Make Hungarians proud again!

0
976
Facebook

Egyszerre rendkívül kiemelt és egyszerre rendkívül súlytalan időszakban kerül sor az uniós magyar elnökségre, amely hivatalosan épp holnap kezdődik és tart majd egészen az év végéig.

Egyszerre rendkívül kiemelt, hiszen épp egy európai választások után vagyunk, új időszak kezdődik az Unió életében, most alakul meg az új Európai Parlament és áll össze az új Európai Bizottság. De éppen ez utóbbiak miatt rendkívül súlytalan is lesz, illetve lehet a magyar elnökség, hiszen épp egy átmeneti időszak kellős közepén vesszük át a staféta botot: bár az új EP alakuló ülése hamarosan meglesz, de mire kialakulnak az érdemi erőviszonyok, a számtalan új képviselő pedig megtalálja az irodáit, addig szépen peregnek majd a hónapok. Hasonlóképp átmeneti lesz ez az időszak az Európai Bizottság lassú talpra állása miatt is, logikusan nem várható, hogy november előtt meglegyen az új uniós testület. Vagyis, egyszerre óriás figyelem lesz a következő hónapokban az európai politikán, illetve annak vezetőin és – szándékaitól függetlenül – egyszerre halkul majd el akaratlanul is a nagy zajban a magyar elnökség hangja.

 

Még mielőtt a felületes olvasók és a kormánypárti influenszer trollok arra hegyeznék ki a mondataimat, hogy nem drukkolok a magyar elnökség sikerének, gyorsan szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy én voltam az egyetlen ellenzéki EP-képviselő, aki néhány hónapja elmentem a Novák Katalin akkori államfő által az uniós elnökségre való felkészülés jegyében szervezett brüsszeli kerekasztalra. Nem mondom, hogy baráti és nyitott volt a hangulat az állami eseményen az engem rendszerint lehazaárulózó fideszes politikusok között, de akkor is kötelességemnek éreztem, hogy ott legyek és elmondjam a saját, valamint választóim véleményét, illetve elvárásait a magyar elnökséggel kapcsolatban. Most is és akkor is azt mondtam, hogy a soros magyar elnökség féléve egy tökéletes alkalom arra, hogy Magyarország megmutassa a szebbik arcát is az európai közösségnek, hogy olyan témákat és ügyeket tegyünk a közös asztalra, ami számunkra nemzeti minimumot jelent. Nem voltak nagy reményeim annak idején sem azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz, illetve az állami gépezet bármennyire is nyitott lesz ellenzéki javaslatokra és témafelvetésekre (például az Európai Egészségügyi Unió és az egészségügyi minimum-szolgáltatás kapcsán), ahogyan végül be is bizonyosodott, hogy Orbánék ezt a hat hónapot sem elsősorban a nemzet és az európai közösség javára akarják felhasználni, hanem pusztán saját politikai céljaikra. Azt hagyjuk is, hogy nem volt semmilyen átfogó civil konzultáció vagy széleskörű egyeztetés a politikai oldalak között azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a magyar elnökség prioritásai között – mert ezt már megszoktuk. Az sem okozott meglepetést, hogy a legutóbbi EU-csúcson a Fidesz miniszterelnöke ismét csak különutas volt a tagállami vezetők által kialkudott kompromisszumos csomag kapcsán. Orbán továbbra is Európa ellenzékében akar maradni, ami a nagyobb baj, hogy ott akarja túszként tartani egész Magyarországot is. Azzal egyébként, hogy az elmúlt időszakban fokozatosan emelte a tétet és egyre jobban felkorbácsolta az indulatokat az Európai Unió ellen, valójában saját uniós elnökségét is túszul ejtette, hiszen épp az EU-ellenes „szabadságharc” miatt kerül majd így vagy úgy, de kényszerpályára a magyar elnökség is. Pedig nem feltétlenül kellett volna, hogy ez így legyen.

 

Nyilván kevesen olvassák el az uniós elnökségek munkaprogramját (nem is várok el ilyen fajta politikai perverziót mindenkitől), én ahogy korábban, most is megtettem a magyar dokumentum esetében. Azt kell, hogy mondjam Önöknek, a közéletben a Fidesztől megtapasztalt abszurd EU-ellenes hőzöngés helyett ez az anyag legalább megpróbál tényleg szakmai alapon viszonyulni a feladathoz és egyes pontokon még az is érződik, hogy a szakmaiság bizony felülírta a rogáni propagandagyárból kiömlő, uszító baromságfolyamot. Etekintetben hasonlít egyébként az általam sokat idézett, 2009-es, fideszes EP-választási programhoz, amely egy aranybánya, ha az ember vállalható és progresszív, EU-párti mondatokat keres. (Nem véletlen, hogy a fideszesek egy ideje igyekeznek ez utóbbi programot letagadni és kitörölni, ahonnan csak lehet.) Azonban mindez persze nem egyenlíti ki azt az adottságot, hogy az előttünk lévő belga elnökség ideje alatt több mint negyven érdemi dossziét zártak le – nem is függetlenül az érkező magyar elnökség miatt még gyorsütemben -, így például a menekültügyi stratégiát, az uniós költségvetés felülvizsgálatát, vagy az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérdését. Nem állítom, hogy nem maradt fontos és érdemi csomag a magyar elnökség asztalán, de a mi félévünkben alapvetően két típusú dossziéval fogunk tudni foglalkozni: egyfelől a megállapodás hiányában évek óta álló, úgynevezett „beragadt” anyagokkal, amelyek esetében nem ígérkezik könnyűnek az áttörés, és a kompromisszum kialakítása, másrészt pedig a spanyol, illetve a belga elnökség számára prioritást nem jelentő, az elnökségi időszakok alatt le nem zárt, és így megörökölt dossziékkal. Politikai szemtanúként azt is hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy épp a vaskos szakpolitikai anyagok hiánya teszi lehetővé a magyar elnökség számára, hogy szakpolitika helyett tisztán politikai kérdéseket tegyen az asztalra. Hogy ez utóbbiakat viszont épp Európa magányos ellenzékében miként lehet sikerre vinni, az Önök fantáziájára bízom.

 

A magyar kormány által megjelölt prioritások között van olyan, amely valóban égetően aktuális és van olyan, amely viszont egyértelműen Orbánék kapcsolódó, olcsó politikai haszonszerzése miatt kaphat gellert. Az „Új Európai Versenyképességi Megállapodás” tető alá hozása szerepel első helyen, ami valóban fontos lépés lenne az EU életében, azonban az persze kérdés, hogy épp az EU-ellenes, ál-szuverenista, ál-forradalmár magyar kormány tud-e a leghatékonyabban hozzájárulni a technológia-semleges ipari stratégia megalkotásához, az európai termelékenységet növelő keretek kialakításához, a nyitott gazdaság és a nemzetközi gazdasági együttműködések elősegítéséhez, emellett a növekedés és a versenyképesség szempontjából döntő tényezőnek számító, a biztos európai munkahelyeket teremtő, növekvő munkabéreket nyújtó rugalmas munkaerőpiac biztosításához. Azt pedig tényleg csak halkan teszem hozzá, hogy az Európai Bizottság már hónapok óta dolgozik ezen a csomagon (European Competitiveness Deal), vagyis a Fidesz-kormány leginkább csak okosan meglovagolja az amúgy is biztosan érkező és jó magas hullámot. Tutira mennek, mert ebből biztos eredmény várható a végén. Orbánéknak tehát ezesetben a spanyolviaszt sikerül feltalálniuk; de rutinos politikai szemtanú vagyok, az vesse rájuk az első követ, aki politikai vezetőként még nem „szörfözött”. Hasonlóképp kiemelten fontos az európai védelempolitika megerősítésének kérdése, amelyet szintén prioritásként jelölt meg a hazai kormányzat. Abszolút támogatandó cél, hogy a védelempolitikai szövetségek és együttműködés mellett az Európai Uniónak nagyobb szerepet kelljen vállalnia saját biztonságának garantálásában, megerősítve ellenálló- és cselekvőképességét. Ez viszont ismét csak felveti a közös európai hadsereg kérdését, amely Orbán Viktortól korábban olyannyira nem állt távol, hogy egykoron – egy bálványosi beszédében – maga is a mielőbbi felállítását támogatta, (és bár ezügyben a Fidesz álláspontja úgy tűnik, érdemben nem változott, de) mostanában mindenből ál-szuverenitási kérdést csinálnak, hogy a NATO-bővítés folyamatos gáncsolásáról már ne is beszéljek. És nyilván erre az európai partnerek is emlékeznek, sőt, jobban, mint mi. Az elnökségi programban szerepel az illegális migráció megfékezésének kérdése is, amelyet – bár valóban fontos és szintén aktuális kérdés – nyilvánvalóan pártpolitikai célokra fog használni a Fidesz és nem például arra, hogy az illegális migrációt szervező embercsempészek botrányos szabadon engedésének (egyébként uniós szabályokkal ellenes) gyakorlatát tárgyalják ki. Az egyik nagy patron a magyar elnökség tárában a bővítéspolitika kérdésének napirenden tartása, azonban itt is vannak gubancok. Annak ellenére, hogy az elmúlt években ezt a portfóliót a magyar kormány által delegált uniós biztos vitte, vagyis naprakész és eredményes tárgyalópartnerek ebben a témában, azonban minimum sajátos lesz, ahogy az EU csődjéről, szétbomlásáról, esetleges felszántásáról elmélkedő Fidesz fogja sürgetni például a balkáni országok csatlakozásának felgyorsítását, ráadásul úgy, hogy amikor legutóbb Ukrajna ügye volt napirenden, a magyar kormányfő inkább kiment kávézni.

 

Arra mindig és mindenképpen büszkének kell legyünk, hogy ránk került a sor és mi adjuk az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Fontos feladat, szép feladat, a figyelem most félévig Magyarországon lesz. Sajnálatos, hogy Orbánék egyelőre úgy tűnik, ezt a lehetőséget is elszalasztják és piti politikai játékokra használják majd. A magyar elnökség szlogenje például („Make Europe Great Again! – Tegyük Európát újra naggyá!”) önmagában, alapüzenetében még nem lenne problémás, ha nem direkt és tudatosan a korábbi amerikai elnök, Donald Trump ortodox-protekcionista politikájának szlogenjét („Make America Great Again!”) venné alapul és provokálná ezzel a teljes európai közösséget. Ez nettó provokáció, ami ráadásul teljesen felesleges, mivel egy jó (?) poén elsütésén túl semmi, de semmi hasznot nem hajt Magyarországnak. Orbán kap esetleg majd egy buksi-simit Trumptól, de ennyit azért nekünk nem ér. Mennyivel jobb lenne, ha őszintén és magabiztosan mondhatnánk jóelőre, hogy a magyar elnökségre minden magyar büszke lehet majd. Meglátjuk.

Ujhelyi István
politikai szemtanú

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .