az a szörnyű, hogy a „kinek fognak hinni” szöveg után nyugodtan odaírhatjuk: „akármit hazudik is”. A verseny tehát nem a legtehetségesebb politikus, hanem a legjobb elhitető címért folyik, amiben nagy szerepet játszik, hogy mennyire ügyes az adott párt propagandacsapata a témaválasztásban, és hogy mekkora propagandagépezete van neki.

Ja, és hogy mi a divat. Ebben most a Tisza a legjobb. Ha a többiben nem is…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .